Új Néplap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-08 / 6. szám
6. OLDAL MEGYEI TÜKÖR 2004. Január 8., csütörtök S Összeférhetetlenség - ahogyan a lakosok látják Bár a polgármester ellen a múlt év végén indított összeférhetetlenségi eljárás lefolytatása és az ezt követő döntéshozatal a jogszabályok értelmében a képviselő-testület hatáskörébe tartozott, a város választott vezetője körül kialakult bizalmi válságot természetesen a lakosság sem szemlélte érzelmektől mentesen. Éppen ezért néhány túrkevei lakost megszólaltatva a minap arra kerestünk választ: hogyan ítéli meg a történteket a helyi közvélemény. Túrkeve Bár a polgármester visszahívásának híre alig egy hete, az óév utolsó napjaiban járta be a várost, a látogató számára az első pillanatban úgy tűnik, az élet, némi kitérő után, Keviben immár visszazökkent a régi kerékvágásba. Mindez azonban csak látszat, hiszen a felszín alatt szinte tapintható a feszültség. Elég, ha az ember tesz egy sétát a piacon, vagy betér a postára, netán valamelyik forgalmasabb üzletbe, munkahelyre. Mert a beszédtéma mindenütt ugyanaz: járókelők és kollégák, rokonok és szomszédok, barátok és ellenségek definiálják újra és újra a polgármesteri, illetve képviselői összeférhetetlenség fogalmát. Akárcsak az a középkorú hölgy, aki adminisztrátorként dolgozik a város központjában és nem rejti véka alá: szimpatizál a félreállított vezetővel. — Személyesen ugyan nem ismerem a polgármestert, de az előző választási kampány során és az azóta eltelt több mint egy év alatt megnyerő, őszinte ember benyomását keltette bennem - állítja. - Rokonszenvesnek tűnt az a tettvágy is, amellyel annak idején munkához látott. Persze tisztában vagyok vele, hogy az összeférhetetlensége kapcsán elhangzott érvekben és ellenérvekben egyaránt van igazság. Az eljárás időzítése azonban nekem mindenképpen gyanús és visszatetsző. Mások eközben érzelmektől mentesen szemlélik mindazt, ami körülöttük, vagy inkább a „fejük felett” történik. így van ezzel az a 26 éves pultos fiatalember is, aki egy környékbeli italmérésben dolgozik és aki - állítása szerint - közömbösen fogadta a helyi politika csatározásairól szóló információkat.- Engem teljesen hidegen hagy ez a határozat - magyarázza. - Részben azért, mert úgy érzem, az egész ügy nem egyéb, mint vihar egy pohár vízben. Akár jogos volt az önkormányzat döntése, akár nem, a hétköznapi emberek életén ez aligha változtat. Ahogy Túrkevét nem ez alapján fogják a jövőben megítélni, úgy nekem sem lesz ettől nagyobb, vagy kisebb a forgalmam. Beszélgetésünk hallatán egy vendég barátságosan asztalához invitál. Mint kiderül, a negyvennyolc éves férfi ápolóként mostanság egy másik városban dolgozik, ám változatlanul itt van az otthona. Ráadásul valamikor dr. Szabó Zoltán polgármester szomszédságában lakott.- Nem baráti, de jó szomszédi viszony jellemezte a kapcsolatunkat — fogalmaz. - Korrekt úriembernek ismertem és azóta sem változott a véleményem. Bármit tett is, azt nem tartom tisztességtelennek és morálisan kifogásolhatónak, elvégre nem a saját hasznára tette. Soha nem élt vissza a pozíciójával. Meggyőződésem, hogy az ellene indított eljárás személyes politikai, de még inkább érdekellentétek következménye. Sőt, szerintem szakmai féltékenység is munkál a háttérben. Különben a testület ugyanúgy elfogadta volna ezt a helyzetet, mint ahogy az elmúlt ciklusok során szemet hunyt ennél súlyosabb vétségek fölött. Akadnak persze más vélemények is. Mint a város életében még ma is aktív szerepet vállaló nyugdíjas asszonyé.- Mivel világéletemben jogalkalmazóként dolgoztam, sohasem keverhettem A városháza falain is „átlépett” a konfliktus FOTÓ: BJ össze a törvényt a személyes érzéseimmel. Szabó doktort magam is rokonszenves embernek, jó vezetőnek tartom. Ennek ellenére csalódtam benne, mert az összeférhetetlenségi szabályok megszegésével tőle nem feltételezett, súlyos hibát vétett. Ez számomra vitathatatlan tény, amelyet nem ment semmiféle magyarázkodás. Polgármesterként éppen neki kellett volna törvényességből példát mutatnia. Meglepőnek tűnhet, de mindennek éppen egy másik nyugdíjas: egy 65 éves férfi mond ellent, akivel otthonában váltottunk néhány szót a témáról.