Új Néplap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-24 / 20. szám
2004. JANUÁR 25. 3 Irány a világmindenség George Bush amerikai elnök a napokban bejelentette, reményei szerint legkésőbb 2020-ig országa űrhajósai visszatérnek a Holdra, ahol állandóan lakható bázist létesítenek, amely ugródeszkaként szolgálhat majd a Naprendszer kutatásához, illetve egy későbbi Mars-expedícióhoz is. A világűr meghódításának e nagyszabású terve azonban számos problémát vet fel, figyelmeztetnek a szakemberek. ■ Egy nagyszerű, izgalmas elképzelést vázolt Bush elnök, amely azonban nagyon veszélyes is - mondta érdeklődésünkre Újlaki Csaba, a szolnoki TIT Jubileum téri Uránia bemutató csillagvizsgálójának vezetője. Egy Hold-bázis kivitelezése nagyon nehéz feladat lenne, hiszen nem valamiféle egyszerű házépítésről lenne szó egy kellemes klímájú környezetben. A Holdon nappal plusz száznyolcvan fokos hőség uralkodik, éjjel viszont mínusz száz alá csökken. Ezenkívül a kis égitestnek nincs légköre, amely feltartóztathatná a világűrből érkező veszélyek egy részét. Nagyon komoly hiba van a Spirit marsjáróval — jelentette be Pete Theisinger projektvezető csütörtökön este. Több alkalommal is megpróbáltak kapcsolatba lépni a járművel, de az nem küldött adatokat. Az egyetlen életjel egy úgynevezett vivőjel vétele volt a bolygó körül keringő Mars Global Surveyor űrszondán keresztül, ám még a Spirit állapotáról tájékoztató telemetriái adatok sem érkeztek egy ideje. A szakemberek úgy vélik, a marsjáró biztonsági üzemmódba kapcsolt. Ennek oka egy eddig még nem ismert meghibásodás. Amennyiben nem komoly szerkezeti hibáról, hanem egy szoftveres problémáról van szó, nem reménytelen a helyzet. Egy óvatos kommunikációs stratégiával közvetített parancssorral ugyanis rá lehetne bírni, hogy „hagyja abba a pihenést, és folytassa a munkát”. Szakértők szerint a gond egyébként a lehető legrosszabbkorjött, a Spirit ikertestvére, az Opportunity ugyanis a tervek szerint ma landol a Marson. Azaz az építkezés közben az embereket akár halálos kozmikus sugárzás is érhetné, s a felszín felé tartó kisebb meteorok sem égnének el az atmoszférában. Mindezek miatt tehát leginkább egy felszín alatti komplexum kivitelezése jöhetne szóba, amelyen a sikeres megépítés után persze nagyon sok hasznos kísérletet végezhetnénk el. Jelenleg azonban technikai tudásunk valószínűleg elégtelennek bizonyulna e grandiózus vállalkozás kivitelezéséhez. Ami pedig a Mars-utazást illeti, még összetettebb problémával szembesülnénk. A vörös bolygónak ugyan van némi ritka légköre, ám az az emberekre nézve mérgező, nagyrészt metán, szén-dioxid és nitrogén alkotja. A felszínen a gyakran erős szél miatt nincs olyan végtelen csend, mint mondjuk a Holdon. A halvány rózsaszín égbolton sehol sincsenek felhők, hiszen vízgőz nem található a légkörA Spirit nevű marsjáró éppen egy követ vizsgál a kihalt bolygó felszínén fotö: europress/epa ben. Az egész bolygó rendkívül poros, rideg és halott. Mindez a jelenleg is a felszínén tartózkodó amerikai Spirit marsjáró felvételein is látható. Ebbe az elhagyatott világba érkeznének meg az űrhajósok mintegy hatnyolc hónapos utazást követően. A Marson másfél évet töltenének, mire visszaindulhatnának. Mai technikai tudásunk alapján a közvetlen Földről induló, a Marson leszálló járművet nem tudunk építeni. Tehát először mindent ki kellene költöztetnünk a világűrbe, ahol az űrhajót vagy űrhajókat összeszerelhetnék, akár egy külön erre a célra megépített űrállomáson. Ezeknek a járműveknek gigászi méretűeknek kellene lenniük, hiszen több mint két évre elegendő levegőt, élelmet, vizet kellene magukkal vinniük, nem beszélve a Marsra telepítendő bázis építőanyagairól. Egy sikeres indítást követően azután az űrhajósok szembe találnák magukat a gravitáció hiányával, de ez a gond jelentkezne a holdbázison és a Marson is. Hiszen a Hold gravitációs ereje hatoda a Földének, s a Marsé is csak a fele a mi bolygónkénak. Márpedig a gravitáció tartós hiánya károsodást okoz az emberi szervezetben. Mindezeket követően pedig ott lennének a mentális tényezők. Egy élettelen, sivár világban kellene másfél évet eltölteniük az asztronautáknak, amelyet pszi- chikailag sem lenne könnyű elviselni. Az azonban mindenképp ígéretes, hogy laboratóriumi körülmények között már előállították a Mars légkörét, amelyben a növények fejlődni tudtak. Vagyis a vörös bolygó kellő nedvesség biztosításával akár meg is „fertőzhető” az élettel, s ez hasznos lehetne az első embereknek, akik egykor minden kétséget kizáróan majd a felszínére lépnek. A fenti, jelenleg még megoldásra váró problémák ellenére is egy nagyon kecsegtető lehetőségről van szó, hangsúlyozta Újlaki Csaba. Az emberiséget mindig az vitte előre, ha újabb és újabb célokat keresett magának. A tudományba vetett hitünk előbb-utóbb lehetővé teszi majd számunkra a bolygóközi utazást. Ha szerencsénk van, addigra megoldjuk a Földön jelenleg még meglévő problémáink jó részét, s teljes érdeklődéssel fordulhatunk a csillagok felé. Molnár G. Attila Főorvos ecsettel Különös színek, formák, hangulatok áradnak a festményekről — dr. Varga Dudás Pál, a szolnoki He- tényi kórház szülész-főorvosának szobáját igazán egyedi képek díszítik. Még különösebbnek tűnnek, amikor kiderül, hogy ő maga készítette őket. ■ Az orvosok általában művészetszerető emberek. Dr. Varga-Dudás Pál azonban kitűnik közülük: ő nem csupán szereti a szépet, hanem maga is alkot. Ráadásul fest, ír, zenét szerez — számára ez a kikapcsolódás. — Nagyon sokáig úgy gondoltam, hogy festeni az tud, aki képes például lerajzolni egy lovat — meséli. — Én erre alkalmatlan vagyok, s úgy éreztem, nem is nekem való a művészetnek ez az ága. Aztán mégis elhatároztam magam, bár most sem állítanám, hogy festő vagyok. Amatőrnek tartom magam a szó jó értelmében véve, aki egyszerűen élvezi, amit csinál. Ez köt le, kikapcsol. Bár sajnos dohányos vagyok, ha kezembe veszem az ecsetet, akár három órán át sem jut eszembe, hogy rá kellene gyújtani. Ráadásul akadnak olyan „elvetemültek”, akiknek tetszenek a képeim... A festegetésnél azonban jóval korábban kezdődött a zenélés, illetve a versírás. Tizen-huszonéve- sen Jánoshalmán és környékén léptünk fel az együttesemmel, s főként saját szerzeményeinket játszottuk, elég nagy sikerrel. Mostanra azonban mindez — zene, irodalom, festészet — a pihenést szolgálja. A feszített munkatempó, az osztály vezetése, műtétek, szülések, rendelés után hazatérve ez az, ami igazán megnyugtat, pihentet. Szilvási Zsuzsa KOZ PORTRÉ A háború krónikása — Tartozás az irakiaknak ez a könyv. Adósság azoknak, akik átélték Szaddam Husszein rezsinkét, jelenleg is átélik az amerikaiak „felszabadító” akcióját és át fogják élni az ígért újjáépítést — kezdte riportkönyvének ismertetését Marosi Antal rádiós újságíró, aki az iraki háború borzalmait a helyszínről tudósította végig. ■ Hogy Marosi Antal háborús „élményei” nyomtatásban is megjelentek, annak sajnálatos okai vannak, derült ki a szolnoki Hozam Klubban tartott író-olvasó találkozón. A hazai média munkatársát néhány alkalommal engedték csak bejelentkezni Irakból élőben a rádiós és televíziós társaságok. Hazatérte után tapasztalta, hogy noha ő oda- kintről hiteles képet próbált festeni a hadszíntéren történtekről, számos nyomtatott és elektronikus sajtóorgánum egy teljesen más világot láttatott az eseményekről, azok hátteréről. Igazságérzete nem engedte, hogy ne szóljon, ám úgy tapasztalta, sem hangot, sem képet, sem lapfelületet nem kapott véleménye, dokumentumai publikálására. Saját és barátai költségén ezért jelent meg az önállóan terjesztett így volt! kötet. S hogy mi a titka Marosi mellőzésének, azt a könyv szerzője sejti: az iraki háborúról alkotott hiteles képet a szövetségesek valószínűleg nem tartják publikusnak.