Új Néplap, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-30 / 151. szám

6. OLDAL 2001. Június 30., szombat AHOL ÉLÜNK JÁSZDÓZSA AZ ÚJ ÉVEZREDBEN Összefogásban A jász világtalálkozó gondolata 1994-ben, a jászkun redemptió 250 éves évfordulójának előké­születei során merült fel - emlé­kezett vissza H. Bathó Edit, a Jász Múzeum igazgatója, mikor a találkozó kezdetéről érdeklőd­tünk. A szervezők szerették vol­na elérni, hogy őseink önmeg­váltásának jeles évfordulóján va­lamennyi jász együtt ünnepel­jen. Először a „kirajzott” telepü­léseket (Kocsér, Lajosmizse, Jászszentlászló, Jászkarajenő, Újireg stb.), majd az ország kü­lönböző területeire elszármazot­takat, végül pedig a külföldre szakadt földijeiket vették szám­ba. A kutatómunka nem volt hi­ábavaló; több száz, több ezer el­származottat sikerült az első ün­nepségre invitálni, amit Jászbe­rényben 1995. július 29-én tar­tottak. Az első világtalálkozón Jászberény mellett szinte min­den település szervezett kisebb- nagyobb ünnepségeket. A sike­ren felbuzdulva határozott úgy a Jász Önkormányzatok Szövetsé­ge, hogy ezt követően minden évben más és más település szer­vezi meg a találkozókat. A nemes szándék szép hagyo­mánnyá kezd válni a térségben, hiszen Jászárokszállást, Jászapá­tit, Jászfényszarut, Jászalsó- szentgyörgyöt, Jászkisért köve­tően most már hetedik alkalom­mal gyűlnek össze az elszárma­zottak és a helyben élők, hogy bemutassák értékeiket. Az eltelt hat év kiválóan bizonyította a ta­lálkozó szükségességét, s azt az egyre erősödő igényt, ami a ha­gyományok felelevenítésére, ápolására irányul - mondta H. Bathó Edit. ÚJ BUSZMEGÁLLÓ. A Jász Világtalálkozóra elkészül a település új buszmegállója, mely az elavult „bádogdobozt” váltja fel a falu főte­rén. Az önkormányzat törekvése, hogy folyamatosan felújítsa, rend­be tegye a település közterületeit. A közeljövőben nyújtanak be pá­lyázatot új játszótér építésére, ezután folytatódhat a piactér megkez­dett burkolatfelújítása is. _____________ _ ■ Ol vasókönyv, nem csak gyerekeknek A köztiszteletben álló nyugalma­zott pedagógus, helytörténész, a Jászságért-díjas Gulyás János kö­zel egy évüzedes vágya valósul meg azzal, hogy a világtalálkozó előtt néhány nappal megjelenik első helytörténeti gyűjteményes kötete A Jászság és Dósa címmel. Az olvasókönyv persze nem az első munkája a helyi honismereti szakkör oszlopos tagjának, szá­mos megyei és országos helytör­téneti pályázaton vett már részt, ahol kutatásai eredményeit tette közzé. Most azonban könyv for­májában jelenhet meg egy olyan munka, mely a Jászság, még in­kább Jászdózsa történetével fog­lalkozik. Az 1800-as évek vége óta nem volt olyan kötet, mely a kistele­pülés történetét foglalta volna össze. A megjelenést jelentős mértékben támogatta az OTP Bank Rt., a Jászdózsáért Közala­pítvány, valamint az a mintegy négyszáz előfizető, aki már a könyv kiadása előtt bizalmat sza­vazott a szerzőnek. A jász világ találkozik Dózsán „Nem az a kérdés, mennyibe kerül, hanem hogy mit hoz a találkozó” Jellegzetes „dósai” kép: a Szt. Mihály-templom tornya a kétszáz éves műemlék híddal — Jászdózsa az a kistelepülés a Jász­ságban, melynek leginkább sikerült megőriznie a jász falvak jellegzetes képét az elmúlt évtizedek során. Re­mek alkalmat teremt számunkra a Jász Világtalálkozó ahhoz, hogy meg­mutassuk magunkat, kultúránkat, ha­gyományainkat, a falut — mondta dr. Szerencsés István polgármester a július 6-8. között megrendezendő találkozó jelentőségéről.-L Nem véletlen, hogy szá­mos kiadvány jelent, jelenik meg a találkozóhoz kapcso­lódva?- Egyáltalán nem. A most elkészült képeslapok, brosúrák, térképek, illetve egy helytörténeti kötet megjelentetése mind azt a célt szolgálja, hogy minél többen, minél többet megtudjanak rólunk.- Mindehhez rengeteg pénz kell. Ilyen gazdag az önkor­mányzat?- Az önkormányzatnak minderre nem lett volna pénze, de szerencsére sikerült olyan tá­mogatókat találnunk, akik biz­tosították a kiadványok, s ezen felül a rendezvények anyagi hátterét. A találkozóra a Kár­pátok Alapítványtól, a Szeren­csejáték Rt.-től, valamint az OTP Bank Rt,-tői kaptunk jelen­tős anyagi hozzájárulást, nélkü­lük most nem tudnánk a jászdó- zsai jász világtalálkozóról be­szélni. Szerintem nem az a kér­dés, hogy mennyibe kerül, ha­nem hogy mit hoz a ta­lálkozó!- Miért van szükség erre a rendezvényre?- Egyrészt az első, 1995-ben megszervezett világtalálkozó megmu­tatta, hogy az emberek igénylik az ilyen, feszti- váljellegű programokat. Másrészt annak a kistér­ségnek az összefogását mutatja, mely területi szempontból jól körül­határolható, ráadásul egységes kultúrával ren­delkezik, tehát sok te­kintetben régiós elemek­kel bír. A település szempontjából már most ér­zékelhető, közvetlen haszna is van a talál­kozónak. A támogatásokból sikerült felújí­tani a XIX. század vé­gén tombolt tífuszjár­vány után, 1902-ben közadakozásból épült artézi kutat a piacté­ren, új buszmegállót építhettünk, s nem utolsó sorban a fenti támogatókon túl a VÍV Rt. segítségével megújulhatott a sportpálya. Új korlá­tok készültek, felújí­tottuk a kispadokat, a Tarnamenti - 2000 Rt. segítségével új „lab­dafogó” hálókat sze­relhetünk fel a nagy­pálya kapui mögé.-Smi lehet a közvetett haszna?- Egyelőre még nem lehet tudni. Az biz­tos, hogy a munkahelyteremtés hagyomá­nyos formái itt nem alkalmazhatók. Kevés a munkavállaló, s azok döntő többsége is már elhelyezkedett a jászberényi, jászárok­szállási, esetleg jászfényszarui gyárakban, vagy Budapestre „ingázva” találta meg szá­mítását. Azzal kell „gazdálkodnunk”, amink van. Egy csöndes jászsági faluval, melynek belterületén 3,5 kilométer hosz- szan a horgászásra kiválóan alkalmas Holt- Tarna húzódik. A község rendezési tervé­ben már kijelöltünk egy - három oldalról természetes vízzel körülvett - üdülőterüle­tet, melyben az elképzelések szerint sport- centrumot, fürdő- és horgászhelyeket alakí­tanánk ki. Ha mindehhez tartalmas progra­mokat tudunk adni, ha bemutatjuk sajátos kultúránkat, bázisa lehet a turizmus fejlő­désének. Felújítják a majd százéves piactéri artézi kutat A legnagyobb gazdálkodó A település legnagyobb, s így meghatározó jelentősé­gű mezőgazdasági szereplő­je a Tarnamenti-2000 Rész­vénytársaság. A társaság nem csak a gazdasági élet­ben tölt be központi szere­pet, hanem résztvevője, tá­mogatója a helyi közélet­nek, kultúrának. Nem meg­lepő tehát, hogy a jász világ- találkozónak is társszerve­zője, s egyben védnöke.- Miért érezték fontosnak a támo­gatást - kérdeztük Kovács István elnök-vezérigazgatót?- Mint meghatározó gazdasá­gi egység Jászdózsán, rendszere­sen támogatjuk a községi civil szervezeteket, alapítványokat, a helyi sporttevékenységet. Ilyen előzmények után talán érthető, hogy fontosnak, szinte kötelessé­günknek éreztük, hogy a kistér­ség legnagyobb ünnepének elő­készítésében, megvalósításában is tevékeny részt vállaljunk. A ta­lálkozó költségvetésének jelen­tős részét tudtuk üzleti, gazdasá­gi partnereinken keresztül bizto­sítani.- Nemrégen jött létre a rész­vénytársaság.- Másfél éve alakult meg a jászdózsai Tarnamenti Mezőgaz­dasági Szövetkezetből részleges átalakulással. Úgy éreztük akkor, hogy a szövetkezeti forma nem nyújt elegendő teret a fejleszté­seknek, a naponta változó társa­dalmi, politikai, gazdasági, jogi környezet követésére, ezért dön­töttünk az átalakulás mellett.- Hogyan tudnak eredménye­sek maradni?- Ehhez folyamatosan fejlesz­téseket, beruházásokat hajtunk végre. Idén a szarvasmarha-tele­pünkre már beszereztünk egy új takarmánykeverő-kiosztó kocsit és egy bálabontó-almozó gépet mintegy 13 mülió forint értékben. Célkitűzésünk a tehénférőhelyek bővítése új istálló építésével, fej­leszteni szeretnénk a vadgazdál­kodást, illetve szeretnénk megújí­tani a sertéstelep technológiáját. Számításaink szerint minderre közel 84 millió forintot fordítunk. Távlati terveink része a TÜZÉP-te- lep üzemeltetése a községben, valamint a konyha felújítása és beindítása, ami újabb 5-6 millió forintos ráfordítást igényel a tár­saságtól ___________________■ Röv iden HORGÁSZVERSENY. A 350 ta got számláló Tarnamenti Hor­gász Egyesület a mintegy 120 résztvevőre számít a meghívásos horgászversenyen július 6-án. Az előkészületek során összesen 15 mázsa halat telepítenek a Holt- Tamába annak érdekében, hogy minél biztosabb legyen a fogás a versenyen. Egy héttel a világtalál­kozó után július 14-én tagjaik számára szervezik meg az éven­ként szokásos horgászversenyt. DIÁKOTTHON. Az önkor­mányzat megkezdte annak vizs­gálatát, hogy miként lehetne hasznosítani az évekkel koráb­ban felépült 27 férőhelyes diák­otthont. A turisztikai lehetősé­geket szem előtt tartva, a panzi­ónak is átalakítható épület mű­ködtetésére befektetőt keres a település._________________■ VI I. Jász Világtalálkozó, Jászdózsa Július 6. (péntek) 7.00 Meghívásos horgászverseny a Holt-Tárnán. Védnöke: dr. Pintér Károly, az FVM Vadgazdálkodási és Halászati Főosztályának veze­tője. 14.00 A világtalálkozó megnyitója a Polgármesteri Hivatalban 14.30 Vraskó Zsófia és Krepárt Melinda kiállításának megnyitója a Polgármesteri Hivatalban 15.15 A Jász Alkotók Köre, vala­lint Tusor Hajnalka keramikus kiállításának megnyitója a Közsé­gi Könyviárban 16.00 Jász versmondók versenye gyermek, ifjúsági és felnőtt kate­góriában a Községi Könyvtárban 18.00 Emléktábla avatás az Idő­sek Otthonánál dr. Anthóny Mik­lós községi orvos emlékére 18.30 A III. nemzetközi alkotótá­bor kiállításának megnyitója az Idősek Otthonában Július 7. (szombat) 7.00 Zenés ébresztő a Szent Mi­hály téren 7.45 Emléktábla felavatása a közel 200 éves, műemlékké nyilvánított Kőhídon 8.00 A felújított kút felavatása 8.30 Ünnepi szentmise a Szent Mihály Templomban. A szentmi­sét celebrálja dr. Seregélyi István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke, az Európai Püspöki Konferenciák alelnöke. A Jász Himnusz orgonaváltozata. Énekel: Tálas Ernő, a Stockholmi Királyi Operaház énekese. 10.00 A résztvevők felvonulása a kunszentmártoni Menetzenekar vezetésével, az Egyesített Jászsági Lovas Bandérium kíséretével 11.00 Díszünnepség a Szent Mi­hály téren A Jász Himnusz ősbemutatója /Gaál Áron és Borsody László ze­neszerző műve/ Előadja: Rékasi Károly színművész, Palotásy Já­nos Vegyeskar Ünnepi beszéd - dr. Áder János, a Magyar Köztársaság Országgyű­lésének Elnöke A millenniumi emlékzászló átadása (A zászlót átadja dr. Áder János.) A Szabad Jászok Zászlajának és a Jászság Redemptios Zászlajának bemutatása Zászlószentelések (A zászlókat megszenteli: dr. Sere­gély István egri érsek) A Jászságért" díj átadása A Jászdózsáért" kitüntető díj át­adása Dr. Szekeres Imre köszöntője a védnökök nevében Gál Valéria köszöntője az elszár­mazottak nevében: Gubicz András jászkapitány beszámolója, Bollók György jászkapitány beiktatása 14.00 A résztvevő települések művészeti csoportjainak bemuta­tója a Szent Mihály téren Csíkszentsimon-Csatószeg, Jász dózsa erdélyi testvértelepülésé­nek kulturális műsora 16.00 A Jászdózsai SE és a Ferenc­városi TC Öregfiúk Csapatának nagypályás labdarúgó mérkőzése 18.00 Hargitai Géza, Kossuth-dí- jas hegedűművész és barátai hangversenye a templomban 19.00 Esti szórakoztató műsor a Szent Mihály téren Konferál: Agárdi László előadóművész Meg­hívott vendégművész: Ihos József humorista-parodista Óvodások, kisiskolások, helyi fia­talok műsora 21.00 Könnyűzenei programok a Szent Mihály téren 21.00 Dr. Tóth János jászalsószent- györgyi polgármester koncertje 21.30 Jászsági fiatalok musical és filmzene részleteket adnak elő 22.00 Tűzijáték a Kőhídnál 22.15 Auth Csilla műsora 22.45 Utcabál hajnalig. Zene: In­tegrál Zenekar Július 8. (vasárnap) Sportrendezvények, települések közötti vetélkedők 9.00 Megnyitó a sportpályán 10.00 Települések közötti kispá­lyás focitorna. Vetélkedők, verse­nyek a helyi ifjúsági önkormány­zat szervezésében Barlangászok bemutatója, mászó-fal 17.00 A VII. Jász Világtalálkozó záróünnepsége a sportpályán 22.00 Utcabál a sportpályán. Ze­ne: Vígh Zoltán és Szalay György. A XX. század első jászkapitányának megválasztására 1998-ban, a Jász- fényszarun meg­rendezett jász vi­lágtalálkozón ke­rült sor. Az egykori közjogi méltóság mára tiszteletbeli funkció lett, de nimbusza egyre inkább emelke­dik. A felelevení­tett hagyomány szerint immár ne­gyedik alkalommal választanak jászkapitányt Jászdózsán. Gu­bicz András jászkapitány aki egy éve tölti be a tisztséget, Bollók Györgynek adja át a kapitányi posztot. A július 7-én tisztségébe ikta­tandó, dózsai születésű Bollók György Jászkiséren él családjá­val, de kapcsolata soha nem sza­kadt meg a szülő­falujával. A két­gyermekes csa­ládapa így véle­kedett a lehető­ségről: - Nagyon meglepett a fel­kérés, ugyanak­kor rendkívüli megtiszteltetés­nek érzem, hogy rám esett a képvi­selő-testület vá­lasztása. Elődöm sokat tett azért, hogy minél job­ban emelkedjen a jászkapitányok tisztelete. Nagy lelkesedéssel, s a hagyományok tiszteletben tartásával készülök az avatásra, majd a feladataim el­látására. A múltban szerzett tapasztala­tokat, őseink hagyományait nem szabad elfelejteni, tovább kell ad­ni az utókornak. Minden jászok kapitánya lesz Az oldal az önkormányzat és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az önkormányzat viseli.

Next

/
Thumbnails
Contents