Új Néplap, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)
2001-05-22 / 118. szám
2001. Május 22., kedd MOZAIK 7. OLDAL Versenyre készül a királyi szakács JÁSZBERÉNY „A Kinizsi-birtok Főszakácsa” címért indul ismét „harcba” a jászberényi ifj. Tukacs István szakács nagymester. Az Abonyban immár hagyományos nemzetközi szakácsversenyen már nem első ízben áll a képzeletbeli rajtvonalhoz kuktáival, Seres Gézával, valamint Cseh Zoltánnal. Olyan szítik el a hamuba sült pogácsát. A süteményekhez nádmézet használnak, a szomjúság oltására pedig mézsört és ürmösbort ajánlanak. A Kinizsi-birtok Szakácsa címet elnyert séf az Abonyban június 2-án sorra kerülő versengést remek felkészülési lehetőségnek szánja az augusztus 5- én, Nagyszakácsiban sorra kerüTukacs István ínyencségekkel kívánják elkápráztatni a zsűrit, mint a csikóhúsból készült gulyás vagy a töltött, nyárson sült nyulak. Nyársra húznak még egy vadmalacot is, illetve főtt ételt is készítenek malachúsból. Egy eredeti, 1211-ből ránk maradt receptúra szerint kélő királyi szakácsversenyre, ahol Mátyás király korabeli étkeket kell elkészítenie a nevezetteknek. Ifj. Tukacs István háromszor hódította már el a Királyi Szakács címet a színvonalas versenyen. _________________________BCS Me g akarta ölni nevelőanyját Érd Nevelőanyja ellen elkövetett gyilkossági kísérlet miatt vettek őrizetbe egy diáklányt. A 14 éves P. Zita május 17-én este alvó nevelőanyjára rágyújtotta ágyát, majd eltávozott otthonról. Az asszony felébredt, eloltotta a tüzet, majd bejelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen. Közben az eltűnt lány ellen körözést adtak ki, s végül is 18-án az érdi buszpályaudvaron meg is találták. A lány a rendőröknek beismerte, hogy ő akarta megölni nevelőanyját - aki kilenc éve viseli gondját — s az asszony rossz tanulmányi eredményei miatt rendszeresen verte, amit így akart megtorolni. Azt is elismerte, hogy először a nevelőanyja torkának elvágását fontolgatta, de végül is az égetés mellett döntött. MTI Érdemes kicsit szétaprózni a pénzt Varga Mihály: az erősödő forint miatt senki nem veszíti el a munkahelyét Nem célszerű egyetlen dologba befektetni a megtakarított pénzünket, mert vagy nagyon jól, vagy nagyon rosszul járunk — jelentette ki a lapunknak adott interjúban Varga Mihály pénzügyminiszter. Bocskaikért- A forint lassú, de folyamatos erősödése tapasztalható azóta, hogy a kormány a jegybanktanáccsal együtt az árfolyam ingadozási sávját plusz-mínusz 15 százalékra szélesítette. Arra kérném, hogy szemléletes példákkal, mindenki számára próbálja meg érthetővé tenni a sávszélesítés lényegét.- Az intézkedés hatásával a polgár leginkább a valutaváltó helyeken szembesül. Azt látja, hogy míg korábban 302-303 forintba került egy dollár, addig most 291-292 forintért juthat hozzá. Magyarul a pénzünk többet ér, mint korábban, ezért a nyár folyamán olcsóbban nyaralhatunk külföldön, mint eddig. A döntés vállalkozásokra gyakorolt hatása attól is függ, hogy az adott cég milyen ágazatban működik, és, hogy külföldre vagy belföldre termel. Amely cégek termékeiben nagyobb az importtartalom, azoknál érezhető változás nincs, hiszen az importot valutáért veszik, és az exportbevételük is valutában jelentkezik. Gondot azoknak jelenthet, akik importtermékből belföldi piacra szállítanak, hiszen ezek az import miatt az itthon értékesített termékükért kevesebbet kapnak az erősebb forint miatt. Szeretnék mindenkit megnyugtatni: a forint erősödése révén senkinek nem kell attól tartani, hogy a munkahelyét elveszd, vagy, hogy a piacai lényegesen beszűkülnek.- Az infláció alakulása kapcsán több variációról lehet hallani. 7-7,5, 8-8,5, és 8,5-9 százalékról is beszélnek a szakemberek. A jelen állás szerint mennyi lesz az annyi?