Új Néplap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-30 / 100. szám
6. OLDAL ROMA KORKÉP 2002. Április 30., kedd Hírhozó MEGSZŰNT. Március végével megszűnt a Nemzeti Etnikai Roma Érdekvédelmi Szervezet szolnoki tagszervezete. Az egyesület vezetője, Pálfi Tibor érdeklődésünkre elmondta, hogy a nehéz körülmények között élők segítésével azonban ne hagynak fel, hiszen a közelmúltban megalakították a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Etnikai Érdekvédelmi Egyesületet. KÖZMUNKA. Májusban újabb huszonöt, huzamosabb ideje állástalan roma állhat munkába Újszászon, a települési és a kisebbségi önkormányzat együttműködésével elindult közmunkaprogram keretében. A munkanélküli-ellátásból kiszorultak közül huszonötén már április eleje óta szépítik a javarészt romák lakta utcákat, gondozzák a temetőt. A kisebbségi önkormányzat azt tervezi, hogy akiknek lejár a közhasznú foglalkoztatása, azoknak képzéseket, átképzéseket kínálnak fel, ezzel segítve állandó munkához jutásukat. TÖBB ROMA RENDŐR. Magyarországon körülbelül 20-25 olyan rendőr van, aki romának vallja magát. A szám nagyon csekély, de ha azt vesszük figyelembe, hogy négy évvel ezelőtt még csak három cigány származású ember dolgozott a rendvédelemben, akkor megállapítható, hogy elindult valami - véli Kökény Kálmán, az Országos Cigány Önkormányzat rendőrségi ügyekért felelős vezetője. A Rendőrtiszti Főiskolán és a szakirányú középiskolában is folyamatosan képeznek roma fiatalokat, így előbb-utóbb megsokszorozódhat a cigány rendőrök száma. KÖNYV A KIVÁNDORLÁSRÓL. Roma migráció címmel jelentetett meg tanulmánykötetet a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének Nemzetközi Migrációs és Menekültügyi Kutató Központja. A munka a műhely által tíz évvel ezelőtt útjára indított kiadványsorozat tizenkettedik darabja, s a Nemzetközi Migrációs Szervezet (10M) által az Európai Unió több tagállamának kérésére 1999-ben megkezdett kutatási program része. A kiadvány a kérdést átfogóan feltáró kutatást követően a téma egyes speciális részterületeivel foglalkozik. Elemzi többek között a Magyarországról való roma kivándorlást, a Romániából érkező koldusok helyzetét. Sporttelep a szemétdomb helyén Egy hete igazi focipályán rúghatják a labdát a Karcag déli külvárosában élő roma fiatalok. Az új focipályát társadalmi munkában alakították ki helyi vállalkozók. A pálya közel egymillió forintos felajánlásból jöhetett létre — tudtuk meg az építést megszervező Napsugarak Kulturális Szabadidő Sport és Érdek- védelmi Egyesület vezetőjétől. Nagy Szilárd érdeklődésünkre elmondta: a négy éve alakult egyesület céljai között a romák integrálódásának elősegítése, a munkahelyteremtés, az érdekképviselet mellett a szabadidős programok szervezése is szerepel. Ezért karolták fel a sportcentrum kialakításának tervét. A területet az önkormányzattól két éve kapták meg, de pályázati források hiányában csak most láthattak hozzá a pálya kialakításához. Az ötszáz négyzetméteres terület hetekkel ezelőtt még illegális szemétlerakó volt, azóta a földet legyalulták, és kialakították a focipályát, a lábtenisz- és mini labdarúgópályát. Hamarosan füvesítik a területet, és nyár előtt betonburkolatot kap a teniszpálya. A későbbiekben egy játszóteret is szeretnének kialakítani. Ottjártunkkor felnőttek és gyerekek kergették a labdát a pályán. Alakultak a csapatok is. A sportcentrum különböző bajnokságokat tervez az északi és déli romatelep lakói és a környező településeken élők között. Mindehhez azonban a csapatoknak felszerelésre is szükség lenne. Éppen ezért az egyesület vezetője kéri azokat, akik használt