Jászkun Krónika, 2002. október (10. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-18 / 244. szám
2002. Október 18!, péntek A H O L 15. OLDAL ELUN K SZÁSZBEREK AZ ÚJ ÉVEZREDBEN Lakópark a szántóföld helyén Három hónap — egy amerikai technológiának köszönhetően mindössze ennyi idő kell ahhoz, hogy beköltözhető családi házak „nőjenek ki” a földből. A könnyűszerkezetes épületekből egy egész lakópark építése kezdődött meg Szászberken.- Reggel kezdtük el a falak szerelését, és estére - ha az időjárás is engedi - már a tető is áll - mondja a lakópark építését végző Kereskedelmi Beruházó és Házépítő Kft. ügyvezetője. Balás Tamás szavai nem is tűnnek túlzásnak a nyolc-tízfős csapat munkáját figyelve. Az építmény - ahogy a favázra rögzítik a falként szolgáló különleges fallapokat - szinte percről perce jobban hasonlít a tervrajzokon látható házhoz. Jelenleg két ház készül, ám az elképzelések szeA lakóparkálom pedig úgy tűnik, éppen olyan gyors ütemben válhat valóra, mint ahogy a családi házak elkészülnek - hála a kibontakozó összefogásnak. A falu vezetése ugyanis néhány hónapja mondott igent a beruházás terveire. A legnehezebbnek furamód a szükséges terület biztosítása bizonyult. A föld mezőgazdasági művelésből kivonása, a telkek kimérése, a közműtervek elkészítése komoly összeget emésztett fel. Szerencsére sokakat elkápráztattak a kistelepülés nagy tervei, így például a Víz- és Csatornamű Rt. mondhatni grátiszként épíA látványtervek is bensőséges, nyugalmas településrészről árulkodnak Mindössze három hónap, és beköltözhető az új ház rint nyolcvan család talál otthonra az európai típusú gyorsházakban a majd’ öt hektáros területen. A lakópark közepén üzleteknek helyt adó szolgáltatóház épül majd, sőt egy játszóteret is megálmodtak a tervezők. tette ki a víz- és szennyvízcsatorna vezetékeket, de az áramszolgáltatótól és a gázmüvektől is kaptak segítséget a közművesítéshez. A jövendő tulajdonosok a szociálpolitikai támogatás mellett igen kedvezményes hitelt vehetnek fel az Újszá- szi Takarékszövetkezettől. A pénzintézet mindössze tíz százalék önerőt kér a családoktól, ami a lakások négyzetméterenkénti árát figyelembe véve nem mondható nagy összegnek. A tulajdonosoknak közel feleannyit kell fizetniük az amerikai technológiával épült otthonaikért, mint a hagyományos kőházakért. így kulcsrakészen egy-egy lakás négyzetméterára nem haladja meg a 95 ezer forintot. Ráadásul a telekért is alig több mint háromszázezer forintot kell fizetniük a családoknak, köszönhetően az önkormányzat letelepedési támogatásának. Milyenek lesznek ezek a lakások? A kivitelező kft. ügyvezetője szerint az európai előírásoknak mindenben megfelelőek. Budapestén például egy kétszáz házas lakópark épül ily módon. Országszerte pedig már hatszáz ilyen technológiával épült ház áll, akad köztük olyan, amely már egy évtizede. Panasz pedig nem érkezett rájuk. Sőt a hőszigetelésnek köszönhetően nyáron hűvösek, télen melegek e hajlékok. Ráadásul a kivitelezők a szokásos tíz év helyet tizenöt év garanciát vállalnak a házakra. A minőségre mégis a legjobb bizonyíték az, hogy egy ilyen „gyorsházban” él a cégvezető Balás Tamás is. Aki pedig mindennek utána akar járni, annak elég, ha csak tárcsázza a Kereskedelmi Beruházó és Házépítő Kft. telefonszámait (tel: 06- 1/281-63-94, 60/323-000, 60/341-582). ■ Kápolna adományokból Hagyományos és modern — ez a kettősség jellemzi majd a szászbereki katolikus kápolnát. Gereben Gábor Ybl-díjas építész tervei alapján adományokból épülő kápolna többek között annak is emléket kíván állítani, hogy a 2000-es árvíz idején megmenekült a kistelepülés. így az épület meghatározó eleme a víz lesz. A kápolna építése tavaly ősszel kezdődött el, mára pedig már állnak a falak, és a tetőszerkezet is kilencven százalékban kész. így a terveknek megfelelően novemberre elkészülhet a kápolna - mondta el érdeklődésünkre a kivitelező Bolax Kft. vezetője, Bo- zsó László. A kápolna, így félig készen is, lenyűgöző. A nyers fehér mészkő falak megkapóan egyszerűek. Ráadásul, mint az a tervekből kitűnik, az épület minden „porcikája” funkcióval bír majd. A tető például egy hajó gerincét mintázza. A szokatlan módon befelé lejtő szerkezet összegyűjti az égi áldást, az esővizet, és egy a kápolna előtti díszkútba vezeti. Mindez az ember és a víz kapcsolatát jelképezi. Nem véletlenül, hiszen Hamarosan tető alá kerül a kápolna a 2000. tavaszi árvíz a községet is fenyegette. A különleges templom építése mennyire jelent különleges feladatot a kivitelezőnek? Bozsó László elsősorban lelkiekben érzi másnak ezt az építkezést. Megfogalmazása szerint „házat száz évre építenek, templomot az örökkévalóságnak”. Ráadásul családi vállalkozásként működő kft.-jével édesapja nyomdokán jár, aki ácsmesterként részt vett a Mátyás-templom felújításában. A különleges kápolna 35 millió forintba kerül, amelynek igen jelentős részét felajánlásokból, adományokból igyekeznek előteremteni. A költségekhez például a püspökség huszonötmillió forinttal járult hozzá, az önkormányzat pedig telekadományozással támogatta a munkát. A kezdeti idegenkedés után a falu lakói is igyekeznek segíteni az építkezést, hiszen a kápolna a község dísze lesz, és a faluban élők lelki békéjét szolgálja majd. Ipari parkért iparkodnak Többszöri próbálkozás után tavaly elnyerte az ipari park címet Szászberek. Bár a huszonegy hektáros terület közművesítése még nem kezdődött el, ám máris több vállalkozás érdeklődött az önkormányzatnál. A Szászbereki Integrált Környezetvédelmi Ipari Park Kft.-t a község önkormányzata és a Víz- és Csatornaművek Rt. alapította azzal a szándékkal, hogy megfelelő infrastruktúrával rendelkező területet kínáljon az új, munkahelyteremtő beruházásoknak. A parkot létrehozó társaság elsősorban a környezetvédelmi, valamint az élelmiszeriparban tevékenykedő vállalkozások letelepítését tervezi, kiegészítve az ezek működését elősegítő logisztikai, kereskedelmi és ipari szolgáltató funkciókkal. A kijelölt huszonegy hektáros terület vállalkozásokkal való benépesítéséhez egyelőre még hiányzik az infrastruktúra, a tervek azonban elkészültek. Az út, a közművek kiépítéséhez összesen 480 millió forintra lenne szükség, amelyet az elképzelések szerint pályázati úton szereznek meg. Reménykedésre adhat okot, hogy a települést a hátrányos helyzetű térségek közé sorolhatják, így állami segítséget kérhetnek a pályázathoz szükséges önerő előteremtéséhez. A szászberki ipari park iránt egyébként máris mutatkozik érdeklődés. Az elmúlt hónapokban ugyanis folyamatosan több céggel is tárgyaltak az ipari park kft. vezetői. így nem tűnik túlzónak az a szándék, hogy öt év alatt 15 vállalkozás találjon otthonra az ipari parkban. Ha ez megvalósul, akkor megközelítően hatszáz munkahely létesül, ami nem csak Szászberek, de a környező települések foglalkoztatási gondjain is jelentősen enyhítene. Négy év, négy érv Útépítés: négy utca kapott szilárd útburkolatot. Mindemellett elkészült az útalap a Dózsa György utcában. Az útépítések pályázati pénzből valósultak meg, melyhez az önerőt a gáz- közművagyonért kapott forintok szolgáltatták. Közművek: a faluban teles egészében kiépült a csatornahálózat, korszerűsítették a közvilágítást és elindult a szervezett szemétszállítás. Vagyon: Szászberek az ország azon kevés települései közé tartozik, ahol nem csökkent, hanem növekedett az önkormányzat vagyona. Négy év alatt összesen 420 millió forinttal „gazdagodott” a település. Mindezt takarékos gazdálkodás mellett tudta elérni az önkormányzat. A fejlődés alapjai: a település tavaly elnyerte az ipari park címet. Elindult a lakópark építése. A közelmúltban pedig kiderült, a település alatt kitűnő minősé- gű termálvíz található. _______■ Cs ak egészség legyen — mondogatják egymásnak a szászberkiek is. A faluban pedig úgy tűnik, ehhez minden adott: a csendes, nyugalmas környezet mellett immár egy esztendeje újra van a településnek orvosa, és az 1990-es évek közepe óta pedig gyógyszertár is működik. Dr. Bódog József tavaly ősz óta látja el a falu betegeit. Hogy ezt minél jobb színvonalon tehesse, az önkormányzat igyekezett rendbe hozni a rendelőt. így felújították az elavult elektromos hálózatot és átalakították a vízvezetékrendszert. Műszerek tekintetében is alapszinten ellátott a rendelő. A betegeknek pedig már