Új Néplap, 2001. november (12. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-27 / 276. szám
A ■ 2001. November 27., kedd MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL Városrészi választás februárban Tiszaörvény A helyi választópolgárok kifejezett akaratából idén szerveződött meg a közigazgatási szempontból Tiszafüredhez tartozó település részönkormányzata. Hivatalos működését azonban most kényszerű okokból szünetelteti az ötfős testület, ugyanis a közelmúltban elhunyt vezetőjük, aki a településrész városi képviselője volt. Tiszafüred jegyzőjétől, Baranya Páltól megtudtuk, hogy 2002. február 10-re tűzte ki a helyi választási bizottság a megüresedett képviselői státust betöltendő örvényi szavazást. Mivel Tiszaörvény ön- kormányzati képviselője automatikusan el fogja látni a részönkormányzat vezetését is, 2002. február 10-ig lényegében szünetel a testület működése. Ám a részönkormányzat tagjai részt vehetnek a városi önkormányzat ülésein, és előzetes megállapodás alapján ott ki is fejthetik véleményüket a város- részt érintő ügyekben, percze Középpontban az újrahasznosítás Szolnok A megyeszékhelyen tartotta közgyűlését a tíz kommunális szolgáltató által alapított Collect Hungária Kht. A közhasznú társaság tagjai az új hulladékgazdálkodási törvény szabályozásának is megfelelő korszerű hulladék-újrahasznosítási tevékenység folytatásában érdekeltek. Mint Polónyi Jánostól, a Rethmann Recycling Szolnok Rt. ügyvezető igazgatójától megtudtuk, a hat éve működő, az Alföldi Hulladékhasznosító és a Dunántúli Hulladék- hasznosító Konzorciumot egyesítő, tíz kommunális szolgáltató által alapított vállalkozás hulladékbegyűjtő hálózatában lefedi Magyarország területének hozzávetőlegesen ötven százalékát. A vállalkozás a megalakulása óta összesen hatszázezer tonna papír-, műanyag-, üveg- és fémhulladékot gyűjtött be, mintegy 3,5 milliárd forint értékben. A napokban megtartott tanácskozáson, amelyet a Rethmann Rt. szervezett, a társaságok közös tulajdonát képező Collect Hungária Kht. idei I-III. negyedéves gazdasági beszámolóját és a 2002. évi eredménytervét tárgyalták meg. Ezen túlmenően foglalkoztak a hulladékok begyűjtésének és újrahasznosításának jövőbeni alakulását meghatározó törvénymódosítási javaslatok előkészítő munkáiban való szakmai állásfoglalás kialakításának és érvényesítésé- nek módjával is. __________iboyi ÚJ INTÉZMÉNY. Január elejétől új intézményt hoz létre az öcsödi önkormányzat. A szervezet feladata az lesz, hogy összefogja az eddig szociális feladatokat végző községi fenntartású intézményeket. JUBILEUM. A budapesti Kondor Béla Közösségi Házban tartották meg az Országos Szalmafonók Baráti Köre fennállásának tízéves jubileumát. A megyénkben népszerű, ezért számos taggal büszkélkedő civil szervezet felbecsülhetetlen értékekkel szolgált a magyar kultúrának, melyekről kiállítások, történelmi filmek, múzeumok tárlatai tanúskodnak. NYÍLT HÉT. A szolnoki Varga Katalin Gimnáziumban tegnap nyílt hét kezdődött. Hétfőn pályaválasztási szülői értekezletet tartottak, ma pedig az általános iskolák magyar, matematika, angol, német szakos tanáraival tartanak megbeszélést a felvételi tapasztalatairól. Holnap az Arany János Program nyílt napját rendezik meg, amelyre ötvenkét településről várnak polgármestereket, igazgatókat, osztályfőnököket, akiknek bemutató órákat is tartanak. TÁVKÖZLÉS. A Magyar Köz- gazdasági Társaság Jász-Nagy- kun-Szolnok, valamint Baranya megyei szervezetének ifjúsági csoportjai távközlési konferenciasorozatot szerveznek az ország különböző városaiban. A rendezvény következő helyszíne a Szolnoki Főiskola. A november 28-i, szerdai program első részében előadások hangzanak el az informatika és távközlés témakörében, majd ezt követően ke- rekasztal-beszélgetésen vitatják meg az elhangzottakat. _______■ ÖN KORMÁNYZATI LAKÁSOK. Hat család találhat új otthont az önkormányzat által épített lakótömbben Rákócziújfalun. Amennyiben a helybéliek igénylik, akkor a község vezetése további bérlakásokat alakít ki a településen._________________________________________________________fotó, mészáros j. Csúszik az épületavató Törökszentmiklós A Lábassy János Szakképző Iskola és Kollégium leendő tornacsarnokának birtokba vételére még várni kell. Noha a kivitelező cég, a szolnoki Bau-Vertikál Kft. a megállapodásban szereplő október 30-i határidő lejárta miatt készre jelentette a létesítményt, a befejező munkálatok még hetekig eltarthatnak. Mint azt Nagy Sándor, a törökszentmiklósi polgármesteri hivatal műszaki osztályának vezetője lapunk érdeklődésére elmondta, előre nem látható akanok építési munkálatai. Többek között a lelátóburkolat, valamint az úgynevezett sportpadló elhelyezése is az elkövetkező napok feladata lesz. A termet várhatóan december közepén vehetik birtokukba a diákok. Azt már Varga Imre jegyzőtől tudtuk meg, hogy a létesítmény építésének második üteméhez közel 26 millió forint pályázati összeget .nyert el a város a megyei területfejlesztési tanácstól. Mivel azonban az Ifjúsági és Sportminisztérium nem támogatta a beruházást, az innen remélt összeget a gazdasági alap terhére próbálja megteremteni a képviselő-testület, melyet az elmúlt héten határozatmódosítást Még várat magára az építkezés befejezése dályok miatt csúszik az építkezés befejezése. Az iroda a napokban hivatalosan lefolytatta ugyan az átadásátvételi eljárást, ám a meglévő hiányosságok miatt a hónap végéig még tovább zajlanak a tornacsarFOTÓi M. J. követően fogadtak el a városatyák. A közel huszonhatmillió forint helyett így ötven és fél millió forint önerőt kell biztosítania a városnak az építkezés második üteméhez. ___________________ W. O-l Sor okban Vélemény ______________________M ÉSZÁHOS qiZA_______________________ A hó melege Gyerekkoromban évről évre izgatottan vártam és rajongásig szerettem a téli hóesést. Különös nyugalommal árasztott el a háztetőkön, kopasz fákon domborodó fehér paplan, a szolidan szállingózó égi áldás. A sufni mélyéről ilyentájt előkerültek a fából ácsolt szánkók, a színefa- kult csizmák, s délutánonként dermedésig „vasaltuk” a hasonszőrű ördögfiókákkal a gátoldalakat. Gondtalanul hempergőz- tünk a hóban, és még az sem vette el kedvünket a téli vígságoktól, hogy esténként csak Az anyai pofonok vertek 32 anYai pofonok vertek életet kipirult orcáinkba é^S“shogy tekintek a télre. A magasabb gáz- és villanyszámlák, a befagyott szélvédő, a sóval, sárral keveredő szürke kása és a hátára huppanó öreg nénike látványegyvelege vesz fanyalgásra, s csak olyankor feledem ebbéli gondjaimat, mikor cserfes lányom nyaggat egy kiadós hógolyózásért. Addig-addig rágja a fülemet, míg ki nem megyünk a fogva- cogtató hidegbe. Persze az örökmozgók nem fáznak, én viszont azzal melegedem fel, hogy egykori magamat vélem felfedezni szeleburdi lányomban. Ezért hát reszkető kezekkel is gömbölyűre formálom a havat, és merev végtagokkal is húzom a szánkóját. Nem feledem viszont soha annak a hajléktalannak a szavait, akit a napokban a közelgő havazás okán faggattak egy televíziós adásban arról, hogyan vészeli át a fagyos téli éjszakákat, mire bánata helyett furcsa öröméről beszélt a megviselt arcú ember. Mélyen rovátkolt ráncait ezúttal a széles mosolyra álló fizimiskája szaporította. - Én már több okból is nagyon vártam a telet, kedveském - mondta. - Minden évben hólapátolást vállalok, ami egyrészt arra jó, hogy kevesebbet fázom, másrészt pedig meleg ételre is több telik. Karácsony tájára is annyi mindig összegyűlik, hogy a fiaméknak feladhatok egy üdvözlőlevelet. Lehet, hogy ők is írnának, de nincs hová küldeniük a lapot - vélekedett derűsen az öreg. Keserédes gondolatok. Vajon a hajléktalan fia milyen érzésekkel olvassa apja gyűrött levelét a kályha melege mellett? Nekem csupán annyi jutott hirtelen az eszembe, a szerencsétlen sorsú ember talán soha nem melegedett fel a fiával együtt hempergőzve a friss hóban... Kevesebbet ér a sertés (Folytatás az 1. oldalról) A várható hízódömping - megelőző intézkedések hiányában - komoly piaci zavarokat idézhet elő. Dr. Zöld Károly szerint a mostani túltermelés viszonylagos, mivel jelenleg is körülbelül ugyanannyi sertés van az országban, mint egy évvel ezelőtt, amikor az árak emelkedése jellemezte a piacot. Akkor azonban jól fogyott a magyar disznó mind a Távol-Keleten, mind pedig az Európai Unió tagállamaiban. Megoldás gyanánt az agrártárca a Vágóállat- és Hústerméktanáccsal (VHT) közösen 1,12 milliárd forint költségű intervenciós programot dolgozott ki, mely szerint az FVM 500 millió, a VHT pedig 620 millió forintot fordít az év végéig a termelők, illetve a húsipar támogatására. Ez az ösz- szeg az árak szinten tartására lenne elegendő, vagyis az év hátralévő részében a jó minőségű vágóállatok elősúlykilónként 360-365 forintért cserélhetnek gazdát. A viszonylagos túlkínálat mérséklésének legegyszerűbb módja persze az export, ezért a VHT úgy döntött, hogy saját kasszájából 120 milliót költ az élő disznók kivitelének elősegítésére. Az intézkedés révén néhány hét alatt kiszállítható az országból 40-50 ezer hízó. Mivel a szaktárca által jövő évre meghirdetett 302 forintos kilónkénti irányár (ami idén egyébként 304 forint) az önköltséget sem fedezi, az agrárkamara a termelőkkel és a terméktanáccsal egyetértésben 30 forinttal magasabb irányárat és intervenciós árat javasol. A kamara szakértője elmondta, a sertéstartók szerint a húsfeldolgozók az átvételi árak leszorításában érdekeltek, a kereskedelem pedig a magas bolti árakat szeretné tartani. Annyi biztos, ha rövidesen nem emelkedik ismét a sertés felvásárlási ára, akkor az állattartók lesznek a vesztesek, ami nyilvánvalóan kihat majd a termelés jövőbeli szintjére. LZ. Meglepett minket az első hó Hogyan érintette a havazás? Tegnap reggelre megyénket is jó néhány centiméter vastagon belepte az idei első hó. A váratlanul jött téli csapadék a gyermekeknek felhőtlen örömet okozott, ám a közlekedők közül az égi áldást bizonyára nem mindenki fogadta osztatlan lelkesedéssel. Arra voltunk kiváncsiak, a járókelőket hogyan érintette a havazás. Körkérdés (Folytatás az 1. oldalról) A csúszóssá vált utak kihatással voltak a Jászkun Volán Rt. helyközi járatainak menetidejére is. Csontos Máté szolnoki állomásfőnök elmondta, reggel 7 és 9 óra között fennakadások voltak a buszok közlekedésében. A járatok menetideje 15-20 perccel nyúlt meg. A vasutat is nehéz helyzetbe hozta a folyamatosan hulló hó. Retkes Károly szolnoki állomásfö- nök tájékoztatása szerint a vonatok 10-20 percet késtek váltóállítási problémák miatt. Voltak olyan szerelvények, amelyek 35- 40 perccel később juttatták célba az utasokat. Az átmeneti nehézségek körülbelül reggel 9-ig jelentettek gondot. Folyamatosan járják az utcákat a szolnoki közterület-felügyelők is. Egyelőre nem büntetnek, ha valahol nincs eltakarítva a járdáról a hó, most még csak felszólítják az ingatlan tulajdonosát, hogy tartsa hómentesen a háza előtti szakaszt. Aki egyébként ezt nem teszi meg, azt helyszíni bírsággal sújthatják, ennek legmagasabb tétele 10 ezer forint. Az ingatlantulajdonosnak reggel 7 óráig kell eltakarítania a havat a járdáról, majd azt napközben is tisztán kell tartania. Komoly gondot jelent a szolnoki Rethmann Rt.-nek is a havazás. A cég „kezeli” a fizetős parkolóhelyeket, amelyek kapcsán vállalta, hogy megfelelő megállási helyzetet teremt havazás esetén is. Minthogy a parkoló autóktól napközben lehetetlen a takarítás, ezért éjjel dolgozik az a kicsi és fordulékony jármű, amire tolólapot szereltek fel. Ezt a járművet direkt erre a célra fejlesztették ki. Azokban az utcákban, ahol párhuzamosan parkolnak a járművek, speciális megoldást fognak alkalmazni a hómentesítésre. A szilárd szóróanyag mellett sóval dúsított folyadékot is kijuttatnak, ami a konstruktőrök szándéka szerint a parkoló autók alatt is kifejti majd áldásos hatását, akár még mínusz 12 fokban is. A folyadékot tartalmazó tartályokat három teherautóra szerelik fel, és a közeljövőben fogják használni. Mint azt Polónyi János ügyvezető igazgatótól megtudtuk, hasonlóra eddig nem volt példa az országban, így a szolnoki kísérleti megoldás egyelőre egyedülálló lenne. HQY—TA—SZS Deák Angéla, 16 esztendős tanuló: - Reggel a szokásos tíz perc helyett jó háromnegyed óráig tartott, míg az autóbusz bearaszolt a városba, így éppen hogy csak sikerült beérnem az első órára. Ennek ellenére ez a kis fennakadás nem nyugtalanított különösebben. Egyrészt, mert nem én tehettem róla, másrészt pedig a havat nagyon szeretem. Ilyenkor minden olyan szép és vidám. Rózsahegyi Árpád, 50 éves kazánfűtő: - Mivel közel lakom a munkahelyemhez, nekem nem okozott gondot a téli idő. Már csak azért sem, mert nem ért váratlanul. Munkát ellenben bőven adott, mivel házmesterként több mint háromszáz méteres járdaszakaszról kellett eltakarítanom a havat. Persze egyáltalán nem bánom. Amíg bírom, szívesen csinálom. Egészséges férfimunka az ilyesmi, a telet pedig egyébként is szeretem. Özv. Danaj- ka Kálmánná, 65 esztendős nyugdíjas: — Mivel kertes házban lakom, reggel hólapátolással kezdődött a napom. Kicsit váratlanul ért ez a feladat. Ráadásul nem is olyan kevés a most lehullott mennyiség. Ettől függetlenül engem nem zavar. Most már lassanként itt van az ideje. Régi megfigyelés ugyanis, hogy így, Katafin-nap környékén fehérbe öltözik a táj. buoAny