Új Néplap, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-30 / 151. szám
H 2001. Június 30., szombat TÜKÖR 5. OLDAL MEGYEI Őszig van megbízott igazgató Az úthálózat állapota az országos szint alatt van Szolnok A hagyományos megyeházi sajtótájékoztatón Búsi Lajos elnök és Fejér Andor alelnök többek között a megbízott múzeumigazgató kijelöléséről, a tehetséggondozó ösztöndíjakról, továbbá a megye infrastrukturális helyzetéről tartott tájékoztatót. Búsi Lajos elmondta, hogy hétfőtől az új igazgató kinevezéséig, tehát a közgyűlés szeptemberi döntéséig dr. Bottyán Menyhért a megyei önkormányzat művelődési és népjóléü iroda helyettes vezetője látja el a megyei múzeumi szervezet megbízott igazgatói tisztét. A jelenleg szintén hiányzó gazdasági igazgatóhelyettesi posztra három jelentkező volt. A döntés a megbízott igazgató joga lesz, az önkormányzat Bedő Gyu- láné kinevezését javasolja. A megye egyről kétmillióra emelte a tehetséggondozó pályázaton elnyerhető ösztöndíjakra szánt összeget. Ez évente folytatódik mindaddig, amíg eléri az ötmillió forintot. A tíz hónapig folyósított, havonta tízezer forintos ösztöndíjra évente pályázni kell, azoknak is, akik korábban már megkapták. Fejér Andor a megye infrastrukturális helyzetéről adott képet a közgyűlés legutóbbi napirendi pontja alapján. Kiemelte, hogy a szennyvíztisztító-kapacitás három év alatt megduplázódott a megyében, a telefonellátottság hasonló az országos átlaghoz. Az ivóvíz arzéntartalma Jásziványban és Tiszabőn meghaladja az egészségügyi határértéket. Ezen arzénmentesítővel, illetve új kút fúrásával segítenek. Az 1314 kilométernyi úthálózat állapota az országos átlag alatt van. Ez elsősorban a mellékutak- ra vonatkozik. A településeket elkerülő szakaszok, valamint a szolnoki Szabadság téri csomópont kiépítése várhatóan javítja a helyzetet. A megyének van egy működő és egy nem működő katonai repülőtere. Ezek közül a kunmada- rasi polgári hasznosítása és a szolnoki kettős hasznosítása hosszabb távon lehetséges. __________ BA Cs aládegyesítés kishajóval Átadták az évezred első révátkelőjét Tiszainoka Családok, barátok kerültek egymáshoz közelebb tegnap, amikor felavatták a községet Tiszakécskével összekötő új révhajót. Egyúttal az új évezred első vízi átkelő átadását is ünnepelték a festői Tisza-par- ton. Lassan egy évtizede dolgozik a tiszainokai önkormányzat azon, hogy újra megindulhasson a révközlekedés a két település között és ezzel újabb kapocs legyen két szomszédos megye, Bács-Kiskun és Jász- Nagykun-Szolnok között. Az előkészítésben partnernek bizonyult a szembeszomszéd Tiszakécske is, így már csak az árvíz levonulását kellett megvárni a révlejáró felújításával. A Csámpa névre keresztelt kishajót a Ma- hart készítette, ára 15 millió forint volt. Ez prototípus, a tervek szerint több folyami átkelőnél is ilyeneket fognak üzembe helyezni. A révhez vezető út megtisztítása sem volt könnyű feladat, összesen 2650 köbméternyi iszapot kellett elhordani, hogy szabaddá tegyék a lejárót. FOTÓ: CSI- A vidéki turizmus fellendítésének egyik kiváló eszköze lehet ez a kis hajó — mondta ünnepi beszédében Pfeffer Ferenc, Tiszainoka polgármestere. - De nem csak emiatt fontos az új rév, családok, barátok, kerülnek újra közel egymáshoz, s az sem elvetendő, hogy ezentúl sokan átjárhatnak bevásárolni Tisza- kécskére. Eddig ekkora támogatást nem nagyon kaptunk az államtól, s ez számunkra külön öröm. A község első polgára kifejtette még, hogy azért nagy siker a révhajó munkába állása, mert a kormány évente