Új Néplap, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-05 / 30. szám

FOTÓ: BAKOS JUDIT 20 05. FEBRUÁR 5., SZOMBAT 3 MEGYEI TÜKÖR Szalmával perzselték a mangalicát Komiszul hideg, hortobágyi szelek kerge- tőztek azon a hétvégi reggelen Virág Lajo- sék nagyiváni házának az udvarán, ame­lyik a falu szélén didereg, és egyenesen a nagy magyar pusztára néz. A ház népének meg a segítőknek hajnalban volt ébresztő, majd a „fogópálinka” lenyelése után mar­kos kezek húzták ki a kétmázsás, mit sem sejtő vörös mangalicát az udvarra. Megijed­ni sem maradt ideje az ártatlannak, mert az áram rögvest megtette a hatását, földre fektette a jókora kukoricapusztítót. — Mártsd a nyakába, Lali! - biztatták a gazda fiát, aki egyébként is szakmabeli, hentes. Két vajling vére lett, felséges finomra kere­kedett reggelire, hagymával keverve, dinsztelve. Folytat­va a sort: szalmá­val szőrtelenítették ődisznósága min­den porcikáját. — Azt hallottam a régi öregektől, négyszer kell be­hinteni, meggyúj­tani, ez a regula, enynyitől szépen pi­rul a bőre! — állítot­ta Bállá Zoli, aki ugyancsak a hízók megátalkodott ellenfe­le, lévén ő is hen­‘ tes. Sok volt kinn is, benn is: Bajnok Imréné még a belet is megkapar­ta, ahogy hajdan az öregek szokták, és mire lebukott a nap, a hortobágyi pusz­ta csupasz akácosa mögé, a szerencsét­len mangalica anynyi alakban, for­mában hevert, hogy nincs az a No- bel-díjas tudós, aki össze tudta vol­na rakni. Lett két szép sonka, négy nagyobb és két kisebb sajt, tizenegy centi vastag szalonna, valamint má­jas, tüdős, véres hurka és temérdek hús.- Jaj, anyám, estére degeszre eszem magam! - állította Túró Csabi, aki vezetéknevével ellentétben meglehetősen fekete, de áldott jó lélek, a család téli, nyári, mindenkori segítője. Az aprónép közben benn játszott, ritkán D. Szabó Miklós dugta ki az orrát, mert délutánra még ko- miszabb lett az idő. Este ötre el is mosogattak, és hat után kezdődött a vacsora. Jutott az asztalra orja- leves, hurka, kolbász, pecsenye, túrós rétes. Akinek porzott a torka, sört, bort, konyakot, pálinkát gurgulázhatott, a gyengébb ideg­zetűeknek pedig még üdítő is akadt a kony­haszekrény mélyén. Másnapra maradt a füstölés, mely a gaz­da, Virág úr reszortja. Direkt épített egy füstölőt az udvar hátsó részére, ahol vizes fűrészporral, morzsolt csutkával adtak a húsnak sötét színt, sőt a füstölgő parázs te­tejére még őrölt kukoricaliszt is került, mert errefelé az a mondás járja: ez ad szép színt a húsnak. RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL JÁSZFELSŐSZENTGYÖRGY. Az ál­talános iskola második és har­madik osztályos csoportja ké­szül az országos mesevetélke­dő körzeti döntőjére, amelyet február 9-én rendeznek Jászjá- kóhalmán. lá jászkaraj enő. A település könyvtárában mintegy huszon- kétezer kötet könyv közül válo­gathat a beiratkozott hatszáz olvasó. Az állomány a múlt év­ben százhúsz kötettel gyarapo­dott. A látogatók között legnép­szerűbbek a romantikus köny­vek, ismeretterjesztő írások, de úgy tűnik, a mindennapok­ban nincs elég krimi, mert a krimik is kapósak, dszm Karcag. Egy kisteherautó csú­szott árokba tegnap reggel az Egyetértés úton. Mivel a bal­esetet szenvedett jármű forgal­mi akadályt jelentett, ezért a tűzoltók segítségét kérték. A helyi lánglovagok drótkötéllel kivontatták az autót. Személyi sérülés nem történt hgy nagyrév. Az óvodásoknak a hétvégén farsangi bált rendez­nek, a jövő héten pedig egy másik program is lesz. Az is­kola tornatermében lebonyolí­tandó rendezvényen a helyi tánccsoport mellett a szomszé­dos települések különböző szervezetei biztosítanak látni­valót. MGA Szolnok. Szemétégetés miatt tettek bejelentést a szolnoki tűzoltóságon tegnap. Mikor a Bajcsy úti felüljáró alatti hely­színre kivonultak a tűzoltók, akkor derült ki, hogy feltehető­en a hajléktalanok által ösz- szegyűjtött ruhák