Új Néplap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-13 / 24. Vasárnapi szám
2004. június 13. vasárnap ■■■■■■■ Dr. Vörös Gabriellával (jobbra) Kovács Ildikó tanár (balról) és dr. Vincze Lászlóné igazgató beszélget az előadás Után FOTÓ: A SZERZŐ A fegyverneki Móra Ferenc Általános Iskola három esztendeje vette fel nevét, ettől számolják a Móra Napokat. Korábban hasonló kulturális-, sport- és szabadidős rendezvénysorozatokat tartottak ugyan a tanintézményben, ám három év óta több programot szerveznek a Kiskunfélegyházán született író munkássága köré. Idén — Móra halálának 70. évfordulóján - a Szegedi Múzeum igazgatóját hívta meg előadásra az iskola vezetése, aki a művelődési házban összegyűlt közel százhúsz fős gyermek hallgatóságnak Móra Ferencet a régészt, a régmúlt korok kultúrájának tudós vallat óját, a múzeumigazgatót mutatta be, párhuzamot vonva a hazai ifjúsági, illetve népi irodalom egyik legtisztább alakjával. — Életem meglepően hasonlatos Móráéval — vallott magáról egy keveset dr. Vörös Gabriella. — Kiskunfélegyházán születtem, Móra-iskolában tanultam és csakúgy, mint egykoron az író, magam vagyok jelenleg a Szegedi Múzeum igazgatója. A hallgatóság megtudhatta, a szegény sorból származó fiatalember, kitörve a Földhözragadt Jánosok köréből egyetemet végzett. Vonzódott a természettudományokhoz, tanár volt, néprajzos, könyvtáros, majd ásatásokat végzett. A régészkedés gyakran nemcsak ősi sírok és települések maradványainak feltárását eredményezte, hanem újabb és újabb írói témákat adott számára. Mert a régészet leleteinél még jobban érdekelte a mai ember, az ásatásban segédkező alföldi kubikosok, napszámosok, kiskunok élete. Mint Vörös Gabriella elmondta, Móra nevéhez fűződik a szeged—nagyszénási hun fejedelmi sírlelet, mintegy kétszáz Attila-korabeli arany és aranyozott tárgy- gyal. Ásatásainak tapasztalatait a Szegedi Naplóban sorozatban jegyezte „Utazás a föld alatti Magyarországon” címmel, de novelláinak többségében szintén visszaköszönt régészeti munkássága. Híres történelmi regénye, az Aranykoporsó 1932- ben jelent meg. Ez volt az utolsó nagyobb írói vállalkozása. Talán sohasem született volna meg ez a szép történelmi regény, ha nem lett volna Móra maga is régész — fejtette ki gondolatait a múzeumigazgató. Móra Ferenc halála után többen is szu- perlatívuszokban nyilatkoztak róla. „Humorának titka az volt — írja Móricz —, hogy a legfájóbb, a legkényelmetlenebb érzéseket vidám szavakba csomagolva tálalta. Angyali dolgokat tudott mondani hivatalából politikai, társadalmi és emberi bántalmainak mélységéből. Gyöngyöket szólott, és csiszolt drágaköveket hullatott. Elment, és vele eltűnt a magyar irodalomból egy eredeti, sajátlagos, meghatóan őszinte s megilletően ragyogó magyar szín.” Tamási Áron pedig így búcsúztatta Mórát: „Sokan, sőt sergen olvastuk ezeket az ünnepi cikkeket, s nekem ilyenkor mindig úgy tetszett, hogy virágos alföldi mezőkön fekszem, s a fejem fölött megjelenik szűrbe öltözve, fején a derű kalapjával, kezében az igazság botjával és a lábán a mese csizmáival Móra Ferenc.” Mészáros Géza A hagyományos Móra Napok idei legnevesebb vendége volt dr. Vörös Gabriella Fegyverneken. A Szegedi Múzeum igazgatója az író Móra Ferencet a köztudatban kevésbé ismert oldaláról mutatta be a diákoknak. A fogathajtás: munka is, hobbi is--------TT-------------------Kö zelről 3 Popfesztivál A szolnoki Széchenyi István Gimnázium és Általános Iskola 12.c osztályának drámacsoportja e héten mutatta be érettségi előadását, a Déry Tibor regénye és Presser Gábor—Adamis Anna musicalje nyomán készült Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című produkciót. A drámatagozatosok bemutatói ritkán tartanak egy óránál tovább. A „popfesztivál” története körülbelül másfél óráig zajlott az iskola drámatermének tenyérnyi színpadán. Tizennégy szereplőre hárult a szinte megoldhatatlan feladat, hogy érzékeltesse a fesztivál háromszázezer résztvevőjének elemi erejű örvénylését, kavargását. Voltak az előadásnak szép és feszült pillanatai. Olykor azonban, különösen a hosszú monológok közben statikussá vált a darab. Ezek a monológok nagy színészi felkészültséget és szakmai tapasztalatot igényelnének. A darabválasztás nagy bátorságra és elszántságra vallott, és ez akkor Jelenet az előadásból fotó: bakos judft is elismerést érdemel, ha a megoldás nem mindig volt arányban a szándékokkal. A szereplőgárdából elsősorban az Esztert játszó