Új Néplap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-16 / 88. szám
Hill 2002. Április 16., kedd VÁLASZTÁSI KÖRKÉP HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Holokauszt-emléknap _____________________ Budapest A Terror FIáza előtt gyertyagyújtással tartotta megemlékezését, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) a Holokauszt-emléknap alkalmából. Az ok: ebből a házból hurcolták a Duna-partra a holokauszt áldozatait, valamint a mai napig nem született döntés arról, hol valósulhat meg a Holokauszt Múzeum. Az emléknap összekötő kapocs a múlt és a jövő között - mondta Tordai Péter, a MAZSIHISZ elnöke a Frankel Leó utcai zsinagógában tartott megemlékezésen. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának közleményéből kiderül: májusban kezdetét veszi a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény helyszínének kialakítása a főváros IX. kerületében, a Páva utcai, használaton kívüli zsinagógában. A holokauszt áldozatainak április 16-i emléknapja alkalmából a héten az ország valamennyi zsinagógáját megnyitják a megemlékezők, valamint az iskoláscsoportok előtt, ahol a diákokat rendhagyó történelemórákra várják.__________________■ Amit a pártok kínálnak FIDESZ-MPP MSZP SZDSZ Egészségügy 606 milliárd forint többletforrás, a szakorvosi fizetés 150 000 forint lesz. Évente 150 milliárd forint többlettámogatás. 50%-os béremelés. Az ápolónők 4 évente az egyévi bérűknek megfelelő hűségjutalmat kapnak. Évente 80-100 milliárd forint többletráfordítás. A nővéreknek négy év után egy évi bérnek megfelelő hűségpénz. 100000 forintos diplomás minimálbér. Családtámogatás Az adómentes jövedelem egy gyermek után 1 millió, 2 gyermek után 2 millió, 3 gyermek után 3 millió forint. A kiegészítő családi pótlék kétszeresére nő, a rászorulók ingyenes étkezése a bölcsödétől a középiskoláig, otthonteremtési támogatás. Marad a családi adókedvezmény, de kiszélesedik az igénybevevők köre. 20 százalékkal nő a családi pótlék. Iskola- kezdéskor kéthavi jár. 10000 forinttal nő a gyes. 50 százalékkal nő a családi pótlék. A minimálbér 50 százaléka a minimális nyugdíj, 75 év felett házigondozói támogatás. Foglalkoztatás Teljes foglalkoztatás. 2006-ra megkétszereződik az átlag- kereset. 3-400000 új munkahely. A munkanélkülieknek újrakezdési lehetőség, 25 százalékos reálkereset-növekedés. 100000 forintos diplomás minimálbér a közszférában. A tb- terhek 5 százalékos csökkentése, új foglalkoztatási formák - részmunka, távmunka - ösztönzése. Közlekedés Négy új híd a Dunán, 600 km új autópálya és gyorsforgalmi út, a sugárutak összekötése, az M0- s keleti és déli szektora. 800 km új autópálya és autóút (M3, M5, M7 az országhatárig. 4-es, 6-os, 8-as kétszer kétsávos, négyes metró Budapesten). M3, M5, M7-as út az országhatárig, összekötésük az M0- ással. Hídépítési program. Adózás Az adóterhek és járulékok csökkentése a gyerekek után járó adókedvezmény révén. A kis- és középvállalkozások beruházási adókedvezménye. Adókulcscsökkentés 20-ról 13 százalékra, 30-ról 25 százalékra. Csak az átlagkereset kétszerese után lesz 40 százalékos az adókulcs. Vállalkozóknak évi 4 millió forintig átalányadózási lehetőség. Kétkulcsos személyi jövedelemadó-tábla: 2,4 millió forintig 18 százalék, fölötte 38 százalék. Mezőgazdaság 800 milliárd forint állami segítség, hitelek kamattámogatása, erdősítés. Adósságkezelési program. Őstermelőknek 500000 forintig adómentesség, ösztönzik a föld tartós bérbeadását. Birtokalakítások felügyelete, adósságkonszolidáció, tartós birtokszerkezet, szektorsemleges támogatás. Oktatás Kétszintű érettségi, ingyenes tankönyv az általános és közép- iskolásoknak, 10000 új kollégiumi hely, kétszer