Új Néplap, 2001. december (12. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-28 / 301. szám

2001. December 28., péntek T Ü K Ö R 5. OLDAL MEGYEI Sorokban ZENÉSZ ÜNNEP. A Szol­nok megyei zenész szakszer­vezet vezetőinek régi vágya teljesült karácsony előtt. Búsi Lajos, a megyei közgyűlés el­nöke támogatásának köszön­hetően ugyanis egy vacsorá­val köszönthették a hatvan évesnél idősebb muzsikuso­kat. A zenészek remélik, hogy az első ízben megren­dezett karácsonyi ünnepség nem marad folytatás nélkül, és minden esztendő végén együtt ünnepelhetnek az idős zenészek. NAPTÁR AZ ÚJ ÉVRE. Elké­szült az Észak-alföldi Regioná­lis Marketing Igazgatóság 2002-es asztali naptára. Az igényes, színvonalas kiadvány fotóin a régió - benne termé­szetesen megyénk — neveze­tességei, jeles ünnepei szere­pelnek. Majdnem békés ünnepek (Folytatás az 1. oldalról) Mint dr. Sebestyén Mihály osz­tályvezető főorvos elmondta, a szenteste még viszonylag csen­desen telt, azt követően azon­ban olyan sok beteg kereste fel őket, amire már évek óta nem volt példa. A kisebb-nagyobb balese­tektől a szív- és érrendszeri be­tegségekig számos problémá­val találkoztak, de kórházba került néhány öngyilkosjelölt, ittas egyén, illetve kihűlt em­ber is. Most pedig már készül­nek az újabb „rohamra”, hi­szen a szilveszterhez közeled­ve ismét négynapos ünnep kö­vetkezik. HGY-SZS Már csak pótágyakon van hely Sok utcai hajléktalan elhagyott épületekbe költözött Ezek az épületek jelenleg is zsúfolásig tele vannak, csupán pótágyon akad még néhány férőhely. Ám ha a tartalék matracok elfogynak, akkor sem utasí­tanak el senkit — ígérte a helyettes vezető. Ha ösz- szetolt székeken is, de mindenkinek szorítanak he­lyet, aki bebocsátást kér. Persze, ahogy minden krízisidőszakban, úgy most is akadnak, akik nem veszik igénybe a segít­nedéket. Az elmúlt napokban az intézmény meleg ételt osztott és kará­csonyi ünnepséget rendezett a rászoru­lóknak. Az ingyen­konyha lehetőségét ezúttal is — ahogy hosszú évek óta im­már rendszeresen — a Csüllög és Társa Bt. biztosította az­zal, hogy a százöt­ven adag babgulyás felét térítésmente­sen készítette el a hajléktalanok szá­mára - tájékoztatta lapunkat a Humán Szolgáltató Központ (HSZK) igazgatóhe­lyettese. Horváth István- nétól azt is megtud­tuk: a HSZK fennál­lása óta nem fordult elő, hogy a nyilván- A nappali melegedőben negyvenen találnak menedéket tartott hajléktala­nok közül bárki a téli időjárásnak esett volna áldo­zatul. A kemény hideg ellenére erre még ezen a té­len sem volt példa. Mindez jórészt azoknak az erő­feszítéseknek köszönhető, amelyeket a központ szakemberei tesznek az utcai hajléktalanok elhe­lyezése érdekében. A munka sokszor kilátástalan­nak tűnik, hiszen a Tószegi úti átmeneti szálló mindössze 67 ember befogadására alkalmas és a nappali melegedő csak további negyven férőhelyet biztosít a több, mint kétszáz rászoruló számára. FOTÓ: CS. I séget, inkább az utcát választják. Ilyenkor azonban még ők is elmenekülnek a fagyhalál elől. Az ünne­pek előtt az utcai szociális munkások mindössze félszáz, tartós élelmiszerekből összeállított, úgyne­vezett „túlélőcsomagot” tudtak kiosztani. A rászo­rulók többsége ugyanis az állomásokat és néhány ismert melegedőhelyet elhagyva a város lakatlan épületeiben és környékbeli tanyákon keresett me­nedéket. BUGÁNY Szolnok Bár az ünnepek alatt sem enyhült a tél szorí­tása, az országos tapasztalatokkal ellentét­ben Szolnokon nem szedett áldozatokat a zord időjárás a hajléktalanok között. A rá­szorulók jelentős része a város átmeneti szállóin, a többiek pedig elhagyott épületek­ben találtak me­Többen szilvesztereznek belföldön Megyei információ Idén kevesebben kívánják a szilvesztert külföldön tölteni — legalábbis ezt tapasztal­ják az utazási irodák. A me­gyénkben vendéglátóhelye­ken azonban egyelőre nem érzik, hogy megnövekedett volna az igény a szilveszteri programjaik iránt. Az Ibusz szolnoki irodájában ha­marosan már a jövő évi szilvesz­teri üdüléseket árulják. Tóth László igazgató szerint ugyanis akik igazán jó helyen szeretnék ünnepelni az új esztendő bekö­szöntél, azok már a nyáron lefog­lalják az utakat. Idén azonban valamelyest visszaesett az érdek­lődés a külföldi szilveszteri prog­ramok iránt. A szakember el­mondta, a fizetőképes kereslet most is meglenne, ám sokakat el­riasztott a szeptember 11-i ameri­kai merénylet, valamint az utóbbi időben bekövetkezett repülőgép balesetek. A szomszédos orszá­gokba szervezet síutak viszont a tavalyinál sokkal több utazni vá­gyót vonzanak, és a belföldi szil­veszteri utak is kelendőek. A megyei vendéglátóhelyeken viszont egyelőre nem érzékelik a keresletnövekedést. A szolnoki Pelikán hotel éttermének vezető­je, Somosi Vilmosné úgy véli, az emberek többsége ilyenkor a he­gyekbe utazik. Ezt erősítették meg a Tiszain- formnál is. Az idegenforgalmi szolgálat már októberben bekérte a megye nagyobb vendéglátóhe­lyeitől, szállodáitól a szilveszteri programokat, amelyeket aztán a Magyar Turizmus Rt. segítségé­vel népszerűsítenek az ország­ban. Tapasztalataik alapján azon­ban állítják, az év vége felé a víz­parti települések helyett az észak-magyarországi szálláshe­lyek felé fordul az érdeklődés. Ar­ról, hogy mennyire lesznek telí­tettek a megyei szálláshelyek, nincs adatuk, visszajelzéseket ugyanis csak ritkán kapnak a vendéglátóktól. A szolnoki Pelikán szállóban már tavaly szilveszterkor sem volt teltház, nem úgy az étteremben. Míg az elmúlt évben karácsony előtt már nem lehetett asztalt fog­lalni, most még bőven van hely. Ez pedig az étteremvezető szerint mindenképpen azzal magyaráz­ható, hogy a családokban egyre kevesebb pénz jut szórakozásra. A szakember ennek ellenére re­méli, szilveszterig elkel minden belépő. Idén is svédasztalos va­csorával várják a vendégeket, a jó hangulatról pedig — egy miskolci zenekar mellett — Harangozó Teri gondoskodik majd. A tiszafüredi Nemzeti Étterem­ben - ahol szintén hagyomány­nak számít a szilveszteri mulat­ság — már garantált a telt ház. Mint Ábrahám Tamás üzletveze­tő elmondta sztárvendégük Csepregi Éva lesz, de fellép a „Két tenor” is. A talpalávalót pedig a Piki Grupp húzza reggelig. Újévkor tűzijáté­kot rendeznek az étterem előtt, ahova hivatalos az egész város. T.J.-V.CS. VÉLEMÉNY _______________________MOLNÁR O. ATTILA ______________________ Dr ága felvételik Nemrégen látott napvilágot a jövő évi Felsőok­tatási felvételi tájékoztató, amelyből a 2002-ben főiskolára, egyetemre jelentkezők szerezhetnek értékes információkat. A kötet előszavában az oktatási miniszter a mai magyar felsőoktatási rendszerről ír. Közli azt az örvendetes hírt, mi­szerint a keretszámok növelése miatt a következő esztendőben felvételiző diákoknak minden korábbinál nagyobb esélyük van bekerülni egy-egy oktatási intézménybe. Azt is hangsúlyozza, hogy az állami ösztöndíj, a Bursa Hungarica vagy éppen a diákhi­tel azon diákok számára is elérhetővé teszi a diplomaszerzést, akik családjuk rossz anyagi helyzete miatt eddig legfeljebb ál­modhattak erről. Azután lapoz az ember néhányat a kiadványban, s az előbbiek­nek némiképp ellentmondó dolgot olvas. A fontosabb tudnivalók között szerepel, hogy a felvételi eljárási díj két részből, egy 2800 forintos alapdíjból, valamint egy ugyanekkora összegű, minden egyes jelentkezési helyhez tartozó intézményi díjból áll. A rendszer le­hetővé teszi, hogy a jelentkező elvi­leg annyi helyet pályázzon meg, amennyit csak akar. Ez minden­képp több lehetőséget kínál, mint az a jó néhány évvel ezelőtü, amikor még csak három helyre lehetett jelentkezni. Igaz, akkor azért a díjak is jóval alacsonyabbak voltak. Jelenleg a 2800 forin­tos alapdíjért a továbbtanulni szándékozók csak a jelentkezés jo­gát nyerik el. Újabb, közel három ezer forintot kell fizetni minden egyes szakért, szakpárért, intézményért. Azzal, hogy bárki bár­mennyi helyre pályázhat, jó üzletet csináltak az illetékesek, hi­szen pusztán ebből igen szép bevétel származik majd. Viszont ha csak azt feltételezzük, most is mindenki három helyet jelöl meg, a szülőknek ez már így is több mint tizenegyezres kiadást jelent. A fenti összeg a bruttó minimálbér több mint egynegyede, vagyis épp azon családok számára jelent rendkívül nagy anyagi terhet, amelyek eddig is egyáltalán nem, vagy csak nehezen tudták vál­lalni gyermekeik taníttatását. Nem vonva kétségbe a szakembe­reknek az esélyegyenlőség megteremtésére irányuló törekvéseit, azért nem árt rámutatni: akad még egy kis tennivalójuk. A közoktatás Megyei információ Elkészült a megye 2002— 2007-ig szóló közoktatási, feladatellátási, intézmény­hálózat-működtetési és fej­lesztési terve, amelyet a me­gyei önkormányzat ajánlás formájában adott ki. A közoktatásról szóló törvény szerint a megyei önkormányzat­nak a megye területén működő települési önkormányzatok véle­ményének kikérésével és közre­működésével — a közoktatási fel­adatok megszervezéséhez szük­séges önkormányzati döntés elő­készítését szolgáló - feladatellá­tási, intézményhálózat-működte­tési és fejlesztési tervet kell készí­tenie. A megyei önkormányzat 1997-ben készítette el először a közoktatási fejlesztési tervét, melyhez intézkedési tervet fogal­mazott meg. Az elmúlt években a megyei igények, valamint a tör­vényi előírások megváltoztak, így a korábbi közoktatási fejlesztési tervet újra át kellett gondolni. A hat évre szóló, a megyei közgyű­fejlesztéséért lés legutóbbi ülésén elfogadott terv tartalmazza a közoktatás­szolgáltatás megszervezésének helyzetértékelését, a megoldásra váró feladatokat, továbbá a me­gye területére vonatkozó közép­távú beiskolázási tervet, valamint a kötelező megyei önkormányza­ti feladatok ellátását. Szól arról, hogy az egyes önkormányzatok milyen módon tesznek eleget a közoktatással összefüggő fel­adatellátási kötelezettségüknek, továbbá az egyes településen ál­landó lakhellyel, ennek hiányá­ban tartózkodási hellyel rendel­kező gyermekek, tanulók hol ve­hetik igénybe a törvényben meg­határozott közoktatás-szolgálta­tásokat. A fejlesztési terv célja, hogy az önkormányzatok intézkedési ter­veikben ismételten átgondolják kötelező és önként vállalt közok­tatási feladataik teljesítésének tartalmi-minőségbeni, szervezeti és gazdasági kérdéseit, és hogy a területi közoktatás-közszolgálta­tásban önkéntességen alapuló, racionális együttműködés, mun- kamegosztás alakuljon ki. ibgyi Jól teljesített az Hol búcsúztatja az óesztendőt? Megyei információ A KSH megyei igazgatóságá­nak adatai alapján a me­gyénkben végzett ipari ter­melés volumene — a 4 főnél többet foglalkoztató szerve­zetek telephely szerinti ada­tait figyelembe véve — len­dületesen nőtt, idén az első negyedévben 12, a második­ban 9, a félévet tekintve pe­dig 11 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A január-júniusban kimutatott dinamika az ugyanilyen vállalati körben országosan mért 8 száza­lékos növekedési ütemet megha­ladta, és a megyék rangsorában a nyolcadik. A megyében bejegy­zett közepes és nagy ipari vállal­kozások teljesítménye még gyor­sabban változott, és az első félév­ben előállított termékmennyiség az egy évvel korábbinál 21 száza­lékkal lett több. A megyei székhelyű ipar egyes fontosabb ágazataiban a termelés 20-30 százalékkal nőtt, mások­ban lényegében stagnált. Az ipa­ri termelés közel felét adó gép­ipar gyorsan bővülő bel- és külpi­aci lehetőségek mellett az első hat hónapban 22 százalékkal ter­melt többet, mint egy évvel ko­rábban, és 3 százalékkal növelte az alkalmazásban állók számát. Hasonló teljesítménynövekedés ipar és létszámalakulás jellemezte a papíripart, ahol az értékesítés szintén gyorsan változott. A tex­tília, textiláru, bőrtermék és láb­beli gyártását végző cégek pro­duktumának növekedési üteme megközelítette a háromtizedet, és ezzel az ágazat a legdinamiku­sabb feldolgozóipari területté lé­pett elő. Ebben szerepe volt an­nak, hogy az eddig jellemző bér­munkát igyekeznek saját terme­léssel felváltani. ________________________________________(BOY) ______________Körkérdés____________ La ssan a 2001. évről is már csak múlt időben beszélhe­tünk. Hangulattól, pénztár­cától és vérmérséklettől füg­gően különbözőképpen bú­csúztatjuk majd el az óévet. Lapunk arra volt kíváncsi: a járókelők hol és hogyan töl­tik a szilvesztert. Donkó Kriszti­án, 20 éves boltvezető: — Bulizni fogunk a ha­verjaimmal egy vendéglá- t ó h e 1 y e n . Zártkörű ren- dezvényt szerveztek, ahol körülbelül szá­zan, talán százhúszan jövünk majd össze. Többségüket már régóta ismerem, ám ekkora tár­saságban biztosan akadnak majd új arcok is. Eddig mindig szűkebb baráti körben szilvesz­tereztünk, idén első alkalom­mal búcsúztatjuk ennyien az óévet. Ám a csapat összetétele szerintem garantálja a jó han­gulatot. Szabó An­na, 27 eszten­dős köztisztvi­selő: — Egy kö­rülbelül tíz­fős társaság­ban szilvesz- t e r e z ü n k majd a bará­tommal és a bátyámékkal. Már előre elterveztük, hogy nem a megszokott módon múlatjuk az időt, hanem egész éjszaka activitizni fogunk. Csupán éjfél körül szakítjuk meg egy rövid időre a játékot, hogy megnéz­zük a Kossuth téren a tűzijáté­kot. Berényi Sán­dor, 63 éves nyugdíjas:- Ahogy ál­talában, ezúttal is otthon bú- csúztatom majd az óévet. Vagy húsz éve már, hogy se­hová nem megyek szilveszterkor. Azért unatkozni így sem fogok, hiszen jön az egész család. Leg­alább nyolcán üljük majd körül az ünnepi asztalt. Nagyokat be­szélgetünk, tévézünk, eszünk- iszunk, ahogy az már ilyenkor szokás. BUGÁNY FELDOLGOZÓIPARI TERMELÉS 2001. I. FÉLÉV (SZÁZALÉKBAN, _______A 2000. I. FÉLÉVET 100 SZÁZALÉKNAK TEKINTVE) Ág azat Termelés Értékesítés élelmiszer, ital, dohány gyártása 100,1 92,8 textília, textiláru, bőrtermék, lábbeli gyártása 128,5 128,2 fafeldotg., papírgyártás, kiadói, nyomdai tev. 122,4 130,1 vegyipar 101,1 99 gépipar 121,5 119,8 (Meg): a 49 főnél többet foglalkoztató vállalkozások székhely szerinti adatai) Forrás: KSH megyei igazgatósága Fizetni kell minden egyes szakért, szakpárért, intézményért

Next

/
Thumbnails
Contents