csupán egy új hajó építését támogatja, s először éppen Tiszainoka lett a nyertes. ______■ A kishajót rögvest birtokba is vették Röviden MARAD. Újabb hatvan napra meghosszabbította a különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsított Z. Gyula húsipari vállalkozó előzetes letartóztatását a megyei bíróság — közölte az MTI-vel Lengyel György, a megyei rendőr-főkapitányság sajtófőnöke. Z. Gyulát - aki a megszűnt szolnoki So- lami Húsipari Rt. vezetője és többségi tulajdonosa volt - december 28-án vették őrizetbe. TÁMOGATÁS. A karcagi önkormányzat a 2001-2002-es tanévben valamennyi karcagi általános és 20. életévét be nem töltött középiskolás gyermeket beiskolázási támogatásban részesít. A helyben tanulók a támogatást az iskolákon keresztül kapják majd meg, míg a vidéken tanuló gyermekek szülei, törvényes képviselői a személyi igazolvány és a gyermek iskolalátogatási bizonyítványának leadásával igényelhetik azt a polgármesteri hivatalban. SZÉKHELY: SZOLNOK. A több társaság egyesülése, illetve beolvadása után létrejött Mol-Gáz Kereskedelmi Kft. - mint a Mól Rt. többségi tulajdonában lévő gáz- szolgáltató - Szolnokot választotta székhelyéül. Ezt Viktor László ügyvezető igazgató jelentette be pénteken Szolnokon. ________■ Tö bb lesz a katonák fizetése Honvédség Az 1. Könnyű Vegyes Ezred a megalakulása óta tegnap elsőként tartott ünnepséget Szent László, a lövészek védőszentjének napján. A nemzetközi katonai együttműködésben is oroszlánrészt vállaló szolnoki ezred jogelőd szervezetei már jó néhány alkalommal megtartották fegyvernemi napjukat, tehát ez, a bemutatókkal is összekötött nyílt laktanyai rendezvény már nem számít újdonságnak az alakulat tagjai számára - tudtuk meg Keresztúri László ezredestől, az ezred parancsnokától. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkárának titkárságvezetője ünnepi köszöntőjében a haderőreform eredményeiről is megemlékezett. Mint mondta, az átalakulásnak ma már kézzel fogható jelei vannak. Végre megkezdődhetett az elavult gépjárműpark, az informatikai rendszer cseréje. Ezek a NATO-köte- lezettség szempontjából ugyan meghatározó tényezők, de az átalakulások kulcskérdése az ember. A honvédség sokat kíván tenni a lakáshelyzet javítása, a laktanyák felújítása, korszerűsítése érdekében. Ezekre több mint 100 milliárd forintot kívánnak áldozni az elkövetkezendő hat évben. Reform előtt áll a honvédség egészség- ügyi rendszere is. A cél az, hogy a katonák magasabb szintű ellátásban részesülhessenek. A jövő évtől a katonai munka anyagi megbecsülése is nőni fog. __________ HOY A fegyvernem ünnepe egyben az alakulat nyílt napja is volt, amelyen a katonák hozzátartozói is részt vettek. A bemutatott eszközök a legfiatalabb korosztály képviselőinek körében voltak igen népszerűek. fotó, mj A gyógyító ember ünnepén (Folytatás az 1. oldalról) Szintén a Semmelweis-naphoz kapcsolódóan adták át Szolnok város Kálmándi Mihály-díját is. A kivételes szociális érzékenységű gyermekorvos közel negyven esztendeig dolgozott a megyeszékhelyen, emlékére 1994-ben alapították a Kálmándi-díjat. Idén Borók Józsefné, az Egyesített Szociális Intézmény Területi Gondozó Szolgálat II. számú Gondozási Központ vezetője, dr. Lengyel Bertalan nyugalmazott bőrgyógyász szakfőorvos, dr. Miinich Béla nyugalmazott baleseti sebész, osztályvezető főorvos, Palotai Ferenc- né nyugalmazott városi vezető védőnő és dr. Vezsenyi Kálmánná dr. Sinka Irén nyugalmazott gyermekgyógyász főorvos, dr. Kálmándi Mihály egyik utolsó munkatársa részesült az