Új Néplap, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-16 / 267. szám

4. OLDAL MEGYEI TÜKÖR 2002. November 16., szombat Ezüstérmes borász Tiszakürt Az Alföld egyik legjobb bortermelő vidékének szerzett el­ismerést Tálas László hegybíró. Az arborétum vezetője a kékfrankos borok versenyén szerzett ezüstérmet. Tálas Lászlónak már korábban is sikert hoztak saját termelésű borai, az alföldi italok versenyein már szerzett aranyérmet. Ezút­tal egy olyan országos megmérettetésre nevezett be, ahol a kék­frankos borokat zsűrizték. Összesen 129 bort vizsgáltak a szak­emberek, döntő többségben történelmi és hegyi borvidékek ne­mes nedűi kerültek a poharakba. Kisebb meglepetést keltett, hogy a tiszakürti kékfrankos végül is ezüstérmes lett, ami na­gyon komoly elismerést jelent a térségnek. Érdekesség, hogy pusztán három ember foglalkozik borászat­tal a kürti hegyközségben, mert a pénztelenség és a nehézkes pi­acra jutás leszűkíti a lehetőségeket. A kürti gazdák szőlői gyakor­latilag mindig vevőre találnak, még ha az árak az utóbbi eszten­dőkben bizony elég alacsonyak is voltak. A helybéli termelők összességében több mint húszezer má­­zsányi gyümölcsöt szüretelhettek az idén, ami közepes ered­ménynek számít. A kiváló minőség miatt viszont nem ütközött nehézségekbe az eladás, ám az ágazat egészét sújtó problémákat a szinte kizárólag termeléssel foglalkozó gazdák halmozottan is megérzik.____________________________________________pe Tálas László a pincéjében fotó: cs. i. Amikor nem csörög a vekker _________ Körkép Ámbár piros betűs napok­ként emlegetjük a hétvégét, általában a naptárakban csak a vasárnap viseli ezt a színt. Mégis iskola- és mun­kaszüneti nap mind a kettő, kivéve azoknál, akik eset­leg folyamatosan dolgoznak és máskor kapják a pihenő­napokat. Ekkor hála Isten­nek nem csörög a vekker, tovább tart(hat) a reggeli nyújtózkodás, lazábbak az órák. Vajon ki mit csinál, mennyiben más a szombat, vasárnap, mint a többi öt nap? Nagy Ildikó augusztusban ment férjhez, és jelenleg Mezőtúrra jár dolgozni. Huszonkettő múlt, iro­dai alkalmazott.- Ilyenkor nincs fél hatos ug­rás, kicsit lazítunk. Hét után, fél nyolc körül a párom férfias vá­gyakozása ébreszt. Nehezen té­rek észhez, de megéri, mert álta­lában csodálatosat szeretkezünk. Ezt követően megint szundi: fél tíz, tíz, mire kivet az ágy. Gyors zuhanyozás, majd ő kávét főz le, én pedig valamit összeütök reg­gelire. Nem eszünk sokat, mert egyre általában hivatalosak va­gyunk ebédre. Egyik napon anyukámékhoz, a másikon az anyósomékhoz. Délután otthon mosok, takarítok, rendbe teszem a lakást. Péter a tévét nézi vagy meccsre megy, ha itthon játsza­nak az aranylábúak. Engem is szívesen vinne, de mit csináljak, ha a foci nem érdekel. Inkább ol­vasok, megmosom a hajam, vá­rom haza őt. Tudom, mindez alapjaiban megváltozik, ha meg­jön a várva várt kicsi, mert 2003- ra őt is tervezzük. Nem az elejé­re, inkább őszi, októberi gyerek­nek. Pintér Lászlóék is aludnának Szolnokon, ámbár ott a két gézen­gúz. Éva, a feleség meséli:- Hat után, fél hétkor óvato­san nyílik az ajtó, és szépen, csendesen besurrannak a kicsik. Először Lacika, majd Emese. Kö­zénk bújnak, nincs mese, be kell fogadni a betolakodókat. Sok­szor visszaalszunk, néha nyol­cig is. Általában én kelek hama­rabb, gyorsan rendbe szedem magam, majd Laci is követ. Meg­issza a kávét, borotválkozik, öl­tözik, leugrik újságért. Mindig megbízom valamivel, több min­dennel, aztán vagy megveszi, vagy elfelejti, vagy mást vásárol. Közben kinyitják a violákat a rontombontomok is, majd reg­geli. Sokszor együtt főzünk a pá­rommal, legalább úgy forgatja a fakanalat, mint én. Az ágyazás után elkezdődik a lecketanulás is, mert a fiunk hajlamos lazíta­ni, pedig most kellene ráhajtani, hiszen ötödikes. Ebéd, utána ha jó idő van, a párom a lenti mű­helyben