Új Néplap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-03 / 52. szám

2005. MÁRCIUS 3., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI TÜKÖR Vándorúton a jász viselet néprajz Jelentős hazai múzeumokban ismerkednek a ruhákkal A hazai néprajzos társada­lommal, a tudományos kö­zélettel, de nem kevésbé a múzeumlátogatók széles közönségével szeretné megismertetni a kistérség hagyományos népi visele­téit a Jász Múzeum. Banka Csaba Hosszú hónapokig tekinthet­ték meg az érdeklődők 2003 folyamán a jász viseletekből összeállított kiállítást a jászbe­rényi Jász Múzeumban. Az idő­szaki kiállítás rengeteg látoga­tót vonzott, de sikerének fok­mérője lehet az, hogy számos meghívást is kapott a tárlat. A bemutató „vándorútra in­dult”. Először Kiskunfélegyhá­zán jelent meg, s immár úgy tű­nik, „vándorkiállításként” él to­vább a viseletgyűjtemény. Már­cius közepén Kecskeméten nyí­lik kiállítás a bács-kiskuni me­gyeszékhely múzeumában, a nyár elején pedig Lajosmizsére költözik a ruhák bemutatója. A Jász Múzeum munkatársai nagy várakozással tekintenek ezt követően a nyíregyházi Sós­tói Falumúzeumban szeptem­ber 17-18-án sorra kerülő „Jász­sági hétvége” elé. Itt a népvise­Döntés előtt az iskolabezárásokról oktatás Több új elgondolás is bekerült az előterjesztésbe A szolnoki közgyűlés március 31-én dönt egyes oktatási intézmények át­szervezéséről. Az előké­születekről és a tervekről dr. Berki Ferencné, a pol­gármesteri hivatal főosz­tályvezetője tájékoztatta az újságírókat. B. A. A szolnoki oktatási intézmé­nyek átszervezését a gyermek­létszám csökkenése tette szük­ségessé. Az átszervezés a kö­zépiskolák közül az Egészség- ügyi Szakközépiskolát, vala­mint az Alternatív Gimnáziu­mot érinti, az általános iskolák közül pedig a Kölcsey, a Tallinn, Herman Ottó és az Eötvös isko­lát. Az alapelv az, hogy a válto­zások minél kevesebb érdeksé­relmet okozzanak, értékek ne vesszenek el, a hagyományok és a pedagógiai programok foly­tatódjanak. Az érdekeltekkel folytatott sok­irányú megbeszélések nyomán több új elgondolás is bekerült a témáról szóló előterjesztésbe. Ilyen például, hogy lesznek isko­lásbuszok, a rászoruló gyerme­kek bérletét az önkormányzat fi­zeti. A Tallinn iskolából egész osz­tályok mennek át új iskolájukba, a pedagógusokkal együtt. Ugyan­ez a Kölcseyből csak korlátozot­tan valósul meg, mivel kevesebb igény volt az osztályok együttma- radására. Nem lesz szükség új di­ákigazolványokra, ami szintén megtakarítás a szülőknek. Amennyiben a közgyűlés megszavazza, a Kölcsey Ferenc Általános Iskola megszűnik, il­letve egyesül a Mátyás Király Általános Iskolával. Épületében működik majd az Egészségügyi Szakközépiskola és a vele egye­sülő Alternatív Gimnáziumok. A Tallinn Általános és Művé­szeti Iskolát összevonják a Ko­dály Zoltán Ének-Zenei Általá­nos Iskolával. Az előbbi három tanulócsoportja egyelőre ottma­rad, ugyanúgy, mint a Ruhaipa­ri Szakközépiskola néhány osz­tálya, valamint a városi könyv­tár fiókkönyvtára. Tárgyalások folynak arról, hogy a Waldorf iskola szeretné birtokba venni az épületet, amennyiben 12 osz­tályosra bővítik. Az egy épület­ben működő Herman Ottó és Eötvös József Általános Iskola közös igazgatás alá kerül. Beiratkozás