- Félig-meddig hitbéli kérdéssé vált, hogy az infláció alakulását ki, hogyan ítéli meg. Tény, hogy ma lassabban csökken a pénzromlás üteme, mint ahogy azt korábban vártuk. Ennek vannak külső okai (magasabb olajár, gyengébb euró), és vannak sajnos belső okai is. Alapvetően a vártnál magasabb mezőgazdasági, élelmiszer-ipari árak. Ezeket leszámítva azonban az inflációs tendencia csökken. Reményeink szerint idén átlagosan 8-9 százalék közötti inflációról tudunk majd beszélni. Év végére, decemberre pedig egy 6-7 százalék körüli inflációt várunk.- A vártnál magasabb infláció miatt egyre kevesebb az igazán vonzó pénzügyi befektetési lehetőség. Biztosan sokakat érdekelne, hogy a pénzügyminiszter milyen összetételű portfóliát ajánlana a befektetőknek.- A felelősséget mindenkinek magának kell vállalnia, amikor a pénze felhasználásáról dönt. Nem célszerű egyetlen dologba befektetni a pénzünket, mert vagy nagyon jól, vagy nagyon rosszul járunk. Akár ingatlanba, akár állampapírba, akár részvénybe vagy befektetési jegybe, de érdemes kicsit szétaprózni a pénzt, hiszen ezek összessége hoz egy olyan növekedést, ami a gazdaság tényleges teljesítményének megfelel.- A Budapesti Értéktőzsde folyamatos mélyrepülését elemzők egyrészt a kedvezőtlen világgazdasági folyamatokkal, másrészt viszont azokkal a kormányzati beavatkozásokkal magyarázzák, amelyek révén a stratégiai nagyvállalataink pozíciója gyengült. Az ön véleménye szerint meddig vállalható az, hogy az állam politikai/szociálpolitikai megfontolások alapján avatkozik be piaci folyamatokba?- Sajnos, a magyar tőzsde nem kivétel az európai börzék sorában. Mindegyik tőzsde zuhan, mivel olyan hangulat van ma a világpiacon, ami általában eladásra készteti a befektetőket. Ebből a szempontból tehát egy világfolyamat részesei vagyunk, ami persze nem kell, hogy vigasztaljon bennünket. Ami a kérdés második részét illeti: én úgy látom, hogy a magyar kormány eddig is nagyon sokat tett azért, hogy a tőzsdei befektetések biztonsága megteremtődjön. A törvényalkotásban éppen most van napirenden két olyan törvényjavaslat is, ahol éppen a kisbefektetők védelme, a vállalatfelvásárlási szabályok erősítése a cél. A tőzsdén (ezt nekünk is meg kell tanulni) cégek vannak, ezek különböző ágazatokban dolgoznak. Attól függően, hogy egy ágazat helyzete miként változik a világgazdaságban, illetve, hogy a cég döntései milyenek, a vállalat értéke fel- vagy lemehet. Azt javaslom mindenkinek, hogy a cég állapotát és termékeinek eladhatóságát nézze meg, mert ezekből lehet általában a jövőre következtetni. Ha jól döntöttünk, és a cég nyereséges, akkor osztalékot kapunk és boldogok lehetünk, de ha veszteséges, azon a magyar kormány sem tud segíteni. ________ REGIOPRESS Da náin története a javítóintézet színpadán Debrecen Az országban ez a legjobb hely — vélekednek néhá- nyan a debreceni javítóintézet lakói közül. A lelkesedés persze most egy különleges eseménynek is szól: Moliere Dandin György című vígjátékát vitték színre a renitensek.- Az egyik foglalkozásra Gyöngyi néni behozta A reneszánsz ember című fűmet, amelyben Danny de Vito renitens katonákat nevel, méghozzá úgy, hogy Shakes- peare-t játszat velük - meséli a címszerepet alakító fiú szőke-bodor, korabeli parókában. Ez nagyon tetszett nekünk. Elhatároztuk, megmutatjuk, hogy mi is képesek vagyunk másra is, mint amiért idekerültünk.- Hogy nem csak lopni tudunk- teszi hozzá legyezőjét lóbálva Lükeháziné, egy komoly, barna szemű fiú, aki szerepének megfelelően hosszú hajat és pöttyös szoknyát visel. A bűnlajstrom egyébként változatos: rablással és a szabadság korlátozásával is gyanúsítják a produkció szereplőit. Nem szívesen beszélnek erről, mint mondják, inkább nem dicsekednének. Hogy gyermeknap helyett most tartják az előadást, annak prózai oka van. A Dandin Györgyöt játszó fiatalembernek a napokban lesz a tárgyalása. Akár felmentik, akár elítélik, mindenképpen elkerül az intézetből. így a bemutató egyben a darabtemetés is.- Kilenc hónapja vagyok itt - magyarázza a főszereplő. Most fogok vizsgázni virágkötészetből, de kertészkedem is, irodalom és dráma szakkörbe járok. Nagyon sok minden történt velem az intézetben, és a szüleimmel is megerősödött a kapcsolatom.- Az, hogy mit követtek el és mi lesz a büntetésük, nem rám tartozik — kapcsolódik be a beszélgetésbe Gyöngyi néni, azaz Kiss Józsefné gyermekfelügyelő. Nekem az a dolgom, hogy visszafordítsam, megtartsam őket a társadalom számára. Ehhez meg kell találni a követelmények és az engedmények helyes arányát. Nehezen boldogultam a fiúkkal kezdetben, tíz évig egyébként is lányokkal dolgoztam , ezért is folyamodtam segítségért a filmhez. Engem is meglepett, ahogyan a gyerekek belelkesedtek. Megrohamozták a könyvtárat: Van itt Shakespeare? - kérdezték. Ennek ellenére azt gondoltam, kicsit könnyebb lesz, ha inkább Moli- ere-rel kezdjük.- A szöveg valamelyest egyszerűsítve és rövidítve került a gyerekek kezébe. így is sok szót, kifejezést kellett értelmezni - meséli Kiss Józsefné, aki a darabot átdolgozta és színpadra állította. A gyerekek a legkülönbözőbb kulturális háttérrel érkeztek az intézetbe, így a próbafolyamat közel két hónapig tartott. A készülődés szinte minden szabad idejét igénybe vette a maroknyi társulatnak, amelyben akárcsak Moliere korában a női szerepeket is fiúkra osztották.- Nagyon rossz gyerek voltam- meséli a lányruhás Robi, aki tizennyolc évesen már börtönviselt és egy hat hónapos kislány édesapja. Az elmúlt hónapokban rengeteget változtam, rájöttem, hogy semmi értelme az ellenállásnak, hiszen a nevelőimmel meg lehet beszélni a problémáimat.- A magatartásuk mellett a jellemük is sokat változott az intézetben, nem is beszélve a szókincsükről. Ha valamit elvétenek, nem trágár szavakat használnak, hanem idéznek a szövegből: a teremburáját! a szereplők nem nevetnek ezen, komolyan bólogatnak, hogy így igaz - mondja Gyöngyi néni.- Bekerültem ide, és a végén még sztár leszek — vélekedik a Klitandert, a gaz csábítót alakító Laci.- Magad sem gondoltad volna- summázza a beszélgetést Kiss Józsefné -, hogy egyszer nem a rendőrségi, hanem a kulturális hírekben szerepelsz. ______________ ___REGIOPRESS Röv iden ANYÁTLANOK. Egyre több apa neveli egyedül gyermekét az Egyesült Államokban: 2,2 millió háztartásban nő fel a gyermek anya nélkül. A tavaly megtartott népszámlálás adataiból kitűnik, hogy ez tíz év leforgása alatt 62 százalékos növekedést jelent. Többé már nem állja meg a helyét az az előítélet, amely szerint az apák nem törődnek gyermekeikkel - mondta a Michigan államban élő Vince Regan internetes tanácsadó. Regan maga is egymaga neveli öt gyermekét. NINCS MESE. Huszonkilenc bűnözőt - rablókat és gyilkosokat - végeztek ki vasárnap Kínában a szervezett bűnözés elleni országos hadjáratban. Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet adatai szerint 1998-ban Kínában 2701 embert ítéltek halálra, és 1769-en végre is hajtották az ítéletet. Kínában évente több embert végeznek ki, mint a világ összes többi részén együttvéve. HAJJAJ. Az éveken át végzett rendszeres hajfestés megháromszorozza a hólyagrák kockázatát - szögezte le Andreas Böhle, a lübecki urológiai klinika főorvosa a Gesundheit című orvosi szaklapban. Böhle szerint a festékanyagok és intenzív színárnyalatok többnyire két összetevőből állnak, amelyeket a hajfestés előtt összekevernek. Ezek csaknem minden esetben tartalmaznak aromás aminosavakat, amelyeknek veszélyessége már régóta ismert. Az aromás aminosavak nemcsak hólyagrákot és allergiát okozhatnak, hanem károsak az anyaméhben növekvő magzatra is. JÓL MEGY. Egymillió márkával kerestek átlagban többet a német csúcsmenedzserek tavaly a megelőző évinél. A frankfurti tőzsdei kereskedelem vezető harminc részvényét (DAX) adó vállalatok vezető embereinek éves átlagjövedelme ezzel együtt is 3,4 mülió márka volt. A csúcscégek csúcsvezetőinek jövedelme között jelentős különbségek vannak. A Deutsche Bank vezetői átlagosan 15 és félmillió márkát visznek haza évente, míg a német posta vezetőinek átlagos évi javadalmazása 1,3 millió márkát ért el. ___________________________________MTI A FRANCIA GRIMAUD VÁROSÁBAN több ezer Harley Davidson motorbicikli-tulajdonos tizenegyedik alkalom volt, hogy a legendás kétkerekű európai hívei összegyűltek. Ez már a EUROPRESS/EPA