Új Néplap, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-05 / 30. szám
4 2005. FEBRUÁR 5., SZOMBAT AHOL ÉLÜNK Elűznék a telet Kunszentmártonban már hagyomány, hogy a művészeti iskolások felelevenítenek egy régi kedves népszokást. A telet próbálják meg elűzni a lelkes fiatalok, hogy minél hamarabb megjöhessen a tavasz. Bár az meteorológusok aligha ehhez az eseményhez kötik majd az előrejelzéseiket, a népi tapasztalatok alapján kialakult kedves szokás talán némi reményt csempész a meleget kedvelők életébe. A farsangi felvonulásra ma délelőtt kerül sor Ezektől a maskaráktól ijedtében el- a kisvárosban. szalad a tél! HÍRSÁV Tisztább utcák Új berendezés Új röntgenfilm-előhívó berendezést vásárol az városi egészségügyi központnak a fenntartó önkormányzat. A közel bruttó kétmillió forintos eszköz beszerzésével egy külső céget bízott meg a képviselő-testület. Ugyancsak a fejlődést szolgálja majd az a 2,1 millió forintos mobil színpad, melyet a művelődési ház kap majd meg. Ennek köszönhetően a szabadtéri rendezvények szervezése válik gördülékenyebbé. lut a vásárlásokból a középiskolának, az oktatási kabinetnek új bútorokat vettek 1,3 millió forintért. Tej az iskolában folytatódik a városban az is- kolatej-akció. Az önkormányzat ebben az évben is szeretne biztosítani az egészséges italból napi egy pohárnyit az általános iskola tanulóinak. Az akció 2,5 millió forintba kerül, melyből 2,2 milliót tesz ki az állami támogatás. A városközponti parkolást megkönnyítendő, eltakarítják a havat az önkormányzat munkatársai. így a havazás nem okozott különösebb gondot a város lakóinak. Fejlesztési hitel A megnyert címzett állami támogatásnál lényegesen többe kerül az Erzsébet-ligetben megépítendő sportcsarnok. Az eredeti 350 millió forintos költségen nem vállalta egyetlen cég sem a kivitelezést, a nyertes Bayer Center 428 millió forintot kért a munkáért A különbözet kifizetésére hosszú lejáratú, 85 millió forintos hitelt vesz fel a település a képviselő-testület döntésének értelmében. /&vbm«7 járműjavító ipari kereskedelmi /5*"JfCE/ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. Szolgáltatásaink: Kedvező áron, határidőre és garanciával vállaljuk: tehergépjárművek, autóbuszok, rakodógépek és személygépkocsik szervizelését, karbantartását, javítását, környezetvédelmi felülvizsgálatát, alkatrészellátását és gépi mosását. Kunszentmártoni telepünk kijelölt vizsgahelyként működik minden héten szerdán. Bejelentkezni: 56/461 -314-es telefonszámon. Telephely: Szolnok, Nagysándor J. u. 24. Kunszentmárton, Végh út 11. Tel.: 56/461-314 Lev.cím: 5002 Szolnok, Pf.: 139. Tel ./fax: 56/370-612,56/371-105. ÁTALAKULTUNK! Kunszentmártonban a Főtéren, a Harmónia Csemege és Kunság ABC a Csongrádi úton ÚJ SZÍNEK ALATT NYITOTTA MEG KAPUIT. Hétről hétre kedvező akciók! Figyelje heti prospektusainkat! Választékunk tovább bővült ZÖLDSÉG- ÉS GYÜMÖLCSÁRUVAU ^PARASZTKOLBÁSZ^ < CITROM ^ SÁRGARÉPA^ ^.599 --169 Ft^ 25 Ft Helybe jött az Új Néplap újabb helyen Irodát nyitott lapunk a sétálóutcában Az új iroda Kunszentmárton legforgalmasabb helyén található Korszerű, tágas irodát nyitott az Új Néplap Kunszentmártonban. Ezzel a városban és a Tiszazugban élők lakóhelyük közelében intézhetik a megyei napilappal kapcsolatos ügyeiket. Ezentúl nem kell hirdetési, előfizetési ügyekben Szolnokra járni, esetleg telefonálni a tiszazugiaknak. Kunszentmártonban a sétálóutca üzletsorán lévő irodánkban munkatársunk segítségével minden, lapcsaládunkkal kapcsolatos ügy elintézhető. Természetesen nem csupán ezért érdemes betérni az új irodába, ügyfelet inket ugyanis ókkal várjuk. szentmártoni ügynökség vezetője, Tass Sándor december 1-je óta tölti be pozícióját. — Nagyon sokan ismernek itt a városban, hiszen huszonkét esztendeje foglalkozom már biztosítással — mondta a vezető.