Új Néplap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-02 / 51. szám

4 2005. MÁRCIUS 2., SZERDA AHOL ÉLÜNK TISZAFÖLDVÁR érinti a takarékosság Szigorú költségvetést fo­gadott el a város képvi- selő-testülete. A megszo­rításokból még a képvi­selők és a polgármester is részt vállalt. Pókász E. Az évről évre szigorodó állami támogatások miatt egyre szo­rosabbra kell húzni minden településnek a nadrág­szíjat, már ha van egy­általán miből spórolni. Tiszaföldváron fo­lyamatosan keresik, mivel lehetne pénzt megtakarítani.- Az intézmények költségvetéséből tíz százalé­kot vontunk el — mondta la­punknak Borza Attila polgár- mester. - Ebből a folyamatból mi, a képviselő-testület tagjai is részt kívántunk venni, így a képviselők és az alpolgármes­ter lemondtak augusztus havi tiszteletdíjukról. Én személy szerint a nettó fizetésem ti­zenhárom százalékáról mond­tam le, így segítve a település mindennapi működését. A megszorításoknak köszön­hetően sikerül a város működé­si hiányát 30—40 millió forintra leszorítani, ám ebbe nem fért bele semmilyen jelentősebb fej­lesztés. A gyarapodásra az ön- kormányzat 200 millió forintos fejlesztési hi­telt vett fel, melyből többek között az idősek bentlakásos otthoná­nak további építése, a csatornázás, valamint egy új bölcsőde építése is szerepel. — Nagyon szoros a település költségvetése, az volt a leg­főbb célunk, hogy az intézmé­nyeink alapvető működési fel­tételeit megteremtsük - tette hozzá a polgármester. Létfontosságú fejlesztés A polgármestert is Komoly fejtörést okoz a város vezetésének, hogy előteremtse a strandon lévő úszómedence víz­forgató berendezésének megépítését. Ennek hiá­nyában ugyanis nem működhet a jövőben a létesítmény. Tiszafóldvár jövőbeni fejlődé­sének az egyik kulcsa a gyógyvizű strand. A tulajdo­nos önkormányzat tervei sze­rint három gyógymedence és egy úszómedence várná nyár­tól a vendégeket, ám ez utóbbi csak akkor működhet, ha a törvényi előírások szerint ren­delkezik vízforgató berende­zéssel. Mint azt a városházán megtudtuk, a település pályá­zatot adott be a technikai fej­lesztésre, s csak akkor tudnak hozzákezdeni a munkához, ha nyernek. Az ötven-hatvan mil­lió forintos beruházásra ugyanis nincs önerőből pénze Tiszaföldvárnak, így pedig akár veszélybe kerülhetnek a nyári táborozások, illetve úszóedzések is. Borza Attila polgármester kérdésünkre kifejtette, hogy mindenképpen előteremtik a vízforgatóhoz szükséges ösz- szeget, ha kell, hitelt vesznek föl a város szempontjából rop­pant fontos fejlesztésre. A közutak alig harminc százalékát borítja csak aszfaltburkolat Tiszaföld­váron. Ezen csak a lakos­ság bevonásával tud vál­toztatni a város önkor­mányzata. Pókász E. Eddig már 1600 ingatlan tulaj­donosa írta alá azt a szerződést, melyben vállalják, hogy utcá­juk aszfaltozásának költségeibe Amennyiben egy utcá­ban az ingatlanok tulajdono­sainak több mint kétharma­da támogatja az építkezést, úgy a többiek a törvényi elő­írások szerint kötelezhetők arra, hogy kifizessék az épít­kezés rájuk eső költségeit. anyagilag is beszállnak. Ezzel hamarosan elkezdődhet a kis­város talán legnagyobb infra­strukturális problémájának megoldása.- Hosszas vajúdást követően úgy tűnik, sikerült megtalál­nunk a megfelelő megol­dást az égető közúti gon­dokra — tájékoztatta la­punkat dr. Danyi István alpolgármester. - Lakos­sági fórumok sorát tar­tottuk meg, ahol a képvi­selő-testület tagjai igye­keztek a lakosságot a lehető leg­jobban tájékoztatni. Mivel az ingatlanok tulajdo­nosai kezdeményezték a közös áldozatvállalást, sőt, anyagi hozzájárulási szándékukat is jelezték, elhárult az akadály az építkezések felgyorsítása elől. — Azokban az utcákban, ahol útalap már van, harminchat- ezer forint a lakossági hozzájá­rulás, amit 750 forintjával öt­ven havi részletben kell kifizet­ni. Ehhez a város minden hó­napban 1056 forintot tesz hoz­zá. Az útalap nélküli utcák ese­tében ötvenezer a lakossági rész, az önkormányzati támoga­tás havi 3440 forint, amit ugyancsak ötven hónapig folyósítunk. Mindez csak azok­ban az utcákban való­sulhat meg, ahol a tu­lajdonosok legalább kétharmada aláírja a szerződést. — Még csak az elején va­gyunk a szervezőmunkának, azt gondolom, hogy eddig iga­zán meg lehetünk elégedve. Az elmúlt hét végén egy külső cég munkatársai az adott körzet ön- kormányzati képviselőjével kö­zösen számos ingatlan tulajdo­nosát fölkeresték, hogy