Új Néplap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-30 / 177. szám
2004. Július 30., péntek TÜKÖR 5. OLDAL MEGYEI Tilos halont használni Megyei információ Uniós tagországként május 1-jétől hazánkban is tilos az ózonkárosító halonos tűzoltókészülékek használata. Ám egyes becslések szerint ennek ellenére jó néhány ilyen berendezés van még forgalomban. Pedig az immár betiltott tűzoltókészülékektől ingyen meg lehet szabadulni, hiszen a környezetvédelmi tárca úgynevezett halonbankot hozott létre az ilyen fajta poroltók tárolására - tudtuk meg a szolnoki tűzoltóság tűzmegelőzési osztályán. A legegyszerűbb megoldás talán az, ha a készülék karbantartóján keresztül szabadul meg a berendezéstől a tulajdonos. Igaz, a leadott palackok pótlásáról magának kell gondoskodnia. Ennek ára néhány ezer forintot tesz ki. Aki esetleg mind ez idáig megfeledkezett volna a halonos berendezés lecseréléséről, nem árt, ha mielőbb megteszi. Ugyanis a tűzoltóság ellenőrzi az oltókészülékeket, s ha a forgalomból már kitiltott poroltóval találkoznak, azt mindenképp jelzik a tulajdonosnak. Ennél azonban komolyabb szankciókra is számítani lehet, hiszen a környezetvédelmi hatóságok akár bírsággal is sújthatják az érintetteket. M. G. A. Feledékeny strandolok Cserkeszölő Az idei nyári szezonban idáig nem okoztak súlyos gondokat a megye egyik leglátogatottabb fürdőhelyén, Cser- keszőlőn a tolvajok. A rendőrség igyekszik minél inkább jelen lenni a legforgalmasabb helyeken. A Kunszentmártoni Rendőrkapitányságnak az idegenforgalmi szezonnal összefüggő tevékenysége elsősorban a népszerű cserkei fürdőhelyre koncentrálódik. A feladat igen nagy: a településen jó idő esetén nagyon sokan fordulnak meg, igen nagy a gépkocsi- forgalom is, ebben a környezetben kell a lopásoknak elejét venni.- Az önkormányzat segítségével idén nyáron is eredményesen működtetjük a főkapitányság tourist-police programját — mondta Szakács László alezredes, kapitányságvezető. Ez azt jelenti, hogy a kapitányság két járőréből, a Rendőrtiszti Főiskola egyik hallgatójából, valamint a Szolnoki Főiskola diáktolmácsaiból álló kis csapatok szorgalmasan járják a legforgalmasabb területeket, különös figyelemmel kísérik a parkolókban hagyott járműveket is. A különleges járőr- szolgálat működése óta két olyan lopásról kapott bejelentést a kapitányság, ami a strandon történt. Az ügyeknek már van gyanúsítottjuk, egy környékbeli fiatalember, aki olyan pénztárcalopást is beismert, ami miatt nem is tettek feljelentést. A tapasztalatok azonban arról árulkodnak, hogy ha a strandot megrohamozó vendégseregen múlna, jóval több bűncselekmény is történhetne. A fürdőzők ugyanis hajlamosak a figyelmetlenségre, arra, hogy kevésbé figyeljenek értékeikre. A tourist-police-osok ellenőrzéseik alkalmával a parkolóban felfigyeltek például olyan autóra, amelynek ajtajait tárva-nyitva hagyták a strandra berohanó vendégek. Mint kiderült, mindenki azt hitte, hogy a másik csukta be az ajtókat. De találtak autó mellett hagyott táskát is, amiről ugyancsak megfeledkeztek tulajdonosai. HGY Ismét Art Camp Szolnok Idén is megrendezik a művésztelepen a tavaly eredményesen zárult Art Camp programot A tábor holnap, július 31-én nyílik, és a meghívott művészek tíz napig dolgoznak a Szolnoki Művésztelepen. Ebben az évben is lesz egy központi téma, amely bizonyos értelemben meghatározza a művészek munkáját. Ez most a film, különös tekintettel arra, hogy szeptemberben ismét megrendezik Szolnokon a képző- művészeti filmfesztivált és bien- nálét. A témának megfelelően bővülnek a résztvevők lehetőségei. Számítógépek és egyéb elektronikai berendezések lehetővé teszik, hogy