Új Néplap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-02 / 51. szám
2005. MÁRCIUS 2., SZERDA 5 MEGYEI TÜKÖR — HIRDETÉS Aranyra emlékeztek Iskolájuk névadójára, Arany Jánosra emlékeztek Karcagon az oktatási intézmény diákjai. Ezzel vette kezdetét az egy héten át tartó Aranyos napok rendezvény- sorozat is. Daróczi Erzsébet Arany János március 2-án, 188 évvel ezelőtt született Nagyszalontán. Az intézmény tíz éve vette fel a költő nevét, akinek életútját Bugyik Lászlómé igazgató ismertette. Mint elhangzott, Arany csendes, tudós költő és kitűnő lélekábrázoló volt. Alkotásait aprólékosan, művésziesen kidolgozta, A diákok Arany János egyik művét is előadták ugyanazzal a lelkiismerettel, amellyel a köznek szolgált. Sokan sokféle jelzővel illették: a legigazabb barát, a magyar balladaköltészet megteremtője, páratlan művelője, lángelme. Arany műveiben ma is nemzedékek sora talál hasznos, szép, felemelő gondolatokat, amelyek akarva-akaratlanul, de formálják, gazdagítják személyiségüket. A 8. A-sok felidézték a jelen lévő szülőknek, vendégeknek, köztük Kovácsné Kerekes Katalinnak, az oktatási bizottság elnökének és Karcagi Nagy Zoltánnak, a körzet képviselőjének Arany János néhány gondolatát. Domborműve előtt az iskolavezetés és a diákok elhelyezték az emlékezés koszorúit, majd a 8. Z osztály Arany János: Jóka ördöge című művét mutatta be. Az irodalmi műsor után városi rajz- és irodalmi versenyt rendeztek. Európai Vidékfejlesztő Egyetem megyénkben Eddig hét alkalommal szervezték meg az Európai Vidékfejlesztő Egyetemet, amelynek munkájában az Agrya megyei egyesülete hivatalosan 1998 óta működik közre. Báli István 2000-től — Ke- let-Közép- Európában egyedüli — elnökségi tagja az Európai Vidék- fejlesztö Egyetemért Egyesületnek, így részt vett a minap a portugáliai Alvitóban megrendezett ülésen, ahol a hálózat kiszélesítéséről tárgyaltak, s ahol határozat született arról, hogy a nyolcadik találkozó színhelye 2006 júniusában megyénk lesz. Szelídgesztenye- és paratölgyer- dők, olajfák és narancsligetek övezte kanyargós utak vezetnek a Tejó folyón túlra, a dél-portugáliai Alentejo vidékére, az Európai Vidékfejlesztő Egyetem elnökségének ülésére. Amíg a házigazda, Camilo Mortagua kocsija megérkezik a portugál alföld ezerötszáz lelket számláló, középkori hangulatot árasztó kis településére, Alvitóba, van mit megfigyelni. A kék ég és az apró kis házak vakító fehérségének kontrasztját, a kerítéseket és templomokat. A fehér szín visszaveri a nap sugárzását, a kék szín pedig nem engedi be a nedvességet - tartják az alentejói emberek, utalva arra, hogy a tél itt általában esős, bár a mostani kivétel, hiszen október óta egy csepp nem esett. Az utak melletti paratölgyek- ről is csak kevesen tudják, hogy harminc évet kell várni az első termésre, és 6-9 évenként lehet szüretelni, ami igen jól jövedelmez tulajdonosának. Camilo Mortagua az európai vidékfejlesztő programok szakértője. Segítségével már sok elmaradott térség, település, falusi közösség élvezhette Alentejo régióban az európai közösség, majd később az unió vidékfejlesztésre szánt támogatását. Kétségtelen, hogy Írország mellett Portugália lett az EU legjobb tanulója — ezt az idelátogató tapasztalhatja. Az 1986-os csatlakozást követően a fejlett országhoz képest évszázadokkal elmaradott óceánparti ország nagyon sokat fejlődött. Új utak, autópályák, luxusszállodák, éttermek és vendégfogadók épültek. A kézműveshagyományok ápolását szolgálják a szőnyegszövéssel, kerámiakészítéssel és régi mesterségek újraélesztésével foglalkozó közösségi házak. Az Európai Vidékfejlesztő Egyetemet eddig hét alkalommal rendezték meg, legutóbb az angliai Oxfordban. Az Alvitóban megtartott elnökségi ülésen a hálózat kiszélesítését, az újonnan csatlakozó országok felé való nyitást jelölték meg