Új Néplap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-08 / 6. szám

2004. Január 8., csütörtök 7. OLDAL F I T N E S Z Újra szokja a kórház levegőjét Visszatértek a régi, begyakorolt mozdulatok Dr. Kovács László visszatért a kórház sebészetére Dr. Kovács László megyei tiszti főorvosként éveken át vezette az ÁNTSZ megyei intézetét. Ez év januárjától a Hetényi kórház control­ling osztályának vezetőjeként dolgozik to­vább, illetve visszatért mellkassebészi praxi­sába és magánrendelésébe.- Többéves kiesés után most újra hozzá kell szoknom a kórház levegőjéhez. Az eltelt idő alatt nagyon sok változás történt, átépült az egész se­bészet, még azt is tanulnom kell, melyik ajtón hová jutok. Alig néhány perce fejeződött be az el­ső műtét, amelyhez asszisztáltam, egy igen ko­moly tüdőoperáció. Őszintén szólva aggódtam egy kicsit, nem lesz-e valami gond, de úgy lát­szik, ezt nem lehet elfelejteni. A műtőben azon­nal visszatértek a régi, begyakorolt mozdulatok.- A controlling osztály vezetőjeként milyen fel­adatokat Iái el a kórházban ?- Először is a controlling nem belső ellenőr­zést takar, bár természetesen ellenőrzést jelent. Egy ilyen hatalmas intézményben zajló folyama­tokat nem könnyű átlátni, ebben segítünk a veze­tőségnek. Főként elemzéseket készítünk, javasla­tokat teszünk, ami megkönnyíti a tervezést és a döntést.- A kórházi munka mellett magánrendelése is újra működik.- Valóban, ennek keretében elsősorban lézer­sebészettel foglalkozom. A keménylézer kiváló­an alkalmas a kisebb műtétek elvégzésére, hi­szen gyakorlatilag vérzés nélkül, minimális heg­gel gyógyul.- Milyen problémákkal fordulhatnak önhöz azok, akik így keresik fel?- Főként szemölcsök, aranyér, benőtt körmök eltávolítására alkalmas ilyen keretek között ez a faj­ta lézer, a kisebb sebészeti beavatkozásokhoz töké­letesen megfelel. Úgy gondolom, a magánrendelés elsősorban azért vonzóbb sokak számára, mert ta­lán diszkrétebb és rugalmasabb, mint a szakrende­lések. Minimális a várakozási idő, hiszen lehetőség nyílik az előzetes időpont-egyeztetésre. ________________________ ____________________tZILVÁSl ZSUZSA Bö jttel a betegségek ellen A böjt természetes ösztön, de sajnos mára majdnem kiöltük magunkból. Gondoljon csak arra, hogy amikor az ember be­teg, falat is alig csúszik le a torkán. Ilyenkor ugyanis a szer­vezet minden energiáját a betegség leküzdésére, és nem az emésztésre fordítja. Ha ésszel és mértékkel böjtöl, nem ve­szélyezteti az egészségét. Sajnos, sokan sietve és a szüksé­gesnél többet esznek. Ennek a következménye, hogy a szervezet állandóan tele van mérgező sa­lakanyagokkal. Ha ezek túlzottan felhalmozódnak, a test megpró­bál tőlük szabadulni, és megbe­tegszünk. Legfontosabb tudniva­ló: ha nem rendszeresen böjtöl, csak hébe-hóba, nem sokat ér ve­le. Kezdő böjtölő soha ne fogjon egy napnál hosszabb kúrába. Ké­szüljön fel: az elején betegséghez hasonló tünetek jelentkezhetnek- verejtékezhet, belázasodhat, bőrkiütést kaphat, szívritmusza­var, gyomor- és bélgörcs is fellép­het. Már 24 órás böjtölés után is megfigyelhető, hogy a vizelet és a széklet bűzösebb, a nyelv pedig lepedékes lesz. A fehér réteget ka­parja le, mert tele van