Új Néplap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-30 / 100. szám
I 2002.' Április 30., kedd MEGYEI TÜKÖR UGYELETEK 5. OLDAL Színjátszók találkozója JÁSZÁROKSZÁLLÁS Szolnoki, zagyvaszántói, miskolci, gyöngyösi, egri, hatvani, nagykátai, illetve jászárokszállási színjátszók részvételével rendezték meg szombaton a Felnőtt amatőr színjátszók harmadik regionális találkozóját a Petőfi Művelődési Házban. A találkozó résztvevőinek legfőbb célja az volt, hogy a szakma többi képviselője előtt bemutassák elért eredményeiket, megmutassák magukat a helyi közönségnek. Pádár Antalné, a művelődési ház igazgatója, főszervező elmondta, hogy a bemutatkozás lehetősége mellett a fellépő csoportoknak szakmai segítséget is szeretnének nyújtani a produkciókat megtekintő szakmai zsűri értékelésén keresztül. Ebben az évben a budapesti Zala Szilárd színikritikus, a Szabad Színjátszók Egyesületének elnöke, a mezőtúri Achs Károly drámapedagógus, szaktanácsadó, illetve a szolnoki Szigligeti Színház dramaturgja, Matuz János kísérte figyelemmel a produkciókat.____________bcs Sorokban EGÉSZSÉGTURIZMUS. Az Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatóság megbízásából elkészült a régió egészségturizmusáról szóló komplex felmérés, melynek eredményét ma ismertetik az Észak-alföldi Regionális Idegenforgalmi Bizottsággal. sz.zs. TOVÁBB ÉPÜL. A közelmúltban kezdődött el Abádszalókon, a focipálya közvetlen szomszédságában lévő üzletsor tovább építése. A bővítés révén tizenkét modem, új üzlettel gazdagodik a nagyközség. Várhatóan még ebben az esztendőben elkészül a beruházás, amit a Biza- lom Minőség Kft, végez, p, m. ■ KEVÉS A MEGRENDELÉS. Nehéz időszakot élnek át a mezőtúri Túri Fazekas Kft. dolgozói, mivel kevés a rendelésállományuk. Jelenleg fele-fele arányban hazai és amerikai piacra gyártanak, főleg ipar- művészeti termékeket. Képünkön Trnyik István látható korongozás kÖZben. FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS Új Környezetvédelmi Lexikon Az Akadémiai Kiadó a napokban jelentette meg a Környezetés Természetvédelmi Lexikont. A kiadvány a legmodernebb környezet- és természetvédelmi címszavakkal igyekszik a környezettudatos gondolkodást előtérbe helyezni. A két kötet ezeregyszáz oldalon, több mint ezer színes képet és ötszáz színes grafikát, valamint közel tízezer címszót tartalmaz. Kiemelt új témakörként jelenik meg az európai uniós jogrendszer, a környezet-gazdaságtan és a biológiai sokszínűség. Az első kiadás megjelenése óta eltelt időben új diszciplínák jelentek meg, mint például a környezeti kockázatelemzés, a környezeti teljesítmény mérése és a környezetbiztonság. A bővített, felújított kötetek főszerkesztője Láng István akadémikus. <xi Majálisok megyeszerte (Folytatás az 1. oldalról) Mezőtúron holnap délelőtt tíztől este tízig kínálnak szórakoztató programokat a Szabadság téren. A Bárdos Lajos Alapfokú Művészeti Iskola mazsorettcsoportja menettáncot mutat be a sétálóutcán, majd a megjelenteket köszönti és a városi majálist megnyitja Rózsa Endre, a MOS Bizottság elnöke. Ezután galambröpte- tés