fő célként, s döntöttek arról, hogy a nyolcadik találkozó színhelye 2006 júniusában Magyarország, azon belül megyénk legyen. Az Európai Vidékfejlesztő Egyetemért Egyesület felkérte az Agrya megyei egyesületet, hogy a megyei népfőiskolával közösen - amely 2004-ben csatlakozott az európai hálózathoz - hozzon létre egy nemzeti szekciót és egy közép-kelet-eu- rópai központot. A vidékfejlesztő egyesület elnökségi döntése értelmében idén májusban megyénkben rendezné meg soron következő közgyűlését, melynek egyik feladata a 2006-os egyetem előkészítése lesz. A megyénkbe érkező külföldi szakemberek ezzel hatékony segítséget tudnának adni a vidékfejlesztés új modelljének sikeres megvalósításához, amely az integrált, térségi fejlesztéseket, az alulról jövő kezdeményezéseket, a vidéki térségek közötti együttműködéseket és a hálózatépítést támogatja. Hálózat a vidék felemelkedésért Az Európai Vidékfejlesztő Egyetemet 1988-ban hozták létre Párizsban. Legfőbb célja a vidéki élet- és munkalehetőségek javítása, a fenntartható jövedelemszerzési források feltárása, életképes vidéki közösségek létrehozása. Különböző programjaival ösztönzi a vidéken élőket arra, hogy vegyenek részt egy kiegyensúlyozottabb, kreatívabb és szociálisabb Európa felépítésében. Az Európai Vidékfejlesztő Egyetemért Egyesület az Európai Bizottság illetékes testületé mellett működik, konzultatív, tanácsadó szervezetként. Posta a Corában szolgáltatás Ez az első, amely vasárnap is nyitva tart Berta István és Bokrosné Madácsi Erika átvágják a szalagot Szolnok tizenegyedik postahelyiségét avatták fel tegnap a Cora Áruházban. A 10-es számot viselő posta a megyében az első, amely vasárnap is nyitva tart. Tóth András Öt új munkahelyet teremtett a Magyar Posta a 13 millió forintos beruházással. A 37 négyzet- méteres szolgáltatóhely megnyitójára meghívót kaptak a kertvárosi lakosok is, akiknek nevében Szautner Jánosáé jelent meg. Mint ismert, eredetiIskolapadból a munkahelyre Közvetlen a megnyitó előtti napon végzett a szolnoki Vásárhelyi Pál Közgazdasági Szakközépiskola postaforgalmi szakán két fiatal hölgy, • akik másnap már munkát • kaptak a Corában lévő kis- '■ postán. Barkó Bernadett : Nagykörűből, mígBellányi : Andrea Tószegről jár majd • be vadonatúj munkahelyére. : Nagyon örülnek, hogy itt dol- : gozhatnak, már csak azért : is, mert településükön nem ■ biztos, hogy ilyen hamar '■ munkához jutottak volna. Marad a 3-as posta Bokrosné Madácsi Erika kérdésünkre elmondta, a városi postát nem céljuk bezárni. Azt továbbra is működtetik, és folyamatosan vizsgálják, hogyan változik a forgalom. Ehhez igazítják majd a szolgáltatásokat és a nyitva tartást. leg a Kertvárosban levő 3-as postát váltotta volna fel a Cora Áruházban lévő, de kispostájuk bezárása ellen a kertvárosiak aláírásgyűjtéssel tiltakoztak. A megnyitón Berta István alpolgármester elismeréssel szólt a posta és az önkormányzat közötti együttműködésről. Példaértékűnek nevezte azt a megállapodást, amely a kertvárosi kisposta sorsát hivatott volt eldönteni. Egyben megköszönte a Magyar Postának, hogy Szolnokon bővítette szolgáltatását. Mint mondta, az új helyet minden bizonnyal megelégedve veszik majd birtokba a szolnokiak és a környékbeliek. Bokrosné Madácsi Erika, a posta kelet-magyarországi területi igazgatósága hálózati igazgatóhelyettese örömmel adta át a városnak a hét hat napján 9-19 óra, vasárnap pedig 9-17 óra között nyitva tartó postahelyiséget. Barna Veronika, az új posta vezetője kifejtette, minden erejükkel igyekeznek megfelelni az elvárásoknak az új, különleges környezetben. A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, Illetve Jogi felelősséget nem vállal _________INGATLAN_________ KÉ T emelet + tetőteres, liftes társasházban, Szolnok török u. 9. sz. alatt, I. emeleten 78 m2-es két + fél szobás, valamint 97,09 m2-es, három + fél szobás vagy 48,73 m2-es és 56,22 m2-es egy + fél szobás, 59,64 m!