Dr. Berki Ferencné elmondta, hogy az általá­nos iskolák első osztályaiba a beiratkozást áp­rilis 20-án és 21-én, az átiratkozásokat pedig április 22-én és 25-én tartják. Enciklopédia készül a gulyásról T. J._________________________ Két könyv kiadását is tervezi a legmagyarabb ételről a Szolno­ki Gulyásfesztivál Egyesület. A Szolnoki Főiskola tanára, dr. Pe- thő Mária által írt, a gulyással kapcsolatos minden tudnivalót magába foglaló kötet már ki­adásra kész, csak támogatókra vár. A másik, a gulyásenciklo­pédia elkészítéséhez viszont még most láttak hozzá. A szer­zők - Kopasz Árpád, a szolnoki gulyásfesztivál díszpolgára, megyénk volt rendőrfőkapitá­nya, illetve a gulyásegyesület két vezetője, Királyházi Andor és Csányi Sándor — tervei sze­rint minden magyarlakta, hatá­ron inneni és túli település gu­lyásreceptjeit gyűjtenék egybe az ételhez kapcsolódó szoká­sokkal egyetemben. Immár elfogadták a füredi költségvetést Az első forduló sikerte­lenségét követően a tisza­füredi önkormányzat új­ratárgyalta és immár jó­váhagyta a minap a város 2005 évi költ­ségvetését. Farkas István Az elfogadott rendelet szerint az idén közel 5,1 milli­árd forintos kiadással, valamint 580 milliós nagyságú működési hiánnyal számol a város vezeté­se. A költségvetés ezen összege­inek mértékét nagyban befolyá­solja a 2001-2002. évi szenny­vízberuházáshoz kapcsolódó, polgári perben hozott jogerős '-íSas**®'"'' bírósági ítélet, amely a lehetsé­ges bevételi forrásokat figye­lembe véve is jelentős kiadási többletet okoz. A soros ülésen emellett a Tiszafüred’és Térsége Környezetvé­delmi Ipari Park meg­valósíthatósági tanul­mányát is elfogadták a képviselők, amely több mint száz oldalon is­merteti a projekt kialakításá­nak egyes lépéseit, illetve főbb szempontjait. Döntés született továbbá a közoktatási intézmé­nyek házirendjének jóváhagyá­sáról, valamint a tanköteles ta­nulók behatásáról is, amelyet az általános iskolákban április 4-én és 5-én tartanak meg. Megújul az 1-es posta (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) Az új posta szolgáltatásaiban ugyanazt tudja majd, mint amit a jelenlegi, a termékválaszték nem változik. Az időközben megjele­nő új szolgáltatásfajtákat termé­szetesen bevezetik majd. Meg­újul a bútorzat, újak lesznek a munkahelyek, illetve ügyfélhívót alkalmaznak a jövőben. Ezzel ki­egyenlített várakozási időt kíván­nak elérni, illetve a munkahe­lyek leterheltségét szeretnék csökkenteni, egyenletesebbé tenni. Bubori Fe- renctől megtud­tuk, hogy meg­találták a meg­felelő helyet, amelyben átmeneti­leg biztosíthatják működésüket Ez az épület a Mária utca 10.' szám alatti emeletes ház. Ebben korábban volt már bank is - tet­te hozzá az 1-es posta vezetője. Várhatóan júliusban költöz­nek át átmeneti helyükre, majd ezt követően elkezdődik a felújí­tás. Ennek eredményeként a je­lenleginél jóval nagyobb lesz az ügyféltér, ami majd nem áll két részből, mint most, hanem egy­ben lesz. Több lesz az ügyfél- szolgálati helyek száma is, ösz- szesen tizenkilenc munkahely áll majd rendelkezésre. Aki a fotocellás főbejáraton belép az új postára, az azt hiszi majd, hogy bankban jár. Az ügyfélpul- tpkat ugyanis a pénzintézeteké­hez hasonlóan alakítják ki. Bu­bori