- Tudja, a kevi ember még a kunok között is különleges fajta — bizonygatja. Irigységből akár egy kanál vízben is megfojtaná a másikat. No de ez az eset még engem is meglepett. Nem gondoltam volna, hogy ennyire elmérgesedik a helyzet. Pedig nincs igazuk azoknak, akik a polgármester urat támadják. Többségük a saját pecsenyéjét sütögeti. Ennyi erővel az összesét el lehetne zavarni. A történtek fájó következményeit végül egy fiatalasszony fogalmazza meg, akivel egy kedves ismerősöm munkahelyén találkozom. — Nehezen igazodom ki a jogszabályok útvesztőjében, afelől azonban semmi kétségem: ennek a konfliktusnak nem is a törvényesség, hanem a politika a mozgatórugója. Sárdobálás ez, semmi egyéb, amelynek végül megint csak mi isszuk meg a levét. Míg a város vezetői egymással vannak elfoglalva, számtalan fontos feladat hiába vár megoldásra. Ha pedig időközi választásokat írnak ki Túrkevén, közvetve azt is az itt élők zsebéből fogja kifizetni az önkormányzat - vélekedik a 28 éves pedagógus. BUGÁNY JÁNOS / JANUÁRI HIRDETÉSI AKCIÓ / HA ÖN KERETES' HIRDETÉSÉT EGY HÉT ALATT KÉTSZER RENDELI MEG, A HARMADIKAT DÍJMENTESEN** JELENTETJÜK MEG Bővebb Információt a hirdetési tanácsadók adnak az 56/516-726-os telefonszámon. * 1/8 oldalig ** A számlákon mindhárom hirdetésnél 33 % kedvezményt szerepeltetünk. Hirdessen az «Néplap-ban, AJÁNDÉKOT KAP! Minden 2003. december 29-től 2004. január 16-áig személyesen feladott apróhirdetéshez adunk egy ajándékot. • 3 vagy több soros apróhirdetés után egy üveg pezsgőt, • 2 sorért egy asztali naptárt, • 1 sorért egy golyóstollat kap tőlünk. Várjuk Szolnokon, a hirdetési szalonunkban (Kossuth tér 1.) és a jászberényi irodánkban (Thököly út 9.). Néplap VELÜNK INDUL A NAP néplap A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, Illetve Jogi felelősséget nem vállal INGATLAN JÁRMŰ SZOLNOKON, a Vörösmarty úton többlakásos társasház építésére alkalmas Ingatlan eladó. Érd.: 06-30/9583-243.------------------------------------------------------------------------*127456* Szolnok, Vörösmarty út 2. sz. alatt 2004. december 15-i átadással lakások, üzlethelyiségek eladók. Érdeklődni: 0Ó-20/493Ó-873 telefonszámon. SZOLNOK belvárosában társasház építésére alkalmas telket vagy bontandó házat vásárolnék. 30/436-0957.------------------------------------------------------------------------*129468TISZAFÖLDVÁR-H0M0K0N fél hektár föld és szőlő 30 m2 házzal és pincével haláleset miatt sürgősen eladó. Érd.: 06-30/228-7745.------------------------------------------------------------------------*129618* «SZOLNOK, Pozsonyi út 64. sz. alatt most épült társasházban üzlethelyiség és 1 db gépkocsitároló eladó. Érd.: 06-20/4936-873 telefonszámon lehet. ———-------;----------------------------------------------------*129704* ÚJ ÉPÍTÉSŰ 140 m2 családi ház eladó a város- központban, hitel, szoc.pol. igénybe vehető. Érd.: 06-30/9732-565,06-30/215-7006.------------------------------------------------------------------------*129710* «SZOLNOKON, Széchenyi-lakótelepen, Cza- kó E. út 9. sz. alatti 71 m2-es, 3 szobás, igényesen felújított lakás eladó. Érd.: 06- 20/437-2324,06-20/9285-776. —--------------------------------------------------------------—*129735* RÁ KÓCZIFALVÁN, a Rákóczi úton nagy telekkel, 2 szobás, teljesen felújított családi ház eladó. Irányár: 7.250.000 Ft. Érd.: 06-20/389-3951.------------- *129792* TÓFENÉK úti nyugdíjas társasházban irodának, rendelőnek alkalmas 36 m2-es, földszinti, nagy konyhás lakás 200.000 Ft/ni2-es irányáron eladó. Érd.: 20/224-1536.------------------------------------------------------------------------• 129874* «S ZOLNOKON, belvárosi társasházban, y. em.-i, 3 szobás lakás, garázzsal eladó. Érd.: 30/9777-645.------------------------------------------------------------------------*129909* « SZOLNOKON a Széchenyi-ltp.-en, 10. emeleten, 2 szobás lakás eladó vagy kiadó. 30/340-4170.------------------------------------------------------------------------*129931* GARÁZS GARÁZS kiadó a Véső úti garázssoron. Érd.: 20/371-8293.------------------------------------------------------------------------*129978* LADA 1300 (1980 évjárat) 15 hónap műszakival, zöldkártyával haláleset miatt sürgősen eladó, lár.: 110.00 Ft. Telefon: 06-30/228- 7745.------------------------------------------------------------------------• 129618* RENAULT Megane 1.4i ‘97., 5 ajt., metál, gyönyörű részletre is eladó. 20/9175-372.------------------------------------------------------------------------*129700* »SZEMÉLYGÉPKOCSIKAT vásárolunk készpénzért 7-17 évesig, hétvégén is. 06- 20/9834-198.------------------------------------------------------------------------*129742* « SUZUKI Swift Sedan GLS 18.000 km-rel eladó. Tel: 06-30/572-5467.------------------------------------------------------------------------*129831* SK ODA 105 S és utánfutó eladó. 