a felírt gyógyszerért sem kell más településre utaznia. A Szögi és Társa Bt. egy olyan kulturált patikát rendezett be, mely egy kisváCímer a kastélyról Közeledve Európához Beszélgetés Vasas Zsuzsa polgármesterrel Két esztendeje volt félévszázada, hogy Szászberek önálló település lett. Az ötvenedik születésnapra falucímerrel és zászlóval lepte meg magát a község. A címert ma már általános iskolaként szolgáló kastélyról vették „kölcsön”. A címerpajzs alapjául szolgáló kék-piros színek a Jászsághoz kötődést jelzik, míg az ezüst csík a Zagyvára utal. A búzakalász pedig a falu mezőgazdasági kötődését hivatott jelképezni. _ ■ Európai település lesz Szászberek — ígéri a község polgármestere. Vasas Zsuzsa állítja: nem a levegőbe beszél, hiszen páratlan lehetőség előtt áll a falu. Az elmúlt négy esztendőben ugyanis lerakták a fejlődés alapjait.-Négy éve, amikor polgármesterré választották, milyen célkitűzésekkel látott munkához? — kérdeztük Vasas Zsuzsa polgármestert. — Három dolgot tartottam szem előtt: az embereknek munkahelyet, lakást és nyugodt élet- körülményeket kell biztosítani. Szászberek azonban kis település, mindössze 957-en élnek itt. Vasas Zsuzsa polgármester Ahhoz, hogy eredményeket tudjunk elérni, mindenekelőtt a lé- lekszámot kell gyarapítani. Ezt a célt szolgálta az önkormányzat első intézkedése, hogy az önkormányzat húszezer forinttal támogatja a szászbereki állandó lakosú újszülöttek szüleit. Bár a községben az elmúlt években több gyermek látta meg a napvilágot, ám a lakónépesség megfelelő ütemű gyarapodása ma már csak úgy történhet, ha máshol élő emberek számára is vonzóvá tesz- szük a települést. Ha városi szintű, de annál sokkal nyugodtabb, emberközpontúbb életkörülményeket biztosítunk. A faluban persze olyan embereket várunk, akik olyanok, mint az itt élők: dolgosak, családcentrikusak és szeretik a nyugalmat.- Mindehhez munkahelyek, lakások, megfelelő közbiztonság, és - a gyerekekre gondolva - megfelelő oktatás kell. Mennyire adott mindez a településen?- Elkezdődött a lakópark építése, tavaly elnyertük az ipari park címet. Miénk a megye második legbiztonságosabb települése, köszönhetően, hogy nincs átmenőforgalom, és egy jól működő, nyolcvanhét tagú polgárőrség van a településen. Nagy gondot fordítottunk az iskolára is. A szaktanári ellátottság 99 százalékos. A diákok két idegen nyelvet - angolt és németet - tanulhatnak, de van egy jól felszerelt informatika-szaktantermünk is, ahol a kicsik nagy kedvvel tanulják a számítástechnikát. Az oktatás színvonalát pedig a legjobban az bizonyítja, hogy egy országos felmérés iskolánkat a közepes fővárosi intézmények közé sorolta.- Ha újraválasztják - a munkahelyteremtés, a lakásépítések mellett —, milyen terveket szeretne valóra váltani?- A megkezdett beruházásokon túl az oktatás fejlesztését mindenképpen folyatni szeretném. A gyerekek ismereteit olyan tudással is ki kell egészíteni, ami reális gondolkodást, a társasági életben pedig megfelelő önbizalmat biztosít. A mai tizenéveseknek továbbra is nagyon fontos a sportoktatás, az egészséges életmódra nevelés, illetve az általános műveltségi szint emelése, gondolok itt a művészettörténetre, de ide sorolnám a lovaglást, a teniszoktatást is. Ehhez kell megteremteni a tárgyi feltételeket. Ez a polgármester dolga. Szeretném ugyanakkor az iskola épületét is felújítani, a pályázati lehetőségeket kihasználva, visszaállítni az intézménynek otthont adó kastély régi arculatát. Az emeleten így lehetőség nyílna egy művelődési ház kialakítására, sőt talán a könyvtárunk is ide költözhetne. De fontos volna a terek, közterületek rendbetétele, a parkosítás is, és az aszfaltos útháló- zat teljes kiépítése. ___________■ A patika egy kisvárosban is megállná a helyét rosban is megállná a helyét. Igaz, sürgősen kell gyógyszer, annak a gyógyszerész Zsuzsika más te- csak egy telefonhívásába kerül, és lepülésről jár át, így csupán egy házhoz viszik a szükséges patikahéten három délután van nyitva a szert. gyógyszertár. Akinek azonban ___________________________! Az oldal az önkormányzat és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az önkormányzat viseli.