annyi cigány fiatal kap ösztöndíjat, a pedagógusok bére eléri az átlagkereset 125 százalékát, minden második fiatal főiskolára, egyetemre járhat. Szeptember 1-jétől a megkezdett tanulmányok Magyarországon és az európai egyetemeken egyformán folytathatók. Ingyenes tankönyv az általános iskolában, ingyenes diákutaztatás, 10000 új kollégiumi hely, ingyenes nyelvvizsga, jogosítvány, számítógép-felhasználói végzettség a középiskolákban, a felsőoktatásban diákhitelek, ösztöndíjak, kedvezményes tankönyvek, jegyzetek, a hallgatói normatíva 30 százalékos emelése. Jelentős béremelés a pedagógusoknak. A pedagógusok minőségi pótlékának emelése, a továbbképzési támogatás megduplázása, ingyenes középfokú nyelvvizsga érettségi előtt, 2004-től eltörlik a felvételi vizsgát, és bevezetik a kétszintű érettségit. 10 000 új kollégiumi hely, a minimálbér 30 százalékának megfelelő lakhatási támogatás. Forrásigényes az oktatás Nem minden önkormányzat tudja fenntartani az iskolákat Budapest Befejeződött a közoktatás tartalmi szabályozása - mondta Pálinkás József oktatási miniszter a tavaszi pedagógiai napok rendezvénysorozat nyitó eseményén. A tárcavezető a következő évek fő fejlesztési irányai között a pedagóguséletpálya- modell bevezetését, a XXL század iskolájának megteremtését, az ingyenes tankönyvellátást, valamint a rászoruló gyermekek ingyenes étkeztetésének megoldását emelte ki; a közoktatást érintő költségvetési források növelését, a kerettan- tervek megalkotását, valamint a mérési-értékelési rendszer kidolgozását és bevezetését. A kijelentésekkel a Pedagógusok Szakszervezetének főtitkára csupán részben ért egyet. Borbáth Gábor valósnak nevezte a kistelepülések iskoláinak megerősítését, ám szerinte nem történt változás a közoktatási intézmények finanszírozási rendszerében. Úgy véli: a következő kormánynak mihamarabb megoldást kell találnia erre, mert nem a feladat, hanem a gyerekszám után fizetett állami hozzájárulásból az önkormányzatok nem képesek az iskolákat megfelelő színvonalon fenntartani; elengedhetetlen a pedagógusbérek azonnali felemelése, az intézmények dologi költségeinek jelentős növelése, az épületek karbantartása. Borbáth szerint a kerettanterv bizonyos szakterületeken tapasztalható óraszámcsökkentése problémákat vetít előre. HORVÁTH MAGDOLNA Hírek DIÁKHITEL. Akik még ebben a tanulmányi félévben élni kívánnak a diákhitel felvételével, azoknak még egy hónap áll rendelkezésükre ahhoz, hogy feladják igénylési lapjaikat. Az egyetemi és főiskolai hallgatók legkésőbb május 15-ig adhatják fel a Diákhitel Központ részére kérelmüket, ez esetben részükre visszamenőleg jár a második tanulmányi félévre az igényelt hitelösszeg. Akik ezt a határidőt lekésik, már csak az őszszel kezdődő tanulmányi félévre vehetik fel a havi 10,15 vagy a 21 ezer forintot, europress TILTAKOZÁS. A Minden idők legjobb magyar sportolói egyesület tágjjái közfif nyolcán tiltakoznak az ellen,' hogy egyes baloldali értelmiségiek mesterséges gyűlöletkeltése már az olimpikonokat, így Egerszegi Krisztinát is kikezdte. Buzánszki Jenő, Grosics Gyula, Gyarmati Dezső, Hargitay András, Kárpáti György, Kovács Kokó István, Pólyák Imre és Zsivótzky Gyula közleményben azt a kérdést teszik fel, hogy a szocialisták még meg sem nyerték a választásokat, a tisztességes embereknek máris \ félniük kell? Az aláírók figyelmeztetik a gyűlöletet keltőket, hogy gyűlölködő kijelentéseikkel önmagukat lejáratva valójában a demokratikus értékeket támadják. „Most Egerszegi Krisztina került a célkeresztbe. Ennek alapján joggal félhetünk attól is, hogy holnaptól a személyiségi jogainkat és a levelezési szabadságunkat nyirbálják meg” - áll a közleményben. MTI SZTRÁJK. A keddi