méreganya­gokkal. Böjt idején tanácsos nap­jában többször is kicsit megiz­zadni, hogy a bőrön keresztül is eltávozzanak a szervezetre veszé­lyes anyagok. Izzasztás után min­dig zuhanyozzon le! Ha túl van a kezdeti nehézségeken, és a 24 órás kúrához már hozzászokott, áttérhet a 36 órásra. Ezt célszerű vasárnap este elkezdeni, így kedd délre már túl is lesz rajta. Ezalatt csak folyadékot szabad fogyaszta­ni ~ gyógyfüvekből készült teát, friss gyümölcs- és zöldséglevet, ásványvizet. A méregtelenítés motorja a gyógyfüvekből készült tea. Ebből naponta legalább másfél litert kell meginni. Nem szükséges minden kúránál ugyanahhoz a keverék­hez ragaszkodni. így készítse a teát: fél liternyi vízzel forrázzon le egy evőkanál­nyi gyógyfűkeveréket, és hagyja állni 10-15 percig. Szűrje le, majd szép lassan kortyolgassa el. LÉZERSEBEszet ^ Dr. Kovács László lézersebészeti magánrendelését megnyitotta. > Aranyerek, végbél panaszok > Benőtt körmök > Szemölcsök, bőrelváltozások > Kisműtétek Rendelés: minden hétfő, szerda 16.00-18.00-ig. Rendelő: Szolnok, Szántó krt. 23. fszt. 1. Telefon: 06-30-278-0097, 06-56-426-240. E-maii: lagerKI <gfr99mail.hu FRISSÍTŐ, KONDICIONÁLÓ MASSZÁZS EGY HELYEN Igény szerint az ön otthonában is! Bejelentkezés: hétfőtől-péntekig 8.00-18.00-ig Tel.: 30/4724-907 ENGEDMÉNYES TELI VÁSÁR a\ adidas Szolnok, Kossuth tér 5. 1 , . ______________ ■ CJ * Sportbolt Szolnok, Hlld tér 1. DZSEKIK, SAPKÁK, SÁLAK, SPORTCIPŐK, PULÓVEREK, TRÉNINGALSÓK | 20-25-30 % ENGEDMÉNNYEL, amíg a készlet tart. SZAUNA KONDITEREM MASSZÁZS BÁSTYA FITNESS SZOLNOK, Ady E. u. 40. Telefon: 56/711-238 Ősi gyógymód A megfázástól a depresszióig, az álmatlanságtól a reumáig számtalan betegség kezelésé­re használhatók az illóolaj­ok. Az illóolajokat alkalmazó aromaterápia az egyik leg­ősibb gyógymódnak számít. Erdőn, mezőn, kertben sétálva elhódítanak a természet felénk áradó illatai. A virágok, gyümöl­csök, levelek jellegzetes illatát általában az illóolajok adják. Ezeket Indiától Egyiptomon át Görögországig több ezer éve is­merik és alkalmazzák testápo­lásra, vallási szertartásokra, gyógyításra, sőt a szerelmi vágy serkentésére is. A középkor kez­detén az arabok közvetítésével került Dél-Európába, s terjedt el a kontinensen. A kolostorokban igen magas szintre emelték a gyógynövények, illóolajok kul­tuszát. Mire jók az illóolajok? Antibiotikus tulajdonságaikkal gátolják a baktériumok, gombák fejlődését. A tápcsatornában görcsoldó hatást fejlenek ki, hajtják a szeleket, biztosítják az emésztőrendszer kiegyensúlyo­zott működését. Gyomorerősítő, étvágyjavító hatásúak. Javítják a máj és epeutak mű­ködését, fokozzák az epeterme­lést és az epehólyag összehúzó­dását. Vízhajtó hatásúak. Külső­leg alkalmazva bőrpirosodást okoznak, segítik a vérellátást. Ezáltal csökkentik a reumás, ízületi és izomfájdalmakat. Ho­gyan alkalmazható az aromaterá­pia? Fontos szabály: csak külső­leg. Illóolajokat belsőleges hasz­nálatra csak orvos, természet- gyógyász alkalmazhat. A masz- százs, a fürdő, az inhalálás, a be- légzés, a borogatás, a párologta­tás technikája azonban köny- nyen és gyorsan elsajátítható. Fontos tudni, hogy terápiás hatásuk csak a természetes nö­vényi eredetű illóolajoknak van. A manapság olyan divatos aro­maolajok ezzel a gyógyító hatás­sal nem rendelkeznek, aromate­rápiás célra nem alkalmazha­tók, legfeljebb illatuk kellemes. Illóolajat szakboltban vásárol­junk, ahol igazit kapunk, és ta­nácsokkal is szolgálnak leghaté- konyabb alkalmazásra. _____■ Az oldalt szerkesztette: Szilvási Zsuzsa Fotók: Mészáros János • Bio- és reformélelmiszerek • Vitaminok, táplálékkiegészítők • Gyógyhatású készítmények • Élelmiszer lisztérzékenyeknek, cukorbetegeknek, CANDIDIÁZIS diéta • Több száz gyógynövény, gyógykozmetikum • Fogyókúrás és tisztító termékek • Illóolajok, fürdőolajok, masszázsolajok. Nyitva: H-P 9-17-ig SZÓ 9-12-ig | 5000 Szolnok, Ady E. út 18. ~ Tel./fax: 56/411-808. Mobil: 20/9803-916 TÁMAD AZ INFLUENZA?! A Dr. Drogéria segít! Vitaminok, immunrendszer erősítők, ásványi anyagok 15 % engedménnyel. „AZZÁ LETTÉL, AMIT ETTÉL!” Ünnepek utáni méregtelenítés! Antioxidáns, zsírégető, emésztést elősegítő gyógyhatású termékek 15 % engedménnyel! Masszírozok 20 % engedménnyel! Cím: Dr. Drogéria BL 5000 Szolnok, Baross u. 49-51. Tel./fax: 56/422-326 Nyitva tartás: H-fi: 9-18 óráig, Sz.: 8-12 óráig. ° •lOOOt Fitneszvétkek íme a leggyakoribb hibák, amelyeket majd mindannyi­an elkövetünk. A következ­mény általában csalódott­ság, csüggedés, sajgó izmok és ízületek, félbehagyott edzés. Látványos eredményeket vá­runk pillanatok alatt Legalább egy hónap intenzív edzés szükségeltetik ahhoz, hogy érezhetően javuljon az állóképességünk, és erősödje­nek az izmaink. Igazán látvá­nyos eredményt azonban csak fél-egyévnyi kemény munka hozhat. Felelőtlenül vágunk bele Harmincöt év felettiek, túlsú­lyosak mindenképpen egy ala­pos orvosi vizsgálattal kezdjék az edzésprogramot. Ha bérle­tet váltunk egy konditerembe, feltétlenül kérjünk edzésprog­ramot az edzőtől, az aerobik- oktató pedig az órán korrigálja gyakorlatainkat. Túlságosan bonyolult videoka­zettát választunk Mielőtt megvásárlunk egy fit- neszkazettát, figyelmesen ol­vassuk el a mellékelt tájékoz­tatót: lehetséges ugyanis, hogy a gyakorlatok nem a mi edzett­ségi szintünknek, testalka­tunknak, korunknak megfele­lőek. Könnyen kedvünket szegheti például egy bonyolult lépéskombinációkra épülő step- aerobikedzés. Nem megyünk konditerembe, mert szégyelljük a testünket Ha csak egyeüenegyszer is rá­szánja magát, hogy elmenjen egy edzésre, látni fogja, hogy nem csak modellalkatú fiúk és lányok járnak oda: a többség önhöz hasonlóan fogyni, iz­mosodni, szépülni akar. Ne hasonlítgassuk a testünket, a teljesítményünket másoké­hoz, csak az számít, mennyit fejlődünk. A kis izmok erősítésével kez­dünk A kis izmok az ízületeket tá­masztják, és minden mozgás­ban részt vesznek. Ha kifá­rasztjuk őket, könnyen megsé­rülhetünk. Elsőként mindig mell-, hát- és hasizmunkat erősítsük, és csak aztán tér­jünk át a váll, a kar és a láb kü­lönböző izmaira. Túlságosan nehéz súlyt válasz­tunk Komoly sérüléshez vezethet egy túl nehéz súlyzó. Kondi­záskor mindig úgy válasszunk súlyt, hogy legalább tizenkét­szer ki tudjuk nyomni egymás után, és rövid szünetet tartva még háromszor meg tudjuk is­mételni a sorozatot. Nem könnyű leadni Magyarország lakosainak közel fele túlsúlyosnak tekinthe­tő, az ünnepek alatti lakmározásnak köszönhetően pedig ez az arány tovább növekszik. Nem csak esztétikai a probléma, hiszen egy sor betegség kockázata is felmerül emiatt. A fo­gyókúra csak diétával, a napi kalóriabevitel folyamatos csökkentésével és rendszeresen végzett mozgással lesz eredményes! Tudni kell a nehézségekről is: ha az energiabevitelt jelentősen csökkentjük, vitamin- és ásvá- nyianyag-hiányállapotok alakul­hatnak ki. A másik nagy problé­ma az úgynevezett jojó effektus. A súlycsökkenés általában a fo­gyókúra első hetében a leggyor­sabb, később - változatlanul ala­csony kalóriabevitel mellett - a fogyás csökken, megáll. A szer­vezet alkalmazkodik, mintegy védekezik a fogyókúra ellen. A diéta abbahagyása után az alap­anyagcsere csak késve tér vissza az eredeti szintre. Ez magyaráz­za a fogyókúra utáni gyors hí­zást. És a szomorú következ­mény: a nagy fáradsággal és szenvedéssel leadott kilókat szinte pillanatok alatt vissza­szedjük. A súly - mint a jojó - egyszer le, egyszer fel. A nehézségek ecsetelése után nézzük, hogyan vihető végig egy sikeres fogyókúra, beleértve az elért súly megtartását is! Fogyózók tízparancsolata 1. Tűzze ki a célt, mennyit akar fogyni. Azután — esetleg szak­ember tanácsára hallgatva - becsülje meg, hogy ezt kb. mennyi idő alatt érheti el. Bontsa le a kitűzött célt hóna­pokra. 2. Vezessen étkezési naplót! Eb­ben jegyezzen fel mindent, amit étkezéskor vagy azon kí­vül elfogyaszt. 3. Számolja a kalóriákat! A napi kalóriabevitel ne haladja meg az 1000-1200 kalóriát. Ez kb. heti 0,5-1 kg-os súlycsökke­nést tesz lehetővé. Ügyeljen ar­ra, hogy étrendje változatos és ízletes legyen, tartalmazzon elegendő vitamint és ásványi anyagot. 4. Egyen napjában minél több­ször és minél lassabban! Kis falatokban, alaposan rágja meg az ételt! (így kisebb mennyiségű étellel is jóllak­hat.) Használjon például kistá­nyért, a levest egye kiskanál- lal. 5. Tervezze meg étkezéseit, le­hetőleg több napra előre. Ha KÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ később változtat, tudatosan tegye, ne a pülanat hevében. 6. Jóllakottan menjen vásárolni. Ne siessen, keresse meg az alacsony kalóriatartalmú élel­miszereket. 7. Hetente (és ne gyakrabban!) mérlegeljen. Ugyanabban az időpontban, ugyanabban a ru­hában, ugyanazon a mérlegen mérje meg a súlyát. 8. Mozogjon minél többet. He­tente legalább háromszor 30 percet, de úgy, hogy megiz­zadjon. Fő a fokozatosság: eleinte elegendő, ha néhány sarkot gyors tempóban sétál, vagy lift helyett gyalog megy fel 1-2 emeletet. 9. Keressen magának társakat. Könnyebb együtt fogyni, he­tente összeülni, megbeszélni céljaikat, eredményeiket, ne­hézségeiket. 10. A jojóeffektus ellen: a fogyó­kúra befejezése után csak na­gyon lassan - heti 2-300 kaló­riával — emelje étrendjét, vi­szont fokozza mozgásmeny- nyiségét. A túlsúly főként a mozgássze­gény életvitelnek és a helytelen táplálkozásnak köszönhető, a fe­lesleges kilóktól tartósan meg­szabadulni pedig csak egy „át­programozott” étkezési kultúrá­val lehet. Nincs szükség önsa­nyargatásra, ha észben tartjuk a két kulcsszót: kitartás és önfe­gyelem.

Next

/
Thumbnails
Contents