-es két + fél szobás vagy 50,11 m!-es és 59,51 m2-es egy + fél szobás, 60,73 m2-es egy + két fél szobás, II. emeleten 58 m2-es egy + két fél szobás, valamint 73 m2-es kettő + fél szobás, a tetőtérben 87,0 m2-es kettő + fél szobás, nagy teraszos, luxuskivitelü lakás, a földszinten 16,92 m2-es garázs még eladó. Érd.: 30/9551-423.-------------------------------------------------•-------------------------------*178943* 8 S ZOLNOK, Mátyás kir. úti, II. em.-i lakás eladó, igényesen felújított, 2 szobás, erkélyes, gázfűtéses, azonnal beköltözhető, 55 m2-es. Irányár: 168.000 Ft/m2.Tel.: 06-30/3494-278. —--------------------------- *177711* NÉMET - OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1-210-4673---------------------------------------------------------------------------------*178126* SZOLNOK, rózsadombján a Vidra utcában építési telek eladó. Érd.: 20/9508-506.--------------------------------- *178213* SZANDASZÖLŐSÖN összközműves, 342 négyszögöl építési telek eladó. 06-20/912-6324.---------------------------------------------------------------------------<—• 178259* EL ADÓ Szolnok, Téglagyári úton hrsz. 8154/55 ipari terület, melyre érvényes építési engedély is megvan. Érdeklődni: 06-30/9910-615 telefonon lehet.---------------------------------------------------------------------------------• 178346* ' GENERÁCIÓ SZOLNOK KFT. által Szolnok, Vörösmarty út 2. sz. alatt épített társasházban június végi beköltözéssel még 1 db 38 m2-es lakás leköthető. Érd.: 06-20/4936-873-as | telefonszámon, munkaidőben.' KÉT emelet + tetőteres, liftes társasházban, Szolnok, Balassa u. 12/A sz. alatt 90,22 m-es kettő + két fél szobás, 53,73 m2-es kétszobás, 45 m2-es egy + fél szobás lakások, a földszinten 15,12 m2-es garázsok és 44,16 m2-es üzlet vagy iroda még eladó. Érd.: 30/9551-423.---------------------------------------------------------------------------------*178945* SZ OLNOKON, a Hold úton 3 szobás családi ház 532 m2-es társasház építésére alkalmas telken eladó. Érd.: KVALITÁS Ingatlaniroda Szolnok, Batthyány u. 8/A. Tel.: 56/412-534, 06-20/3233-144.--------------------------------------------------------------------------------* 178558* CE GLÉD központjában kétszintes 226 m2-es, összkomfortos üzlet, lakás, garázzsal eladó. Érd.: KVALITÁS Ingatlaniroda Szolnok, Batthyány u. 8/A. Tel.: 56/412-534,06-20/3233-144.---------------------------------------------------------------------------------*178558* MARTFŰN 1000 m2-es üzemcsarnok irodahelyiséggel, szociális létesítménnyel eladó. Érdeklődni: 06-30/626-2382.---------------------------------------------------------------------------------*178613* 8 SZANDASZÖLŐSÖN eladó 3 szobás (190 m2-es) ikefházrész, folyamatban lévő felújítással a Radnóti úton. Szolnoki lakáscsere is érdekel 7-8 M Ft-ig. I.ár: 19 M Ft. Érd.: 20/2424- 509 vagy 56/420-760.---------------------------------------------------------------------------------*178686* SZOLNOK belvárosában, zöldövezetben IV. em.-i, 56 m!, 2 szobás, gázos, loggiás, felújított lakás eladó. 7,9 M Ft. 30/3840-502.---------------------------------------------------------------------------------*178759* STÖRÖKSZENTMIKLÓS, Erdős Imre úton kis ház, áron alul, sürgősen eladó. Érd. 18 óra után: 56/334-478.---------------------------------------------------------------------------------*178762* SZOLNOK, Pozsonyi úti társasházban 81 m2-es lakás eladó. Garázs a közelben. Érd.: 06- 20/217-6520. —------1--------------------------------------------------------------------*178788* KÉ T emelet + tetőteres, liftes társasházban, Szolnok, Csokonai u. 48. sz. alatt, I. emeleten 86 m2-es, háromszobás vagy 1 + három fél szobás lakás, az udvaron 17,64 m2-es garázs, valamint a földszinten 20,03 m2 üzlet vagy iroda még eladó. Érdeklődni: 30/9551-423. —-------------------------------------------------—-------------------------*178942* KÉT emelet + tetőteres, liftes társasházban, Szolnok, Szent I. tér 5. sz. alatt I. emeleti, 93,94 m2-es kettő + két fél szobás lakás és 16,01 irres garázs még eladó. Érd.: 30/9551-423.-------------------------------------------:-------------------------------------*178946* GA RÁZS SZOLNOK, Kolozsvári úton garázs, hosszú távra kiadó. 56/711-274, 20/528-3819.---------------------------------------------------------------------------------*172392* V0SZT0K0N garázs kiadó. Érd.: 56/426-335.---------------------------------------------------------------------------------*178766* SÜTŐ úton, zártudvari gépkocsi-parkolók kiadók. Érd.: 06-30/9532-222.--------------------------------------------------------------------------------* 178800* (F olytatás a 14. oldalon.) A végbélrák kezelése Dr. Borbás József sebész adjunktus magánrendelésén Bélrendszerünk alsó ktí. 1,5 m hosszú szakaszát vastagbélnek (colon), legalsó 15 cm-es részét végbélnek (rectum) nevezzük. A végbél nyálkahártyájának rosszindulatú burjánzása a végbélrák. Kialakulásának okát még ma sem ismerjük, megjelenésében fontos szerepe van a végbélpolypusok elfajulásának, a táplálkozásnak és az öröklésnek. A vastag- és végbélrák előfordulása világszerte és hazánkban is folyamatosan növekszik, halálozása mindkét nemben a második helyen áll.- Milyen tünetei vonnak a végbéiróknak?- Alattomos betegség, mert kezdetben alig van tünete. A daganat növekedésével megjelenik a vérzés, többnyire a székelés után, majd véres-nyákos váladékozás már székeléstől függetlenül is. Megváltozik a székelési szokás, több napra kimarad a széklet, majd hasmenéses formában jelentkezik. Azt érzi a beteg, hogy nem tudja teljesen kiüríteni a végbelét, idegentest érzése van. A fajdalom már előrehaladott folyamatban jelentkezik.-Vérzés és Jöjdalom aranyerek esetén isjelentkezik Honnan tudható, hogy melyik beteg ségrőlvanszó?- A nálam jelentkező betegeknek az aranyérkezelés mellett elvégzem a végbéF rákszűrést is. Számos esetben fedeztem fel így időben végbélrákot, pedig a beteg azért jött, mert .aranyerem van”. Ezt a vizsgálatot 40 év fölött célszerű évente megismételni. Ha pedig valakinek a szüleinél vagy testvérénél már előfordult a vastag- vagy végbélrák, kifejezetten ajánlom, hogy évente vegyen részt szűrővizsgálaton. Az időben felfedezett végbélrák jól gyógyítható. A beteg kezelése innentől már nem magán- rendelés keretei között zajlik. Részletes kivizsgálásra és kezelésre a Hetényi Géza Kórházba irányítom a beteget, mert komplex kezelésre van szükség, ami csak ott végezhető.-Hogyan gyógyítható a végbélrák?- A komplex kezelés legfontosabb része a műtét, melyet a daganat elhelyezkedésétől és kiterjedésétől függően besugárzás előzhet meg, majd gyógyszeres kezelés következik. A műtét lényege a daganatos végbélrész és a környező zsír-nyirokszövet eltávolítása az épben, és a bélfolytonosság helyreállítása, ha lehetséges. Ha a daganat túl közel van a végbél- záróizomhoz, akkor csak úgy lehet az épben kivenni, ha vele együtt a záróizmot is eltávolítjuk, a fölötte lévő vastagbéivéget pedig a hasfalra kiültetjük. Kórházunkban olyan technikai eszközök állnak rendelkezésre, mint ultrahangos vérzéscsillapító és vágó, speciális körvarrógépek, melyek segítségével a végbél többi részén elhelyezkedő daganatokat úgy el tudjuk távolítani, hogy nem kell a vastagbelet a hasiálra kiültetni. (x) Rendelés helye: Szolnok, Arany J. u. 8. fsz.Hétfő-Szerda 16-18-ig. Jászapáti, István király u. 4. Orvosi rendelő, Csütörtök 16-17-lg. Telefonon Is be lehet jelentkezni, nem rendelési időben: 06-209-689-589 i 18 FOTÓ: BUGÁNY IÁNOS