mezeket, tornacipőt tudnának részükre felajánlani, jelentkezzenek az egyesületnél. Fiatalok és idősek is szívesen jönnek a pályára focizni Egy fának levelei” Tanácskozás a cigányság oktatásáról „„Valamennyien ugyanannak a fának vagyunk a levelei, és ez a fa az emberiség.” A Pablo Casals-idézet volt a mottója annak a karcagi tanácskozásnak amelyen az Országos Cigány Ön- kormányzat (OCÖ) oktatáspolitikájáról, és a cigány kisebbségi oktatás tapasztalatairól váltottak szót a régió pedagógusai. A megyei pedagógiai hetekhez kapcsolódó konferencia résztvevőit a rendezvénynek otthont adó karcagi Zádor úti iskola igazgatója, Walter Jánosné köszöntötte. Az OCÖ oktatáspolitikáját Fátyol Mihály oktatásért felelős képviselő ismertette. így szólt arról a szakmai programról, melyet főleg cigány pedagógusok dolgoztak ki. A kézikönyv szeptemberben fog megjelenni, és a pedagógusoknak a cigány gyermekek konfliktuskezeléséhez nyújt segítséget. Az előadó arról is beszélt, mennyire fontos, hogy a szülők tisztában legyenek jogaikkal, s ebben hogyan segíthet nekik a pedagógus, az iskola. A cigány kisebbségi oktatás több évtizedes tapasztalatait a két karcagi, főleg romákkal foglalkozó iskola, a Zádor úti és az Arany János vezetői, Gyökeres Mária igazgatóhelyettes, illetve Bugyik Lászlóné igazgató ismertették a megye pedagógusaival. Erősebb érdekérvényesítés Kisebbség vezetők a parlamenti képviseletről A megyéből két cigány származású képviselő is ül majd a parlament padsoraiban. Néhány település kisebbségi önkormányzatának vezetőjétől azt kérdeztük, mit remélnek a minden eddiginél erősebbnek ígérkező törvényhozói jelenléttől. Az, hogy a roma származású képviselők közül ketten is megyénkből jutottak a törvényhozásba, jelzi, a cigánypolitika központja Jász-Nagykun-Szolnok, fővárosa pedig Szolnok - jelentette ki az új- szászi kisebbségi ön- kormányzat elnöke. Rónavölgyi Sándor ugyanakkor úgy látja, nemcsak a megyében élő, hanem az egész magyarországi cigányság előnyére szolgál a romák megerősödött parlamenti képviselete. A cigány vezető érdeklődésünkre kifejtette: jobban örült volna, ha Fidesz-MDF alakíthat kormányt, hiszen így a roma képviselők lehetőségei is nagyobbak lettek volna. Ám reményei szerint így is tudnak majd tenni a cigányság életkörülményeinek javításért, foglalkoztatási gondjainak enyhítéséért, és lesz előrelépés a roma oktatás területén is. Ez a mindenkori kormány érdeke is, hiszen a cigányság integrációja nélkül elképzelhetetlen az ország uniós csatlakozása. Hasonlóképpen vélekedett a jászapáti cigány kisebbségi önkormányzat vezetője is. Farkas András szerint ugyanis kormánypárti és ellenzéki képviselőként is ugyanaz a feladata a parlamentbe kerülteknek: a cigányság érdekeinek megjelenítése a törvényalkotói munkában. Ez pedig minden roma hasznára lehet. Farkas András ugyanakkor természetesnek nevezte, hogy a képviselők egy kicsit „hazadolgoznak”, azaz a megyében már elindult, a cigányság felemelkedését szolgáló kezdeményezések kiteljesedhetnek. Megoldatlan problémák Nem látott javulást az elmúlt négy év során a magyarországi kisebbségek helyzetében a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa. Kaltenbach Jenő a közelmúltban nyújtotta be éves jelentését a parlamentnek. Az ombudsman aggasztónak és elgondolkodtatónak nevezte, hogy az utóbbi időben a hatóságok, különösen az önkormányzatok körében a korábbinál nagyobb mértékben találnak elutasításra az általuk megfogalmazott ajánlások. Az elmúlt évben is számos, régóta megoldatlan probléma maradt nyitva, így például elmaradt a kisebbségi törvény kulturális autonómiát megvalósító módosítása. A