Szoboszlai Renáta ajándékozta meg néhány szép pillanattal a nézőket. Egy-egy kevésbé összetett alak megformálásával emlékezetes jelenete volt Rigó Annának (Frantisek), Székely Sárának (rendőr), Rácz Gyulának (pokol angyala). Bistey András Ketten ülnek, beszélgetnek Öregszőlő tanyavilág, Nagyrévhez tartozik. Ahol a műút leágazik a faluba, a sarkon egy kis bisztróféle. Előtte, kinn a szabadban napernyők, kockás abrosszal letakart asztalkák. Az egyik körül ketten ülnek, beszélgetnek. A kalapos férfi Veres Pál, hetvenöt éves. Végigdolgozta az életét, majd a Kötivizigtől került nyugdíjba. Itt lakik nem messzire a bisztrótól. Aki határozatlan, döntésképtelen, ráadásul ideges, jobb, ha a hintaló kivételével a többi lovat kerüli — állítja Kunhegyesen Nagy Zoltán és Kovács István. E zek az urak nem ma kezdték a fogathajtást, hiszen évek óta a Grá- czer lovarda oszlopos tagjai. Zoli például lassan többet tartózkodik a paripák között, mint otthon. Jelenleg hajtó, lovász, lovasoktató: mikor mire, kire van szükség. — Szerintem a jó hajtónak a határozottságon kívül legfontosabb a ló szeretete. Ezek a négylábúak nagyon okos állatok és valahogyan úgy vannak vele, szeretetért szeretetet, engedelmességet adnak. Zoltán amatőr fogathajtóként három év alatt huszonegy kupát, díszes serleget hozott haza a jelentősebb versenyekről. Társa Kovács István Abádsza- lókról jár Kunhegyesre dolgozni. Lovasoktató is, fogathajtó is. — Fogathajtásnál ketten ülnek a bakon. A hajtó, aki a lovakra koncentrál, ügyel, meg a segédhajtó, aki bármiben segít neki. Szerintem ennél a szakmánál a nyugodtság semmivel nem helyettesíthető — állítja. Biztos igaza lehet, mert eddig huszonnyolc kupát nyert a különböző szintű összecsapásokon. — Szerintem amit mi csinálunk, nem csak munka, de hobbi is. Ameddig bírjuk, végezzük. Évente általában húsz jelentősebb versenyen indulnak, olykor ennél is többön. Végezetül egy aranyszabályt árul el. — Ha bárki valami miatt leesik a lóról, ha csak mozogni tud, üljön rögtön vissza, mert ha ezt elmulasztja, a ló azt hiszi, ő nyert. És legközelebb sokkal nehezebb engedelmességre bírni. Ami az elkövetkezendő időszak terveit illeti, június 12-én Kunhegyesen következik egy újabb erőpróba: nem akármilyen jellegű, szintű akadályhajtás. A pálya hossza hatszáz méter és húsz, hol könnyebbnek, hol rafináltabbnak látszó akadály dekorálja. Úgyhogy erősen,’ biztosan kell fogni a gyeplőt, hogy a serlegtenger megint gyarapodjon. D. Szabó Miklós Fenn a hintón Nagy Zoltán ás Kovács István ül, lenn a földön Juhász Roland és ifjú Gráczer Sándor, akik szintén fogathajték fotó bakosjudit — Úgy alakult az életem, hogy két éve egyedül lakom. — Sose nősült meg? — De, csak fiatalon meghalt a feleségem. Ezután volt egy élettársam, de ő is meghalt. Egy fiam született, itt lakik ő is, illetve egy unoka tartozik a családhoz. — Hogy telnek a napok? — Ilyenkor sok munkával. Ötszáz négyszögöl a kert, délután kapálok. Van benne kukorica, aztán bab, ségem sincs szabadulni tőle. A társa Kovács Béla ötvenegyet számlál. Talán ha kilométerre lakik, leszázalékolt nyugdíjas. — A nyugdíj a bokáig ér, így aztán, ha hívnak, megyek munkára. — A család? — Három gyerek: huszonkettő, huszonnégy és huszonhat évesek. Ketten lakunk az asszonnyal. — Háztáji? — Aprólék: csirke, kacsa. Az öregszőlősi tanyasi bisztró forgalmát elsősorban annak köszönheti, hogy a műút mellé épült fotó: bakos judit borsó, mindenfajta vete- mény. Tavaly még hízókkal is bajlódtam, bár a koleszterin miatt nem nagyon ehetek belőlük. — Az ebéd? — Hordják, meg olykor főzök is magamnak. — Hogy telik errefelé a tanyán az idő? — Úgy, akár máshol, mindenki, így én is el vagyok foglalva a magam bajával. Akadt az életemben szép is, jó is, rossz is, de túl a hetvenen, a nyolcvan felé haladva egyre inkább azt érzem, a szegény embert megfogja a sors. Én is így jártam, a markába szorított, nem enged, meg már egész— Miért jár ide? — Megiszok egy pohár vagy korsó sört és közben beszélgetünk. A politikáról, a nagy gazdagságról, arról, mi lehet az oka annak, hogy aki sokat dolgozik, sehogy se halad. Akik itt tanyáznak, a zömük ismerős, bár olykor messzi kamionvezetők is lehorgonyoznak kis időre szusszanni egyet, kávét inni, szót váltani velünk, vagy csak nézik a messzeséget. A távoli tanyákat, kukoricaföldet, a szőkülő búzakalászokat és bizonyára azon jár az eszük, mennyi az út még hazáig vagy a célig. DSZM Móra, a föld alatti utazó
