Új Néplap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-27 / 276. szám
HH 2003. November 27., csütörtök TÜKÖR 5. OLDAL MEGYEI Új normatívák Botka Lajosné, Szolnok polgármestere tegnap sajtótájékoztatót tartott abból az alkalomból, hogy az Országgyűlés elfogadta a jövő évi költségvetés fő számait. Mint mondta, a parlament a költségvetés fő számait elfogadta, már csak kisebb módosítások lehetségesek a végső szavazás előtt. Szolnokot különösen érintő újdonság az úgynevezett bejáró-normatíva létrehozása. Eddig az iskolai normatíva és a tényleges költségek különböze- tét a város fizette a vidéken élő és itt tanuló fiatalok esetében. Most a bejáró-normatíva terhet vesz le a város válláról. A lakbér- támogatásra ezentúl az állam is biztosít forrást, és új normatíva- ként megjelenik a tömegközle- kedési támogatás. __________ba _______Sorokban_______ EL ŐNYBEN A BERUHÁZÁSOK. A normatív támogatások idén sem fedezik az önkormányzat működési kiadásait, ám hogy mekkora lesz a különbözet, azt még nem lehet tudni — mondta el a megyeszékhely költségvetési koncepciójáról szólva a közgyűlés pénzügyi bizottságának MSZP-s vezetője. Treffler Tamás kifejtette: továbbra is kiemelten kezelik az intézmények működőképességének megőrzését, valamint a város gazdasági fellendülését szolgáló beruházások megalapozását. Az utóbbihoz szükséges pályázati önerőre ismét külön céltartalékot hoznak létre. A költségvetés nyertese a városüzemeltetés lehet, hiszen az idei esztendő után - a tervek szerint - jövőre is tíz százalékkal több pénzből gazdálkodhatnak, tj MEGALAKULT. November 18- án alakult meg a településen a Tiszaszentimréért Egyesület, amelynek fő célja a község komplex - gazdasági, idegenforgalmi, hagyományőrző, sport-, kulturális és tudományos életének - fejlesztése. Az egyesületet huszonöt helybéli alakította meg, elnökként Bondor Sándort, a település köztiszteletnek örvendő nyugalmazott tanárát és díszpolgárát választották meg. Az első faluközösségi rendezvényt a jövő év elején tartják meg, p. m. ■ Aláírásokkal a benzinkút ellen ismét »bezzegország” Öregek otthona helyett benzinkút és áruház. Egészen a közelmúltig úgy tűnt: a fenti módosítás árán végül mégis gazdára lelhet a városrész évtizedek óta hányatott sorsú zöldterülete. A környék lakói azonban egységes ellenvéleményt formálva a minap aláírásgyűjtő akcióba kezdtek, hogy ily módon adják tudtára az illetékeseknek: számukra korántsem mindegy e döntés kimenetele. is több elképzelés született. Egy időben lakótelepet, legutóbb pedig idősek otthonát alakított volna ki itt az ingaüan leendő tulajdonosa. Eddig azonban valamennyi szándék kútba esett, pedig mi egyik ellen sem emeltünk kifogást - állítják. A jelenlegi koncepcióval azonban az érintett utcákban élők többségével együtt Hegedűsék és Zajaczék sem értenek egyet. Meggyőződésük ugyanis, hogy a beruházás zajos, benzinszagú és JÁSZBERÉNY SZOLNOK-SZANDASZŐLŐS Zajaczné Kerekes Katalin néhány esztendeje tért vissza szülővárosába.- Alig fél éve költöztünk ide egy Bimbó úti panellakásból - magyarázza személyes indíttatásának előzményeit a Fekete István utca 1. szám alatti családi ház lakója. - Választásunkban meghatározó szerepet játszott, hogy első látásra beleszerettünk ebbe a barátságos, természetközeli környezetbe. Ha már júniusban kiderül, hogy a portánk tőszomszédságában fekvő, közel egyhektáros zöldterületre benzinkút és áruház épül, biztosan másként döntöttünk volna. Hegedűs Lajosné és Hegedűs Helga immár közel másfél évtizede a hasznosításra váró földdarabbal ugyancsak határos Karinthy utca lakói. Ők sem értik, miért hiányzik a városrész két üzem- anyagtöltő-állomása és számtalan boltja mellé még egy benzinkút és áruház.- Az elmúlt ötven évben használták már a fákkal körülvett kis mezőt a közeli repülőtér futball- pályájaként, évente egyszer pedig búcsú és kirakodóvásár színhelye. A hasznosítására vonatkozóan Szolnok A megyei közigazgatási hivatal kétnapos képzést szervezett a megyeházán polgár- mestereknek azzal a céllal, hogy a települési vezetők megismerjék az Európai Unió regionális politikáját, s így minél hatékonyabban ki tudják majd használni a támogatási lehetőségeket. Az ország EU-csatlakozása a településeken keresztül valósul meg — húzta alá köszöntőjében dr. Csíkos Zoltán, a megyei közigazgatási hivatal vezetője. Ezzel kapcsolatosan utalt az önkormányzatok összefogásának fontosságára, valamint a megfelelő felkészülésre. Elmondta, a polgármesterek, jegyzők, kistérségi szakemberek felkészítésére létrehozta a kormány a strukturális és kohéziós alapok képzési központját. Az unió regionális politikáját Lelkes Petra, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal programkoordinátora mutatta be. Szólt az előcsatlakozási alapok (PHARE, ISPA, SA- PARD) küldetéséről, amelyeknek köszönhetően 2000-től napjainkig mintegy 240 milliárd forint támogatás érkezett a közösségtől. A SAPARD kapcsán bejelentette, az eddigi három pályázható célkitűzés hamarosan újabb két terűLICITFELHIVAS Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata (5000 Szolnok, Kossuth tér 9.) Költségvetési és Városfejlesztési Bizottsága liciteljárás alkalmazásával elidegenítésre meghirdeti a Szolnok, Szántó krt. menti 3556/4 hrsz.-ú „beépítetlen terület” művelési ágú 696 m2 nagyságú ingatlant. A telek jellemzően sűrű beépítésű, több önálló rendeltetésű egységet magába foglaló lakóépületek elhelyezésére szolgáló kisvárosias lakózónába esik. A telken az OTÉK12. § (2)-(4) bekezdésekben foglalt előírások szerinti építmények helyezhetők el. Az ingatlan miminum vételára: 16.704.000.- Ft Érvényesen ajánlatot tenni csak 500.000.- Ft bánatpénz megfizetése mellett lehet. A bánatpénzt a tulajdonos OTP Rt. JNSZ Megyei Igazgatósága, Szolnok, Szapáry úti fiókjánál vezetett 11745004- 15408930 számú költségvetési elszámolási számlája javára kell megfizetni. Az ajánlat benyújtásának időpontja: 2003. december 16. (kedd) 10.00 óra Helve: Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési és Beruházási Főosztály Vagyongazdálkodási Osztály Szolnok, Kossuth tér 9.1. em./103. Az ajánlatot zárt borítékban 3 példányban kell benyújtani, melynek tartalmaznia kell az ajánlattevő részletes és jogilag kötelező nyilatkozatát: • a felhívásban foglalt feltételek elfogadására vonatkozóan • a limitár elfogadására vonatkozóan, • valamint az ajánlati biztosíték befizetésének igazolását A liciteljárás az ajánlat benyújtásával egyidőben történik meg. A legmagasabb ajánlati árat tett ajánlattevő 15 naptári napon belül köteles aláírni a szerződést és maradéktalanul kifizetni a vételárat. A Költségvetési és Városfejlesztési Bizottság fenntartja a jogot a liciteljárás eredménytelenné nyilvánítására. Bővebb felvilágosítás a beépítéssel kapcsolatosan 503-468, a továbbiakról pedig az ajánlat benyújtásának helyén vagy a 503-410 telefonszámon kapható. BOTKA LAJOSNÉ polgármester A benzinkút- és áruházépítés ellenzői a zöldterület lakókörnyezet-barátabb hasznosítására szavaznak fotói a szerző a jelenleginél is balesetveszélyesebb ipari övezetté silányítaná a megyeszékhely e hangulatos darabkáját. Ennek következtében pedig házaik is veszítenének értékükből. Ráadásul nehezményezik, hogy a témáról nemrégiben tartott lakossági fórum nem kapott kellő nyüvánosságot. Ezért aztán a több mint nyolcvan tiltakozóval együtt úgy döntöttek: kézjegyükkel is hozzájárulnak az építkezés megakadályozására szervezett aláírásgyűjtés remélt sikeréhez. BUOÁNY JÁNOS EU-képzés polgármestereknek Az unió támogatásainak igénybevételét tanulják a települési vezetők lettel bővül, azaz újabb lehetőségek nyílnak meg az önkormányzatok előtt is. Az igazán nagy „falatot” azonban a strukturális és kohéziós alapok jelentik majd, amelyek lehetőségeit immár tagállamként használhatjuk ki. A jövő évtől ugyanis a közösségi támogatások a jelenleginek körülbelül a háromszorosára növekednek. Az előadó áttekintette a strukturális politika céljait és eszközeit, illetve sok hasznos információval szolgált a polgármestereknek, hogy minél hatékonyabban élhessenek majd a kínálkozó lehetőségekkel. LACZI ZOLTÁN SZIVÜNKÉRT. A Szívünkért Alapítvány szervezésében a magas vérnyomásról hallhattak tegnap előadást a szolnoki pedagógus nyugdíjasklub tagjai. Dr. Herczeg Béla, a Hetényi kórház kardiológiai osztályának vezető főorvosa a betegség kialakulásáról, kezeléséről, veszélyeiről beszélt a Városi Művelődési és Zenei Központban, szs Az ország helyzete korántsem ideális, de a versenyképességi mutatók már javuló tendenciát mutatnak — derült ki Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter helyzetértékeléséből, amelyet a Menedzserklubban tartott. A gazdaság egészét olyan irányba kell fordítani, hogy hazánk a térségben ismét az a „bezzegország” legyen, amelynek eredményeit mások elé példaként állítják. A hazai gazdaság versenyképességéből az elmúlt három évben sokat vesztett. Ez eredményezte például, hogy a Hunday a minap bejelentette nem nálunk hozza létre közép-európai autógyárát. Csillag István Csillag István szerint ehhez józan jövedelempolitikát kell folytatni, a bérkiáramlást meg kell fékezni. Kizárólag az ország teherbíró képességéhez mérten szabad a béreket emelni. Mindenképp kiszámítható adópolitikára és költségvetés következetes betartására van szükség. Jövőre többet költenek útépítésekre, vasút- beruházásokra. Kiemelte, hogy jövőre megkezdik, s 2007-re teljesen befejezik a Jászberényt elkerülő körgyűrű építését, a vas- úthálózat fejlesztése kapcsán pedig megemlítette a Lökösháza- Szajol és a Budapest-Cegléd- Szolnok vonalak megújítását. A versenyképesség javítására ösz- szesen 400 milliárd forintot fordítanak jövőre. BANKA CSABA Olcsóbb lesz a hadsereg Szolnok Az ország, ezen belül Szolnok is jól jár a haderő átalakításával — mondta Juhász Ferenc honvédelmi miniszter, aki tegnap a Hozam Klub vendége volt. A miniszter szerint a még folyamatban lévő honvédelmi felülvizsgálat eredményeként végrehajtandó haderő-átalakítással jól jár az ország, mert kevesebb pénzt költ majd egy ütőképesebb hadseregre. Mint mondta, mindez változtatást igényel. A haderő átalakításával járó módosítások Szolnokot sem fogják elkerülni. Az átalakítások elsősorban a vegyes ezredet