Új Néplap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-14 / 61. szám

6 2005. MÁRCIUS 14., HÉTFŐ HAZAI TŰKÖR MAGYARORSZÁG Levél diadalról, bukásról, megtorlásról és reményről LÁZIN MIKLÓS ANDRÁS ezernyolcszáznegyvennyolc májusában egy mára feledett ne­vű közvitéz igyekezett Magyarország felé. A hadfi korábban egy osztrák seregtestben szolgált. Apja, anyja, felesége nem lévén, úgy vélte, mit sem veszít, ha a várható bosszú elől - hisz nem kívánt vérei ellen harcolni -, távozik Ausztriából. A fenti történetet egy megsárgult, gyűrött lapon olvastam vagy tizenhét esztendővel ezelőtt. Idős, már csak kedvtelésből okta­tó történelemtanárom, Lóránt Feri bácsi hozta el nekünk, érett­ségi előtt álló fiataloknak. Mint mondta, a levelet, melynek al­ja az aláírással és a dátummal együtt az idők viharaiban elve­szett, húszas évei elején vásárolta a Teleki téri zsibpiacon. A rég porrá lett katona, a megszólításból így következett, meny­asszonyának címezve vethette papírra gondolatait. Egyszerű, ám mégis emelkedett szavakkal részletezte bujkálása, menekü­lése körülményeit. A magyarul írt levél utolsó bekezdésében em­berünk bevallotta, már akkor tisztán érezte, nem győzhetünk. S végül következett egy furcsa, magyar-latin keverék mondat: Ám Non omnis moriar. Mi természetesen fennakadtunk, s nem értettük, mit jelent. Ám nem fed végleg a sír - jött a válasz. döbbenetes, ahogyan ez az egyszerű ember négy szóba sűrítet­te a diadalt, a bukást, a megtorlást és a feltámadás reményét. EGY NEMZET CSAK AKKOR EMELKEDHET FÖL a süllyedésből, ha a sorscsapások alatt is helyén van a szíve és az esze. A két dá­tum, ezernyolcszáznegyvennyolc mint kezdet és negyvenki­lenc mint vég, erre szolgál máig tartó tanúbizonyságul. HÍRSÁV Társadalmi összefogás: Párbeszéd a vidékért MEGÁLLAPO­csány Ferenc kormányfő a tu­dományos, a civü és a mező- gazdasági szervezetek, önkor­mányzati szövetségek képvise­lőivel. A program a politika, a tudomány és a civü társada­lom összefogását jelenti a vi­dék jövőjéért - mondta glatz Ferenc akadémikus, a párbe­széd kezdeményezője, (si) Szekeres Imre véleménye a munkahelyteremtésről SZEKERES IMRE, az MSZP el­nökhelyettese úgy látja, egy baloldali gazdaságpolitikának az lehet az alapja, hogy minél többen visszatérhessenek a munka világába, amely adó- csökkentésre is módot adna, mivel több embertől kellene ugyanannyi adót beszedni. A politikus a munkahely- teremtés rövid távú pillére- ként emelte ki a közmunka­programot, amely akár 50-70 ezer embernek jelenthet átmeneti megoldást, (si) Hat alkotó vehette át az idei Pulitzer-díjat öt kategóriában hat alkotó­nak, közösségnek adták át tegnap a magyar Pulitzer- díjakat. Életművéért Márton Anna, a Magyar Rádió szerkesztője, publicisz­tikáiért Cs. Gyimesi Éva irodalomtörténész és Végei László re­gény- és esszéíró vette át az elismerést A szerkesztőségek közül a litera.hu internetes portál készítőit, a képi megjelenítésért Szandelsz- ky Béla fotóst, a rádiósok, televíziósok közül az MTV Rakott című műsorának fe­lelős szerkesztőjét, Váradi Júliát tüntették ki. (si) Vajnait és Fratanolot kizárták a Munkáspártból a munkáspárt Központi Bi­zottsága (KB) nagy többség­gel döntött Vajnai Attila, a párt egykori alelnöke és Fratanolo János hajdani Ba­ranya megyei elnök kizárá­sáról. A határozatot azzal indokolták, hogy a két volt vezető 2004 őszétől többször szembe helyezkedett a KB határozataival, amelyeket nem csupán nem hajtottak végre, de szervezkedtek is azok ellen, (si) Schmitt