- Olyan krónikásnak gondolom magam, aki a valóban jelentős, nagy súlyú információk birtokában, köntörfalazás nélkül adja le a híreket. Ezért dühít, hogy egyes illetékesek egyoldalú közléseket gyártanak, elhallgatják a részleteket, megváltoztatva ezáltal a tudósítások tartalmát. A háború embertelensége hozzátartozik az Irakban dúló küzdelem mindennapjaihoz. Az erőszak, a vér, a fájdalom és a halál kihagyhatatlan a korhű dokumentumokból, s ha ezt tudni fogják a nézők, a hallgatók és az olvasók is, akkor határozottabban tiltakoznak a pusztítás ellen — vélekedett Marosi Antal. Az így volt! szerzőjét az író-olvasó találkozóra elkísérte Maha Itikal N'Ali filmesztéta is. A hölgy, az iraki televízió sztárriportere lefordította arab nyelvre a könyvet, melynek hitelessége épp így lesz utolérhető, hiszen a még jelenleg is forrongó államban kiadandó kötet olvasása után akár pellengérre is állíthatják az igazságot oly jól ismerő helyiek Tónit, amennyiben az írás valóságtartalma kívánnivalót hagyna maga után. Mondván, ez nem úgy, hanem így volt... Mészáros Géza BUNUGY Eret talált az eldobott kés Az emberi élet sokszor hajszálon múlik. Van, hogy egyesek a csodával határos módon épségben megmenekülnek még a legreménytelenebb helyzetekből is, másokat viszont a balszerencse kíséri a sírba. ■ Ez utóbbi történt meg 2001 őszén egy 36 éves, Jász- apátin élő férfival, akit egy szóváltást követően úgy talált el a lábán egy elhajított bicska, hogy az az életébe került. A megyei bíróság halált okozó testi sértés bűntettében találta bűnösnek 2002 októberében a 43 éves K. Tibort, s ezért két év tíz hónap börtönbüntetésre és három év közügyektöl eltiltásra ítélte. A tragikus történet helyszíne egy kocsma volt. P. István munka után a jászapáti Akácfa sörözőben iszogatott, s eközben a játékgépen játszott. Később betért a szórakozóhelyre a sógora és K. Tibor is. Miközben a két férfi italait fogyasztotta, ismerősük mögé állva kritizálták annak játékát. A sértegetés vitához vezetett, ezért István kezdeményezte: menjenek ki a vendéglő elé és verekedjenek meg. István sógorát hívta ki, ám valójában K. Tibor volt az, aki bírálta őt. A söröző előtt a rokonok összeverekedtek, s István sógora a földre esett. Ekkor lépett ki az ajtón K. Tibor és ittas állapotban a szintén részeg sértettet szidalmazta, mert látta, hogy barátja a földön fekszik. Az önérzetében megsértett férfi megpróbált elfutni, de utolérték, s folytatódott a vita és a verekedés. István ekkor már a vádlottat ütötte meg, majd megint elfutott. A feldühödött K. Tibor utána rohant és zsebkését a menekülő felé dobta. A penge a férfi jobb lábszárába fúródott, átmetszette a sípcsont mögötti verőeret és a visszeret. P. István ennek ellenére tovább szaladt. Ám hamarosan az erős vérzés miatt rosszul lett, összeesett, s mire a mentő kiérkezett, elvérzett és meghalt. A Szegedi ítélőtábla helybenhagyta az első fokon hozott döntést, így a két év tíz hónap börtönbüntetés jogerőre emelkedett. HGY Marosi Antal iraki riportkönyve az életről szól a háború árnyékában, s nem a háborúról FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS
