Új Néplap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-28 / 73. szám
10. OLDAL TŰKOR- H R D E T E S 2002. Március 28., csütörtök Vendégszerető és jól sportoló angolok Ebben az esztendőben immár tizenegyedik alkalommal rendezték meg a minden évben más-más megyében zajló Challenge Nemzetközi Diák- és Sporttalálkozót. Ezen kezdetben csupán az angliai Durham és a franciaországi Somme megye fiataljai vettek részt. Később, 1998-ban Jász-Nagy- kun-Szolnok megye is bekapcsolódott a programba. Az idei versenyt jó előjelekkel várhattuk, hiszen az elmúlt négy évben mindannyiszor a mieink diadalmaskodtak. egy lakás havi bérleti díja egy francia átlagfizetés kétszeresét teszi ki, ami nem csak magyar szemszögből nézve drága. Egyébként hazánkkal gyakran foglalkozik az ottani írott sajtó, viszont a televízióban az elmúlt időkben csupán két alkalommal szóltak rólunk, akkor sem a politikai hírek között. Panoráma Ebben az évben március 20-án Durham adott otthont a versenyeknek, így megyénk képviselői már napokkal korábban útra keltek. A szolnoki Fiumei és Kassai Általános Iskola, a karcagi Kováts Mihály Általános Iskola és a Gábor Áron Gimnázium, a mezőtúri Rákóczi Úti Általános Iskola, a jászberényi Gyakorló Általános Iskola, valamint a kunhegyesi Dózsa Általános Iskola csapatai indultak a szigetországba, hogy vendéglátóikkal összemérjék tudásukat labdarúgásban, kosárlabdában, úszásban, asztaliteniszben, teniszben és mezei futásban. Idén először a francia fél nem vett részt a megméretésen. Az első nap az utazás miatt hosszúra nyúlt, így megyénk képviselői csak másnap, egy esős vasárnap reggel érkeztek meg Párizsba, ahol néhány órás városnézés szerepelt a programban. Idegenvezetőnk egy huszonéves fiatalember, Tóth A sunderlandi stadionban Angol hagyományok, óh! Ebben a kastélyban még ma is laknak... Gergő volt, aki immár négy éve él Franciaországban, s idén fejezi be ott jogi tanulmányait. Először az Eiffel- tornyot tekintettük meg, majd egymás után következtek az újabb híres helyszínek, a diadalív, a Concorde tér, vagy éppen a Louvre és a Notre Dame. Közben Gergő azt is elmondta, hogy a belvárosban egyA városnézést követően délután négy óra körül indultunk a történelmileg is híres kikötővárosba, Calais-ba, ahol az éjszakai szállásunk várt. Ráfért már a csapatra az éjszakai pihenés, majd a friss reggeli. Mindezek után keltek útra a kikötőbe a gyerekeket és kísérőiket, valamint a hivatalos delegációt szállító buszok. A Calais és Dover közötti távolságot a komp nagyjából másfél óra alatt tette meg, így még délelőtt szárazföldön folytathattuk utunkat Durhambe. A „szárazföldön” kifejezés persze csak részben helytálló, mivel időnként kiadós felhő- szakadásokon haladtunk keresztül, az angol időjárástól végül is nem túl szokatlanul. Alkonyodott már, amikor a szálláshelyünkre értünk. Másnap hosszú kirándulást tettünk néhány közeli nevezetességhez. Elsőként Sunderlandbe mentünk, ahol a helyi futballstadionban vezettek végig bennünket. A létesítmény Anglia második legnagyobb ilyen építménye, csupán a manchesteri stadion büszkélkedhet nagyobb méretekkel. Személyzete megközelíti a kétezer főt, az egyéves bérlet pedig 300-400 fontba kerül, amit a legtöbben elfogadható összegnek tartanak. A sportlétesítményből egy tengerparti kistelepülés, Seahouse felé vettük az irányt egy közös ebédre. Az utazás során elénk tárult a vidéki Anglia minden szépsége, s a szemlélőt megérintette a jellegzetes angol táj hangulata. Brian Stobie, a Durham Megyei Tanács velünk tartó nemzetközi referense elmondta, a térség egykor a szénbányászat fontos központjának számított. Amikor elveszítette ezt a szerepét, a munkanélküliség 20-30 százalékosra szaladt fel a régióban, amelyet azonban mára 7 százalék körülire tornáztak le. A munkanélküli-ellátás összege a szigetországban nem tekinthető soknak, a heti minimálbér is csupán 170 font. Ebéd után a közeli Bamburg kastélyban tettünk látogatást. A még manapság is a tenger felé meredő ágyúival