Jászkun Krónika, 2002. október (10. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-18 / 244. szám
14. OLDAL POLITIKAI HIRDETÉS 2002. Október 18., péntek | III „A polgármester ROBON HOOD, 35 éves előadóművész-bűvész, barát:- „Aki annyira becsüli a városát, mint annak polgárait, az törődhet már a várossal. Aki úgy szereti a városát, mint annak polgárait, arra már rá lehet bízni a várost!” Erről a régi kínai bölcseletről mindig Szalay Ferenc jut eszembe, ő ilyen ember. Munkám során sokat járom az országot, minden nagyobb városban többször is felléptem már, így elmondhatom, rálátásom van arra, a települések hogyan formálódnak. Szolnok az elmúlt négy évben megállta a helyét, szépült, fejlődött, utak épültek, virágos lett a város. És ami talán a legfontosabb, békét, nyugalmat sugároz, és mégis egyre pezsgőbb, egyre erősebb. A város olyan, mint a polgármestere. Megnyerő, de ha kell kemény, nyugodt, mégis vidám, korosodó és mégis fiatalos. Bűvészként tudom, hogy mi a különbség az illúzió és a valóság között. Jó érzés tudni, hogy a várost nem a bűvészmutatványok, hanem a tettek embere vezeti. TÓTH ERZSÉBET, 73 esztendős nyugdíjas pedagógus (távoli rokon, közeli barát):- Én Szalay Ferencet az ő édesapján keresztül ismertem meg. Feri apukáját én emberségben, műveltségben, de minden más tekintetben is a legkitűnőbb emberek közé sorolom. Nagyon szerettük az irodalmat, sokszor versekben beszélgettünk egymással. Imádta a természetet, a sportot és a zenét. Amikor a fiát négy évvel ezelőtt polgármesterré választották, felhívtam Feri apját, megkérdeztem tőle, mit üzen a fiának. Sosem felejtem el, ő gondolkodás nélkül idézte az egyik legnagyobb magyar költőnket: „Legyen minden magyar utód, különb ember, mint apja vót!” Eltelt négy év, és csak annyit mondhatok: Feri, büszkék vagyunk rád! ERDEI ANDRÁS, Szalay Ferenc szomszédja:- A mi ismeretségünk valamivel több mint tíz évvel ezelőtt kezdődött. Időközben megismertük egymást, elválaszthatatlan jó barátok lettünk. Hét éve közösen építkeztünk, azóta egymás mellett él a két család. Csendes szomszédok, portájuk tiszta, habár a mi kertünk azért zöldebb... Ugyanis nekik kutyájuk, nekik viszont macskáink vannak, akik persze a gazdiktól példát véve sosem élnek kutya-macska barátságban. Példás családapa, Judittal és a lassan már felnőtt gyerekekkel sokat átjárnak hozzánk, mi pedig hozzájuk. Szeretünk vele beszélgetni, mert mindig kíváncsi a véleményünkre. Nemcsak meghallgat, hanem oda is figyel ránk. Sokszor ha késő este érkezik haza, akkor is összerántja a családtagokat egy remek kis nyársalásra, vagy egy pohár sörre. Épp ugyanolyan ember maradt, mint volt négy évvel ezelőtt, emberségét, humorát, jó kedélyét, közvetlenségét megtartotta. Talán csak azt sajnálom, hogy manapság kevesebbet látom, hiszen legtöbbször kora hajnalban indul útnak, és késő éjszaka tér csak haza. De mindezért kárpótol, hogy megismertem egy kitűnő polgármestert! Azért ez is valami... MOHÁCSI ERVIN, 68 esztendős nyugdíjas vízügyi szakmérnök:- A természet úgy akarta, hogy a négy éve polgármesternek megválasztott Szalay Ferencet azonnal a „mélyvízbe" dobja, mondván, lesz ami lesz, nézzük meg, mit kezd ez a fiatalember a sorscsapásokkal! A Tisza szabályozása óta nem volt rá példa, hogy a szőke folyam ősszel is kiszökjön a medréből, ’99-ben ezt megtette. Nagy volt a riadalom. A Vízügyi Igazgatóság szakértőként engem rendelt ki a gátakra, én meg tettem is a dolgomat. Nem volt olyan nap, a napnak olyan szaka, hogy Szalay Ferenccel ne találkoztam volna a gáton. A természet aztán úgy akarta, hogy Szalay Ferencet minden évben a „mélyvízbe” kiállta a próbát” dobja. A fiatalembernek három próbát kellett teljesítenie - mindhármat becsülettel kiállta. Szalay Ferenc nem úszott az árral, hanem szembe szállt vele. Nagyszerű ember, minden szolnokiért úgy küzdött, mint a saját családjáért. Az ő története egyáltalán nem meseszerű, és mégis az. Nem vagyok már éppen gyermekkorú, de nekem ő az egyik hősöm az életben. MERESZ CSABA, kosárlabdázója: a Mól Szolnok 25 éves- A szolnoki Széchenyi körúti Általános Iskolában volt testnevelő tanárom Szalay Ferenc, majd később edzőm lett a kosaras klubban. Roppant szigorú, de mérhetetlenül igazságos pedagógusként ismertük meg osztálytársaimmal együtt. Mindig magas követelményeket állított elénk, melyekkel hol eredményesen, hol némi sikertelenséggel birkóztunk meg. Tapasztalatlan kisiskolásként sokszor értelmetlenül kérdezgettük egymástól, miért mindig a legjobban kell végrehajtani a feladatokat. A választ ma már velem együtt mindannyian tudjuk, hiszen egykori osztálytársaim eddigi élete szinte egytől-egyig sikertörténetet. Szalay Ferencnek köszönhetem, hogy elindította sportpályafutásomat, s bár mindenki a maga sikerének a kovácsa, az én eredményeimben az ő „vasat formáló keze” is keményen benne van. Büszkén fogom unokáimnak is emlegetni, hogy lám-lám, a nagypapa valamikor még ifjúsági bajnok, felnőtt magyar bajnoki, illetve Magyar Kupa bronzérmes, valamint magyar kupagyőztes volt. Ma még remélem, hogy a felsorolást akkor majd nem zárom még le, ám azt sem felejtem elmondani, hogy kik segítettek nekem ezen eredmények elérésében, és a megyeszékhely kosárlabda sportjának felemelkedésében. Valószínűleg nem emlékeztethetném az unokámat mindezekre, ha a Tiszaligetet az elmúlt években elöntötte volna a Tisza. Persze, nem csupán egyetlen polgármester „építette be” magát a gátba, de mivel magam is többször a töltéseken lapátoltam, láthattam, hogy ő mindig ott volt a „frontvonalon”. Én azt szeretném, ha továbbra is a frontvonalban maradna!
