Új Néplap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-27 / 72. szám

6. OLDAL

2002. Március 27., szerda

Vágfarkasdtól a Viharsarokig

A Benes-dekrétumok a kitelepítettek emlékezetében

Az elmúlt hetekben a média vezető híreiben legtöbbször a Beneá-dekrétumok ügye szerepelt. Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozata szerint a dekrétumok sorsa mára európai kérdéssé vált és vélhetően az uniós csatlakozás oldhatja meg ezt a problémát. A politikai viták és megítélések hátterében azonban emberi életek, családi sorsok állnak. Sokan vannak, akik felnőtt- vagy gyermekfejjel megélték a kirekesztettség, a hontalanná nyilvánítás és a jogfosztottság megalázó embertelenségét.

A második világháború alatt a londoni emigrációban működő csehszlovák kormány a nemzeti állam megteremtésének programját vallotta. Eduard Beneá szerint a magyarok és a németek voltak az okai annak, hogy a hitleri agresszió szétdarabolta Csehszlovákiát. Ezt az érvelését elhitette a nyugati nagyhatalmakkal is — ennek eredményeként a nagyhatalmak 1941-ben Csehszlovákiát egységes államként ismerték el. 1943 januárjában Beneá MoszkTények számokban

lyi téeszben. Csizmadia Ambrus a szüleivel és a testvérével jött a községbe. Itt nősült. Gazdálkodott, majd a helyi termelőszövetkezetben dolgozott, s innen ment nyugdíjba.- Milyen sérelem érte a magyarokat, ezáltal Önöket is az áttelepítés előtt Csehszlovákiában?

Sz. Dániel: — Meglátásom szerint a Beneá-dekrétumokkal a magyarságtól akartak megszabadulni. A felvidékiek lelki és fizikai megalázását célozták meg,

1947 áprilisában kezdődhetett meg a magyarországi szlovákok önkéntes áttelepítése és a csehszlovákiai magyarok kitelepítése. 1948 áprilisáig 73 273 szlovák hagyta el önkéntesen Magyarországot, illetve 68 407 magyart telepítettek ki Csehszlovákiából. Ez utóbbihoz csatlakozott még 6000 személy, akik hivatalosan „önként” távoztak Csehszlovákiából.

A lakosságcsere gazdasági oldalát nézve: a magyarok a FeMdéken hátrahagytak 170 ezer kát. hold földet és közel 16 ezer házat. A szlovákok Magyarországon hagytak 15 ezer kát. holdat és 4400 házat.

(Az adatokat és a történeti áttekintést dr. Izsák Lajos professzor, az ELTE tudományos rektorhelyettesének tanulmányaiból idéztük, aki a kornak, a történelem ezen részének is tudós kutatója, a FeMdék, Negyed szülötte.)

10 ember került. A következő turnus az 5-10 holdasoké voltak. A 20 hold felettieket is csoportosan áthozták. Mindezt a népcsere keretében intézték. A válogatás úgy történt, hogy 4-6 személy, akik Magyarországról jöttek, járta az utcákat és amelyik ház megtetszett arra rámutatott. Persze, a legszebb házakat nézték ki. Mindenki félt. Végül kimondták a kollektív háborús bűnösségünket, holott ehhez semmi közünk nem volt. Egyetlen bűnünk, hogy magyarok voltunk.

B.-né Cs. Margit: - Sok-sok évig senki nem mondhatta el, hogy mi történt valójában. Megfosztottak az állampolgárságunktól, kimondták a legembertelenebb jelzőt: „hontalan”. Ezt hivatalosan is leírták, amit kézhez kaptunk. Elrendelték a teljes jog- fosztottságot. Elbocsátották a magyar közalkalmazottakat, tanítókat. Betiltották a magyar nyelv használatát.