civil szféra és a nemzetközi szervezetek nyomása ellenére nem született meg az egyenlő bánásmódról szóló, ismertebb nevén az antidiszkrimi- nációs törvény, noha az ennek meghozatalára szabott uniós határidő jövőre lejár. Az ombudsman az új kormány megalakulása után kezdeményezni fogja, hogy tegyék formálissá a hivatal és az igazságügyi, a belügyi, az oktatási, valamint a szociális és családügyi tárca kapcsolatát. A lehetőségek kapuja TELEKI JÓZSEF Minden eddiginél erősebb képviselete lehet a magyarországi cigányoknak. Kinyílt a törvényhozás ajtaja a cigányok előtt. Bár különböző pártok színeiben az elmúlt ciklusokban is ültek a parlamenti patkóban olyan képviselők, akik vállalták kisebbségi származásukat (sőt néhány éve egy szlovák honatya még anyanyelvén is megszólalt az Országgyűlésbenj, ám a rendszerváltás óta most fordult elő először, hogy a romák érdekeit tudatosan felvállaló szervezet tagjai szerezzenek mandátumot. így minden eddiginél erősebb képviselete lehet a magyarországi cigányoknak. Lehet - írom -, feltételes módban, hiszen hiába került minden eddiginél több cigány származású képviselő a parlamentbe, nem szűnt meg az immár fél évtizedes mulasztásos alkotmánysértés. Az Alkotmánybíróság ugyanis még az 1990-es évek közepén mondta ki, meg kell oldani a kisebbségek parlamenti képviseletét, ám a törvényhozók azóta sem tettek eleget ennek a kötelezettségüknek. Nem született meg a kisebbségek számára képviseletet biztosító törvény annak ellenére, hogy összeszámolni is nehéz, hány szakmai anyag készült az elmúlt években e témakörben. Annak ellenére, hogy az Európai Unió is évről évre megfogalmazta országjelentésében a romák fokozottabb bevonását a közéletbe. Ilyen szemszögből pedig csupán áthidaló megoldásnak tekinte- tők a pártlistákon biztos (Fideszes és MSZP-s) mandátumok. Mindez azonban köztes - kint is, bent is a parlamentben - állapotot idézhet elő. Az tagadhatatlan, hogy egy-egy kisebbséggel sorsközösséget vállalók előtt honatyaként kiszélesednek a lobbizás lehetőségei, de azzal is számolniuk kell, hogy mivel egy párt színeiben jutottak mandátumhoz, akarva-akaratlanul is köti őket a frakciófegyelem. Ugyanakkor mégis előrelépésnek kell tekinteni, hogy a Lun- go Drom vezetői megjelentek a törvényhozásban. Ez ugyanis egyrészt jelzi, hogy a mai Magyarországon meghatározó politikai erőknek fontos a cigányság társadalmi integrációja, másrészt bizonyítja, hogy az elmúlt években a cigányság „kitermelt” egy vezetői réteget. Az országos kisebbségi önkormányzatban tisztséget betöltők felelősséggel gondolkodó politikusok lettek, akik partnerei lettek az ország irányító erőinek is. Képességeikre, a kompromisszumkészségre, a pragmatikus politizálásra pedig szükségük is lesz a kialakult parlamenti viszonyokat nézve. Ám e szemszögből nézve bizonyos: a cigányság előtt nemcsak a parlament ajtaja, hanem a lehetőségek kapuja is kinyílt. A gyerekekre figyelve Egyedülálló támogatások Újszászon Országosan is egyedülállónak tekinthető az a támogatási rendszer, amelyet az Újszászi Cigány Kisebbségi Önkormányzat bevezetett. Tavaly költségvetésük 93 százalékát ugyanis intézmények, civil szervezetek segítésére fordították. Tavaly az újszászi kisebbségi ön- kormányzat az állami normatíva mellé a településtől kapott támogatásnak köszönhetően több mint egymillió forinttal gazdálkodott. Ebből mindössze nyolcvan- ezer forintot, költöttek a működéssel kapcsolatos kiadásokra, a többit, összesen 940 ezer forintot támogatásokra fordítottak - idézi az adatokat a kisebbségi önkormányzat zárszámadásából a képviselő-testület vezetője. Rónavölgyi Sándor elmondta, hogy