égtek, illetve egy ágybetét kapott lángra, hgy Szolnok. Elárasztotta a víz tegnap éjjel az Abonyi úton lé­vő idősek otthonát. Csőtörés történt, a kiömlő víz a kazán­házat töltötte meg. A tűzoltók mintegy 30 köbméter vizet szi­vattyúztak ki az épületből, hgy Szolnokon javítják az úthibákat az állami közútkezelő dolgozói. Ké­pünkön ragasztóanyaggal locsolják a kátyút, azután teszik rá az asz­faltot Figyelik a parkot Kisújszállás evente több millió forintot költ a parkjainak fenn­tartására. Tavaly több alkalommal okoz­tak a vandálok súlyos károkat a központi parkban. Az áldatlan állapot megszüntetésre évek Felgyorsulnak (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) A kivitelezés legkésőbb jövőre befejeződik. Szintén uniós hoz­zájárulás teszi lehetővé a 4-es fő­út megerősítését 11,5 tonnás tengelyterhelésre, amelyből két szakasz a szolnoki elkerülőn, kettő pedig Kisújszállás és Kar­cag térségében van. Előkészítés alatt állnak további pályázatok, amelyek a 442-es és 44-es utak burkolatmegerősítését célozzák. A megye kezdeményezésére előrehoznak egyes beruházáso­kat, például a Szent István-híd nyugati hídfője és a megyehatár óta törekedett az önkormány­zat. Tavaly a város sikeresen pá­lyázott az Országos Bűnmegelő­zési Központhoz, így lehetővé vált, hogy a főtéri parkba és környékére térfigyelő kamerá­kat állítsanak fel. de az útépítések közötti szakasz burkolatmeg­erősítését. Várhatóan májusban adják át az abonyi elkerülő utat, de az idén elkészül Cegléd tér­ségében a 4-es út újabb négysá­vos szakasza, valamint a Ve- csést és Üllőt elkerülő új, négy­sávos útpálya. 2007 végéig az MO-ástól egészen az abonyi el­kerülő nyugati csomópontjáig négysávossá bővítik a négyest. Rendelkezésre áll a pénz a szolnoki elkerülő leginkább balesetveszélyes kereszteződé­se átalakításának tanulmány- tervére. Ennek alapján dől majd Négy hónap múlva már közlekedhetünk az abonyi elkerülon el, hogy körforgalom, jelzőlám­pás kereszteződés vagy felüljá­ró épül a Mol-kútnál. Február 24-én derül ki ponto­san, szerepelhet-e a jászberényi és kisúji elkerülő, valamint a 4- es Szapárfalu—Fegyvernek kö­zötti szakaszának négynyomú- sítása az idén megvalósítható feladatok között. Autópálya-konferencia A megyei önkormányzat nemzetközi konferencia ösz- szehívását kezdeményezi az M 4-es és M 8-as autópálya megvalósításával összefüg­gésben — tudtuk meg Elek Sándortól. HÍRSÁV Művészeti délutánt tartottak a minap a tiszafüredi Zrínyi Ilona Általá­nos Iskolában, amelyen többek között a tűzzománckészítés alapjai­val is megismerkedhettek a gyerekek Holland mintára fejlesztenek A fegyverneki Móra Ferenc Általános Iskolában új mo­dellt vezettek be, amely a diá­kok eredményét, fejlődését hi­vatott nyomon követni. Nagy Jánosáétól megtudtuk, a belső gondozói rendszer holland modellből származik. Me­gyénkben is megjelent, még­pedig Homokon. A fegyverne­ki Móra iskola a 3. körben in­dította el a rendszert. A gyer­mekközpontú program azon alapszik, hogy szeptembertől az oktatásba belépő 53 kisdi­ák mindegyikének felmérték képességét. Az eredmények tükrében egyéni fejlesztési tervek készültek, s a diákok fejlődését folyamatosan doku­Randevút rendeznének Tiszafüreden idén is szeret­nék megrendezni a Tisza-tavi települések közös nyári prog­ramsorozatát, a Tisza-tavi randevút. Az ehhez kapcsoló­dó pályázati keretek, lehető­ségek azonban egyelőre még nem ismertek, így nehezen tudnak tervezni a régió ön- kormányzatai. Az elképzelé­sek szerint azonban ezen a nyáron is egységes arculattal, hasonló programszerkezettel zajlanak a rendezvények — tudtuk meg Szendy Móniká­tól, a Tisza-tavi Regionális Tu­risztikai Projekt Iroda megbí­zott igazgatójától, (szs) FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS Cs ak a disznó járt rosszul hagyományok Bőven jutott az asztalra a sok finomságból mk

Next

/
Thumbnails
Contents