Pál támogatná a belügyi tárca javaslatát SCHMITT PÁL, az európai parlamenti fideszes kép­viselők cso­portjának vezetője, a Fidesz alelnöke, támogatná azt a belügyminisztériumi ja­vaslatot, hogy az országgyű­lési képviselők mentelmi jo­ga ne vonatkozzon a szon­dáztatás elutasításának lehe­tőségére. A politikus kifejtet­te: neki európai parlamenti képviselőként is van mentel­mi joga, de soha nem jutna eszébe az együttműködés megtagadása, (si) Kiss Pétert választották a vasi küldöttgyűlésen Kiss Pétert választották meg az MSZP Vas Me­gyei Területi Szövetsé­ge elnökének a párt megyei tiszt­újító küldöttgyűlé­sén. Hiller István szocialista pártel­nök elmondta: a szavazáskor Kiss Péter volt az egye­düli induló, mert Rába László, akit szintén jelöltek a tisztségre, visszalé­pett. A 65 küldött közül 37-en igennel, 28-an pedig nemmel szavaztak, (si) Megszülethet az agrárbéke aláírták A már elfogadott költségvetés keretein belül maradtak POLITIKUS OK-MAGÁNÜGYEK Hazatérnek a gazdák a Felvonulási térről és az utakról, mert képviselőik tegnap megállapodtak a kormánnyal. Huszonegy, kemény nap után indul­hatnak a tavaszi munkák. Körmendi Gábor Nyitrai András huszárosán készül a nemzeti ünnepre NYITRAI ANDRÁS (60), kecskemé­ti fideszes or­szággyűlési képviselő hu­szárok bemu­tatójával színe­sített ünnepséget és ereklyebe­mutatót szervez városában március 15-ére. - A forrada­lom korabeli eszközeit egy Szunyovszky László nevű egy­kori erdész kezdte gyűjtögetni. A gyűjtemény gondozására később létrejött egy alapítvány. Az a célunk, hogy az 1848- 49-es forradalom és szabadság- harc tárgyi emlékei ne sikkad­janak el - mondta Nyitrai. (xy) Urbán Árpád az a vadász, aki nagyon ritkán tüzel URBÁN ÁRPÁD (63), az MSZP Nógrád megyei országgyűlési képviselője ál­tal vezetett va­dásztársaság sikeres idényt zárt. A honatya ugyanakkor azt állítja, nem elsősorban a vadak elejtésé­ért, sokkal inkább a termé­szet szeretetéért járja puská­jával az Ipoly menti erdőket. Több mint negyven éve foglal­kozik vadászattal, vadgazdál­kodással, de - mint mondja - a két kezén megszámolhatná, hány őzet, szarvast ejtett el ez idő alatt, (tg) Hajdú László egyesületében nincsenek viták Gyapay Zoltán éneklésének messze földön híre ment Az agrármegállapodás megszületésének hírét a Felvonulási téren összegyűlt gazdák kitörő örömmel fogadták A traktorok vasárnap délután­tól elhagyták a Felvonulási teret, az utakat, a gazdák hazatértek, hogy nekiláthassanak a tavaszi munkáknak. A Magyar Sertéstartók Szövet­ségének elnöke elégedetlen. Sákán Antal szerint a nemzeti támogatásokkal és a piacvéde­lemmel kapcsolatban a kormány nem adott garanciát a gazdák­nak, enélkül pedig a megállapo­dás nulla. Ezért csupán felfüg­gesztik a demonstrációt. Az or­szág tizenöt helyén, illetve Buda­pest környékén négy ponton tovább demonstrálnak, hiszen március 23-ig kaptak engedélyt - közölte Sákán. A megegyezést szentesítő kézfogás előtti pillanatok a Parlamentben Vasárnap délben aláírták az ag­rárbéke első állomását jelentő megállapodást a szaktárca és a demonstráló gazdák képviselői a kormány parlamenti üléstermé­ben. A megyeggyezést Gyur- csány Ferenc miniszterelnök is ellátta kézjegyével. A miniszter- elnök elmondta, jó érzéssel veszi tudomásul a megállapodást, és azt elfogadja. Mint hozzátette, az abban foglaltak végrehajtása ér- « dekében a megállapodást a kö- I vetkező kormányülés elé terjesz- | ti. Gyurcsány megjegyezte: az s egyezséget a parlament által el­fogadott idei költségvetés keretei között kötötték meg. Az aláírást megelőzően Németh Imre föld­művelésügyi és vidékfejlesztési miniszter és Jakab István, a Magosz elnöke méltatta az egyezséget, amelynek létrejöttét szavaik szerint a március 15-ei ünnep közeledte is segítette. Né­meth Imre a megállapodás leg­utóbb megszületett pontjait is­mertetve elmondta, az állatjólé­ti támogatás kerete 10 milliárd forint lesz, amelyből 6 milliárd a sertés-, 4 milliárd a baromfiága­zatnak jár majd. A keretet a gaz­dák az alap kimerüléséig vehe­tik igénybe. Ugyancsak eddig nem említett eleme az egyezség­nek, hogy a 2003-as fagy- és aszálykárokra igénybe vett mintegy 50 milliárd forint hitel visszafizetésére rendelkezésre álló idő a duplájára emelkedik. Jakab István azt mondta, a ma­gyar vidék jogos igényét fogal­mazták meg a tárgyalások so­rán. A demonstráció bebizonyí­totta, hogy 50 év után létrejött egy erős, egységes magyar gaz­da-érdekképviselet. Ezt az erőt az építkezésre, az európai uniós források elérésére kívánják fel­használni - jelentette ki.- A Magyar Demokrata Fó­rum üdvözli az agrármeg­állapodást, nagy örömünket fe­jezzük ki, hogy az megszületett a hosszú demonstrációs időszak után - mondta Habjanecz Tibor, a párt országos választmányá­nak elnökségi tagja. A felelős politika sikere- A szocialista jÉSapPkk párt üdvözli a f ~ kormány ás a 1 7 gazdák megállá­sig t podását. Én sze­mW mk mm a felelős politizá­lás nagy sikerének tartom ennek a megállapodásnak az aláírását- mondta hiller István a meg­állapodást követő órában.- A mai megállapodás öröm és siker mindenkinek, aki az agrá- rium és a magyar vidék boldogu­lását akarja, és kudarc és szo­morúság mindazoknak, akik politikai haszonlesést kívántak- hangsúlyozta a pártelnök. Gyurcsány ferdített t rencet és kor­mányát terheli jult a helyzet. Tíz napja még ő is azzal riogatott, hogy a gaz­dák követelése csak adóeme­léssel és a gyógyszerárak dup­lájára emelésével teljesíthető. De kiderült, hogy ez nem igaz. A gazdáknak végre nem kell az utakon fagyoskodniuk, és bizto­sak lehetnek abban, túlélik az európai uniós csatlakozás első évét - jelentette ki áder János a Fidesz frakcióvezetője, (ia) Megmutattuk az erőnket É KONRÁD ISTVÁN­né óbarki gazd­jjjj tartottak a sátor­pen. Elfáradtunk, de megérte. Megmutattuk az összefogásunk erejét. Életreszóló barátságok köttettek közöttünk, és ezután nem lehet kihagyni bennünket a döntésekből Bocsánat, hogy nevetek, de felemelték a hor­dozható vécét, hogy elviszik, és már félméter magasan járt, amikor kiugrott belőle egy gaz­datársam... Szegény jani! HAJDÚ LÁSZLÓ (58) fővárosi szocialista kép­viselőt ismét megválasztot­ták Harmati Béla evangéli­kus püspök és elnök jobb­kezének a Magyar Környezet- védelmi Egyesületben. - Tíz éve alelnökösködöm a szerve­zetben, s boldoggá tesz, hogy akad az életnek egy olyan szín­tere, ahol minden intrika, vita és hitbéli átnevelni akarás hí­ján dolgozhatok. Van a szerve­zetben fideszes is, mégsem hu- zakodik elő valamiféle külön környezetvédelemmel, (kf) GYAPAY ZOLTÁN (45), Várpalota és Zirc térsé­gének fideszes egyéni képvi­selője a mai napig aktiv tagja az általa vezetett Öskü község népdalkörének. Életé­ben egyszer énekelt a kórus­ban szólót, ám pont a „Loptam én egy birkát, megszenvedtem érte” kezdetű népdal jutott rá. - Szereplésemnek hamar híre ment: amikor az ország másik végében, Deszken léptünk fel, a helyi szervezők azzal fogad­tak: maga az a birkatolvaj pol­gármester? (kf)

Next

/
Thumbnails
Contents