Új Néplap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-15 / 39. szám
10. OLDAL MOZ A I K 2001. Február 15., csütök Tévedések és felfedezések A gyógyítás tudományát jelentős lépésekkel juttatták előbbre azok az orvosok, akik saját magukon végeztek kísérleteket. Vállalták egyrészt a halál kockázatát, másrészt orvostársaik megvetését. Az önkísérlet a múlt században volt igen nagy divatban. Andrew White, angol orvos 1802-ben egy egyiptomi kórházban szánt szándékkal maláriával fertőzte meg magát, majd pestises sebváladékkal is, bizonyítandó hipotézisét, miszerint az utóbbi hat a malária ellen. Hat nap múlva, szörnyűséges kínok után, delíri- umos állapotban halt meg. A szifilisz, a malária, a flekktífusz, a lepra, az álomkór és más rémes betegségek ellen kifejlesztett oltóanyagok első kipróbálói sokszor maguk a kutató orvosok voltak. Persze kísérleteztek foglyokon, katonákon is, de elméleteik és meggyőződésük rabjai nem kímélték saját családtagjaikat sem. Hasonló gyökerekből táplálkozik a ma olyannyira divatos homeopátia. Sámuel Hahnemann, a módszer atyja 1796-ban állította fel híres alaptételét, mely szerint a gyógyhatású szerek éppen azokat a betegségeket képesek meggyógyítani, amelyeket az egészséges emberben előidéznek. Vannak persze hepienddel végződő történetek is. Horace Wells például 1844-ben véletlenül fedezte fel az úgynevezett kacagógáz narkotikus tulajdonságát, s attól kezdve fogászati rendelőjében megszabadította betegeit a foghúzás kínjától. Nevezetes és látványos önkísérletet hajtott végre 1929-ben Werner Forssmann Berlinben, amikor elérzéstelenítette könyökét, és egy beolajozott katétert tolt fel kari vénájába, egészen a szívkamrába. A katéter kilógó végét tartva ment a röntgenbe, hogy bebizonyítsa, igenis lehetséges az akkor még lehetetlennek tartott beavatkozás, a szív katéteres vizsgálata. Később, 1959-ben Forssmann Nobel-díjat kapott. Barry Marshall, amerikai belgyógyász szintén saját magán végzett kísérlettel cáfolta azt az 1929-ben még uralkodó nézetet, hogy a gyomordaganatokat a savhiány és a stressz együttes hatása okozza. Marshall megsejtette, hogy az elváltozást baktérium gerjeszti, méghozzá az a helyobacter pylori, amelyet orvoskollégája izolált. Az önként megivott tömény baktériumoldat hatására nyolc nap alatt majdnem meghalt, de sikerült igazolnia a tézist: a gyomorsavat a baktérium eszi meg, nem a stressz. A Marsot életre lehet kelteni Ulrich Walter, az IBM német programigazgatója, 1993-ban 11 napot töltött az űrben. A fizikus űrkutató meggyőződése, hogy az emberiség a következő századokban nemcsak meghódítja a távoli bolygókat, de azokat az életre is alkalmassá teheti. Walter bejelentette: már ma mód lenne arra, hogy életre keltsék a halott bolygót, a Marsot. Először kémiai erőművet kell üzembe helyezni. Az erőmű által termelt üvegházi gázok felmelegítik a bolygót és felszabadítják az annak sarkvidékein található fagyott széndioxidot. Ennek következtében a fel- melegedés fokozódik, a Mars felszíne alatt felolvadnak a fagyott vizek. Tavak keletkeznek, növényeket lehet telepíteni, amelyek azután oxigént termelnek. Addig az embereknek zárt településrendszerekben kellene élniük, ahol megvan az élethez szükséges levegő és víz. A német kutató szerint ilyenfajta, önellátó telepet már 50 év múlva lehet majd a bolygón építeni, sőt: a nagyméretű űrtelepek lakói elindulhatnak hosszú bolygóközi utazásokra is. Idejük az utazásokra bőven lenne, hiszen valószínűleg vagy 600 évig eltartana, amíg a Mars olyan légkörrel rendelkezne, mint ma a Föld. Akkor viszont már arra is mód nyílik, hogy az emberiség - a Föld elpusztulása esetén - áttelepüljön a Marsra, vagy egy másik bolygóra. A zseniknek el kell bukniuk? Igazi kuriózumra készül a szolnoki Szigligeti Színház. Mozart előtt tisztelegnek Peter Schäffer művével, az Amadeussal, melynek március 10-én lesz a premierje. Kultúra A saját korában meg nem értett, irigyelt zeneszerző-óriás, Mozart és a középszerű Salieri története az első olyan darab a Szigligetiben, melyet már az új igazgató, Vass Lajos elképzelése alapján tűznek műsorra. Először arról kérdeztük a direktort, vajon miért éppen ezt a művet választotta.- Az Amadeust először filmen láttam és nagyon megtetszett, Mozart egyébként is a „szívem csücske”. Úgy éreztem, a múltamhoz — a zenei fesztiválok szervezéséhez — is kapcsolódna, ha egy ilyen darab lenne az első, amely valóban az én nevemhez kötődik a szolnoki színházban. Gondolataink szerencsésen találkoztak Szikora János rendezőével, akit szintén rendkívül érdekelt ez a mű, és szívesen megrendezte volna.- Kitűnő rendező mellett kiemelkedő színészeket, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy világhírű közreműködőket sikerült megnyernie erre a darabra.- Nagyon jó kapcsolat alakult ki a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, amelynek tagjai szívesen vállalták, hogy élőben szólaltatják meg Mozart műveit a színpadon. Úgy tudom, ilyen eddig még sohasem fordult elő. A zenekar vezetőjének, Rolla Jánosnak pedig nagyon jó barátja Darvas Iván, aki szintén óriási energiával vesz részt az Amadeus szolnoki színpadra állításában. Az, hogy egy ilyen színészóriást sikerült megnyerni erre a szerepre, külön öröm számomra.- Egy ilyen előadásra várhatóan nagy lesz az érdeklődés nem csak Szolnokon, de az egész országban is.- Éppen ezért, ősszel valószínűleg a Thália Színházban is bemutatjuk, sőt külföldi vendég- szereplésről is esett már szó, többek között Prágáról, ahol Milos Forman a film jó néhány jelenetét forgatta. Egyébként a világhírű rendezőt is meghívjuk a premierre, csakúgy, mint a darab szerzőjét, Peter Schäffert. Szikora János kilenc év után tért vissza a szolnoki színházba. Arra kértük, mutassa be néhány szóban a készülő előadást.- Örök aktuális probléma, hogy a zseniális embereknek el kell bukniuk. A mindenkori társadalom rendelkezik így, amely előnyben részesíti a középszer biztonságát az igazi tehetség bizonytalanságával szemben. A zseni gyakran za- varbaejtő, kellemetlen, nehezen kezelhető, s hiába időtálló, amit létrehoz, saját kora általában nem becsüli. Erről szól Mozart és Salieri konfliktusa. A másik érdekes probléma, hogy Salieri számára valójában nem is Mozart az ellenség, hanem a zenéje. Salieri egy korlátáit felismerő, de átlépni nem tudó ember. A két jellem megformálásához zseniális színészekre van szükség, s ez most adott Szolnokon. Darvas Iván - mint élő legenda - teljes eszköztárát felvonultatja, Alföldi Róbert pedig a fiatal korosztály egyik legtehetségesebb művésze. Érdekes, hogy ezek a kiváló színészek még sohasem találkoztak színpadon, ez önmagában is csemege. Mozart zenéje pedig a Liszt Ferenc Kamarazenekar élő tolmácsolásában páratlan élményt ígér.- Kilenc esztendővel ezelőtt Mozarttal búcsúzott, s most Mozarttal üdvözli a szolnoki közönséget. Mit jelent az ön számára a zenéje?- Valóban a Legenda a Varázsfuvoláról című művel búcsúztam Szolnoktól, melynek szintén Mozart a témája. Korábban már rendeztem a Don Giovannit és a Varázsfuvolát. Egészen különlegesnek tartom a zenéjét, olyannak, ami felszabadít, megnyugtat, megsimogat. Mozart nélkül szegényebbek lennénk mindannyian.- Milyen érzésekkel tért vissza a Tisza partjára ? — Sok embert szerettem itt és sok ember sze- retetét élveztem. Amikor visszajöttem, tele voltam nosztalgiával és kíváncsisággal, hogy vajon mi minden változott itt Szolnokon. Valóban sok a változás, de egy valami maradt. Nagyon kevés hely van ma Magyarországon, ahol egy színházi ember valóban jól érezheti magát, de a Szigligeti továbbra is ezek közé tartozik. Sosem lehetett „vidéki” színháznak minősíteni, mint ahogy persze fővárosinak sem. A kettő között lehet valahol megtalálni, s mindkettőnek az előnyeit egyesíti, azok hátrányai nélkül. Örülök neki, hogy sikerült megőriznie a varázsát. ____________________ SZILVÁSI Lé tay Dóra, Darvas Iván és Szikora János próba közben fotó: csabai FELVESSZÜK A RITMUSÁT CIB BANK 5000 Szolnok, SzapIry út 22. Telefon:(56) 511-290 Érrinyes; 2W1. ItM: 5-WI BETÉTI KAMATOK Ukúlátiktó Évts komat, 1M FI tttott(N) (EBKM) 1 hét 5,750 (5,83) 2-3 hét 7,250 (7,35) 1-2 hó 8,250 (8,36) 3 hó 8,000 (8,11) 6 hó 7,750 (7,86) 12 hó 7,250 (7,35) CIB Bankszámla 2,000 (2,05) MAGÁNSZEMÉLYEK RéSZÉRE 50ER-5MFI S-10MF1 10 U R telet! Lakikési Idd évet tont«! (%) EBKM évas komi (%) EBKM ávtt tornát (%) EBKM 1 hó 9,500 (9,63) 9,875 (10,01) 10,250 (10,39) 3 hó 8,250 (8,36) 8,625 (8,74) 9,000 (9,13) 6 hó 8,250 (8.36) 8,625 (8,74) 9,000 (9,13) 12 hó 7,750 (7,86) 8,125 (8,24) 8,500 (8,62) Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkod CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjávai megegyező. CIB Classic Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla XL/Ciassic sávot tornátok év*« kamat (X) EBKM 0-100 E Ft-ig 2,500 2,56/2.56 100ER-1MR 3,000 3,08/3,08 1M Ft felett 6,000 6,26/6,22 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) sávot tornát«: ávat tornát (X) EBKM 0-50 E Ft-ig 2,500 2,56 50 E Ft-1 M Ft 6,500 6,79 1 M Ft felett 9,500 10,07 KINCSEM betét kamata rcgánszemólyek részére (min. 50 E R) ávos tomat(%) EBKM 1 hónap 9,600 9,73 3 hónap 8,500 8,62 6 hónap 8,500 8,62 12 hónap 8,000 8,11 Lejárat előtti visszaváltás esetén a bank kamatot nem fizet. KINCSEM 2003 kötvény (min. 10 E R) ávat tornai (*) EHM1 hónap 9,750 9.75 3 hónap 8,500 8,50 6 hónap 8,500 8,50 12 hónap 8,000 8,00 *Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezőek. HTELEK Érvényes: 2001. február 15-töl Magánszemélyek részére ívet tornai (*) Folyószámlahitel 20,00 THM: 22,67-29,34% 1 évre, hó végi kamatfizetéssel Betétőrző hitel 15,00 THM Betétőrző hitelnél: 16,51% 1 évre, 300.000 R-ra, negyedéves kamatfizetéssel Betétőrző folyószámlahitelnél: 16.31-16.73% 1 évre hó végi kamatfizetéssel Lombardhitel 18,00 THM: 20,821 évre. negyedéves kamatfizetéssel Ingatlanfedezet mellett nyújtott- lakáscélú hitel kamata 16,00- egyéb célú hítel kamata 18,00 THM: 20,54-24.61%. M0 éves futamidőre CIB Otthonteremtő Hitel 1 éves kamatperiódus 12,80 5 éves kamatperiódus 10,90 CIB Új Otthon hitel 6,75 CIB Személyi kölcsön 25,00 THM: 30,48-40,58%, 1-5 éves futamidőre boa tornak*) HUF prime rate 13,25 CIB^0640242242 A BANCA COMMERCIALE ÍTAUANA -CSOPORT TAGJA FELVETEL FAX: 56/516-720 9# vSÁGt Minisztépíüm A SZÉCHÉNYI TERV 2001. ÉVI ORSZÁGOS PALYAZATAI A Gazdasági Minisztérium 2001. január 15-én 55 országos pályázati felhívást tett közzé. A pályázatokkal kapcsolatos programcsomagok, részletes útmutatók és adatlapok megtalálhatók és letölthetők a Gazdasági Minisztérium internet honlapján, a www.gm.hu címen, továbbá nyomtatott formában, térítésmentesen beszerezhetők a Regionális Fejlesztési Holding Rt.-nél, a regionális fejlesztési társaságoknál, a Magyar Turizmus Rt.-nél és regionális marketing igazgatóságainál, az ITDH Kht.-nál és regionális képviseleteinél, a területi kereskedelmi és iparkamaráknál és valamennyi munkaügyi kirendeltségnél, valamint az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) kijelölt tagszervezeteinél, területi és szakmai ipartestületeinél. A pályázatok kezelését szabályozó 1/2001 (1.5.) GM-rendelet és valamennyi pályázati felhívás megjelent a Gazdasági Minisztérium hivatalos lapjában, a Gazdasági és Foglalkoztatási Közlöny 2001. január 15-i különszámában és a 3. számban. A pályázatok kezelését a gazdasági tárca irányítja és koordinálja, erre a feladatra semmilyen magáncégnek nem adott megbízást. A pályázatok nyilvánosak, a pályázókat regisztrációs kötelezettség nem terheli. Apályázatokat postai úton kell eljuttatni a Gazdasági Minisztérium következő postacímére: 1539 Budapest, Pf. 684. Minden pályázatot 6 példányban kell beküldeni. Aborítékon fel kell tüntetni a pályázat kódszámát is azért, hogy az a lehető leggyorsabban eljusson az illetékesekhez. A pályázatokat 2001. december 31 -ig folyamatosan lehet benyújtani. A Gazdasági Minisztérium minden pályázót levélben értesít pályázatának regisztrálásáról, illetve annak kódszámáról. A pályázatokkal kapcsolatos információkkal telefonon is, a 06 80 660 560 zöld számon az Önök rendelkezésére állunk, hétfőfői- csütörtökig 8-17, pénteken 8-14 óra között. Arégiók turisztikai pályázatai is megtekinthetők a fenti internet címen. I. A Vállalkozáserősítő Program pályázatai Jogszabályváltozás miatt szükséges telephely-változtatás/kódszám: SZT-VE-1. Az építőanyag-ipar és a hozzákapcsolódó bányászat, valamint a közúti közlekedési szolgáltatás területén működő kisvállalkozások fejlesztési célú beruházásai/kódszám: SZT-VE-2. Kézműves mikrovállalkozások fejlesztése/kódszám: SZT-VE-3. Az Európai Unióhoz való csatlakozásra történő felkészülés/kódszám: SZT-VE-4. Beszállító (vagy beszállítóvá váló) kis- és középvállalkozások fejlesztési célú beruházásai kódszám: SZT-VE-5. Mikrohitelhez kapcsolódó kisvállalati kölcsönprogram kamattámogatása/kódszám: SZT-VE-6. Háziorvosi és szakorvosi működtetési jog megvásárlását vagy gyakorlását segítő kamattámogatás/kódszám: SZT-VE-7. A kereskedelmi szálláshelyek bővítése és a hozzákapcsolódó vendéglátás feltételei/kódszám: SZT-VE-8. A kis- és középvállalkozások fejlesztéseit segítő kamattámogatás/kódszám: SZT- VE-9. A kereskedelem és szolgáltatás területén működő kis- és középvállalkozások fejlesztési célú beruházásai/kódszám: SZT-VE-10. A hazai közúti közlekedési szolgáltatók versenyképességének növelését szolgáló informatikai beruházások/kódszám: SZT-VE-11. Versenyképes beruházások/kódszám: SZT-VE-12. Európai regionális vállalati központok kialakítása/kódszám: SZT-VE-13. Minőség és környezetirányítási rendszerek bevezetése és tanúsíttatása/kódszám: SZT-VE-14. II. A Lakásprogram pályázatai Az önkormányzati bérlakás-állomány növelése/kódszám: SZT-LA-I. Az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújítása/kódszám: SZT-LA-2. Nagyvárosi lakóépülettömb felújítás/kódszám: SZT-LA-3. ül. A Turizmusfejlesztési Program pályázatai A termálfürdők fejlesztése, illetve kialakítása, valamint a kapcsolódó infrastrukturális és környezeti fejlesztés/kódszám: SZT-TU-1. A termálfürdőkhöz kapcsolódó szálláskapacitás fejlesztése/kódszám: SZT-TU-2. Akastélyok turisztikai hasznosítása/kódszám: SZT-TU-3. A magyarországi várak turisztikai hasznosítása/kódszám: SZT-TU-4. Új turisztikai vonzerővel rendelkező élménypark (tematikus nark) létesítése/kódszám: SZT-TU-5. Nemzetközi és országos turisztikai rendezvények/kódszám: SZT-TU-6. A települések zöld felületének növelése/kódszám: SZT-TU-7. A vendéglátás támogatása a nem dohányzók védelméről szóló törvény rendelkezéseinek a vendéglátóhelyeken való megfelelés elősegítésére és a HACCP rendszer beVezetésére/kódszám: SZT-TU-8. A turisztikai beruházási projekteket megalapozó megvalósíthatósági tanulmányok, fejlesztési és kiviteli tervek/kódszám: SZT-TU-9. Alovas turizmus minőségi fejlesztése/kódszám: SZT-TU-10. Afalusi turisztikai kínálat fejlesztése/kódszám: SZT-TU-11. Az ökoturizmus turisztikai fogadási feltételeinek javítása és marketing tevékenység/kódszám: SZT-TU-12. A Balatonon, a Tisza-tavon, a Velencei-tavon és a Fertő-tavon vitorláskikötők fejlesztése/kódszám: SZT-TU-13. A kerékpáros turizmusban résztvevők számára nyújtott szolgáltatások fejlesztése/kódszám: SZT-TlT-14. A világörökségi helyszínek turisztikai hasznosítását elősegítő fejlesztés/kódszám: SZT-TU-15. A vallási turizmus fejlesztése/kódszám: SZT-TU-16. A technikai örökség integrált védelme/kódszám: SZT-TU-17. Az aktív turizmussal kapcsolatos oktatás/kódszám: SZT-TU-18. Az egészségturisztikai oktatás/kódszám: SZT-TU-19. IV. A Regionális Gazdaságépítési Program pályázatai A regionális klaszterek létrehozása/kódszám: SZT-RE-1. Kiemelkedő magyar termékek (hungarikumok) fejlesztése és piacra jutásuk segítése/kódszám: SZT-RE-2. Kistérségi mintaprogramok megvalósítása/kódszám: SZT-RE-3. Az innovációorientált ipari parkok beruházásainak és szolgáltatásuk fejlesztése/kódszám: SZT-RE-4. Az „Ipari Park” cím és az „Integrátori Ipari park” cím elnyerése/kódszám: SZT-RE-5. A logisztikai centrumok kialakítása és a logisztikai szolgáltatások fejlesztése/kódszám: SZT-RE-6. Térségi elektronikus piacok fejlesztése/kódszám: SZT-RE-7. Technológiai inkubátorházak, innovációs központok és innovációs transzferközpontok kialakítása és szolgáltatásaik fejlesztése/kódszám: SZT-RE-8. V. Aktív foglalkoztatási célok támogatása Új munkahelyek létrehozásának kiegészítő támogatása/kódszám: SZT-FO-1. VI. Az Energiatakarékossági Program pályázatai Lakossági energiamegtakarítás/kódszám: SZT-EN-1. Az önkormányzatok energiafelhasználásának és energiaköltségeinek a mérséklése/kódszám: SZT-EN-2. A közvilágítás korszerűsítése, tanyavillamosítás/kódszám: SZT-EN-3. A távhőellátás szolgáltatói oldali korszerűsítése/kódszám: SZT-EN-4. A megújuló energiaforrások bővítése, a megújuló energiafelhasználás növelése/kódszám: SZT-EN-5. Az energiatakarékossági szemlélet kialakítása/kódszám: SZT-EN-6. A termelő szférában az energiaveszteség-feltáró viszgálatok támogatása/kódszám: SZT-EN-7. Helyi önkormányzati energiagazdálkodás felmérése, javítása/kódszám: SZT-EN-8. Energiatakarékos közlekedésszervezés/kódszám: SZT-EN-9. A tőkeszegény kis- és középvállalkozások K+F jellegű energiatakarékossági fejlesztései/kódszám: SZT-EN-10.