M. Hona: — Három évig magyar gyerek nem járhatott iskolába. Szlovákul pedig egy szót sem tudtunk, hiszen a Csallóköz, Má- tyusföld lakossága évszázadokra visszamenőleg tiszta magyar volt. Az első évet még én is rendesen jártam, majd amikor nem lehetett magyarul tanítani, iskolába se jártunk. A munka nélkül maradt tanítók feketén, magánházaknál tartották az oktatást. Hozzánk egy Mária kisasszony nevű tanító járt. Elvégeztem egy év három hónapot, amikor feljelentették.

vába utazott, ahol beleegyezést kapott a németek majdani kitelepítésére, sőt Sztálin áldását adta a magyarok elűzésére is. Beneá 1943—1944-ben elkezdte kiadni a dekrétumként ismertté vált rendeletéit. Ezeket 1945-ben az ideiglenes, majd az 1946-os választás után létrehozott új csehszlovák parlament visszamenőleg érvényesítette, törvényi rangra emelte. Előbb a szudéta németeket telepítették Németországba, az üresen maradt házaikba pedig erőszakkal („belső telepítéssel”) csallóközi és mátyusföldi magyarokat költöztettek be. 1946. február 27-én megkötötték a csehszlovák-magyar lakosságcsereegyezményt. Végrehajtása mindennél elborzasztóbb volt.

A Beneá-dekrétumok csaknem háromnegyed millió magyart érintettek. A program a magyar nemzetiséget egészében tette felelőssé Csehszlovákia felbomlásáért. A magyar lakosság túlnyomó többségét hontalanságra ítélte, s ezzel együtt a jog sáncain kívül helyezte.

Az események sodrában

A BeneS-dekrétum valóságban megtörtént eseményeire emlékezve beszélgettünk néhány emberrel, akik mindannyian Vágfar- kasdon születtek és Nagybán- hegyesre telepítettek át őket.

Molnár Gyula és felesége, Molnár Ilona 17 és 10 évesen kerültek Nagybánhegyesre. A férj a nyolcadik osztályt itt fejezte be, majd kőműves, később kazánfűtői, 34 évesen hűtőgépkezelői szakmát szerzett. Felesége a szüleivel érkezett a faluba és itt végezte az iskoláit. Egy leányuk, két unokájuk van. Barcs Józsefné, született Csizmadia Margit nyugdíjas pedagógus, aki 35 évig tanított Békéscsabán, jelenleg is ott él. Ötéves volt, amikor szüleivel áthurcolták a határon. Szegeden végzett főiskolát. Szabó Dániel 88 éves. Annak idején öt hónapos kislányával és feleségével érkezett Nagybánhegyesre. A mezőkovácsházi áfésznél dolgozott igazgatósági tagként, majd ügyintézőként a nyugdíjazásig. Nagy Károly 1947- ben tartotta esküvőjét. Ezután az apósáékkal jöttek el Vágfar- kasdról. Gazdálkodással foglalkozott, majd 23 évet dolgozott a heSzívünkben már béke van- Évtizedeken át nem beszélhettünk a történelemnek erről a leghazugabb, legemberteienebb részéről. Azokról a rendelkezésekről, melynek Benes-dekrétum a neve — mondták a Felvidékről kitelepítettek. Amely egyoldalúan csak a feMdéki magyarság és a szudéta németek megfosztását, megalázását szolgálta, akiket kitelepítettek, elűztek szülőföldjükről. A dekrétum Európa szégyene. Sajnos az akkori családapákból, családfenntartókból már kevesen élnek.

Nem élhették meg, hogy elmondhassák a fájdalmat, amit átéreztek. A felvidéki magyarság itt az anyaországban megtalálta második otthonát, szülőföldjét. Itt vannak halottaink, a családunk, a gyermekeink. Itt dolgozunk, itt találtunk barátokra, de a Felvidékre mindig emlékezünk, a szívünkben él. Az 55 éwel ezelőtti sebek begyógyultak, nincs bennünk gyűlölet. Békességben élünk a környezetünk más nyelvű népeivel is, köztük a szlovák kisebbséggel. A történtek fájdalmasak, lelkünk mélyén élnek, melyek egy bocsánatkérő, az akkori igazságtalanságot elitélő szóért kiáltanak. Hogy most miért szólaltunk meg, azt Victor Hugo verse fejezi ki leginkább: „Hogy a jövőben hihess, / annak bizonyságát / a múltjában kell / megtalálnod".

amelyhez minden embertelen M Gyula; _ Mindenkit feleszközt igénybe vettek. A kivá- ügyeltek, ellenőriztek. Gondnok- lasztás attól függött, hogy kinek ság alá vették a magánkézben le- mennyi a vagyona. Az 5 holdasok vő kis műhelyeket, mezőgazdasá- közül 170 családot áttelepítettek, gi gépeket. Ha szükségünk volt Marhavagonokba rakták őket, valamire, akkor a saját termé- mint az állatokat. Egy vagonba 8- nyűnkből is lopni kényszerülA kép előterében Szabó Dániel, aki öt hónapos kislányával és feleségével jött annak idején, a mögötte ülő Molnár Gyulát fiatal korában telepítették Nagybánhegyesre

Csizmadia Ambrus egy eredeti „fehér lapot” tart a kezében, amelytől mindenki rettegett, mert ebben közölték az áttelepítés tényét. Mellette Nagy Károly, aki feleségével és apósáékkal kényszerült elhagyni a Felvidéket d-fotó: kovács Erzsébet

szobás téglaház, pajta, istálló és emeletes magtár. Olyan betonpince, amibe a szükséges ingóságokkal együtt 28-an befértek a háború alatt. Jó életünk és a kornak megfelelően fejlett kertészeti kultúránk volt. Édesapám az egyik legnagyobb gazdaságot vezette. Októberben az utolsókkal érkeztünk. Embertelen megtorlás volt, amit ellenünk cselekedtek.

Többen úgy emlékeztek, zsarolták, üldözték a magyarokat azért, hogy szlováknak vallják magukat. Megkezdődött a reszlovakizáció. Sokan idegileg nem bírták az üldözést, így 400 ezer magyar vallotta szlováknak magát. Megfosztották a magyarokat az egészségügyi ellátástól, a nyugdíjtól és nem lehettek semmilyen politikai szervezet tagjai. A kisiparosok műhelyeit gondnokság alá vették.'Tízezer magyart erőszakkal vittek el Csehországba közmunkára, ahol embertelen körülmények között, katonai felügyelettel dolgoztak. Úgy válogatták a cseh gazdák őket a munkára, mint a rabszolgákat a piacon. Sajnos, itt voltak kivégzések, tömeggyilkosságok is. A magyarságot megfosztották az élethez szükséges minden alapvető szociális feltételeitől. A Beneá-dekrétumok az európai történelem legaljasabb, legembertelenebb rendelkezései voltak, amelyek a zsidók holokausztjával és a nácizmus gaztetteivel írhatók egy lapra.

N. Károly: — Mindenki rettegett az úgynevezett „fehér laptól”, amelyben közölték az áttelepítés tényét. Azt mondták, aki szlováknak vallja magát, annak nem kell eljönnie. Sokakat mégis kitelepítettek. Volt, aki maga jött át a Dunán, mert nem bírta a zsarolást. A fehér lapot általában egy rövid értesítés követte. Hónapokig bizonytalanságban éltünk. Aztán jöttek a csendőrök a teherautókkal, beálltak az udvarra és erőszakkal pakoltak. Jött az áttelepítés. Nem volt mit tenni. Nem lehetett nemet mondani. Az ingóságokat magunkkal hozhattuk. Hatalmas faládákba pakoltuk a legfontosabb dolgokat. Az állatokat külön hozták. Októberben, novemberben fűtetlen, piszkos marhavagonokban utaztunk.

Hon- és jogfosztottan- Érte-e anyagi kár a Felvidékről elhurcolt embereket? Az ottani házaikért itt mit kaptak cserébe?

Cs. Ambrus: — A nagy ablakos, új téglából épült házaink helyett vert falú, lakhatatlan kis viskókat kaptunk. Az elhagyott öreg épületnek ajtaja se volt. Rendbe szedtük, és így laktunk tíz évig. Aki ide átjött, annak többsége otthagyta a szép házát és itt kénytelen volt megint másikat építeni. Sokan áthozták a lovakat, kacsát, disznót és a mezőgazdasági felszereléseket: boronát, hengert, vetőgépet. Ám a kis viskókhoz nem építettek pajtát, istállót.

M. Gyula: — Nekünk odakin nagy gazdaságunk volt. Három

nyes, ok sajai aKaraiuKDoi vándorolták ki. Az európai jogban példátlan módon folyt a szlovákság körében az áttelepítési propaganda. A csehszlovák fél engedélyt kapott arra, hogy Magyarország területén agitációt - sokszor erőszakos módon - folytasson. Fontos volt minden szlovák jelentkező. Tudni kell, hogy ebben az időben a Felvidéken a magyarság jó kertészeti kultúrával gazdálkodott és sok munkával viszonylagos gazdagságot teremtett. Híres volt zöldségtermesztésük, és a Vágón, a Dunán dereglyéikkel Budapestre, Párkányba is szállították a zöldséget, káposztát. Házaik nagyok, szép téglából épültek, tágas gazdasági épületekkel. Sokuknak volt üzlete, malma. Azért őket hozták el, mert vagyonuk volt. A propaganda így jó talajra talált a szlovákoknál, hiszen az ország egyik legelmaradottabb részében, Békés megyében éltek, jó néhá- nyan meglehetős szegénységben. A Masaryk vezette Csehszlovákia az ígéret földje volt számukra. Nehéz volt nemet mondani.- Láttuk őket falvainkban, városainkban, a Felvidéken, mert eljöttek „kiválasztani” a házat, kinek melyik kellene. Pontosan tudták, hogy szép nagy házat kapnak a szegényes, sokszor lakhatatlan viskók helyett — vette át a szót Barcsné, aki a jelenlevők nevében próbálta összegezni a történteket. A propaganda a „Hív a haza, a szlovák anyácska!” szöveget hirdette, de nyilvánvaló volt, hogy a jobb élet reménye csalogatta a Felvidékre őket. Sőt! Emellett az össz-szláv állam víziója is hatott, amelyet Sztálin jól kihasznált. De mégsem „haza” mentek. Nem a korponai, a gyetvai, murányi dombok világába, nem a Fátra vagy a Zólyom erdő völgyeibe való repatAz asztalnál Barcs Józsefné Csizmadia Margit (jobbról) és Molnár Ilona ül, mögötte férje, Molnár Gyula áll, akik a régi családi fényképek által idézik fel a sorsukat eldöntő kitelepítés eseményeit

tünk Nagybánhegyesre. Egy szo- ba-konyhás rossz tanyát kaptunk, ahová befújt a szél. Se istálló, semmi nem volt. Az anyagi és fizikai kár mellett lelkileg is megtiportak bennünket, hisz' sokáig nem mehettünk haza. Elszakították a családokat egymástól. A családtagok halálakor nem lehettünk ott, hogy eltemessük őket. Másrészt hiába voltak jó eszű fiatalok, az áttelepítés után nem tanulhattak, mert dolgozniuk kellett. Feleségemmel 1955 után utaztunk először a szülőföldre.

— A magyarországi szlovákok miért és hogyan települtek át a Felvidékre?

Többen: —-A csehszlovákmagyar egyezmény értelmében a magyarországi szlovákság lehetőséget kapott az önkéntes jelentkezésre és kivándorlásra. így a „telepítés” szó rájuk nem is érvériálásról, nem is a Trencsén vagy a Liptószentmiklós környékére való hazatérésről volt szó, hanem a Trianonban Csehszlovákiának adományozott és emberemlékezet óta magyar lakta tájak városaiba való beköltözésről. Áhol a törvény adta „jogok” alapján birtokba lehetett venni a vagonokba parancsolt, elhurcolt, kitelepítésre ítélt vagy egyszerűen eltűnt, eltűntetett szerencsédének elvett házait, portáit, vagyontárgyait. A szlovákság jelentkezése döntő jelentőségű, hiszen a felvidékiek létszáma jóval magasabb volt, mint a magyarországi szlovákoké. A dekrétum szerint ugyanis annyi magyar telepíthető ki, ahány szlovák Magyarországon jelentkezik. Ehhez csatlakozott Sztálin kijelentése: „A magyar kérdés, vagon kérdés”. Az peHio oloanplz-