eüsmerésben. Tegnap délután Jászberényben a Városháza dísztermében rendezték meg a helyi Semmel- weis-napi ünnepséget, ahol az egészségügyi és szociális területen dolgozók részére adtak át jutalmakat. Az ünnepségen dr. Magyar Levente polgármester kiemelte, hogy a rendszerváltás óta rengeteg ígéret hangzott már el az ágazat dolgozóinak, hogy helyzetükön majd javítani fognak. Az ígéretekből azonban vajmi kevés valósult meg. Ha vannak vesztesei a rendszerváltásnak, a szociális és egészségügyi ágazat dolgozói biztosan közöttük vannak. A polgármester rámutatott azonban, hogy az e területen munkát vállalókat hivatástudatuk, szakmaszeretetük rendkívüli teljesítményre ösztönzi. Mindezzel pélke díjat adott át Borics Józsefné bölcsődei vezető gondozónőnek, Hunyadi Anna szakápolónőnek, Kucza Edit szakszervezeti titkárnak. A szociális és vallásügyi bizottság elnöke, Taczmann András pedig Mezeiné Kovács Margitnak, a polgármesteri hivatal szociális irodavezetőjének, Molnár A megyeházán Búsi Lajos megyei közgyűlési elnök adta át a dijakat fotó: mj dát mutatnak a társadalom többi Lászlónének, aki a Római katoli- tagjának is. Csak köszönni lehet kus Szeretetotthon mosónője, Fü- mindazt az áldozatot, melyet lop Vilmosnénak, a Jászberényi munkájuk elvégzéséért vállalnak Szociális Intézet főszakácsának, - fogalmazott a városvezető. valamint Kun Sándoménak, a Az ünnepség keretében dr. Vá- Jászladányon működő szociális lenti Béla, az önkormányzat otthon élelmezésvezetőjének, egészségügyi bizottságának elnö- ______________________szs. bcs NÉ PDALOS RANDEVÚ. Immár második alkalommal adott otthont országos vasutas népzenei találkozónak és minősítőnek a szolnoki Vasutas Csomóponti Művelődési Központ. Képünk a záhonyi Arany Ősz Népdalkor előadása közben készült.________________fotóíbugámv jáhos Ho gyan küzdene a kábítószer ellen? Körkérdés Ez a hét országszerte a drog elleni küzdelem jegyében telt. Számtalan előadás, konferencia és rendezvény próbálta ráirányítani a figyelmet a szenvedélybetegségek legveszélye- sebbikére. Lapunk ennek kapcsán arról kérdezett járókelőket: milyen módszereket vetne be a kábítószer elleni harcban. Peszeki László, 62 esztendős nyugdíjas:- Magam is rabja vagyok valami hasonlónak, hiszen évtizedek óta dohányzom. így aztán saját tapasztalatból tudom, mit jelent, hogy az ember nem tud leszokni egy ilyen szenvedélyről. Szerintem komolyan szigorítani kellene a kábítószerek terjesztéséért és használatáért kiszabható büntetéseket. Emellett pedig talán még a rendőri jelenlét fokozása volna a megelőzés legcélravezetőbb eszkö- ze. Áchimné Borsá- nyi Ildikó, 31 éves tanár:- Középiskolában tanítok, így nap mint nap szembesülök azzal a ténnyel, hogy ez a korosztály talán a legveszélyeztetettebb. Sajnos a szülők egy része tőlünk, pedagógusoktól várja, hogy megóvjuk gyermekeiket a drogoktól. Pedig a megelőzésben a családi háttérnek is döntő jelentősége van. Az iskola elsősorban a tájékoztatásban és a tanórák alatti odafigyelésben tudja segíteni, kiegészíteni ezt a munkát. Szűcs Pál, 51 esztendős köztisztviselő:- Véleményem szerint minden területen lehetne javítani. Egyrészt a szórakozóhelyek fokozott ellenőrzésével hatékonyabbá kellene tenni a megelőzést. Ámbár előbb ideje volna megteremteni a kulturált kikapcsolódás lehetőségét. A kábítószerek behozatalának és itthoni terjesztésének is megpróbálhatnának eredményesebben gátat szabni. Végül a gyerekek felvilágosítása és a családi kapcsolatok javítása is kaphatna valamivel nagyobb hangsúlyt a jelenleginél. BUOÁNY