Ferenc elmondta még, hogy nemcsak az ügyféltér, ha­nem az összes iroda és szociális helyiség is megújul. RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL besenyszög. Kétnapos volt a Chiovini Ferenc Általános Is­kola ez évi farsangi bálja a művelődési házban: az egyik rendezvényen az alsósok, a másikon a felsősök szerepel­tek. Volt jelmez- és táncver­seny, táncbemutató, zene, tánc. A tiszta bevétel az idén 280 ezer forint, amelyet a di­ákönkormányzat évi program­jaira (táborozás, gyermeknap, október 23-i kegyeleti futás stb.) fordítanak, dszm fegyvernek. A képviselő-tes- tület az orvosi körzetekről szó­ló önkormányzati rendelet nemrégen hozott kiegészítésé­ben határozta meg, hogy a nagyközségben nevelési-okta­tási intézményekbe járó gyer­mekek mely védőnői körzet­hez tartoznak, mg Karcag. A Magyarkán találha­tó külterületi út használatba adásáról döntöttek a város­atyák. A mintegy 16 ezer négyzetméternyi utat négy év­re térítésmentesen használat­ba adták egy ottani területen gazdálkodónak, aki vállalta az út karbantartását, gaztalanítá- sát. DE kengyel. Igen kevés telepü­lés mondhatja el magáról megyénkben, hogy nincs költségvetési hiánya. Márpe­dig Kengyel ilyen. Czédly Gyula polgármester elmond­ta, az idei hiányt a tavalyról maradt pénzmaradványból pont ki tudták pótolni, így hitelt sem kell felvenniük. Egyébként 570 millió forint­ból gazdálkodhatnak idén. Legfőbb tervük erre az évre, hogy megvalósítsák a szennyvízcsatornázást, az is­kolai konyha-, étterem- és tanterembővítést, valamint : hogy felújítsák a községi par- : kot. Ezekhez pályázati pénzt : remélnek, ta : martfű. Eladja a város önkor- : mányzata a városgondokság : egyik telephelyét. Az 1,7 hek- • táros területen a vevő a liírek : szerint építőanyag-kereskedést : és épületgépészeti szakáruhá- : zat fog felépíteni. Az új üzlet- | tel együtt tíz-tizenöt munkahe- : lyet is létrehoznak a befekte- : tők. pe : Kisújszállás. Nádastűzhöz ri- : asztották a tűzoltókat az Óvá- : rosba tegnap. A tűz szeren- : cséré nem volt nagy, a helyi j tűzoltók egy vízsugárral 20 : perc alatt megfékezték a lán- : gokat, hgy TiszAiGAR. januárban kezdte meg működését az általános iskolában az a számítógépes klub, amely a felnőttek számá­ra is lehetőséget biztosít a vi­lághálón történő böngészésre, az ismeretek gazdagítására, il­letve az információk gyűjtésé­re. A heti egy alkalommal megtartott összejöveteleken je­lenleg huszonegyen vesznek részt, fi tiszasüly. Az orvosi rendelő akadálymentesítésére há- . rommillió forintot nyert a te­lepülés, tájékoztatta lapun­kat Baksay Endre polgármes­ter. Az összeg kétharmadát előre megkapja az önkor­mányzat. A szerződést már aláírták, a munkálatokat pe­dig még idén szeretnék elvé­gezni. MCA A karcagi Arany János Általános Iskolában tegnap Toldi erőversenyre hívták a város iskolásait. A fiúknak több erőfeladatot kellett sikeresen teljesíteniük ahhoz, hogy Toldi utódai lehessenek A ezen túl várhatóan a Csornai Múzeumban is bemutatják majd a közeljövőben. idősek viseletéig, az esküvői díszruháktól a hétköznapi vise­letig megjelenő ruhákat mind­leten kívül a kistérségi ételek, kézművesek is bemutatkoznak majd. A csecsemőruházattól az

Next

/
Thumbnails
Contents