elsősorban a szegény sorsú gyermekek megsegítését tartották szem előtt. így támogattak iskolai, óvodai rendezvényeket, tanulmányi versenyeket, gyermeknapi ünnepséget, nyári táboroztatást. A rászoruló családoknak segítséget nyújtottak a beiskolázáshoz. De gondoltak a cigányság integrációjáért ténykedőkre is, akik munkáját kisebbségi díjjal ismerték el, illetve jutalmazták a roma gyerekekkel külön foglalkozó pedagógusokat. Ezeket a támogatásokat a kisebbségi önkormányzat idén is meg szeretné őrizni. így a pedagógusnapon ezúttal is köszöntik a tanárokat. Nyáron pedig a Szociális és Családügyi Minisztérium támogatásával a Balatonhoz és a Dunakanyarba viszik táborozni a szegény sorsú roma és nem roma családok gyermekeit. Jelentős összeget szánnak a tanévkezdés segítésére, a középiskolában, illetve egyetemen tanulók ösztöndíjára. Egyedül is megy A rendszerváltozás kezdete óta a képviselőjelöltek között annyi cigány származású még sohasem volt, mint a most. A Fidesz-MPP és a Lungo Drom között létrejött megállapodás alapján nyolcán szerepeltek a polgári választási szövetség megyei, illetve országos listáján. Ugyanakkor az MSZP országos listájára is felkerült két roma. Közülük négyen lesznek ott a törvényhozásban. A szocialista párt színeiben Teleki László, az Országos Cigány Önkormányzat alelnöke, a Fidesz-MDF támogatásával pedig Farkas Flórián, a Lungo Drom és az Országos Cigány Ön- kormányzat elnöke, Lukács Mihály, a Lungo Drom választmányának vezetője, és Varga József, a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány elnöke került az Országgyűlésbe. Bár mindannyian országos listáról szereztek mandátumot, Lukács Mihály és Farkas Flórián megyénk képviseletét is erősítik a parlamentben. Az egyiknek sikerül, a másiknak nem... — szól egy régi sanzon. A dal sajnos megyénk kisebbségi önkormányzatai között még mindig sláger lehetne, hiszen vannak sikeres és számos problémával küszködő képviselő-testületek. Sorozatunkban — éppen azért, hogy előbb-utóbb mindenki valóra válthassa elképzeléseit — arra próbálunk választ keresni, hogy az önkormányzatok mit tekintenek sikernek, és mi kell(ene) hozzá. Abádszalókon az elmúlt esztendőkben gyakorlatilag egyszemélyes lett a cigány önkormányzat. Á testületet vezető Barkóczi Károly legalábbis állítja, kisebbségi képviselőtársai alig várják, hogy leteljen a ciklus. Az elnök szerint négy esztendővel ezelőtt javarészt idősebbek kerültek az ön- kormányzatba, akik elfáradtak. Mindezek ellenére — vagy éppen ezért — nem telnek dologtanul Barkóczi Károly napjai. Sőt, éppen ellenkezőleg, alaposan be keil osztania az idejét. Szervezett már ruhaosztást a rászorulók között, és folyamatosan ír pályázatokat. A közelmúltán például vetőburgonyát, különböző vetőmagokat nyert egy pályázaton. így negyvenkilónyi burgonyát ültethet el mindenki, aki felásta a kertjét. A kisebbségi vezető jelenleg is két pályázat előkészítésén dolgozik. Csatlakozni szeretne ugyanis a roma megélhetési programhoz, és tervbe vette egy kisebbségi kulturális rendezvény megszervezését is. Ebben a munkában azonban nincs teljesen magára hagyatva. A települési önkormányzat, a polgár- mesteri hivatal munkatársai ugyanis ahol tudnak, segítenek, így számára irodát biztosítanak, és használhatja a hivatal infrastruktúráját is. Barkóczi Károly ugyanakkor reméli, a helyhatósági választásokig kell csak egyedül dolgoznia. A településen ugyanis akad nem egy fiatalabb, aki szívesen bekapcsolódna a Idsebbségi ön- kormányzat munkájába. Az oldal az Országos Cigány Önkormányzat és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az önkormányzat viseli. I 1 I t