a hagyományos anyagokból készült műalkotások mellett a művészek filmet, animációt is készítsenek, így lehetővé válik például a film és a képzőművészet eszközeinek felhasználásával újszerű művészeti alkotások létrehozása. B.A. NYÁRON IS VAN OVI. Tiszagyendán megoldották, hogy a nyári szünidőben is van óvoda. Igaz, jelenleg csak kilenc gyermek jár oda, de az elhelyezésük nem okozott problémát a dolgozó szülőknek. Felvé- telünk a délutáni alvás közben örökítette meg a kicsiket. __________________________fotó! mészáros jános Tű z helyett víz adott munkát Az utóbbi néhány napban nagyon sokszor hívták segítségül a tűzoltókat Ezúttal azonban nem a tűz, hanem a napokig tartó esőzés következményei miatt kellett segítséget nyújtaniuk. Megyei információ A legtöbb eső Karcagon esett, így ez a város került a legnehezebb helyzetbe. A lezúduló csapadék miatt jelentkező veszélyek miatt annyi bejelentés érkezett a tűzoltókhoz, hogy a helyi, a kisújszállási, a tiszafüredi, a kunhegyesi egységek nem is győzték a munkát, segítségül kellett hívniuk a szomszédos megyéből is kollégáikat. Mint azt a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság sajtóreferense, Jánosi Zsolt őrnagy lapunknak elmondta, ezen a néhány esős napon csak Karcagon 58 esetben kellett a tűzoltóknak olyan helyszínre kivonulniuk, ahol az épületeket veszélyeztető felgyülemlett vizet kellett kiszivattyúzniuk. A helyi önkormányzat három nagy teljesítményű átemelő szivattyút is üzembe helyezett, amelyek még tegnap reggel is működtek. A tűzoltók beavatkozására azonban már nem volt szükség. A megyében máshol ilyen nagyságrendű gondokkal nem kellett szembenézni, Karcagon tóvül még Mezőtúron kellett a sok eső miatt intézkedni. A mintegy tucatnyi helyszínre vonulási igénynek a város tűzoltói más települések segítsége nélkül is eleget tudtak tenni. Tegnap egyedül Kisújszállásról érkezett felgyűlt esővíz miatti bejelentés. A Kert utca egyik épületének környékéről 3 köbméter vizet kellett kiszivattyúzni. Az esőzéssel összefüggésben a vízszivattyúzá- si feladatok mellett számos műszaki mentésben is részt kellett venniük a tűzoltóknak. Segítettek árokba csúszott, forgalmi akadályt is jelentő járműveken, de több olyan esetnél is szükség volt rájuk és különleges technikai eszközeikre, amikor a csapadéktól meglazult útpadkára hajtó kamiont kellett kihúzniuk a bajból. HGY Kétlépcsős panelprogram Szolnok A Belügyminisztérium pályázatot tett közzé az iparosított technológiával készült lakóépületek energiatakarékos felújítása, illetve gépészeti rendszereik, berendezéseik korszerűsítése, felújítása céljából A köznyelven panelprogramnak nevezett akció rendelkezésére álló összeg 550 millió forint volt, amelyből 4900 lakás felújítása lehetséges. A pályázaton azok az önkormányzatok vehetnek részt, amelyek maguk is támogatási rendszert működtetnek. A pályázat kétlépcsős. Az első lépcsőben az önkormányzatnak kell pályázatot kiírnia az iparosított technológiával épített, legkevesebb 10 lakásos épületek energiatakarékossági célú felújításának önkormányzati támogatására. A szolnoki önkormányzat erről alkotott rendelete július 15-én lépett hatályba. Ezt követi a pályázat meghirdetése. Amennyiben valamely lakóépület tulajdonosai vállalják a felújítási költségek megjelölt mértékű finanszírozását saját erőből, és rendelkeznek a szükséges dokumentációkkal, a felújítási pályázatot az önkormányzathoz kell benyújtaniuk. Ennek határideje augusztus 31. A pályázatokat az illetékes bizottságok értékelik, a döntést pedig a közgyűlés hozza meg. A második lépcsőben az önkormányzat pályázik a Belügyminisztériumnál október 31- ig az állami támogatás elnyerése érdekében, azoknak a lakóépületeknek a felújítására, amelyek pályázatát a közgyűlés elfogadta, és amelyek beruházási költségeihez hozzájárul. A döntés a pályázat befogadásától számított 90 napon belül várható. A költségek a lakóépületek tulajdonosai, az önkormányzat és a központi költségvetés között az alábbiak szerint oszlanak meg: minimum a költségek egyharmadát a tulajdonosok fizetik, ez csak készpénzben történhet; a másik harmadot, amely legföljebb 400 ezer forint lehet, az önkormányzat vállalja; ugyancsak egyharmadot, legföljebb 400 ezer forintot vállal a központi költségvetés is. _____________b.a. Si keres rekonstrukció Tiszabura Az elmúlt nyári özönvíz cigánytelepi pusztítása után kíváncsiak voltunk arra, hogy a belvíz elvezetésével évek óta küszködő település hogyan vészelte át az elmúlt napok folyamatos égi áldását Az embert érik meglepetések, hiszen amikor arról érdeklődött, hogy hány rozzant viskó adta meg magát a közel 100 milliméteres esőnek, Nagy Imre alpolgármester közölte: „Hál’ Istennek, nem volt semmi probléma!” Később kiderült, hogy ehhez a jó hírhez nemcsak a mennybéli jóakarat kellett, hanem az ön- kormányzat előrelátása is, mert az alpolgármester így folytatta:- A tavalyi vízözön felhívta a figyelmünket arra, hogy elkerülhetetlen a telepen a vízelvezetés hiányának pótlása. Ezért is kapva kaptunk azon a pályázati lehetőségen, amely cigánytelepeken előforduló környezeti ártalmak csökkentését célozta meg. Pályázati segítséget kértünk a környezetvédelmi tárcától, s kaptunk is 1,1 millió forintot, amihez mi a közhasznú munkaerőt biztosítottuk, akik egy tiszaroffi vállalkozó segítségével nemcsak a régi árkokat tisztították, mélyítették, hanem újakat is létesítettek. így a közel három kilométeres rendszer már jól is vizsgázhatott az esőzések idején, az úgynevezett Cigány-tóval együtt, amely összegyűjtötte a felesleges csapadékvizet. p. m. Jász Expo: üzlet és bemutató (Folytatás az 1. oldalról) Mint mondta, a megye számára rendkívül fontos, hogy bemutathassa értékeit, s erre pedig jó lehetőséget kínálnak az immár minden térségben megtalálható kiállítások, vásárok. Eredményes volt Magyarország felkészülése, legalábbis, ha a mezőgazdasági pályázatok alakulását tekintjük át - mutatott rá az expót megnyitó dr. Magda Sándor, az Országgyűlés Mező- gazdasági Bizottságának elnöke. A beadott pályázatok nagyságrendjéből látszik, hogy az ország biztosan nem lesz az unió nettó befizetője sem 2005-ben, sem pedig 2006-ban. A politikus reményét fejezte ki, hogy a megvalósuló fejlesztések eredményeként hazánk felzárkózása rö- videbb lesz, mint amire korábban számítani lehetett. A Jász Expo vasárnap délutánig várja látogatóit Jászberényben, a Belvárosi Általános Iskola Bercsényi úti sportcsarnokában. BANKA CSABA Néhány mondatban ABONY. Egyhangú döntéssel választott nemrégiben új vezetőt a város képviselő-testülete a Gyöngyszemek Óvoda élére. Retkes Ferencné kinevezését követően mindjárt egy örömteli feladatot is kapott. Az önkormányzat ugyanis a korábban elnyert pályázati források és szülői hozzájárulások kiegészítéseként negyedmillió forintot szavazott meg az intézmény eszközállományának fejlesztésére, bj HUNYADFALVA. Ezen a nyáron is rendeznek tábort a gyerekeknek a településen. A program még nem tekint vissza túl nagy hagyományokra, hiszen csupán második alkalommal kerítenek sort rá. mga JÁSZBERÉNY. Gőzerővel folynak a próbái az összesen mintegy másfélszáz előadót megmozgató, a Nagyboldogasszony Római Katolikus Főtemplomban, augusztus 8-án este sorra kerülő előadásnak. A Jászberényi nyár- Vigadalmi napok programjainak részeként Koltay Gergely és Balogh Sándor művét, a Missa Sacra Corona Hungariae-t adják elő. Az előadásban a Jászsági ÁFÉSZ Székely Mihály Vegyes Kara, a Lehel Vezér Gimnázium Vegyes Kara, valamint a Palotásy János Vegyes Kar tagjai működnek közre. Áz énekeseket az Esztergomi Városi Szimfonikus Zenekar kíséri. Szólót énekel Óhegyi Filoretti, Simon Krísztina, Ocsvai János és Ókovács Szilveszter. A hangversenyt vezényli Bedőné Bakki Katalin. BCS KENGYEL. A település rendezési terve elkészítésére pályázat benyújtásáról döntött a képviselő- testület. A várhatóan hatmillió forintos költségű koncepcióhoz 1,2 millió önerőt vállalt az önkormányzat, s 4,8 milliót támogatást remél, mg MEZŐTÚR. Az esős időben a rengeteg vízszivattyúzási feladat mellett is akadt tűzzel kapcsolatos munkájuk a helyi tűzoltóknak. A Mátyás király útra azért riasztották őket, mert ott egy helyen ismeretlen ok miatt izzásba jött egy szalmabálákból összerakott kazal. A kazal ugyan a csapadék miatt lángra nem kaphatott, de a belseje izzott. A tűzoltók két gépjárművel vonultak a helyszínre, ahol gyorsan megszüntették a veszélyt, hgy SZOLNOK. Kárpát-medencei Műhely elnevezéssel négy, határainkon túlról érkező magyar képzőművészt lát vendégül a Szolnoki Művésztelep augusztusban. Egyszerre két művész tartózkodik majd Szolnokon, akik két hétig lesznek itt, majd újabb két vendég váltja őket. Az Erdélyből, Szlovákiából és Kárpátaljáról érkező művészek itt készült munkáiból szeptemberben kiállítást rendeznek, ameny- nyiben elegendő számú alkotás születik, ba TOMAJMONOSTORA. Az általános iskola fiú és lány tornacsapatát jó diákolimpiái szerepléséért négy napra vendégül látta az iskola volt régi tanulója, egykori remek tornásza, Tóth József, gárdonyi szállodatulajdonos. A tizennégy személy teljes ellátást kapott ingyen, hajókáztak a Velencei-tavon, és megtekintették Székesfehérvárt, a pákozdi emlékművet. Az őket szállító kisbuszt és a vezetőjét a helyi kormányzat biztosította, dszm TISZAFÖLDVÁR. Menekülő áruházi tolvajokat fogtak el a rendőrök szerdán délelőtt. A gyanúsítottak — két szolnoki fiatalember - közel 30 ezer forint értékben loptak el kozmetikai cikkeket, és egy Mercedesszel menekültek Kunszentmárton irányába. A feltartóztatott gyanúsítottaknál megtalálták a rendőrök az eltulajdonított árut. MRFK TISZAIGAR. Az Észak-alföldi Régió Területfejlesztési Célelőirányzata befogadta a település azon pályázatát, amely a helyi szociális konyha uniós követelményeinek megfelelő HACCP rendszer bevezetését célozza meg. Amennyiben a pályázat elbírálása pozitív lesz, akkor már ősszel elkezdődhet a beruházás, ugyanis az önkormányzat ez irányú terveit már a megyei terület- fejlesztési tanács 4 millió forinttal, míg az egészségügyi tárca szintén 4 millió forinttal támogatta. Mindezek mellett az önkormányzat rendelkezik a megközelítően 20 milliós fejlesztés önerejével. PM TISZASZENTIMRE. A nyári karbantartások részeként napokon belül elkezdődik az óvoda, valamint az iskola vagyonvédelmi rendszerének a kiépítése. Ugyanakkor a község karbantartóbrigádja és a helyi vállalkozók közösen végzik el ezen gyermekintézményekben a festési, mázolási munkákat, valamint felújítják a vizesblokkokat, pm TÚRKEVE. Az április végén köttetett együttműködési megállapodás újabb állomásaként túr- kevei küldöttség járt a minap Porabkában. A vendégek három napot töltöttek a lengyel testvér- városban, ahonnan a környező településekre is ellátogattak. A kevi önkormányzat négytagú delegációja ezenkívül megismerkedett a közismert síparadicsommal, Zakopanéval, és lerótta kegyeletét a második világháború egyik legtragikusabb emlékhelyén, Auschwitz-Birkenau- ban. bj