Új Néplap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-15 / 33. Vasárnapi szám

2004. augusztus 15. vasárnap Közelről 3 Bravúros gúla a vízen Utoljára 1961-ben állt ösz- sze öt bátor ember, hogy a Lánchíd alatt elsuhanva, egymás vállán állva megal­kossák a síakrobatika egyik legnehezebb elemét, az ötös gúlát. Az idei Dunai Ví­zikarneválon ezt a mutat­ványt szolnoki fiatalok — Bencsik József, Bencsik Péter, Bencsik Zoltán, Hor­váth István és Ferenczi Jó­zsef— ismételték meg, óri­ási közönségsikert aratva a parton nézelődöknek. Az ötös gúlát Magyarországon jelenleg csak a szolnoki vizisíelók tudják felállítani F erenczi József ötletgaz­da tíz éve vízisízik, en­nyi idő alatt szerzett anynyi tapasztalatot, hogy végre sikerült a szintén jelentős tréningmenynyiséget maguk mögött tudó barátaival nagyobb nézősereg előtt a ko­moly előké­születeket Negyvenhárom igénylő mu­tatvány.- Néhány évvel ezelőtt a hármas gú­lát többször is gyakorol­tuk már a haverjaim­mal a Ti­szán, Martfű, Rákóczi- falva és Dóba környé­kén, gyakorta sikerrel. Olyan helyeken próbál­kozunk, ahol engedett ez a vízi sport, ezért szívfájdalmunk oly na­gyon, hogy a megye- székhelyen ritkán adó­dik ilyen lehetőség, ezért tulajdonképpen nincs is valódi vízi élet a két folyót is ma­gáénak tudó Szolnokon. Az ötös gúla má- szási technikája egyébként más, mint a hármasé, más fortélya van. A csónak 50 km/órás sebességgel húz bennünket egyenként húszméteres köteleken. A kö­zépső és a két szélső ember kerül alulra, miközben a kettes és a négyes tag külön- külön kapaszkodik felfele. Komoly erőt és koncentrálást igényel mindenkitől a gya­korlat, s ha csak egyetlen tag egy aprót is hibázik, belebukunk a vízbe. A borulás pedig ekkora sebességnél már különösen fájdalmas, nekem elhihetik. Mi amatőrök vagyunk, csak valahogy képbe kerültünk a fővárosi vízifesztivál szervezőinél. Ők kértek fel bennünket először arra, hogy a Dunán bemutassuk az ötös gúlát, ami kis nehézségek árán, de sikerült is. A rólunk rögzített fotó érdekessége, hogy ugyanab­ban a helyzetben készült a Lánchíd alatt, mint a negyvenhárom évvel ezelőtti mu­tatvány. Azóta már a flottillánál is voltunk bemutatózni, legközelebb pedig augusz­tus 20-án a szolnoki víziparádén állunk össze. Az ötös gúlán kívül új számmal is próbálkozunk, mégpedig horgászszéken ülve sergünk egy hatalmas korongon. Majd kiderül, mire leszünk képesek, ugyanis az előadás sikere nem csupán raj­tunk múlik, hanem a kiszámíthatatlan szélerősségen, s nem utolsósorban a hul­lámokon. Mindenesetre szeretnénk kifog­ni rajtuk — hangoztatja Ferenczi József. Mészáros Géza esztendő elmúltával szolnoki fiatalok „építettek fel” újra ötös gúlát a Dunán vízisízve Áron mindenáron kutat «IE G Y Z E T Kilátástalanul Rövid időn belül, egymás után érkez­tek hozzám el a megdöbbentő hírek: a Közép-Tisza vidékén két gazda is önke­zével vetett véget az életének. Az öngyilkosság mindig, minden esetben megrázó, hiszen az ok-okozati összefüggések minden változatában az elkeseredés a gyötrelmekkel kiköve­zett, hosszú úton vezeti el áldozatát a visszafordíthatatlan tettig. Gyarló ember módjára először jó magam is az ital­ra, a megromlott házastársi kapcsolatokra gondoltam, de az ismerősöknél érdeklődve bajba került a lelkiis­meretem. Megtudtam ugyanis, hogy az elkeseredett gazdák példás családapaként, a földet szerető, az italt megvető, szorgalmas, kitartó, de legfőképp becsületes emberként jutottak el a megmásíthatatlanig. Akkor meg mi lehetett a kiváltó ok, mi adta meg a végső lökést? Ezeket a titkokat ők már magukkal vit­ték, de a falubéliek közül többen elmondták róluk: számtalan újrakezdés után valószínű, belefáradtak az egyenlőtlen küzdelembe, s feladták azt a harcot, ame­lyet a földdel vívtak létükért. Mert nem boldogultak, hanem megboldogultak, s most annak a földnek kelle­ne számukra könnyűnek lenni, amely nehézségeivel a sírba vitte őket. Lehet, hogy túl naivak voltak ehhez az új világhoz, és azért futottak a másvilágra, mert jobban hittek a becsületes, kétkezi munkában, mint a fondor­latos pályázatokban, támogatásokban, hitelekben, s az ezekkel karöltve járó jó kapcsolatokban. Ők abba haltak bele, hogy elhitték: a földből jól meg lehet élni! Percze Miklós Magukkal hozták u a történelmet A lenti mérleg csak száz-egynéhány éves, amelyet viszont Nagy Béla tanár úr fog, 1736-ban készült. Szemben vele a felesége, Mária FOTÓ: BAKOS JUDIT Dávid Áron még csak a huszonhetediket számlálja, de az eredetileg jászszentandrási fiatalember már egyet s mást letett az asztalra. Igazi lokálpatriótaként