- Az értékesítés ily módon egészen közel áll hozzám. Az a célom, hogy a kunszentmártoni és tiszazugi emberekhez még közelebb hozzam megyénk egyetlen napilapját. Az iroda ehhez megfelelő alapot szolgáltathat. — Fontos, hogy jelen legyünk a térség központjában. Igyekszünk irodánkat a lehető legkorszerűbben fölszerelni, hamarosan már minden informatikai eszköz rendelkezésünkre áll a megrendelőink legjobb kiszolgálásához. Hirdetésfelvétel, terjesztés, megrendelés: 56/462-138 Ingyenes zöldszám: 80/200-690 Nyitva tartás: Hétfőtől péntekig 8-14 óráig Irtanák a parlagfüvet a település képviselő-testülete úgy határozott, hogy a parlagfű irtásához megfelelő eszközök beszerzésére pályázatot ad be. Amennyiben sikerrel járnak, úgy a földművelésügyi tárca által biztosított keretből motoros fűkaszát lehetne venni. Mindehhez közel egymillió forintos önerőt biztosít a város. A TISZAFÖLDVÁRI KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA és KOSSUTH ÚTI ÓVODA pályázatot adott be a Gyermekétkeztetési Alapítványhoz karácsonyi élelmiszercsomagra, a rászoruló családok megsegítésére. A pályázat sikeres volt és az iskolából harmincöt, az óvodából huszonhárom családot sikerült kis ajándékkal meglepni, szebbé téve így az ünnepet. A csomag átvételekor valamennyien kifejezték örömüket és megköszönték ,c az alapítvány támogatását. d Az iskola és az óvoda vezetése Véget vetnek az útszéli vásároknak Az idei esztendőben egy ideig még lezárt útszakaszon árulhatnak a városi hetivásár kofái, ám tavasztól már épül az új piac. Pókász E. Minden csütörtökön lezárják a városháza előtti utcát a hetivásár miatt. Sajnos a látványnak sem éppen szívderítő tarka bódék, sátrak nem keltik éppen jó hírét ilyenkor a településnek, igaz, mindezek ellenére is népszerű a lakosság körében a vásár. Sikeres pályázatnak, valamint a magántőke bevonásának köszönhetően amint az időjárás engedi, elkezdődik az új, zárt piac építése. A közművek bevezetése az önkormányzatot terheli, míg az üzletsort a helyi érdé- ä i keltségű cég húzza ! föl. A tervek szerint még idén birtokukba is vehetik az árusok az új létesítményt, ami nekik is jobb lesz, hiszen kulturált és biztonságos körülmények között ki- } Egy ideig még marad az útszéli árusítás A TISZAFÖLDVÁR ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ- COOP - ÜZLETEIVEL „ÖNHÖZ A LEGKÖZELEBB” KUNSZENTMÁRTONBAN ÉS A KÖRNYEZŐ TELEPÜLÉSEKEN IS!- ÓRIÁSI ÁRUVÁLASZTÉK- „JÓT JÓ ÁRON” COOP-MÁRKATERMÉKEK SOKASÁGA- JOBBNÁL - JOBB AKCIÓK - VÁRJÁK A KEDVES VÁSÁRLÓKAT RENDKÍVÜLI AKCIÓS KÍNÁLAT februárban TRAPPISTA SAJTI kg 999 Ft MEDVE SAJT tejszínes, tömlős 100 g 129 Ft BAROMFI HÚSPÉP 1 kg 359 Ft BAROMFI FASÍRT gy.f. 1 kg 559 Ft KENYÉR - házi jellegű 1 kg 149 Ft szeletelt 1 kg 165 Ft KIFLI, ZSÖMLE 13 Ft Dupla KIFLI, ZSÖMLE 25 Ft FinomLISZT 1 kg 49 Ft ÉS MÉG SOK-SOK ÁRUCIKK AKCIÓS ÁRON! Tiszaföldvár és Vidéke ÁFÉSZ 206 Ne legyen utolsó, most sietni kell! Márkakereskedésünk hétvégén, február 12-én és 13-án is nyitva tart. Ne érkezzen túl későn, mert a Peugeot 206 X-Design már 1.999.000 Ft-tól az Öné lehet. A részletekért siessen márkakereskedésünkbe. a Peugeot a Total t AJÁNLJA. X/nir.r vfj’j A kép illusztráció. Az ajánlat a készlet erejéig érvényes. Vegyes átlagfogyasztás: 4,3-8,61/100 km / COz-kibocsátás: 113-204 g/km UTOLSÓ LEHETŐSÉG: február (£Ml& 1.999.000 Ft-tól X-Design PEUGEOT tOUAIM. KUNSZENTMÁRTON Hivatalos Peugeot Márkakereskedés 5440 Kunszentmárton, Erdő tér 30. Telefon: 06-56/560-201 fax: 06-56/462-912 e-mail: qualitekm@axelero.hu Nyitva tartás: A NYÍLT HÉTVÉGÉN SZ-V. 8-17. PEUGEOT, VEZETNI MINDIG ÉLVEZET.