érintik majd. Idehozzák viszont a helikoptereket és lesznek bizonyos logisztikai fejlesztések is. Ósz- szegzésképp elmondta, Szolnok mindenképpen előrébb jut, többet kap a haderő-átalakítás következtében. Juhász Ferenc a közelmúltban Tisza- gyenda határában történt repülőgép-baleset vizsgálatával kapcsolatban elmondta: egyelőre csak az elsődleges szakvélemény van a birtokában, amely a motor váratlan leállását valószínűsíti. Ha megszületik a végső szakértői vélemény, annak ismeretében döntenek majd a Jak—52-esek jövőjéről. Szőnyeg alá söpört gondok A kormány azt is eladja, amit nem kellene a költségvetési hiány minden eddigi rekordot meghalad, az infláció és a munkanélküliség nő. Az államadósság egy év alatt negyedével nőtt. Med- gyessy Péter miniszter- elnök kormánya annyi hitelt vett fel, mint Kádár János anno egy évtized alatt. Ám hogy mire ment el a pénz, arról pontos képe senkinek sincs. A kölcsönökkel csak a gazdasági gondokat igyekeznek elfedni, akárcsak az adóterhek növelésével, az elbocsátásokkal, és a privatizációval. A kormány elad mindent, még azt is, amit nem kellene: a postát, a vasutat, az energiaelosztó rendszert stb. tj A szocialista kormányzás másfél éve alatt az ország minden gazdasági mutatója romlott. A bajokat hitelfelvétellel, adóemelésekkel, privatizációval és elbocsátásokkal próbálják elfedni — állította a Fidesz al- elnöke. Szolnoki fórumán Po- komi Zoltán kifejtette: a szocialisták választási ígéreteikkel szemben a Széchenyi-tervet szétverték, a lakástámogatási rendszert megnyirbálták, a gazdák kezét pedig éppen az uniós csatlakozás előtt engedték el. Az ország gazdasági mutatói rosszabbak, mint a kormányváltás előtt. A GDP romlott, Felmentették a tiszti főorvost Mindenkit meglepett az indok nélküli eltávolítás (Folytatás az 1. oldalról) Hangsúlyozta: főorvosi működésének három és fél éve alatt az intézetet megerősítette, az azt jellemző számos mutató közül mind pozitív volt. Ám hiába ment föl tegnap Budapestre, dr. Ungváry György személyesen sem közölt semmit a leváltása okával, se a jövőbeli elképzelésekkel kapcsolatban, így Kovács doktor szerint a találkozó értelmetlennek bizonyult. Mint mondta, szétnéz a piacon, hogy képzettségének megfelelő munkát találjon, ám sebész-mellkassebész szakvizsgájával valószínűleg nem marad munka nélkül, már csak azért sem, mivel a megye orvoshiány- nyal küzd. Hangsúlyozta azt is, hogy politikai erő minden bizonnyal nem munkálkodott leváltása hátterében, így legfeljebb arra gondolhat, hogy egyfajta személyes ellentét léphet fel motivációként.- Törvénytisztelő köztisztviselőként a felmentést tudomásul veszem, és emelt fővel távozok - hangsúlyozta dr. Kovács László. A főorvos munkájával elégedettek voltak megyei, városi vezetői körökben. Ezt megerősítette Tokár István, a megyei közgyűlés elnöke is, akit szintén meglepett a leváltás ténye. Hangsúlyozta, a főorvossal korrekt viszonyban álltak, és semmiféle olyan szándék, kezdeményezés nem volt megyei önkormányzati szintről, de az MSZP megyei elnökségétől sem, amely a leváltására irányult volna. A megyei tiszti főorvosi teendőket ellátó dr. Debreczeni Sára érdeklődésünkre elmondta: valóban váratlanul érte az ÁNTSZ megyei intézetét a vezető leváltása. A Hogyan tovább? kérdésre hangsúlyozta: nyolc éve dolgozik helyettes tiszti főorvosként, így a munkák zökkenőmentes továbbvitele nem lehet gond. BARANYI GYÖRGY