meg­kössék a szerződéseket. Külön örömömre szolgál, hogy az ut­caközösségek képviselői is jár­ták a környéküket, hogy minél gördülékenyebben és legfőkép­pen gyorsan meg lehessen köt­ni a megállapodásokat. Ráadá­sul tették mindezt ingyen és ön­ként. Amennyiben végleges képet kap a város vezetése arról, hogy mely utcákban támogatja a be­ruházást a lakosság, közbeszer­zési pályázaton kiválasztják a finanszírozó bankot. Utána kez­dődhet a tervek elkészítése, a kivitelező kiválasztása. — Mivel a legfontosabb lépé­sek közbeszerzési eljáráshoz kötöttek, így bármennyire is gyorsítanánk, időbe telik, mire a munkagépek felvonulhatnak. Éppen ezért kérjük a lakosság türelmét, véleményem szerint még az idén elkezdődhet az utak építése - tette hozzá dr. Danyi István. Tiszaföldvár Város Önkormányzata az önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező Tiszaföldvár központjában, Kossuth L. út 189. sz. alatti (Penny Market mellett) 367/2 hrsz-on nyilvántartott, 4767 m2 területű „beépítetlen terület” ingatlant NYILVÁNOS VERSENYTÁRGYALÁS FORMÁJÁBAN ÉRTÉKESÍTI. A képviselő-testület az összességében legkedvezőbb ajánlatot tevővel köt szerződést. A legkisebb eladási ár: 33.400.000 Ft+ 25% ÁFA. Bírálati szempontok:- A telek árára tett ajánlat.- Közmű kiépítése - szükség szerint ivóvíz, szennyvíz, gáz, villamos áram - a Csobolyó úton (Kossuth L. út és Öregtemető út közötti szakon).- Szilárd burkolatú út kiépítése a Kossuth L. útról - Csobolyó út, Öregtemető út - Penny Market parkolójánál lévő bekötőútig.- Épület előtti közterület díszburkolattal való ellátása, parkosítása.- Kétéves beépítési határidő kikötése viszavásárlási joggal, nem teljesülés esetén.- A tervezett épület feleljen meg a városépítési, építészeti előírásoknak.- Látványterv. A látványtervvel kapcsolatos elvárások:- Az épület a Kossuth L. út felől illeszkedjen a kialakított telekhatárra. Ezáltal az épülettömeg mozgalmassága biztosítható.- A megengedett építménymagasság 12.5 méter, lehetőleg a beépítés ezt maximális mértékben használja ki, a Kossuth L. út felől a homlokzati kialakítás egyben térfal képző elem is.- A Kossuth L. út felőli közterületen parkoló nem létesíthető, gyalogos közlekedésre alkalmas módon kell kialakítani nemes felületképzéssel, gazdag zöldfelülettel, pihenőpadokkal.- A telek beépítettsége 50% lehet.- A telek megosztható maximum 3 kisebb telekre (több befektető, vagy befektetési cél esetén), de a beépítés egységességét biztosítani kell. Pályázatokat írásban a hirdetés megjelenésétől számított 20 napon belül lehet benyújtani a polgármesteri hivatal címén (5430 Tiszaföldvár, Bajcsy-Zs. út 2. Felvilágosítást Borza Attila polgármestertől lehet kérni 5430 Tiszaföldvár, Bajcsy-Zs. út 2. Telefon: 56/470-017 _____________________________________________________________________________‘174929­Tiszaföldvár Város Önkormányzata értékesítésre meghirdeti a tulajdonában lévő alábbi ingatlanokat: Ingatlan címe Hrsz. Megnevezés Terület (m2) Kalap út 13. 1471 iskolaépület 85 nf alapterület 1002 Túri út 9. 511 hatlakásos ingatlan, háromszintes épület, alapterülete 405 m2 2019 Szegfű út 12. 1772/4. üzlet-telek (piactéren) 42 Szegfű út 14. 1772/3. üzlet-telek (piactéren) 42 Szegfű út 16. 1772/2. üzlet-telek (piactéren) 45 Kossuth L. út 2127/2. üzlet-telek OTP mellett 42 Kossuth L. út 212710 garázs-telek 18 Kossuth L. út 212711 garázs-telek 18 Kossuth L. út 212712 garázs-telek 18 Kossuth L. út 212713 garázs-telek 18 Óvirághegy I. út 204. 4746/1. beépítetlen terület 2539 Óvirághegy I. út 127. 4831 beépítetlen terület (anyagbánya) 1811 Döbrei J. út 208. 4586/2. beépítetlen terület (építési telek) 506 Szolnok, Tenyősziget 21011 üdülőtelek 900 Szolnok, Tenyősziget 21016 üdülőtelek 901 Szolnok, Tenyősziget 21017 üdülőtelek 835 Tiszaföldvár Város Önkormányzata az alábbi tiszaföldvári ingatlanokat: Ingatlan címe Hrsz. Megnevezés Terület (m2) Ószőlő, Fő út 64. 3640 iskolaépület, 322 m2 alapterület 1992 Bajcsy-Zs. út 1. 74 üzemépület, 1095 m2 alapterület 1873 Pályázatokat írásban lehet benyújtani a polgármesteri hivatal címén (5430 Tiszaföldvár, Bajcsy-Zs. út 2.) Felvilágosítást a polgármesteri hivatal műszaki osztályán lehet kérni 5430 Tiszaföldvár, Bajcsy-Zs. út 2. Telefon: 56/470-017 FOTO: BAKOS JUDIT A lakossá| részt váljál v x«r *mmm Tiszaföldváron I az utak többségét | ilyen időben | sár borítja

Next

/
Thumbnails
Contents