következik, az Ifjúsági Fúvós- zenekar pedig térzenét ad. Az Alapfokú Művészeti Iskola néptáncosainak fellépése és a Magyarországi Wing Chun Harcművészeti Egyesület karatebemutatóját követően az Iringó és a Szivárvány citerazenekarok műsorát élvezhetik a megjelentek. A Petőfi Dalkör és a Városi Nyugdíjas Klub kórusa ezután lép színpadra, miként Hodos Szilvi és barátai, valamint a Ceili ír népzenét játszó zenekar is. A folytatásban főként a táncok kedvelőit várják a szervezők, hiszen egymás után lép majd fel a Henry Dunant Klub Melódia tánccsoportja, a Printo- mat Tánccsoport versenytánco- sai, a Kossuth Úti Általános Iskola modern táncosai, a Dalma Dance Club, illetve a Bárdos Lajos Alapfokú Művészeti Iskola társastánc-modern tánc tanszak növendékei. Ezután Lala bohóc műsora és egy aero-kick-box bemutató szórakoztatja majd a közönséget. A nap zárásaként este héttől utcabállal ér véget a program. Kunszentmártonban is zenés ébresztővel kezdődik a május 1- jei programsorozat, melyet a helyi Alapfokú Művészeti Iskola Fúvószenekara ad elő. Délelőtt tíztől délután egyig a fúvószenekar és a Gyémánt Lányok Majorett Csoport közös műsorára várják az érdeklődőket a város főterére. Ugyanitt a Köttön néptánccsoport fellépését, a Naplegenda Társulás előadását, a Latino Girls Modern Tánccsoport bemutatóját, valamint az Ötkö- lök néptánccsoport fellépését is nyomon követhetik. Délután öttől a Kiss Your Lips nevű együttes szórakoztatja a kikapcsolódásra vágyókat. Az események ezután gyermekműsorral folytatódnak, amelyet arcfestés és lufihajtogatás követ. A Városi Nőklub Énekés Tánccsoportjának műsora után a Latino Girls Modern Tánccsoport lép ismét színpadra. Este nyolctól utcabálra várnak mindenkit. Közreműködik a Blue Sky zenekar. A programokat Kunszentmártonban is sportesemények egészítik ki. így reggel fél nyolctól sakktorna kezdődik a József Attila Könyvtárban, míg a Veress János Szakközép- Szakképző Iskola és József Attila Gimnázium udvarán kispályás labdarúgótorna lesz. VÉLEMÉNY BISTEY ANDRÁS Munkás, munka, ünnep... Manapság divat szidni a szakszervezeteket. Több oldalról is az a vád éri őket, hogy nem állnak ki elég határozottan és ami a fő, eredményesen, a munkavállalók érdekeiért. Ám ha ketten mondják ugyanazt, az nem ugyanaz. Ha azok hullatnak krokodilkönnyeket a szakszervezetektől magukra hagyott szegény dolgozókért, akik az elmúlt években mindent megtettek, hogy gyengítésükkel, anyagi lehetőségeik csökkentésével rontsák a szakszervezetek érdekérvényesítő képességét, az nem ugyanaz, mint ha elbocsátott, segélyekből tengődő, nyomorba döntött emberek elégedetlenek a szakszervezetekkel. Ha valahol mégis megFölmerült a változás iránti igény próbált a sarkára állni a szakszervezet, ugyanaz a kórus kezdett zengni felelőtlen, a nemzetgazdaságot romlásba döntő követelőzésről, amelyik békésebb időkben éppen a szakszervezet tehetetlenségét, érzéketlenségét kárhoztatta. A sok sanda és hátsó gondolatoktól vezérelt bírálat mellett azonban vannak reális, jogos bírálatok is. A szakszervezetek valóban válaszúthoz érkeztek, el kell