56/376-699.------------------------------------------------------------------------*129832* 1500-AS, dupla kereklámpás, vonóhorgos, sportkormányos, piros Lada eladó. Tel: 56/426-517.------------------------------------------------------------------------*129934* MERCEDES motor dízel automataváltóval eladó. Telefon: 06-30/9646-396.------------------------------------------------------------------------*129990* « RENAULT 19 eladó. 06-30/360-4295.------------------------------------------------------------------------*129995* MERCEDES motor benzines, 123-as eladó. Érdeklődni: 06-30/9646-396.------------------------------------------------------------------------*129996* HASZONGÉPJÁRMŰ AVIA A 31-es tehergépkocsi platós, ponyvával, hálófülkés, műszaki vizsgával eladó. Érdeklődni: 06-30/9646-396.------------------------------------------------------------------------*129988AVIA tehergépkocsik bontásra eladók. Érdeklődni lehet: a 06-30/9646-396 telefonszámon.------------------------------------------------------------------------*129991* GÉPEK ELADÓ Zetor 16145, E 514 kombájn, 7 tonnás trágyaszóró, 4 m IH tárcsa. Érdeklődni: 30/239-1509.------------------------------------------------------------------------*129850* « CLAAS kiskocka-bálázó és 700-as szalagfűrész eladó. Kaszacsere érdekel! 30/524- 6854.------------------------------------------------------------------------*129855* WEIMAR T 174/2 rakodógép eladó 1987-es évjáratú. Telefon: 06-30/265-3384.------------------------------------------------------------------------*129955* ÁLLÁST KÍNÁL JELENTŐS mellékjövedelem hálózati piacszervezésben. Automata infó: 06-22/305-813.------------------------------------------------------------------------*129863Az EH-SZER Energetikai és Távközlési Hálózatépítő és Szerelő Kft. pályázatot hirdet debreceni, szoinoki, mátészalkai telephelyére szerelésvezetői munkakör betöltésére. Feltételek: minimum szakirányú középfokú villamosipari végzettség, 5 év szakmai gyakorlat. jelentkezés írásban: az EH-SZER Kft. 9027 Győr, Kandó Kálmán u. 13. címre. jelentkezési határidő: o 2004. január 13. SZOLNOKI fiatal lányt vendéglátó vagy kereskedelmi végzettséggel kiszállítással foglalkozó pizzéria felvesz. T.: 70/3317-044.----------------------------------- *129660* «S ZOLNOKI munkahelyre önállóan dolgozni tudó lakatosokat és CO-hegesztőket felveszünk. Jelentkezés: Szolnok, Gáz u. 1. Urbán György üzemvezetőnél. Tel.: 56/513-244.------------------------------------------------------------------------*129686* « NÉGYÓRÁS konyhai mosogatóst felveszek. Érd.: 06-20/9216-811.------------------------------------------------------------------------*129689* BUDAPESTI számítástechnikai nagykereskedő cég üzletkötőt keres. További részletek www.modex.hu/allas oldalon. —------------------------------------------------------------------*129814* MÉ RLEGKÉPES könyvelőt, adótanácsadói végzettséggel felveszünk. Kézzel írott részletes, önéletrajzot „Februári kezdés-129821” jeligére a kiadóba kérjük.-----------------------------------------------------------------------*129821* «V ARRÓNŐKET és betanított varrónőket keres felvételre az Isringhausen Kft. Jelentkezés személyesen Szolnok, Thököly út 81. szám alatt.------------------------------------------------------------------------*129822* AZ ANTIPODE Bútorgyártó Kft. februári kezdéssel takarítónőt keres. Érdeklődni: 56/514- 120-as telefonszámon hétfőtől péntekig 8-tól 15.45 óráig.------------------------------------------------------------------------*129869* MÉRLEGKÉPES könyvelőt keresünk. „Könyvelő- iroda-129899" jeligére a kiadóba.------------------------------------------------------------------------*129899* AZONNALI kezdéssel AWI-hegesztőket keresünk vidéki munkára. Érdeklődni: 06- 30/5580-120.-----------------------------------------------------------------------*129920* ÉL ELMISZER nagyker „C" kategóriás jogosítvánnyal gépkocsivezetőt keres áruterítői munkára, valamint 1 fő takarítónőt 6 órás munkaidőben. Érdeklődni: 06-30/525-1174 telefonon.------------------------------------------------------------------------*129905* KÖNYVELŐT keresünk. „Megbízható-129900” jeligére a kiadóba.------------------------------------------------------------------------*129900* 8 MÉRLEGKÉPES könyvelői végzettséggel munkatársat keresek Szolnokra. Tel.: 20/9146-015.------------------------------------------------------------------------*129932* (Folytatás a 12. oldalon.)