tartják számon a településen, aki szabad idejében szívesen forgatja az elsárgult iratokat, beszél nagy kort megért emberekkel, főleg, ha segítségük révén többet megtudhat la­kóhelyéről és tágabb környezeté­ről, a Jászságról. S zegeden negyedéves néprajz-régé­szet szakos egyetemi hallgató, és nyaranta néhány hetet mindig a múlt emlékeinek a feltárására fordít. Hogy hol? Békés, Csongrád me­gyében, illetve a Jászságban. Mezolitikumi, honfoglalás és Árpád-kori emlékek, tár­gyak feltárásán, mentésé­ben szorgoskodik. Ezzel még koránt sincs kész a leltár, hi­szen szabad idejében a lakóhelye múltja is érdekli. Jászszentandrásé, ahol ugyan most csak kétezer-kétszázán élnek, de a múlt század közepén hatezren is lakták a községet. Nemrégen megírta a helyi katolikus temp­lom építésének a históriáját, mivel a létesít­mény éppen akkor volt százéves. Külön foglalkozott a belső teret díszítő, csodaszép fres kókkal, amelyek Aba Novák és Chio- vini Ferenc keze munkáját, művészetét di­csérik. Az alkotások hetvenévesek és jel­lemző népszerűségükre, s olyannyira mu­tatósak, hogy a terveit az egykori olasz dik­tátor, Mussolini is megvásárolta. A kiad­vány — amelyet a negyedéves egyetemista a kezében tart — ezer példányban látott napvilágot. Úgy tűnik, Áron mindenáron a Jászság és lakóhelye elkötelezettje, kuta­tója, sőt írója. Pihenhetne, de helyette in­kább megint anyagot gyűjt, rendszerez, majd papírra ró. Ugyanis két év múlva lesz százhúsz éve, hogy önálló lett Szentandrás, hiszen addig Árok­szálláshoz tartozott. A pontos dá­tum 1886. január 1. Ebben a kiadványban, amely a Jászsággal foglalkozik, ő társ­szerző, aki a szentandrási nép­rajzi, gazdasági, állattenyész­tési stb. vonatkozású érde­kességeket összegzi, de a sportot és még sok min­dent körbejár, amelyek mind-mind hozzátar­toznak egy életké­pes település min­dennapjaihoz. D. Szabó Miklós Dávid Áron kezében az a könyv, amelyik a katolikus templom építését, a freskók alkotásainak a körülményeit tárja lel. örökíti meg fotó bakos judit Nagy Béla és a felesége kilenc éve Erdélyből települt át Kis­újszállásra. Még pedig talán az egyik legszebb helyről, a Déli- és a Keleti-Kárpátok ölelésében lévő Brassóból, Sze- cseléből. A férj gimnáziumi tanárként pallérozta a középis­kolás nebulókat: főleg kémiából magyar és román nyelven, a felesége szülésznőként dolgozott. Az égbenyúló ormok után megszokták már a Nagykun­ság tengersík vidékét is, noha azért évente visszajárnak fia­talságuk színhelyére. A ma már nyugdíjas házaspár szobá­ja, lakása tele Erdély ezernyi emlékével, tárgyaival. Magyar és román nyelvű néprajzi könyvekkel, útleírásokkal, könyvritkaságokkal. így a konyha bútorzata például a szé­kely fafaragók mesterműve. A polcokon régi eszközök: pet- rólámpa, rézvasaló, tekerős, kézzel hajtós kávéőrlő, ágyú­golyóból készült lámpa, faszénvasaló. De nem hiányzik Bé­la bácsi gyűjteményéből a székely címer sem, akár a há­romlábú öntöttvas lábas, vagy az a mérleg, amelyet 1736- ban készítettek Erdélyben. És számtalan könyvritkaság, benne az erdélyi, az ottani magyar, székely szokásokkal, így igazi székely eledelnek számít a flekken, szóval a roston sült, a székelykáposzta és a székelygulyás, természetesen sertéshúsból. Bár eredetileg örmény étel, a székelyek a tár­konyos, savanyú húslevest is szeretik. Ezek elkészítése, fo­gyasztása hagyományos székely ünnepekhez kötöttek. Aratásra divatos az úgynevezett gépészleves, ami afféle egytálétel marhahúsból, babérlevéllel ízesítve. Nyaranta szívesen kanalazzák a savanyú tejet, ami nem más, mint az aludttej. Ha kaszálnak kinn a Hargitán, sokszor tejbelaskát visznek ki magukkal az éhüket csillapítani. A lakodalom főleg faluhelyen igazi nagy ünnepnek szá­mít, és sokszor három napig tart. Kalotaszegen hat ökör húzza a lány kelengyéjét, és minden ökör szarvát reáhú­zott, fonott kalács díszíti. Az étket mindig hosszú asztalok­ra rakják, hogy a meghívottak együtt falatozhassanak, ihas­sanak. Általában hízót vágnak meg szárnyasokat, és dara­galuska vagy cérnametélt a leves. A fő innivaló a bor: akad olyan terebélyes atyafi, aki nyolc literig hitelesített, estétől reggelig. Szőlő nem mindenhol terem, ezért például a csán­gók előszeretettel készítenek bort pityókából, ami ugye burgonyát jelent. Szóval Erdély a Székelyföld, a csángók üzenete ezer és ezer aprósággal, szállal jelenik meg abban a kisúji lakás­ban, ahol az onnan áttelepült Nagy Béla és felesége lakik. Ebből akartunk egy kis ízelítőt átnyújtani mindazoknak, akiket ez (is) érdekel. D. SZ. M.

Next

/
Thumbnails
Contents