olaszországi általános sztrájk miatt a magyar nemzeti légitársaság törölni kényszerült a kedd reggeli Budapest-Róma, Ma 400-as valamint Budapest-Milánó, Ma 410-es járatát. A társaság utasainak elszállításáról a kedden 17 óra 45 perckor induló Budapest-Milánó, Ma 414-es, valamint a 17 óra 55 perckor induló Budapest-Róma Ma 402-es járataival gondoskodik, mti CSILLAGÁSZAT. Pénteken rendezik meg az Égbolt és távcső című országos középiskolai csillagászati tanulmányi verseny szóbeli döntőjét a budapesti Uránia Csillagdában. Az Uránia Csillagda és a Telescopium Távcsőbolt által tavaly novemberben meghirdetett vetélkedőn, amely a csillagászat és az űrkutatás témaköreit öleli fel, 374 diákcsapat indult. A benevező iskolák kollektív díjakban részesülnek, amelyek között csillagászati : műszerek szerepelnek, mti A héten nem lesz Orbán-Medgyessy vita Medgyessy Péter, az MSZP kormányfőjelöltje nem megy el pénteken az Orbán Viktor által javasolt újabb szópárbaj fordulóra, a budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetemre. A politikus szerint a hagyományoknak megfelelően elegendő egyszer, a választások első fordulója előtt vitázni, és az elhí- resült, testnevelési egyetemen tartott, „kirohanó” stílusú Orbán- beszéd miatt is kizárt, hogy most egy asztalhoz üljön riválisával. Medgyessy április 19-én az MSZP és az SZDSZ közös, kormányváltó fesztiválján vesz részt a városligeti nagyréten. A szocialisták miniszterelnök-jelöltje úgy véli: az emberek értékelték a múltkori vitát - ezt tükrözi a választások első fordulójának eredménye -, újabb „fordulóra” lesz elég alkalom a parlamentben a valószínűleg ellenzéki oldalon ülő Orbán Viktorral. Pokomi Zoltán, a Fidesz elnöke szerint a magyar nyelv a megfutamodás szóval jellemzi mindazt a hosz- szas magyarázkodást, amelyet a miniszterelnök-jelölti vita kapcsán szóvivője útján Medgyessy Péter közzétett. A politikus közölte: visszatetsző, hogy a vitákat Medgyessy Péter kezdeményezte a miniszterelnökkel, és most semmisnek tekinti korábbi szavait. Pokorni Zoltán szerint korai, hogy a második fordulós választási eredmény ismerete előtt „Medgyessy Péter önmagát a szocialista miniszterelnökként ünnepelteti”. „Azt, hogy ki fog majd miniszterelnökként vitázni a nyilvánosság előtt és a parlamentben a voksolás után az ellenzék vezetőivel, nem Medgyessy Péter és nem a szóvivője, hanem a polgárok döntik el vasárnap, a választások második fordulójában” - mondta Pokorni Zoltán. EUROPRESS/MTI Választásra szólítja a polgárokat Orbán A kormányfő arra kéri a pártjukban csalódott, és április 7-én otthon maradt kisgazda szavazókat, hogy a választások második fordulójában menjenek el szavazni, és a polgári erőkre adják voksu- kat. Orbán Viktor Fehérgyarmaton, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kampánykörútja első állomásán felszólította a többezres fórum résztvevőit, hogy személyesen is beszéljenek a kisgazdaszimpatizánsokkal, és győzzék meg őket a szavazás fontosságáról. „Nélkülük a polgári kormány nem tudja megvédeni a magyar földet, amit a mostani ellenzék 1997-ben külföldiek kezére akart játszani, és csak 200 ezer aláírás összegyűjtésével sikerült azt megakadályozni akkor a nemzeti oldalnak” - fogalmazott a fide- szes politikus. Orbán Viktor úgy vélekedett: a kiegyenlítetté vált választási versenyfutásban most már a vidéki Magyarország polgárai mondják ki a döntő szót. A politikus a résztvevőket arra kérte, hogy a nyugdíjasokkal is külön beszélgessenek. „Emlékeztetni kell idős honfitársainkat arra, hogy miért olyan alacsony a nyugdíjuk, kik küldték el őket ilyen szégyenteljesen alacsony összeggel nyugállományba” - mondta, mti Nem sértettek kampánycsendet a szocialisták Szili Katalin szocialista elnök- helyettes szerint Gyöngyösön a helyi választási bizottság koholt vádak alapján kísérelte meg megsemmisíteni a választás első fordulójának eredményét. A szocialista politikus budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: erre bizonyíték több - a birtokukba került, és a sajtótájékoztatón is bemutatott - nyilatkozat, amelyet olyan választópolgárok írtak, akiket le akartak fizetni azért, hogy az eljárásban hamisan tanúskodjanak. Szili Katalin egy tablót is bemutatott, amelyre névtelen leveleket és Az EBESZ-hez fordul a A MIÉP azt kéri az EBESZ választási megfigyelő küldöttségétől, hogy jelentésében állapítsa meg: a magyarországi választások nem voltak tiszták - jelentette be Csurka István pártelnök. Az EBESZ-hez címzett levél szerint a honi rendszer nem zárja ki ellenőrizhetően a kettős szavazás lehetőségét, a szavazóköri jegyzőkönyvek összesített eredménye sok helyütt nem egyezik a területi választási bizottság jegyzőkönyvének eredményével, a pártok által delegált szavazatszámláló bizottsági tagok gyakran csak a jogorvoslati határidő lejártával kapták meg a jegyzőkönyvek hitelesített másolatát, így nem léphettek fel időben a jogsértésekkel szemben. A MIÉP felülvizsgálaü röplapokat tűztek ki. Az elnök- helyettes által politikai dizájn- centernek nevezett tablón - megfogalmazása szerint - az MSZP-ről indított példátlan hazugságkampány dokumentumai találhatók. - Mindegyik egy gyöngyszeme annak a rágalomhadjáratnak, amelyet a jobboldal folytat, azok a politikai erők, amelyek utcára szólítják az embereket, és már most úgy viselkednek, mint az ellenzék, hiszen hivatalban lévő és felelős miniszterelnök nem viszi az utcára az embereket - mondta Szili Katalin, mti MIÉP kérelmeit több fórum épp e határidő múlására hivatkozva utasította el. Csurka István kifejtette: más szervek által napvilágra kerültek olyan csalások, amelyek érdemben befolyásolták a választások eredményét. A MIÉP az Országos Választási Bizottsághoz és a Legfelsőbb Bírósághoz nem egyedi esetek kivizsgálása végett fordult beadványaival - amelyeket mindkét szerv elutasította -, hanem azokat bizonyítékul használta fel annak alátámasztására, hogy a választások során törvénytelenségek történtek. Márpedig a választások tisztaságába, a törvényességbe vetett bizalom rendül meg, ha a szervek nem vizsgálják ki a gyanús eseteket. DŐCZY LÁSZLÓ Megosztott lett a Centrum Párt Lemondott a Centrumban betöltött elnökségi tagságáról Kónya Imre, a Magyar Demokrata Néppárt alelnöke. Döntését azzal indokolta, hogy a választások első fordulója után a Centrum megváltoztatta irányvonalát, és az MSZP-hez közeledik. „Ez ellentétes azzal a célkitűzéssel, amelynek jegyében a pártot létrehoztuk, ellentétes a Centrum támogatóinak és szavazóinak akaratával.” - szögezi le. Kónya Imre rámutat: a Centrumot a választások első fordulójában 220 ezer választópolgár a két nagy politikai erőtől független, középpártként támogatta. Nem indul a második fordulóban Gyenesei István, aki a Centrum országgyűlési képviselőjelöltjei közül, s országosan is a legtöbb szavazatot kapta a harmadik helyen végzett jelöltek sorában. Közölte: a rá adott szavazatokat visszaadja a szavazópolgároknak, és azért nem ajánlja, hogy támogassák akár a még versenyben maradt szocialista, illetve a polgári oldal jelöltjét, mert nem hiszi, hogy ezzel befolyásolni lehetne a választókat. Meggyőződése, hogy többről és másról van szó, mint egyszerű bal- vagy jobboldali elkötelezettségről, „ezért miközben egy tapodtat sem mozdulok el középről, egyetértek a Centrum azon álláspontjával, hogy a választás második fordulójában a kormányváltó erőket támogatjuk", mti __________■