Új Néplap, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-05 / 155. szám

TÜKÖR 5. OLDAL 2001. Július 5., csütörtök MEGYEI Sorokban BÉRBE ADOTT ALULJÁRÓ. A szolnoki önkormányzat bérbe ad­ta a Szapáry út-Baross úti sarok alatti aluljárót, amelyben hat üz­lethelyiséget, egy kávézót és egy férfi-női nyilvános WC-t alakíta­nak ki. A jogerős építési engedély három hét múlva várható, az épít­kezés ezután kezdődhet. ÉPÜLŐ BUSZVÁRÓK. A két, na gyobb méretű központi buszvárót követően Jászjákóhalmán két ki­sebb is megépült a Tüzép megál­lónál. Jó hír, hogy a Malom megál­lónál is kijelölték már a várók he­lyét. A területet Darázs István vál­lalkozó bocsátotta az önkormány­zat rendelkezésére, továbbá vállal­ta a váró alapmunkáinak saját erő­ből történő kivitelezését is. A ter­vek szerint az őszi iskolakezdésre már birtokba vehetik az utasok az új építményeket. HUSZÁRTALÁLKOZÓ. Lovas hagyományőrzőket is várnak Jászdózsára, a jászok világtalál­kozójára. Felvonulásukat köve­tően a huszárok lovas karusszelt mutatnak be Guba Imre, a Jász Lovas Bandérium tagja tanyájá­nál, sőt, csataimitációt is láthat a közönség. Ezen kívül csikósbe- mutató, ügyességi és íjászver­seny, valamint honfoglalás kori harci bemutató is szerepel a programban. _______________■ Be népesül az otthon JÁSZDÓZSA Megkapta működési enge­délyét Jászdózsán a másfél évvel ezelőtt átadott, s azóta üzemeltetőre váró idősek otthona. A megálmodójáról Erdős Otthonra keresztelt létesítményt egy helybeli vállalkozó, Kiss Tamás mű­ködteti július l-jével. Kiss Tamás érdeklődésünkre el­mondta, helyi önkormányzati képviselőként, illetve korábban az otthon megépítését felkaroló alapítvány kuratóriumának tag­jaként a kezdetektől fogva a szí­vén viselte a szociális intézmény sorsát. Az önkormányzati, illet­ve alapítványi tulajdonban lévő épület működtetésére, 47 idős ember ellátására kapott lehető­séget a közigazgatási hivatal jú­lius 1-jén hatályba lépett rendel­kezésével. Mint megtudtuk, az ünnepélyes átadásra, valamint az első beköltözésre július 6-án, a jász világtalálkozó első napjá­nak zárásaként, este hét órakor kerül sor. Az első beköltöző időskorút várhatóan jó néhány követi majd, Kiss Tamás várako­zása szerint idén őszre már telt ház lesz az Erdős Otthonban. Itt 18 apartmant, 24 órás nővér­szolgálatot, napi háziorvosi el­lenőrzést, megfelelő étkeztetést kínálnak az időseknek. b. cs. DINNYEFÖLD. Érik a görögdinnye a cibakházi határban. Képünk a Borda család kis földjén készült, ahol a várhatóan ígéretes termést két hét múlva takarítják be.______________________fotó: cs. i. A gyógyszer és mellékhatása (Folytatás az 1. oldalról)- Az orvosi hasonlatnál marad­va, mikor érzékelhetjük a gyógy- | ulást, az infláció csökkenését? — Az importőrök, vagy akik devizahitelt vettek föl, máris job­ban jártak. Véleményem szerint az infláció érezhető csökkenésé- j hez 6-8 hónapra van szükség. Az olcsóbb importcikkekkel elérhető nagyobb hasznot vagy annak egy részét ugyanis a kereskedelem hajlamos „lenyelni”, tehát árcsök­kentéssel nem osztani meg a fo­gyasztókkal. Ez azonban csak egy ideig lehetséges, ha váratlan zavaró körülmények nem jönnek közbe, 6-8 hónap múlva érezhe­tően csökkennie kell az infláció­nak.- Azt mondta, a forint erősö­dése túlzott, gazdaságilag nem indokolt. Milyen szintű erősödés tekinthető indokoltnak? — Ha nem lesz komolyabb vi­lággazdasági megrázkódtatás, ak­kor várhatóan 8 százalék körüli erősödés után stabilizálódik a fo­rint. Azt hiszem, hogy az év végé­re beállhat ez a trend. — A devizaliberalizáció és az árfolyamsáv kiszélesítése milyen új követelményeket támaszt a gazdaság szereplőivel szemben?- A gazdaság szereplőit sok­kolta az új árfolyampolitika, mert nem szoktak hozzá. A csúszó le­értékelés kiszámítható helyzetet, szinte üvegházi védettséget te­remtett, most viszont a helyzet kiszámíthatatlanabb lett. A válla­latoknak föl kell becsülniük, meddig tart a forint erősödése, mikor kezd gyengülni, s ehhez kell tevékenységüket igazítani. Az importfüggőség és a kis belső piac miatti exportkényszer egy­szerre érvényesül. Sokszereplős játék ez, sokféle érdek hat egy­más mellett és ellen. Vannak módszerek a kockázatok csök­kentésére, például a határidős de­vizaügyletek, de kétségtelen, hogy a gazdaság szereplőinek ko­rábbi védettsége csökken. A leg­súlyosabban érintett iparágak, mint például a könnyűipar, az élelmiszeripar, a gépipar terüle­tén átmeneti állami kompenzáci- óra is szükség lehet, bisteyahdrás Szokott-e strandra járni? Körkérdés Habár a közelmúlt időjárá­sa nem kedvezett a fürdő- zőknek, a vizek szerelmese­inek, azért javában tart a nyári strandszezon, és jóné- hány kánikulai napot tarto­gathat még számunkra ez az évszak. Lapunk tegnap arról kérdezett meg járóke­lőket: szoktak-e strandra járni. Smidt Kata­lin, 23 éves főiskolai hall­gató:- A nyári melegben ta­lán nincs is kellemesebb és frissítőbb kikapcsolódás, mint megmártózni valamelyik strand hűvös vizében. Ennek ellenére a megyében nem szoktam strandra járni, mivel nem itt lakom. Nyír­egyházán viszont gyakran előfor­dul, hiszen ott tanulok és az időm nagy részét is ebben a városban töltöm el. Balogh Lász­ló, 77 eszten­dős nyugdíjas: — Valamikor hajdanán, ami­kor még fiatal voltam, termé­szetesen én is szerettem strandra járni. Ám azóta elszaladt az idő, és én is megöregedtem. Manapság már nem szívesen mozdulok ki ott­honról, a meleget is a négy fal kö­zött viselem a legjobban. Ráadá­sul a tömeget sem szeretem, nem nekem való az a nagy zsibongás. Tóth Judit, 43 éves titkár­nő:- Uszodá­ba, strandra csak ritkán, in­kább telente járok. Nyáron viszont soha, hiszen ilyen­kor itt van a közelünkben a Ti­sza. Egyébként naturista va­gyok, így sokak nevében mond­hatom: jó volna, ha újra üze­melne Szolnoknál a „Potya”, az­az a tiszai szabad strand. Na­gyon szeretem ezt a folyót, ám­bár olykor a Holt-Tiszában is megmártózom. Tudom, hogy csak saját felelősségemre tehe­tem, de őszintén szólva nem hi­szem, hogy a strand vize higié- nikusabb volna. BUGÁNY VÉLEMÉNY BISTEY ANDRÁS Pártkereső kisgazdák Az FKGP története az újjáalakulástól kezdve a belső viharok, frakcióharcok, személyi torzsal­kodások, kölcsönös kizárások története. Ennek ismeretében már az is meglepő volt, hogy 1998-ban elnyerte a pártok belső egységére mindig is érzékeny választók mintegy 14 szá­zalékának szavazatát. Helyzete azonban 1998 óta alapvetően megváltozott. A Kisgazdapárt annyira összeforrott Torgyán Jó­zsef személyével, hogy amikor őt kezdték kiszorítani a politika első vonalából, a párt bomlásnak indult. Szinte minden egykori és mai vezető szemé­lyisége elkezdte szer­vezni a maga külön kisgazdapártját, és ez széthulláshoz veze­tett. Mostanra eljutot­tunk oda, hogy bár a helyzet szinte naponta változik, körülbelül 8-10 olyan, jobbára csak virtuálisan létező párt van, amelynek nevében szerepel a „kisgazda” szó. A jó tíz hónap múlva tartandó országgyűlési választásokon ennek komoly, akár döntő következménye lehet. Bár az FKGP név még mindig vonzó a kevésbé tájékozott kisgazda érzelmű szavazók számára, és nem zárható ki, hogy a Torgyán-párt át­ugorja a parlamentbe kerülése előtt álló 5 százalékos küszöböt, korábbi súlyát már aligha szerzi vissza. A 8-9 százaléknyi csalódott szavazó pedig annak a néhány új kisgazda formációnak valamelyikére adja a voksát, amelyik egy­általán képes lesz képviselőjelölteket állítani, vagy otthon ma­rad a választás napján, vagy más párt után néz. Hogy ez utóbbi­ak melyik pártot erősítik a szavazataikkal, az ma még csak talál­gatható, de az biztos, hogy voksaik túlnyomó részben a jobbol­dalon maradnak. Valószínű azonban, hogy legföljebb csak részben ismétlődik meg, ami 1998-ban történt, akkor ugyanis a koalíció a kisgazda képviselőjelöltek visszalépésének, azaz a jobboldal összefogásá­nak köszönhette győzelmét. Ha most ezeknek a szavazatoknak egy része a parlamentbe be nem jutó kis pártokra adva elvész, illetve a nem választók táborában marad, ez a választások végső kimenetelét is negatívan befolyásolhatja a koalíció számára, kü­lönösen, ha a baloldalon sikerül összefogni, legalább a második fordulóban. Körülbelül 8-10, jobbára csak virtuálisan létező kisgazdapárt létezik Ötödével nőtt a forgalom , Gazdaság ____ A H enkel Magyarország Kft. — melynek Szolnokon is működik gyára — közel 24 milliárd forint árbevételt ért el az idén az első félévben, ami 20 százalékkal haladja meg a tavalyi év hasonló időszakának eredményét — mondta Fekete István, a cég • elnök-vezérigazgatója teg­napi budapesti sajtótájé­koztatóján. A növekedés továbbra is az ex­porton alapul, amely 50 száza­lékkal növekedve 9 milliárd fo­rint volt az első hat hónapban. A belföldi eladások 15 százalékkal növekedtek, így elérték a 15 mil­liárd forintot. Fekete István közölte, hogy a Henkel-termékek piaca lassan bővül, de a második félévre re­ményeik szerint már erőtelje­sebb növekedés lesz jellemző. A Henkel megőrizte vezető szere­pét a ragasztók, lakástisztító sze­rek és a mosogatószerek piacán. Részesedése e termékeknél 47 százalék, 40, illetve 30 százalék volt. A mosóporok piacán a cég 35 százalékos részesedéssel ren­delkezik. Fekete István elmond­ta, hogy az év egészében szeret­nék tartani a 20 százalékos árbe­vétel-növekedést. A cég tavaly közel 40 milliárd forint árbevé­telt ért el. A cég első embere úgy vélte, hogy szükséges lépés volt a forint sávjának kiszélesítése, mert az árak és a bérek csak úgy tudnak közelíteni az uniós szinthez, ha a forint erősödik. A forint erősödé­se ugyan rövid távon rontja az export versenyképességét, de közép- és hosszú távon már nem lesz negatív hatása. Hozzátette: az importköltség csökkenésének már középtávon meg kell jelen­nie & vállalatok gazdálkodásá­ban. így a forint felértékelődése csak a bérek drágulását jelenti, amit további racionalizálással le­het ellensúlyozni. Kamasztanya — nem csak kamaszoknak Szolnok A Széchenyi-lakótelepen még 1994-ben kialakítottak egy hatvan négyzetméteres pincehelyiséget. Szerényen, szolidan berendezték, hozzá a pénzt pályázatok révén nyerték. Azzal a céllal, hogy a gyermekváros lakói és az itteni la­kótelepi fiatalok összebarátkozza­nak. A gyermekvárosiak azóta csa­ládi házban élnek, a kamasztanya pedig maradt. — Százhúsz gyerek jár ide tanulni, barát­kozni, ilyenkor pedig az időt hasznosan eltölteni. Egyszerre legkevesebben tizen­hármán voltunk, olykor meg hetvenen vagyunk. A legfiatalabb kétéves, a legidősebb huszonkettő. Mi, felnőttek heten dolgo­zunk, és szó van itt a felzárkóztatásról, beilleszkedési zavarokról, egészségügyi, kulturális szabadidős programokról. Égy tény, ide nem a gazdag, tehetős családok apróságai jönnek, inkább olyanok, akik az iskolában nem tudnak érvényesülni. Ha többet szeretne tudni róluk, kérdezze őket bátran - tanácsolta Tóth Ferencné intézményvezető. Nóra szép arcú 14 éves fruska, most megy nyolcadikba: — Nyolcán vagyunk testvérek, igaz otthon már csak ketten maradtunk. Apu meghalt, és hogy segítsek anyu­nak, eljárok gyümölcsöt szedni. Itt akad számítógép, magnó, vannak játé­kok, ami otthon nincs. 3,6-os az átla­gom, és ha jövőre végzek, a keróba ké­szülök. Vanessza, a barátnője hetedikes:- Az az igazság, itt jobban tudok ta­nulni mint otthon. Ráadásul a felnőttek segítenek, elmagyarázzák többször is az anyagot, ha valamit nem értek. Itt, ha ké­rem, külön foglalkoznak velem, míg a su­liban nagyobb a rohanás. Egyébként hár­mas a bizonyítványom, és fodrásznak ké­szülök. Mindennap jövök, nyáron is, mert jó itt lenni, mindig tanulunk vala­mit. Laci 16 éves, rövid hajú és felvették szakmunkástanulónak:- Én otthon tanulok, de a társaság mi­att ide is járok. Szeretnek, meghallgat­nak, elmondhatom a gondjaimat. Itt az lehetek, aki vagyok. A suliban, mivel kettes-hármas voltam, nem tartoztam a vezető diákok közé. Igaz, volt egy taná­rom, Zsolti bácsi a Hermannban, őt sze­rettem. Szabina küencéves, élénk tekintetű:- Négyen vagyunk tesók, nem sok a kereset, és külön tanárra nem futja. Ezért ha valamit nem értek, bejövök, itt szíve­sen segítenek. Mindig és mindenben.- Nyaralni mégy?- Még nem voltam, de az idén me­gyek a Tiszaligetbe. Jaj, de jó lesz! Sándor hatodikos, és nem akármilyen a bizonyítványa, mindenből kettes: — Apunak most van munkája, anyu­nak nincs, pedig korábban mindig dol­gozott. Négy éve járok ide, van egy ba­ráti társaság, ahová tartozom. Különö­sen azt szeretem, ha focizunk, mert én vagyok a kapus. A legfontosabb a csa­patban, hiszen ha hibázok, az már gól. Kitty tizenkettő múlt. Hatodikos, 3,2- es eredménnyel. — Én jövök mindig: tanév közben is, meg ilyenkor is. A társaság miatt, azért, hogy lehet tanulni meg játszani. Úgy fog a fejem, hogy nekem 4-5 órát kell tanul­nom ezért az eredményért. Egyébként masszőr szeretnék lenni, és nagyon vá­rom már a napközis tábort, ami a Tiszali- getben lesz. Vanda ötéves, még óvodás. Öt testvére van otthon, a másfél szobás panelben, ezért játszani jár ide. János 16 éves. Süketnéma, ezért nehe­zen értik meg. Jóindulatú és az erőspor­tokat kedveli. Rengeteget erősít, ide jár sportolni. Addig már eljutottak a képzé­sével, hogy a nagybetűket ismeri. Szeret­ne olyan konditerembe járni, ahol több­féle erősítőgép akad. Még hosszasan lehetne folytatni a mi­érteket. Legtöbben azért érzik itt jól ma­gukat, mert valószínűleg pótolják nekik azt a szeretet és törődést, amelyet más­hol kevésbé kapnak meg. Egyébként a felnőttek megváltozott munkaképessé­gűek, a Luxin Kft. a foglalkoztatójuk. Baj, hogy kinőtték az Aranyi úti pincét, és jó lenne nagyobb helyiség. Építeni szeretnének egy faházat, a telek meg­van, és bíznak az önkormányzat, a pá­lyázatok sikerében. Mert a kamaszta­nyára, a kamasztanyákra szükség van. Tanév közben és ilyenkor is. Elvégre na­gyon sok a kinn csellengő, céltalanul tébláboló gyerek. És ugye itt mégis program, valamilyen hasznos időtöltés: játék, számítógép, foci stb. várja őket. Természetesen a felnőttek közreműkö­désével... D. SZABÓ MIKLÓS

Next

/
Thumbnails
Contents