büszkén és védelmezőn terült el egy magaslaton. Az épületegyüttes nagyobb részében múzeum üzemel, de tulajdonosa is ott lakik, aki jó pénzért szívesen megosztja otthonát más családokkál is. Úgy hírlik, egy-egy lakrész bérleti díja jóval túl van az évi tízezer fonton. Az utazás leglényegesebb óráit a következő nap hozta el. Délelőtt egy helyi szakközépiskolában került sor a Challenge Nemzetközi Diák- és Sporttalálkozó idei programjának megnyitójára, majd a versenyzők elindultak az egyes sportlétesítményekbe. Az évkönyvek tanúsága szerint szép reményekkel várhattuk a különböző versenyeket, hiszen az elmúlt években Jász-Nagykun-Szolnok megye csapata szerezte meg a győzelmet. Úgy tűnt, most sem lesz ez másként, hiszen a karcagi gimnázium kosarasai könnyedén, 74-14 arányban múlták felül ellenfeRendhagyó módon kisütött a nap London felett lüket. A folytatás azonban már nem sikerült ilyen jól, s ha nagy küzdelemben is — a nagy érdeklődéssel várt angol—magyar focimeccsen például fiaink mindössze egy tizenegyes góllal kaptak ki —, de végül megszakadt megyénk jó sorozata. Az angol és magyar fiatalok azonban az eredményektől függetlenül jól érezték magukat, az utolsó este már egymás társaságában töltötték idejüket. Az esemény egyik fontos célját, az eltérő nemzetek és kultúrák találkozását, egymás megismerését ily módon nagyban elősegítették a nap történései. A következő reggelen újabb utazás várt megyénk képviselőire. Ezúttal, a látogatás utolsó jelentős állomásaként, Londonba suhantak be a buszok. Az angol főváros rendhagyó módon napfényben fürdött. így talán még látványosabb volt a Trafalgar tér, a Buckingham-palota, a Big Ben, a Parlament, s még inkább érzékelhető volt a miniszterelnök Downing Street-i, csak tisztes távolból megtekinthető otthonának hűvös eleganciája. Az eseménydús hét felejthetetlen emlékei bizonyára minden résztvevőben megmaradnak. Felidézve ezeket, még évek múltán is közülük bárki könnyedén elmesélheti, milyen volt az idei Challenge Nemzetközi Diák- és Sporttalálkozó. MOLNÁR G. ATTILA A részletekről 7 nap múlva tájékoztatjuk! néplap Ingyenesen hívható zöldszámunk: 80/200-690 JMÜHÉ1KA AKCIÓS > ammóniumnitrát-vásár! Szezonvégi szuper akciós műtrágyavásár! Orosz import 34,4%-os, 50 kg-os pp/pe zsákos műtrágya - vásárlóink telephelyére az ország bármely pontjára közúton kamionokkal (25 t/kamion) leszállítva. 10% INGYEN! IMPORTŐR-FORGALMAZÓ: CIPKER ’96 Kft. H-1145 Budapest, Amerikai út 82. Telefon: 468-2168 Mobil: (06-60) 437-190, (06-30) 949-4191, (06-20) 970-7159, (06-20) 471-0669, (06-20) 942-8622 E-mail: cipker@freemail.hu UTfnUTflTI ©(DDBgtlßH Rácz Anita segítségét kérheti 7.30 — 17 óráig az 56/516-700-as telefonszámon. ^ Ha felhívja az (56) 516-716-es telefonszámot hirdetést adhat fel, megrendelheti az Új Néplapot és a Jászkun Krónikát. Címűnk változatlan: Szolnok, Kossuth tér 1. (földszint) | Hirdetéseit 'S n / hétfőtől péntekig / I—J CJ 7 -17 óráig várjuk. ELMB VWfV; ISMÉT ELŐFIZETŐI AKCIÓ! _/_^íkóhelyünk infrastrukturális fejlettsége meghatározza közérzetünket. A Magyar Fejlesztési Bank által alapított Első Magyar Infrastruktúra Befektetési Rt. azt a célt tűzte ki, hogy elősegíti és jelentősen felgyorsítja a települések közvilágítás, gáz-, víz- és szennyvízszolgáltatásának korszerűsítési folyamatát. Az önkormányzati igények messzemenő figyelembevételével kidolgozott koncepció segítő kezet nyújt 'a települések közmű-rekonstrukciós fejlesztéseihez. A több, mint 300 együttműködési megállapodás bizonyítja: közös gyarapodásunkért dolgozunk. HOROSZKÓP HÉRCZeG KRTfl ASZTROLÓGUS VONALA Ma hirdetési ügyekben Éjjel-nappal hívható! A hívás díja 120 Ft+áío percenként + kapcsolási díj. AS 8 Kh. Audiotex I539 Bp., PF.5?t Tel.:488-5615 A fejlődés mozgdtó ereje Magyar Fejlesztési Bank Rt. AZ ORSZÁG BANKJA kos mi MÉRLEG Mi BIKA 06-90-230-581 SKORPIÓ 06-90-230-587 IKREK »M NYILAS Mi É Mi BAK 06-90-230-569 OROSZLÁN 06-90-230-584 VÍZÖNTŐ 06-90-230-590 SZŰZ 06-90-230-5® HALAK 06-90-230-591