bütyköl, mindig eszká­­bál valamit. A gyerekeink játsza­nak, néha moziba mennek, esetleg az anyósomékhoz, akik öt házra laknak tőlünk. Vasár­nap is hasonló a napirend, igaz, tavasszal meg nyaranta gyakran kirándulunk. Van egy tizenhá­rom éves kocsink, még nem ha­gyott cserben bennünket. Baloghék nagyon várják a hét­végéket Kunhegyesen, amit Ica, a feleség (gy indokol:- Mind a két gyerek Szolno­kon tanul. A lányunk negyedikes, Karcsi, a fiunk elsős. Szombaton nyolcig, fél kilencig húzzák, mi pedig a szokásos időben kelünk az urammal. Ő a jószágokat látja el, én az ebédhez készülök. Ami­kor kelnek, gyors reggeli, majd a lányommal főzünk, miközben beszámol, mi történt a héten. A fi­unk zenét hallgat. A párom hol benéz, hol kinn tesz-vesz, mindig akad valamilyen munka azon a portán, ahol ennyi a kosztos négylábú, meg az aprólék. Ebéd, majd Ica lányunk tanul estig, mert akkor jön az udvarló, és el­mennek valahová. Karcsi fiunk a haverokkal hol a presszóba, hol a meccsre, hol a diszkóba néz el. A vasárnap is hasonló, de fesze­sebb, mert délután már utaznak vissza. Közben én mosok, vasa­lok. Ica, a nagylány segítene, de nem engedem, hiszen egyre kö­zelebb az érettségi, arra készül­jön. Tóth Imre a megyeszékhelyen él, negyvenkettő múlt, és neki mások a hétvégék.- A szívműtétem után leszáza­lékoltak. A nyugdíj édeskevés, éppen felül a negyvenen: az egyik fiunk főiskolás, de a másik is oda készül. A feleségem pedagógus, bár most emelték a fizetését, kell a pénz. Ezért a hétvégeken min­den munkát elvállalok, hívnak is sok helyre. Elárulom, még piaco­­zom is, mert van egy kertünk Szandaszőlősön. A szombati jó piac, néha bejön három-négyezer is abból, ami a kertben megterem. Igaz, olykor tiltakozik a szívem, és visszább fogok a tennivalók- | ból. Nem szeretnék lerobbanni, mert még olyan évek következ­nek, amikor a gyerekeknek tanul­niuk kell. Ha már én ezt annak idején nem tehettem m,eg Jászla­­dányban, nekik adasson meg a le­hetőség. Gyó'ry Dalma Székelykeresztú­­ron született, de most Török­­szentmiklóson él. Táncpedagó­gus, öt városban közel hatszáz ta­nítványt nevel, és kétszáz végzőst i készít a közelgő szalagavatókra.- Nekem nagyon húzósak, ke­mények a hétvégék. Főiskolákat végzek a munkán kívül, jelenleg hármat is, úgyhogy éppen elég. Ilyenkor vannak az órák Buda- j pesten, Szegeden, Szarvason, ezért szombaton is hatkor patta­nok ki az ágyból, akár a hét többi napján. Előfordul, hogy lógok, ilyenkor kilencig-tízig pihenünk a barátommal. Azután kirándu­lunk, meg szeretjük egymást. A párom is rengeteget dolgozik, ne­ki sem könnyebb. Nehéz hetek várnak rám, december 3-án lesz az első államvizsgám Szegeden, január 14-én a fővárosban a tánc- | művészetin. Ha ezek sikerülnek, lazább hétvégék következnek, noha a fellépéseink zöme erre az időszakra esik. Hogy lazábbak-e a hétvégék, erre kerestük írásunkban a vála­szokat. A vélemények különbö­zőek: kiknek igen, kiknek nem. Pedig rohanó napjainkban lazíta­ni mindenkinek kell. Vagy leg­alábbis kellene. Nem igaz? D. SZABÓ MIKLÓS Egyszerű, könnyű és hatásos is lenne — ez a kritikus dolga általában — elverni a port megint a szórakozásnak szánt valóság-show­­kon, melyek továbbra is nagy port vernek fel, már-már szinte megosztva a nézőket. De nem teszem, megtettem a kezdetekkor, ami­kor ha nem is durván, de határozottan kife­jeztem nemtetszésemet. Azért sem fanyalo­dom rá, jóllehet bosszankodó nézőtársaim rendre erre bujtogatnak, mert részemről az ügy lezárva. Különben is, mit tudom én, mi történik most épp a házak lakóival, hol tarta­nak például egymás kiszavazásában, ki ke­rült már ki közülük a szabadba, hogy szív­hassa — alighanem maga örömére is — a tisz­ta levegőt. Ismét háboroghatnék azon, amit Claudia művelt a napokban, azok után, hogy körüljárták az ágyban végződő szerelem, a szex témáját. Akkor ugyanis