Új Néplap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-28 / 73. szám
/ 2002. Március 28., csütörtök TŰKOR H I R D E T E S 9. OLDAL Röviden MEGALLAPODTAK. Együttműködési megállapodást írtak alá a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság és a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Rendőrfőkapitányság vezetői szerdán Szolnokon. A felek megállapodtak abban, hogy kölcsönösen segítséget nyújtanak a határőrizet és vízi rendészeti feladatok ellátásában egymásnak, és ezzel eredményesebbé teszik a Tisza folyó határterületi szakaszának ellenőrzését. A megállapodás tartalmazza, hogy közös és önálló járőrözési feladatokat látnak el ^ folyó határvízi szakaszán. Az illetékességi körükbe tartozó bűn- cselekmények vagy szabály- sértések észlelése esetén kölcsönösen értesítik egymást az eseményekről. Részt vesznek a katasztrófavédelmi feladatok ellátásában. Az együttműködő szervek vezetői évente egy alkalommal értékelik a megállapodásban meghatározottak végrehajtásának tapasztalatait, és szükség esetén módosítják azokat. Az együttműködési megállapodást jóváhagyta Árvái Ferenc ezredes, határőrségi tanácsos, a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság igazgatója és dr. Házi István ezredes rendőrségi főtanácsos, a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője. KERÉKPÁROS NEBULÓK. Kerékpáros vetélkedők területi fordulóit bonyolították le kisiskolások részvételével kedden Jászberényben. A helyi rendőr- kapitányság által szervezett programra nyolc jászsági általános iskola nevezett be. A Kerékpárosok Iskolakupáján ezúttal a jászalsószentgyörgyi nebulók bizonyultak a legügyesebbeknek. Harminc évet fiatalodtak Kunság A karcagi önkormányzat, mint a Kátai Gábor Kórház fenntartója, lehetőségeihez mérten, saját és pályázati forrásokból, igyekszik segíteni az intézmény gép- és műszerparkjának korszerűsítését. Ennek köszönhetően most a röntgengépek újulhattak meg. Fűtő Miklós gazdasági igazgatótól megtudtuk, az intézményben tavaly az ÁNTSZ egy vizsgálatot követően már javasolta a radiológiai osztály 25-30 éves elavult gépeinek cseréjét, így a város és a kórház most erre pályázott. A beruházás a saját erővel és támogatásokkal mintegy 38,8 millió forint volt. így felújították az UV- 56-os típusú átvilágító berendezést, mely kapott egy komplett Or. Béres Mária osztályvezető főorvos már az új műszerekkel készíti a röntgenfelvételeket képátviteli rendszert is, valamint a mai fejlesztések szerinti legmodernebb TOP-X-650-es röntgengép-generátorból kaptak kettőt és egy komplett felvételi vizsgáló szerkezetet, távfelvételi állványnyal. A szakhatóságok által még felvételre engedélyezett szerkezet pedig a radiológiai osztályról a tüdőgondozóba került, mely több évre megoldja ott is a gépproblémát. ■ Kétszintű lesz az érettségi Az Intézményvezetők Igazgatói Tanácsa megvitatott egy, a kormány elé kerülő előterjesztést, amelyben többek között a kétszintű érettségi bevezetéséről és a tankönyvellátás változásairól van szó. Dr. Pataki Mihályt, a szolnoki Tiszaparti Gimnázium igazgatóját, a testület elnökét a részletekről kérdeztük. Az érettségi reform előtt áll. Ennek egyik fontos célja az érettségi vizsga és az egyetemi-főiskolai felvételi vizsga kettősségének megszüntetése. 2005-től bevezetik a kétszintű érettségit, amely a tervek szerint két részből áll: alap- és emelt szintű érettségiből. A diákok öt tárgyból tesznek vizsgát: magyarból, matematikából, történelemből, egy választható idegen nyelvből és egy szabadon választott tárgyból. Mindenki a választott felsőoktatási intézmény követelményeinek megfelelő tárgyakból tehet emelt szintű érettségit, a többiből pedig alapszintűt. Aki közben meggondolja magát, utólag is tehet emelt szintű érettségit, sőt javíthat is korábbi érettségi eredményén egy újabb vizsgával. A követelmények a kerettanter- vekhez igazodnak. A 9. és a 10. évfolyamon általános képzés lesz, sőt a 9.-en már most is van, a 11. és a 12.-ben pedig felkészítik a diákokat az érettségire. Fontos változás az is, hogy a gimnáziumokban és a szakközépiskolákban egységes érettségi követelményrendszert érvényesítenek a kötelező tárgyakból. Az emelt szintű érettségit vizsgabizottság előtt az iskolában tartják. A tankönyvellátásban is várhatók változások. Például csak az Oktatási Minisztérium által jóváhagyott tankönyvekből lehet tanítani, megszűnik a segédkönyv kategória. A 2002—2003-as tanévre a tankönyvek ára előreláthatólag nem emelkedhet 4,7 százaléknál nagyobb mértékben. A tankönyveket a kerettantervek követelményeinek megfelelően átdolgozzák. Ismét lesznek „tartós” tankönyvek, amelyek „örökölhe- tők” lesznek az egymást követő évfolyamok tanulói között, s várhatóan kölcsönözni is lehet majd őket az iskolai könyvtárakból. ■ Pulykamellfílé FANTASZTIKUS HÚSVÉTI ÁRONI Energiatakarékos ajándékok március 28-31-ig A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gazdaságfejlesztő Kht. a Széchenyi terv keretében nyert támogatást egy energiatakarékossági kampány lebonyolítására. A program március 30-án tartandó családi vetélkedőkkel zárul a megye négy városában. Benkő András, a Gazdaságfejlesztő Kht. szolnoki irodavezetője arról számolt be, hogy a Gazdasági Minisztérium által támogatott energiatakarékossági program jegyében januárban 5000 nevezési füzetet osztottak ki a megye iskoláinak diákjai között. Kitöltésüket megkönnyítve, a közhasznú társaság számos településen falu- és lakógyűléseken, szórólapokon, transzparenseken, buszok hátsó lemezein, különböző újságcikkekben adott praktikus tanácsokat a házépítésre, felújításra, takarékos fűtésre és melegvíz használatra vonatkozóan. Szolnok, Jászberény, Karcag és Mezőtúr március 30-án egy- időben ad helyet annak a megyei vetélkedőnek, melyen a nevezési füzeteket beküldő általános iskolás gyermekeket nevelő családok közül a legjobbnak ítélt 60 pályáBenkő András zat (helyszínenként 15) nyertesei vesznek részt. A verseny győztesei minden városban egy-egy energiatakarékos hűtőszekrényt, Zepter ajándékokat, a harmadik helyezettek porszívót kapnak, de minden egyes aktív résztvevő értékes ajándékokkal térhet haza. Ám, hogy az energiatakarékos programba mindenki bekapcsolódhasson, a Gazdaságfejlesztő Kht. az alábbi pályázati szelvény beküldői között négy légtisztító berendezést sorsol ki. A beküldési határidő április 10., a nyerteseket postán értesítik a program gazdái. (PR) Nézőpont A. TÓTH SÁNDOR EU-csatlakozás vagy EU-csalatkozás? Euzunk egy évtizede. Megjelent nyelvünkben az EU-integráció”, az „uniós csatlakozás”, az „EU-csatlakozás” szókapcsolat, és mások. Lőrincze nyelvészprofesszor forog a sírjában. Elhiszem, hogy például „az Európai Unióhoz történő csatlakozás” terjengős kifejezésként hat a többi euzás mellett, mégsem tudom azokat elfogadni. Ám lehetséges, hogy EU-szó- tárunk nemsokára bővül. Tűnődésre késztet a Handelsblatt című német újság minapi cikke. „Orbán több hazafiságot követel a gazdaságban”, „Budapest hátrányos helyzetbe hozza a külföldi cégeket” címekkel jelent meg. A kormányfő vétke: kijelentette, hogy szükség van nálunk gazdasági patriotizmusra. S mindent, amire képesek vagyunk, magunk végezzünk el. Még egy vád: a kormány nem ír ki közbeszerzési pályázatokat, így akarja kiiktatni a magyar cégek külföldi versenytársait. Az én fülemben ezek a szavak dicséretként csengenek. És gondolom, a magyar vállalkozók ezreinek fülében is. Mert hogyan is néz ki az a hátrányos helyzet? Talán a külföldi cégek által Magyarországon élvezett adókedvezmény, adómentesség lenne a hátrány? Nemzeti vagyonunk nagyobbik darabjának bagóért való megszerzése után? Az, hogy az állam a rövid pórázon tartott jövedelmek után a saját polgárait mértéken felül adóztatja, a külföldieket kímélve? Aztán a Frankfurter Allgemeine Zeitung kelt ki magából. A magyar kormány egyes gazdasági intézkedései homlokráncolást váltanak ki a külföldi beruházók körében - írja. Ez a lap már az idegenek földszerzése elé állított korlátokat is fölöttébb kárhoztatja. „Nem igazán örülnek a külföldi beruházók a kormány erőteljes ragaszkodásának a magyar nemzeti vagyonhoz” — fenyeget. (Fuccs a prédának?) Erről beugrik 1990 februárja. Még a Németh-kormány az úr, de közelegnek a választások. Soros György közreműködésével magyar delegáció utazik Londonba, tárgyalni külföldi államadósságunkról. A hitelező bankok ajánlata: fizessük ki a tartozásunkat nemzeti vagyonnal... Nos, a Nyugatnak változatlanul jobb lenne egy nemzeti vagyon nélküli, mint egy afölött őrködő Magyarország. Az EU-val fenyegetőznek. Lehet, hogy rövidesen bővül EU- szótjirunk az „EU-csalatkozás” kifejezéssel? . ; PÁLYÁZATI SZELVÉNY ’Sb U a w r* (TJ Mit jelentenek az alábbi szimbólumok? 2.1 Hol találkozott már velük? a. szórólapokon b. transzparensen c. busz hátsó lemezén d. családi nevezési füzeten e. cikkekben (TJ Milyen cikkekben, témakörökben olvasott energia megtakarítással kapcsolatos témákról? 4.J Kik nevezhetnek a márciusban megrendezett versenyeinken? Név: Cím: A szelvény visszaküldői között 4 db leveqötisztitöt sorsolunk ki. Beküldési határidő: április 10. A nyerteseket postán értesítjük. ÁSZ-NAGYKUN-SZOLMOK MEGYEI GAZDASAGFEILESZTO KHT. E 500C Szolnok, József A. u. S3. /k./FA*06-56/5/?-297 A programot a Gazdasági Minisztérium a Széchenylterv keretében támogatja. H <$> Politikai hirdetés ■ II I I ■ W I II Magyarorszag többet erdemel! Velünk az ország! Alacsonyabb lesz a személyi jövedelemadó, a minimálbér után nem kell szja-t fizetni. Felemeljük, majd értékén tartjuk a családi pótlékot, az anyasági támogatást és a gyermekgondozási segélyt. Ingyenes lesz az étkezés a bölcsődékben és az óvodákban, valamint a bejáró diákok közlekedése az iskolába. Fuccs a prédának?