dönteniük, hogy belső ellentéteiket félretéve valóban megtesznek-e mindent, hogy a legkedvezőbb feltételeket teremtsék meg a munkások, a bérből, fizetésből élő munkavállalók érdekeinek védelméhez, és ezért hajlandók-e félretenni vagy legalábbis háttérbe szorítani politikai különbözőségeiket, vezetőik személyes ambícióit. Hogy hajlandók- e erőt gyűjteni és ha kell, erőt mutatni, vagy a munkavállalók helyzetének javulását remélt automatizmusokra bízzák: a gazdaság fejlődésére, az EU-csatlakozásra vagy a tőkések jó szívére és belátására. Ezekről a kérdésekről szó volt a szakszervezetek legutóbbi szolnoki konferenciáján is. A változtatás iránti igény tehát fölmerült a szakszervezetekben, de csak vezetők belügyeként, egymás közötti eszmecseréiben. A május elsejei ünnep, a munka ünnepe pedig egyelőre marad, ami volt: sörös, virslis, ringlispíles népünnepély... Jutalmazott tanulmány A Nemzeti Stratégiai Programok mia elnökének, Glatz Ferencnek a keretében 2001-ben meghirdetett levele hírül adja, a fiatal szolnoki pályázat egyik nyertese Szarvák kutató Munkavállalási stratégiák Tibor, a Magyar Tudományos a munkanélküliek és az aktív dol- Akadémia Regionális Kutatások gozók körében című tanulmá- Központja Alföldi Tudományos nyát a bírálóbizottság 40 ezer fo- Intézete szolnoki csoportjának rint jutalomban részesítette, munkatársa. Mint azt az Akadé- ___________________________1 ORVOSI ÜGYELET Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Megyei Intézetének közleménye: * * * Az ügyelet ideje: május 1-jén 7.00 órától május 2-án 7.00 óráig tart. Az ettől eltérő időpontokat külön jelöljük! SZOLNOK: Ügyelet szombaton, ünnep- és munkaszüneti napokon van. Központi körzeti ügyelet: Móra F. u. 9., tel.: 373-373. Ellátási területe: Szolnok, Szajol, Rákóczifalva, Rákócziújfalu. Gyermekorvosi ügyelet: Móra F. u. 9. Telefon: 423-102. Fogorvosi ügyelet szombaton, ünnep- és munkaszüneti napokon 7-19 óráig: Móra F. u. 9. sz. alatt (tel.: 373-373) Szolnok város lakossága részére. Martfű: Egészségügyi Központi Rendelő, Martfű, Lenin út 8. T.: 452-138 és 452-139. (szombaton, ünnepnap 7.30-tól munkanap reggel 7.30-ig) Zagyvarékas, Szászberek: Körzeti ügyelet (kedden 18 órától csütörtökön reggel 08 óráig): dr Bódog József Szászberek, Korvin Ottó út 81. T.: 366-214. Tószeg, Tiszavárkony, Tiszavárkony-szőlő, Tiszajenő, Vezseny: Körzeti ügyelet (szerda reggel 7 órától csütörtök reggel 8 óráig): dr. Gyuricza Sándor Tószeg, Munkácsy út 2/a. T: 431-259. Tiszaföldvár: központi ügyelet: Kossuth u. 139. Besenyszög körzeti ügyelet (kedden 16 órától csütörtökön reggel 8 óráig: dr. Elbakour Afif Besenyszög, Chiovini u. 3. T: 06-20-931-9704 és 487-100. Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly, Hunyadfalva, Csataszög körzeti ügyelet (kedden 8 órától csütörtökön reggel 8 óráig): dr. Molnár András Tiszasüly, Kiséri út 38. T.: 497-191. Újszász körzeti orvosi ügyelet (szerdán 7 órától csütörtökön reggel 8 óráig): dr. Batki Erzsébet Űjszász, Szabadság tér 4. Jászberény: Fogászati szakrendelés: május 1-jén, szakrendelés nincs! • Központi körzeti ügyelet (szombaton, ill. ünnepnap 8 órától első munkanap reggel 8 óráig): Thököly u. 13., tel.: 412-226. Ellátási területe: Jászberény felnőtt és gyermek lakossága. Gyermekorvosi ügyelet: Thököly u. 13., tel.: 412-184. Szombat: 9-től 12-ig, valamint 15-től 18 óráig, v sámap és ünnepnap: 9-től 12 óráig és 16-tól 18 óráig. Jászfelsőszentgyörgy: Hétközben és hétvégén folyamatosan dr. Varga Irma háziorvos Jászfelsőszentgyörgy, Fő u. 59. T.: 57/420-339. Jánoshida: körzeti orvosi ügyelet: dr. Danicz László Jánoshida, Madách u. 4. T.: 458-036. Ellátási terület: Jánoshida, Alattyán. Jászalsószentgyörgy: körzeti ügyelet: dr. Kocsis Kálmán Jászalsószentgyörgy, Fő út 47. Telefon: 06-30/414-6607 Jászboldogháza: Dr. Kiss Imre Arany János út 4. Jászfényszaru: körzeti ügyelet: Fürst S. u. 12. Jászszentandrás: körzeti ügyelet (szerdán 7 órától csütörtök reggel 8 óráig): Haladás u. 10. T: 446-096. Jászárokszállás: körzeti orvosi ügyelet: dr. Bíró Attila Jászárokszállás, Kisfaludy u. 13. Ellátási területe: Jászárokszállás, Jászágó. Jászladány: (szerdán 8 órától csütörtök reggel 9 óráig): körzeti orvosi ügyelet: Petőfi út 1. Jászkisér: körzeti ügyelet: Vadvirág u. 5. Jászapáti: körzeti ügyelet: Kossuth L. u. 27. Tel: 06-20-9358-793 Ellátási terület: Jászapáti, Jászivány Pusztamonostor: (hétvégi és ünnepnapi ügyeletek) orvosi rendelő. Tel.: 57/421-007. Jászjákóhalma, Jásztelek, Jászdózsa: körzeti orvosi ügyelet: Jászdózsa, Bercsényi u. 5. Karcag: Á háziorvosi intézet orvosi ügyelete: Széchenyi sugárút 27, telefon: 311- 233. Ellátási területe: Karcag, Berekfürdő. Kisújszállás: központi körzeti ügyelet: Nyár u. 7, tel.: 59/520-623. Ellátási területe: Kisújszállás, Kenderes, Bánhalma. Kunhegyes: Központi orvosi ügyelet: Dózsa Gy. út 4. Kunmadaras: Kunmadaras, Semmelweis u. 9. T.: 59/327-274. Mezőtúr: Egyéb szakrendelések ügyeletet nem tartanak! Központi körzeti orvosi ügyelet: „Pi- gall” Városi Központi Orvosügyeleti Szolgálatot Ellátó Bt., Mezőtúr, Kossuth L. u. 7-11. Ellátási területe: Mezőtúr, Mezőhék, Kétpó, Mesterszállás. Túrkeve: összevont városi ügyelet: Kálvin u. 3., tel.: 361-258. Törökszentmlklós központi körzeti ügyelet: Kossuth L. u. 126.1. e. 19. Ellátási területe: Tö- rökszentmiklós, Tiszapüspöki, Tiszatenyő. Fegyvernek: (kedden 18 órától első csütörtökön 7 óráig) központi körzeti orvosi ügyelet: Felszabadulás u. 128/a. Ellátási területe: Fegyvernek, Örményes, Kuncsorba. Kengyel: körzeti orvosi ügyelet: dr. Kotró László Kengyel, Kossuth u. 139. Kunszentmárton: központi körzeti ügyelet: Mátyás király u. 21/a, telefon: 461-235. Ellátási területe: Kunszentmárton, Öcsöd, Szelevény, Csépa, Tiszasas, Tiszaug, Tiszakürt, Tiszaino- ka, Nagyrév, Cserkeszőlő. Cibakháza: körzeti orvosi ügyelet: dr. Litkei Tamás Cibakháza, Hősök tér 10/a. Tiszafüred: központi körzeti ügyelet (kedden 18 órától csütörtökön reggel 8 óráig): Nefelejcs u. 2-4., T.: 59/352-422. Ellátási területe: Tiszafüred, - Kócs, -Örvény, Tiszaszőlős, Tiszaigar, Nagyiván, Tiszaörs. Abádszalók: dr. Matus Mária Abádszalók, Széchenyi u. 6. Ellátási területe: Tiszaderzs. Tiszaszentimre, Újszentgyörgy, Tomajmo- nostora: T.: 06-30-2060- 418. dr. Csemiczky Gyula Tiszaszentimre, Széchenyi u. 3. Tiszabura-Pusztataskony, Tiszagyenda, Ti- szaroff: T.: 06-20/490-8686 kedden 17 órától csütörtök reggel 8 óráig körzeti orvosi ügyelet; dr. Szántai Kiss Gabriella Tiszabura, Bán S. u. 12. Tiszabő: kedden 17 órától csütörtök reggel 8 óráig. Háziorvosi ügyelet: dr. Szántai Kiss Gabriella Tiszabura, Bán S. u. 12. Kunhegyes: központi körzeti orvosi ügyelet: Dózsa Gy. u. 4., tel.: 59/326-800. Ellátási területe: Kunhegyes. ÁLLATORVOSI ÜGYELET A Magyar Állatorvosi Kamara Jász-Nagy- kun-Szolnok megyei területi szervezetének MAGÁN-ÁLLATORVOSI KÉSZENLÉTI szolgálata, kedden délután 17 órától csütörtök reggel 6 óráig: Jászberény, Jászfelsőszentgyörgy, Puszta- monostor, Jászfényszaru: dr. Dobos József Jászberény, Sírkert u. 2. T.: 57/412-015. Jászárokszállás, Jászágó, Jászdózsa, Jászjákóhalma: dr. Buczkó Béla Jászjákóhalma, Fő u. 69. T: 57/438-261. Alattyán, Jásztelek, Jánoshida, Jászboldogháza, Jászalsószentgyörgy: dr. Szatmári Szabolcs Jászalsószentgyörgy, Rákóczi u. 21. T.: 06-30/3436-430. Jászapáti, Jászivány, Jászszentandrás: dr. Rózsi Gábor Jászszentandrás, Haladás u. 22. T.: 57/466-165 és 06-30-2053-234. Jászkisér, Jászladány: dr. Batki István Jászkisér, Ladányi u. 52. T: 57-450-361 és 06-20-426- 1260. Zagyvarékas Szászberek, Újszász: dr. Cseh Gábor Űjszász, Erkel F. u. 38. T: 56/366-354 és 06-30-207-8622. Hunyadfalva, Csataszög, Besenyszög, - Palotás, Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly: dr. Nyerges Attila Besenyszög, Damjanich u. 44/a. T.: 56/487-014 és 06-30-9351-391. Törökszentmiklós, Tiszapüspöki: dr. Tóth Béla Törökszentmiklós, Bocskai u. 37. 3. 1/6. T.: 56/391-766 és 06-30-853-4521. Fegyvernek, Tiszabő, Kuncsorba, Örményes: dr. Monostori Attila Örményes, Felszabadulás u. 14. T.: 06-30/9153-180. I. ügyeleti tér.: Szolnok, Szajol: dr. Kis Ferenc Szolnok-Szandaszőlős, Vörösmező u. 73. T.: 56/421-997. II. ügyeleti terület: Szolnok, Tiszavárkony, Tiszajenő, Tószeg, Vezseny: dr. Báné László Szolnok-Szandaszőlős, Dózsa Gy. u. 18. T.: 56/426-848. Kengyel, Tiszatenyő, Martfű, Rákóczifalva, Rákócziújfalu: dr. Kis Ferenc Szolnok-Szandaszőlős, Vörösmező u. 73. T.: 421-997. Nagyrév, Tiszainoka, Tiszakürt, Tiszasas, Csépa, Szelevény, Cserkeszőlő: dr. Nagy Lajos Csépa, Béke u. 54/a, T.: 56/323-010. Cibakháza, Tiszaföldvár: dr. Balogh István Tiszaföldvár, Bajcsy Zs. u. 45. T.: 56/470-237 és 06-30/938-6184. Kunszentmárton, Mesterszállás, Öcsöd, Mezőhék, Kungyalu: dr. Csemóczki Tamás Mesterszállás, Szabadság u. 1. T: 56/313-133 és 06- 20/9444-089. Kunhegyes, Kenderes, Tiszagyenda, Bánhalma, Tiszaroff, Tiszabura: dr. Horváth Lajos Kunhegyes, Zádor út 2. T.: 56/326-574 és 06- 30/9670-960. Karcag, Berekfürdő: dr. Dániel Mihály Karcag, Széchenyi sgt. 40. T.: 59/313-807 és 06- 30/205-3260. Tiszafüred, Tiszaszőlős, Tiszaszentimre, To- majmonostora, Újszentgyörgy, Abádszalók, Tiszaderzs: dr. Kriston Mihály Tiszafüred, Vásárhelyi P. u. 5. T: 59/351-260. Tiszaigar, Tiszaörs, Nagyiván, Kunmadaras: dr. Gyöngy Ferenc Nagyiván, Fő u. 58. T.: 59/415-242 vagy 06-30/9582-025. Mezőtúr, Kétpó: dr. Lázár József Mezőtúr, Petőfi u. 9. T: 56-350-600 és 06-30-9635-209. Túrkeve: dr. Szabó Zoltán Túrkeve, Kenyérmezei u. 2. T: 56-362-074 és 06-20-9415-217. Kisújszállás: dr. Tóth István Kisújszállás, Kert u. 4. T: 59/322-978 vagy 06-30/353-924. * * * ÁLLAMI ÁLLATORVOSI (Csak HATÓSÁGI munkavégzés: állatszállítás végzése és bejelentési kötelezettség alá tartozó fertőző állat- betegségek gyanújának bejelentése. Szolnoki kerület (tel.: 56/413-135): Besenyszög, Csataszög, Fegyvernek, Hunyadfalva, Kengyel, Kőtelek, Martfű, Nagykörű, Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Szajol, Szászberek, Szolnok, Tiszabő, Tiszajenő, Tiszasüly, Tiszatenyő, Tiszapüspöki, Tiszavárkony, Tószeg, Törökszentmiklós, Újszász, Vezseny, Zagyvarékas: dr. Weszely Ferenc Szolnok, Széchenyi krt. 91. T.: 20/9576-626. Karcagi és tiszafüredi kerület: Karcag, Kunmadaras, Kunhegyes, Kenderes, Bánhalma, Tiszagyenda, Tiszaroff, Tiszabura, Tiszafüred, Tiszaszőlős, Tiszaszentimre, Tomaj- monostora, Újszentgyörgy, Abádszalók, Tiszaderzs, Tiszaigar, Tiszaörs, Nagyiván: dr. Kriston Mihály Tiszafüred, Vásárhelyi P. u. 5. T.: 59/351-260 és 06-30-434-2638. Jászberényi kerület: Alattyán, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászágó, Jászárokszállás, Jászberény, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jászfényszaru, Jászivány, Jászjákóhalma, Jászkisér, Jászladány, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor: dr. Menyhárt Péter Jászfényszaru, Dobó K. u. 28. T.: 20- 9213-814. Körzet: Mezőtúr, Túrkeve, Kisújszállás, Kuncsorba, Örményes, Kétpó: dr. Matuska László Mezőtúr, Szabadság u. 9. T.: 56/350-435 vagy 06-30/9782-286. Tiszaföldvár, Cibakháza, Nagyrév, Tiszainoka, Tiszasas, Csépa, Szelevény, Cserkeszőlő, Kunszentmárton, Öcsöd, Mesterszállás: dr. Csemóczki Tamás Mesterszállás, Szabadság u. 1/a. T.: 56/313-133 és 06-20-9444-089. Állatgyógyszertár: Pharm-Ami Állatgyógyszertár Szolnok, Magyar u. 7. T.: 422- 042. (H.- P.: 8.0042.00 és 15.00-18.00 és Sz.: 8.30- 12.00). Állatgyógyszertár: Szolnok, Arany J. u.l4/a. Tel./Fax: 515-172. (H-R: 8.00-12.00, 14.00-18.00 és Sz.: 9.00-12.00) GYÓGYSZERTÁRAK Szolnokon a Városmajor (Városmajor u. 55. - tüdőkórházzal szemben) az ügyeletes gyógyszertár. A Fehér Kereszt, valamint az ügyeletes gyógyszertár munkanapokon este 8 óráig van nyitva. Az ügyelet este 8-tól zárt ajtó mellett történik. Vidéki gyógyszertári ügyeletek: Jászapáti: Megváltó, Jászárokszállás: Agóra, Jászberény: Kőhíd, Karcag: Berek, Kisújszállás: Zöldy, Kunhegyes: Zöldkereszt, Kunszentmárton: Kossuth, Martfű: Diana, Mezőtúr: Galpharma, Tiszafüred: Pátria, Túrkeve: Magyar Korona, Törökszentmiklós: Fehérkereszt az ügyeletes gyógyszertár. TEMETKEZÉS Kegyelet Temetkezés. Ügyeleti halottszállítás a nap 24 órájában. Telefon: 56/421- 323. Pietas Temetkezés: Halottszállítás éjjel-nappal. Telefon: 06/60/386-744. Keresztesi és Társa Bt.: Éjjel-nappali ügyelet, teljes körű ügyintézés. Telefon: 56/477-052 vagy 06-60-305-949. i 1 1