azt hittem, an­nál mélyebbre már nem lehet süllyedni. De igen, lehetett! Most ugyanis már azt csócsál­­gatták ő és ki tudja honnan és hogyan szer­zett partnerei, miként lehet szeretkezni akár egy elvont, halott tárggyal is. (Hová lett a sze­relem gyönyöre?) És ezt részletezték is feltű­nően fiatal nézők jelenlétében. Úgy látszik, ma már minden lehetséges a képernyőn is. I_______________________________________ Tv-notesz Quo vadis? Inkább tehát arról, miként próbál a ben­nünket szolgáló köztévé filmműsorával is a kedvünkben járni: a dübörgő akciófilmekkel szemben vagy azok mellett — hisz azért még az MTV-ben is akad egy-egy belőlük — szelí­­debb kínálattal előállani. Amit jó szívvel nyug­tázhatunk. Évekkel ezelőtti sikeres sorozatok megjelenését ismételten, mint például az Egy óra múlva itt vagyok, a Klinika és a többiek. S alighanem visszakapja becsületét a kedd este, hisz még emlékezhetünk rá, a valóban érté­kes, ám népszerű sorozatok helye volt hajda­nán a műsorok hatalmas folyamatában. Azzal épp, hogy most indult útjára a hatrészes olasz film, mely a lengyel Sienkiewicz Nobel-díjas regényéből készült, méghozzá kitűnő színé­szek közreműködésével. Elég említenem csak Klaus Maria Brandauert, aki a kegyetlen zsar­nok Néró szerepében látható. A szépen meg­csinált fűm első részéből is kiviláglott, hogy a római korban játszódó történet, feszült dráma hozzánk is szólhat, gondolata bennünket is elérhetnek azzal, ahogyan a félelem légkörét rajzolja meg erőteljesen, a gyanakvás, a bizal­matlanság atmoszféráját, amely körülveszi az őrült császárt. A címben feltett kérdést — Ho­vá mész? — úgy is értelmezhetjük korunkban, vajon hová megyünk mi is azzal, amit cselek­szünk, hogy annak az emberi lélek semmi­képp ne lássa a kárát. Persze ne gondolja sen­ki, hogy a megújuló köztévében is fenékig tej­fel minden. Itt van például a kultúra új maga­zinja, a Körhinta, mely csütörtök este mutat­kozott be. Bizony csalódás, mert kedves lát­vány ugyan az őszi verőfényben, sárguló er­dőben sétáló Udvaros Dorottya, amint vendé­geivel társalog, de mert alig van veleje, inkább csak afféle képi szépelgés ez. (Egyébként min­den egyes alkalommal egy-egy közismert mű­vész „ülteti” a Körhintába vendégeit, hogy megvallassa őket, ami ötletnek nem is volna rossz.) És az sem boldogít, ha egy eredetileg hasznosnak indult magazin, mint a fogyasz­tók érdekében született MMM, a fent említett Claudia-show kétes babérjaira vágyik, ugyan­is legutóbb az éjszakai munkáról készült ösz­­szeállításban aránytalanul hosszan részletezte a holland főváros prostitúciós iparának éjjeli képeit. Vigyázat, hová, merre, MMM! VALKÓ MIHÁLY Nézőpont MOLNÁR. G. ATTILA Az állam adósai A felsőoktatásban a legújabb, a kedélyeket bor­zoló bejelentést a minap az egyik intézmény fő­igazgatója tette, amikor kifejtette: a felsőoktatás­ban tanulók az állam költségén szerzik meg is­mereteiket, ezzel az állam adósai maradnak. Vé­leménye szerint az lenne a kívánatos, ha az iskola elvégzése után a már munkába állt fiatalok megválthatnák, illetve visszafizethet­nék az állam kiadásait. Vagyis a mindenki számára ingyenessé vá­ló képzéshez a felsőoktatási költségek visszafizetésének bevezeté­sére lenne szükség. Ezzel csökkenteni lehetne az állami költség­­vetésből a főiskolai és egyetemi oktatásra fordítandó kiadást. Az újfajta hitel folyósítása a tanulmányok kezdetétől a végéig tartana, amely biztosítaná az oktatás, a tankönyvek és a kollégiumi ellátás költségeit. A főigaz­gató még nem dol­gozta ki, mennyi ideig tartana a tör­lesztés, de elgondo­lása szerint más el­bírálás alá kerülnének az állami, önkormányzati munkaviszonyt létesítők és más alá az üzleti életben elhelyezkedők. A közszférá­ban dolgozók például öt év munkaviszonnyal megválthatnák a hi­telt, az üzleti életben elhelyezkedők pedig havonta törlesztenének