Új Néplap, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-27 / 226. szám

2001. Szeptember 27., csütörtök 5. OLDAL MEGYEI TÜKÖR Nyertes szolnoki pályázatok Holnap érkeznek meg a görög katolikus templom harangjai A szerdai városházi sajtótá­jékoztatón Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere töb­bek között jótékonysági ado­mányokról, az útépítésről, a görög katolikus templom új harangjairól és felújítások­ról beszélt, majd Búsi Lajos­sal, a megyei közgyűlés el­nökével a 2002. évi címzett támogatásokról tájékoztat­ták az újságírókat. Szalay Ferenc elmondta, hogy a Whirpool Magyarország Kft. Szol­nokon jótékonysági főzőversenyt rendezett, amelyen a megye 13 csapata vett részt. A szolnoki csa­pat teljesítményét a zsűri 45 ezer forint értékű, Whirpool termékek­re beváltható vásárlási utal­vánnyal jutalmazta. Elmondta to­vábbá, hogy Pforzheim városából 6500 márka adomány érkezett Szolnoknak. Az utalványt és az adományt a sajtótájékoztatón ad­ta át Botka Lajosáénak, Bíró Ár­pádnak és dr. Koncz Józsefnek, akik azokat a Gyermek- és Ifjúsá­gi Alapítvány, a Tiszaligeti Turisz­tikai és Szabadidőközpont és a bölcsődei igazgatóság nevében vették át. A Fiatalok Házának átadása után újabb pályázatok születtek Szolnokon, amelyeket a Széche- nyi-terv keretében szeretnének megvalósítani. Apartmanházra és két termálkút fúrására pályáznak a városból. A további tervezett pá­lyázatok szállodaépítésekre, illet­ve felújításra vonatkoznak. Az út­hálózat idei fejlesztése során ed­dig 23 utcát aszfaltoztak, 11-ben még folyik a munka, amely ösz- szességében 129,5 millió forintba kerül. Pénteken megérkeznek Szol­nokra, és a tervek szerint a Kos­suth téren 14 órától két és fél órán át megtekinthetők az épülő görög katolikus templom harangjai. A templom az eredetileg tervezett augusztus 20-i határidőre nem készült el, az átadás tervezett új időpontja 2001 vége vagy 2002 eleje. A sajtótájékoztató második ré­szében Búsi Lajos és Szalay Fe­renc a megyét és a várost egy­aránt érintő kérdésekről számolt be. Az öt éve kezdődött intéz­ményfelújítási folyamat tovább tart, és a Damjanich múzeum rak­tárának, valamint a galériának a felújításával folytatódik. Ez utób­binál műemléki és kegyeleti szempontokat egyaránt figyelem­be vesznek. A galéria felújítása 980 millióba kerül, ebből csupán 40 millió a megyei hozzájárulás. A munka jövőre kezdődik. A kétpói regionális hulladékle­rakó építése 36 település mintegy 220 ezer lakosát érinti. A 2 milli­árd 727 milliós költségből mint­egy 10 százalék az önerő, a többi címzett állami támogatás. A mun­ka ott is 2002-ben kezdődik, és várhatóan 2004-ben fejeződik be. Búsi Lajos megjegyezte, hogy a jelenlegi szeméttelepek rekultivá­ciós programja sem fog a hulla­déklerakó építésénél kevesebbe kerülni. Végezetül kijelentette, nem igaz, hogy a címzett állami támogatások odaítélése függ at­tól, hogy az illető városban mi­lyen párti többség van. Nyert Szolnok, Karcag, Túrkeve, Jász­apáti, Csataszög, Nagykörű, ho­lott ezekben a városokban külön­féle vezetés intézi az ügyeket. Je­lenleg újabb négy település ösz- szesen hat pályázata áll elbírálás alatt. B.A. Egymásra találó civilek Regionális ifjúsági találkozó Martfűn INFORMÁCIÓ Martfű ad otthont az első Észak-alföldi Regionális If­júsági Találkozónak. A há­romnapos, jövő hét végi ösz- szejövetelre 70-80 civil szer­vezet félezer képviselőjét várják. Az ifjúsági találkozó kitalálója a Kel(1)ettől Jobb?! Regionális Ifjú­sági és Ifjúságsegítő Társulás, amely négy — köztük egy szolno­ki — civil szervezetet tömörít. A szervezők azt remélik, hogy a ta­lálkozó közelebb hozza egymás­hoz a régiót alkotó három megye (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú- Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok) ifjúsággal foglalkozó civil szerve­zeteit, elősegítik az információ- és tapasztalatcserét. Ennek meg­felelően október 5-7. között szak­mai előadások, képzések várják majd a martfűi találkozó résztve­vőit. A háromnapos együttlét so­rán betekintést nyerhetnek a mé­diás szakmai műhelyekbe, az ön­kéntes munka szervezésébe, megismerkedhetnek az európai uniós pályázatokkal, a rendez­vényszervezés „titkaival”, és esz­mét cserélhetnek az ifjúsági tör­vényről is. A munkát szabadidős és kulturális események oldják majd. A programok érdekessége, hogy a produkciókat szinte kivé­tel nélkül a találkozóra érkezett fiatalok mutatják be. A rendezvény egyik alapcél­ját, a civil szervezetek egymásra találását szem előtt tartva válasz­tották a szervezők a találkozó színhelyéül Jász-Nagykun-Szol- nokot. A pályázati pénzekkel gazdálkodó regionális ifjúsági ta­nácshoz ugyanis, valószínűleg az információk hiánya miatt, me­gyénkből érkezett a legkevesebb támogatási kérelem. T.J. TORNACSARNOK ÉPÜL. Jelenleg tart a törökszentmiklósi Lá- bassy János Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium tornacsar­nokának első építési üteme, és várhatóan decemberre készül el. A második ütem költségei meghaladják a 76 millió forintot. FOTÓ: CSABAI ISTVÁN Közönségakció a nemzeti parkban Hortobágy Szeptember 27-én ünnepeljük a turizmus világnapját. Ebből az al­kalomból a Magyar Turizmus Rt., a Környezetgazdálkodási Intézet Természetvédelmi Igazgatóságá­nak közreműködésével több, nagyszabású közönségakciót szervez szeptember 29-ére. Ezen közönségnapok célja, hogy a fi­gyelem középpontjába helyezze hazánk természeti értékeit. Töb­bek között úgy is, hogy a nagykö­zönség díjtalanul látogathat el a honi nemzeti parkok több létesít­ményébe, s veheti ott igénybe a szolgáltatáso­kat. Belépődíj nélkül lesz látható szeptember utol­só szombatján például Kecskeméten a Termé­szet Háza, a Zánka mel­letti „Hegyestű” geológi­ai bemutatóhely, Sarródon a kó­csagvár, valamint a rehelyi látoga­tóközpontban a dévaványai tú­zokrezervátum. Régiónkban a Hortobágyi Nemzeti Parkot érinti az akció, amely kapcsolódik a WTO kezde­ményezéséhez is, ami szerint 2002 az ökotu­rizmus éve lesz. A HNP területén szakképzett vezető kalauzolásával a Tisza-tavi madárre­zervátum, az egyek- pusztakócsi mocsarak, a hortobágyi halastó, a Kócsújfalu melletti Górés tanyai madárkórház, a szálkahalmi be­mutatóhely növényei és állatai, a Meggyes csárda és csárdamúze­um kínál értékesen hasznos idő­töltést az érdeklődőknek. Közterületbiztonság (Folytatás az 1. oldalról) A kapitányság célul tűzte ki, hogy a közterületi bűncselek­mények számát visszaszorít­sák. Az elmúlt évben ez sikerült, az idei adatok is biztatóak. To­vábbra is kiemelt figyelmet for­dítanak a kábítószerrel össze­függő bűncselekmények felderí­tésére. Idén a rockfesztivál ideje alatt egy esetben jártak el ilyen ügyben. A múlt hónapban elő­zetes letartóztatásba került egy ötfős társaság, amelynek tagjai Mezőtúron és Túrkevén terjesz­tették a drogot. HQY Amiről beszélünk MOLNÁR Q. ATTILA Első a vevő Az egyébként egy-két üzletre korlátozódó hét­végi bevásárlásaimat legutóbb több boltra is ki­terjesztettem. Ezt persze nem anyagi helyze­tem sürgetésére tettem, csupán felülkerekedett bennem a nagyobb kínálat iránü igény. Egy he­lyen összeszedegettem a szükséges holmikat, majd a pulthoz mentem. Az eladónő elengedte füle mellett a kö­szönésemet, gépiesen, nem túl derűs arccal beütötte a pénztár­gépbe az áruk összegét. Én pedig átnyújtottam neki a pénzt. S ha már adtam, elfogadta. Igaz, nem köszönte meg, de hát eddig sem beszélgettünk túl sokat. Táskámba^ csúsztattam a frissen vett holmikat, majd elbúcsúztam tőle. Ő azonban ügyet sem vetve rám, a következő vevő felé fordult. Emberi szó ekkor sem hagy- ......... . ta el az ajkát, csak a pénzér­Né hányan elfelejtették a régi szabályt mék csörrenése zavarta meg a szinte fagyott csendet. A kijáratnál eszembe jutott, egyik ismerősöm nem olyan régen elmesélte hasonló esetét, milyen ingerült lett egy hivatali alkalmazott, amikor az ő egyszerű kérdésére adott bonyolult választ nem értette, s átlátha­tóbb magyarázatot kért. Minden kereskedelmi iskolában azt tanítják, első az ügyfél. Mára azonban - úgy tűnik - néhányan elfelejtették ezt a régi szabályt. Néha úgy érzi az ember, az eladók szinte kegyet gyako­rolnak azzal, hogy átadják mindazt, amire szükségünk van. Meglepő ez olyan helyzetben, amikor az azonos profilú üzletek komoly versenyt vívnak egymással a vásárlói kör megtartásáért. Szerencsére ez a piaci helyzet nem csupán az egyes vállalkozá­sok rivalizálását jelenti, hanem azt is, hogy a vásárlók választhat­nak közülük. Mostanában egyre több állásajánlatban keresnek ügyfélorien­tált kikötéssel bolti eladókat, akikkel élmény találkozni a vásár­lónak. Magam is sok olyan üzletben jártam már, ahol a pult mö­gött álló férfi vagy nő jó benyomást tett rám. Tőlük sem vártam el, hogy kiemelt figyelmet fordítsanak az ügyeimre. Egyszerűen csak azt tették, ami a dolguk, és úgy, ahogyan azt kell. Többsé­gükhöz ma is rendszeresen visszajárok. Ez azonban aligha lesz így a fent említett üzlettel, amelyet a jövőben bizonyára elkerülök majd. Diszkont benzinkutak Tiszántúl A Tiszántúlon megnyitotta első két diszkont benzinkútját a Ma­gyar Autóklub. A 24. kutat teg­nap Nyíradony-Aradványpusz- tán, a 25.-et Mikepércsen adta át az autósoknak Tóth István főtit­kárhelyettes. Ebből az alkalom­ból elmondta: már 100 ezer tá­mogatója van a Klub Petrol disz­kont benzinkútláncnak, ennek (Folytatás az 1. oldalról) Az egyik a Millenniumi rendez­vények szülőhelyemen címet vi­selte, míg a másik esetben egy megyei oktatási intézmény törté­netét dolgozhatták fel a diákok. A zsűri Juhász Helgának és Zentai Katalinnak a Mezőtúri Reformá­tus Gimnázium történetét bemu­tató munkáját ítélte a legjobb­nak, míg a második helyen Nyol- czas Dorottya, a harmadikon pe­dig Király Andrea végzett, alak köszönhetően vált lehetővé, hogy az országban már 25 ben­zinkutat nyithattak. A diszkont kutaknál a mindenkori kiskeres­kedelmi árnál 10 forinttal adják olcsóbban literét a 95-ös oktán­számú benzinnek és a gázolaj­nak. A hálózatot annak ütemé­ben bővítik, ahogy emelkedik az 1500 forintot befizető támogatók száma. _________________________________[MTI) mi ndketten a szolnoki Széchenyi István Gimnázium és Általános Iskola múltjáról írtak. A negyedik Jakus Xénia lett, a szolnoki Vá­sárhelyi Pál Közgazdasági Szak- középiskoláról írt pályaművével. Egy különdíjat is odaítéltek, ezt Rékasi Szilvia kapta, aki a jászbe­rényi Klapka György Szakközép- és Szakmunkásképző Iskoláról írt több száz oldalas tanulmányá­val érdemelte ki az elismerést. MOLNÁR Q. ATTILA Program és költségvetés „Ma már a drog a sikk” Idén ötödik alkalommal rendez kortárs képzést középisko­lások számára az Életesély Mentálhigiénés Alapítvány. A megye öt városában zajló program tegnap Szolnokon, a Vá­rosi Kollégiumban vette kezdetét. Szolnok Az MSZP városi szervezete tegnap sajtótájékoztatót tar­tott, amelyen Csák László és Radócz Zoltán alelnök az őszi programról és a város költségvetésének első félévi teljesítéséről adott tájékoz­tatást. Októb : 2-től kéthetente, ked­denként a párt egy-egy helyi poli­tikusa továbbra is várja a szolno­kiak véleményét, kérdéseit a Tó­fenék utcai irodában, illetve vál­takozva tartanak jogsegélyszol­gálatot,^ nyugdíj- és tb-tanács- adást. Ősszel több rendezvényre neves személyiségeket várnak, például Ágh Attila szociológus professzort, Baráth Etelét, a regi­onális és önkormányzati ügyek szakértőjét. A közgyűlés ma tájékoztatót hallgat meg az idei költségvetés első félévi teljesítéséről. Mint el­hangzott, már most látható, hogy az oktatási, szociális, nevelési és egyéb városi intézmények műkö­dési költségeit nem fedezik a ter­vezett összegek, ezért a szocialis­ta frakció javasolja, hogy a há­romnegyed éves tájékoztatóval egy időben tisztázni kell a pótló­lagos kiadásokat, hogy elkerülhe­tő legyen az egyensúly felborulá­sa. Úgy vélik, még mindig belát­hatatlan a 2000. évet terhelő 140 milliós hiány rendezése. A szoci­alista frakció a kiegyensúlyozott fejlődést támogatja, nem ért egyet a bevételt hozó vagyon apasztásával, nem lát lehetőséget olyan vagyoni fejlesztésre, me­lyek a tartalékok feléléséhez ve­zethetnek, illetve nem segítik a jelentős adósságállomány kon­szolidálását. BA Szolnok A képzés valamennyi helyszínen - Szolnokon, Jászberényben, Karcagon, Kisújszálláson és Tö- rökszentmiklóson - két-két na­pon át tart - tájékoztatott Mészá­rosáé Parádi Tünde mentálhigié­nés szakember, a program egyik szervezője. Ez idő alatt összesen közel százötven középiskolás fia­tal ismerkedhet meg kötetlen for­mában a szerhasználat megelőzé­sének lehetőségeivel, a drogfüg­gőség kialakulásával és tünetei­vel, valamint a szenvedélybeteg­ségekkel. Sárándi Tamás és Juhász Zol­tán a törökszentmiklósi Székács szakközépiskola másodikosai. Először vesznek részt a rendezvé­nyen, de a téma nem ismeretlen előttük. — Voltunk már hasonló képzé­seken, bár ez a mostani meglepő­en jó hangulatú. Az új informáci­ók pedig mindenféleképpen hasznunkra válnak, mert a kábí­tószer terjedőben van. Ma már nem az alkohol vagy a dohányzás a sikk, hanem a drog - mondják. Mezei Tímea és Lőrinczi Erika immár visszatérő vendégnek szá­mítanak. A tiszaföldvári Hajnó­czy gimnázium tanulói tavaly már részt vettek ezen a progra­mon, ám örömmel jöttek el újra. Egyikük állítja, közeli ismerősei közül jó néhányan rendszeresen „füveznek”, ez számukra a szóra­kozás magától értetődő velejáró­ja. Remélik, az itt szerzett infor­mációk birtokában ők közvetle­nebbül tudják meggyőzni az érin­tetteket: a buliban e nélkül is le­het jó a hangulat. Az Ifjúsági és Sportminisztéri­um, valamint a megyei közgyűlés támogatásával létrejött program célja a szenvedélybetegségek, ki­emelten a kábítószerek használa­tának megelőzése a legveszélyez­tetettebb korosztály körében. Ezért a két nap alatt számos el­méleti tudnivaló és szituációs gyakorlat kerül „terítékre”. így „képzik ki” a szakemberek a diá­kokat arra, hogy felismerjék a drogokkal járó veszélyeket, és társaikon ig segíteni tudjanak a bajban. BUOÁNY _______Sorokban_______ ST RANDFEJLESZTÉS. A szabad strand fejlesztésére nyújtott be pályázatot a Széche- nyi-terv keretén belül a nagykö­rűi önkormányzat. Amennyi­ben a község elnyeri a kért 8 milliós támogatást, mintegy 16 millió forintból egyebek mel­lett új sátorhelyeket és sportpá­lyákat alakítanak ki a területen. TELEPÜLÉSRENDEZÉS. Ör ményesen a legutóbbi testületi ülésen elfogadták a település rendezési tervét. Ez összhang­ban áll a farmgazdálkodásra va­ló áttérésre készülő lakók el­gondolásával is. A rendezési terv mintegy kétmillió forintba került az önkormányzatnak. TENYÉSZSZEMLE. A MEOE karcagi szervezete szombaton a Lóger pályán tenyészszemlét tart magyar kutyafajták részére. Gazdag a hagyaték

Next

/
Thumbnails
Contents