egy meghatározott összeget. A fenti gondolatok rendkívül újszerűek. A főiskolai és egyetemi költségek teljes visszafizetése új elem, hiszen eddig még senki sem állt elő azzal a javaslattal, hogy az egykori hallgatók saját pénzükből tartsák fenn szinte az egész magyar felsőoktatást. Fino­man szólva furcsa az is, miért kellene a törlesztés esetében kü­lönbséget tenni a hallgatók között. A közszférában dolgozók ese­tében pusztán az a tény, hogy ott vállaltak munkát, elegendő len­ne a törlesztés szempontjából, míg aki nem közvetlenül az állam­nak dolgozik, az szépen havonta fizetgetne bizonyos összeget. Nem szerencsés arról beszélni, hogy a hallgatók tanulmányaik végeztével egymaguk tartsák fenn a magyar felsőoktatást. A javas: lat azt sugallja, mintha az állam részéről csak egy gesztus lenne a fiatalok kitaníttatása, s egyébként semmi haszna nem lenne a ki­művelt emberfőkből. A tanulás a főiskolások és egyetemisták ré­szére nem egy öncélú tevékenység, tudásukból, annak gazdasági eredményeiből az ország már eddig is jócskán profitált. Látleletek, emberi történetek Irodalom Új könyvvel jelentkezett a napokban Bistey András. La­punk munkatársa mintegy húsz elbeszélését válogatta­­gyűjtötte egybe, eddigi no­vellatermésének legjavát, hogy átnyújtsa csinos kötet­ben az olvasónak. Élükre tartalmas kis tanulmányt illesztett, mely attól a Tabák Andrástól való, aki nemcsak ki­váló ismerője a szerzőnek, ha­nem több írásának megjelenteté­sénél is ott bábáskodott szerkesz­tőként. Ily mód akár el is tekint­hetünk attól, hogy mél­tassam, netán bíráljam is a kötet tartalmát, hisz nálánál pontosabb jel­lemzést aligha tudnék adni. Kiemelni többek közt a szerző erényeit, vonzó sallangtalanságát, az okos távolságtartást, amellyel tárgyához köze­ledik, s amellyel a legna­gyobb realisták jellemáb­rázolásához köthető. És írói magatartásának je­gyei között említeni meg az írások megbúvó, csendes iróniáját; de rá­mutat a jó novellát jel­lemző tömörségére is, továbbá arra, hogyan tud Bistey András feszültsé­get teremteni kiélezett drámaisággal. Most mindezt megtapasztal­hatja az, aki kezébe veszi az egyébként küllemében ugyan puritán, de épp ezzel is vonzó könyvet, meggyőződhet az elbe­szélések olvastán írói egyénisé­gének vonásairól. Az elbeszélé­sek nem véletlenszerűen sora­koznak egymás után, alkotójuk maga állította okos rendbe őket, ami annyit is jelent, hogy velük tartván a múló idővel együtt ha­ladhatunk, és juthatunk el az utolsó novellákban a ’90-es évek világához. Azokban az írások­ban, amelyekben a szorongató érzésekkel teli közérzet pontos látleletét adja. Akár a Fegyverrej­tegetőben, amelyben a félelem légkörét oly markánsan rajzolja meg egy mulatságosnak tűnő, ám rendkívül drámai történet le­írásában. A kötet címadó elbe­szélését külön is kiemelhetnénk mint jó példáját annak (ez a no­vella egyébként szerepel egy né­metül megjelent magyar elbeszé­léskötetben is, mely a frankfurti könyvvásárra jelent meg), hogy egy választáskor előálló bonyo­dalmakat ábrázoló történetben - mit kell möndania egy képviselő­nek ahhoz, hogy „elnyerje” vá­lasztói kegyét — a társadalmi élet mélyebb ellentmondásait, netán korruptív voltát is képes feltárni. Annyit azért a kötet első számú olvasójaként magam is megálla­píthatok, hogy valamennyi írást jólesően hat át a mély humánum, az a szándék, hogy az emberi ba­jok, netán butaságok művészi bemutatásával akár segíteni is le­het abban, hogy megszabadul­hassunk tőlük. Ézekből az elbe­szélésekből az élet szól hozzánk, mert az élet szülte őket, a szerző hangján az ő tollával szentesítve annak igazságait. Jó szívvel aján­lom olvasásra másoknak is. VM Bistey András A képviselő vidékre megy Hét Krajcár Kiadó f k 1 1 4 A hallgatók saját pénzükből tartsák fenn a felsőoktatást?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents