Új Néplap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-08 / 6. szám

2. OLDAL 2001. Január 8., hétfő V I L Á G TÜKÖR ORTODOX KARÁCSONY. Gerhard Schröder német kancellár és felesége magánlátogatásuk alkalmából a moszkvai Megváltó Krisztus templomában megtartott éjféli misén együtt köszöntötték az ünnepet Vlagyimir Putyin elnökkel és feleségével.____________________________________fotó: ejropre»s/epa VÉGET ÉRT A SZENTÉV. II. János Pál szombat délelőtt bezárta a római Szent Péter-bazilika szent kapuját, és ezzel hivatalosan is lezárta a jubileumi szentévet. A szertartás befejezése után a pápa aláírta a Novo millennio ineunte (Az új évezred kezdetén) című apostoli levelet. __________fotó: europress/epa MARO SVÁSÁRHELYI ülésü kön a Romániai Magyar De­mokrata Szövetség területi el­nökeinek elsöprő többsége tá­mogatta a kormányzó Szociális Demokrácia Romániai Pártjával (PDSR) december 27-én kötött megállapodást. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke közölte: létezik egy elvi meg­állapodás a PDSR-rel, amelynek értelmében azokban a megyék­ben, ahol jelentős létszámú magyar nemzetiségű'él, ma­gyar alprefektust nevez ki a kormány. IZRAEL csak akkor hajlandó figyelembe venni az amerikai békejavaslatokat, ha a Palesztin Hatóság megfékezi az erő­szakot és az Izrael elleni uszí­tást - jelentette ki Ehud Barak izraeli miniszterelnök a vasár­napi kormányülésen. Jasszer Arafat palesztin elnök ellenben részletes információt vár Washingtontól az indítványok­kal kapcsolatban. ANKARÁBAN a török hadse­reg cáfolta azt a sajtóhírt, amely szerint tízezer katonájuk hatolt be Észak-Irakba, hogy nagy­arányú támadást indítson a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szabadcsapatai ellen. Bülent Ecevit török miniszterelnök ugyanakkor megerősítette, hogy a török hadsereg egységei iraki földre léptek. KALINYINGRÁDBAN nem te lepítettek atomfegyvert - cáfolta a nyugati sajtóban elterjedt hírt Vlagyimir Putyin orosz elnök. Ugyanakkor Aleksander Kwasniewski szerint súlyos csorbát szenvedne az Oroszor­szág iránti bizalom, ha bebizo­nyosodna, hogy titokban mégis telepítettek nukleáris rakétákat a Lengyelországgal határos kalinyingrádi beékelődésben. RÓMÁBAN három algériai ter­rorista robbantásos merényletet akart végrehajtani pénteken az Egyesült Államok nagykövetsé­gén - írták a vasárnapi olasz napilapok, amelyek tudni vélik, hogy a kommandó mögött Oszama bin Laden áll. Az ame­rikai külügyminisztérium egyébként figyelmeztette kül­képviseleteit és állampolgárait a fokozott óvatosságra, mert félő, hogy terrorista támadások cél­pontjaivá válnak. PRÁGÁBAN a képviselőház ar­ra a megállapításra jutott, hogy a cseh televízió nem teljesíti közszolgálati feladatát, s azon­nali lemondásra szólította fel Jirí Hodac új vezérigazgatót. Felszólították a tévétanácsot, hogy amennyiben Hodac nem hajlandó önként távozni, hétfői ülésükön menesszék őt. Václav Havel államfő üdvözölte a döntést. Fertőzött területek Koszovóban Boszniában 400 polgári áldozata van a sugárzó lövedékeknek? rezte, és szombati számában ismertette is. Eszerint a szóban forgó nyolc koszovói hely­színen uránport és fel nem robbant, uránbevo­natú lövedékeket egyaránt találtak, és ezek a helyszínek nagy mértékben sugárszennyezet­tek voltak. A KFOR amerikai kontingensének főhadi­szállása szombati közleményében elismerte, hogy az M1A1 Abrams harckocsik páncélzatá­ban és a harckocsi-elhárító lövedékek magja­ként is változatlanul gyengített uránt használ­nak. A közlemény szerint ebben semmi titok nincs, hiszen az amerikaiak évek óta alkalmaz­nak ilyen anyagokat. Az amerikai katonai veze­tés ragaszkodik ahhoz az állításához, hogy a gyengített uránnak nincs semmiféle egészség­károsító hatása. Az Öböl-háború francia áldozatainak szövet­sége szerint 1991-ben a Sivatagi Vihar hadműve­letben ugyanazokat az eszközöket próbálták ki, mint amelyeket a Balkánon vetettek be a NATO- erők amerikai egységei, ezért ugyanazok a hatá­sok mutatkoznak. A gyengített urániummagos lövedékeket előállító országok - az Egyesült Ál­lamok, Franciaország és Nagy-Britannia - azon­ban nem akarják elismerni ezeknek a fegyverek­nek egészségkárosító hatásait. „Egy honvédségi javítóműhelyben a boszniai szerbek uránmagos lövedékeket hasznosítanak újra golyóálló mellények gyártáshoz” - nyilat­kozta a belgrádi B-92 rádióadónak Zoran Sztankovics, a jugoszláv főváros katonai kórhá­zának patológusa. „Azok a katonák, akik ilyen védőfelszerelést viseltek, leukémiában megbete­gedtek, és azóta mind meg is haltak” - fűzte hozzá. A katonaorvos egyébként vizsgálatokat vezetett Hadzsicsiben, Szarajevó egyik külváro­sában. A NATO uránmagos lövedékekkel végre­hajtott támadásait követően 4400 itteni lakos 1995-ben áttelepült Bratunacba; közülük 400 időközben rák vagy szívbetegség következtében életét vesztette. HERCEGI BALESET. Anglia középső részén, Derbyshire-ben rókavadászat közben leesett a lóról és eltörte bal vállát Károly brit trónörökös. A herceg legutóbb (képünkön) három évvel ezelőtt Walesben ugyancsak vadászat közben bordarepedést szenvedett. fotó: europress/epa Az ENSZ a tizenegy megvizsgált koszovói helyszín közül legkevesebb nyolcnál radio­aktív sugárzás jelét tapasztalta - jelentette be a világszervezet egyik illetékese. A ko­szovói békefenntartó erő (KFOR) soraiban szolgálatot teljesítő amerikai katonák azonban jelenleg is gyengített urántartal­mú lövedékeket használnak annak ellené­re, hogy az utóbbi napokban többször is felmerült a lehetőség: a töltények egészség­károsító hatásúak. Európa Miközben a különböző balkáni NATO-missziók- ban részt vett országok mind több magas rangú katonai vezetője elismeri, hogy az állomány tag­jai között áldozatokat szedett a Balkán-szindró­maként ismertté vált betegség, még mindig nincs bizonyosság afelől, hogy a fehérvérűséget az uránlövedékek használata idézte volna elő. A világszervezet környezetvédelmi programjának szóvivője el­mondta, hogy még csak elő­zetes eredmé­nyek állnak rendelkezésük­re, és az anyag- vizsgálatok sem fejeződtek be a különböző európai labora­tóriumokban. A bizottság előzetes tény­megállapításait tartalmazó do­kumentumot a Taz című ber­lini újság állí- llyen töltényekből készül a mellény tólag megsze­Gore hirdetett győzelmet A korábbi ellenfél éltette George W. Busht Gore élteti volt ellenfelét fotó: europress/epa Washington Az élet iróniája az amerikai törvényhozásban: aki a kongresszus felett elnököl és Isten áldását kéri az új elnökre, nem más, mint annak korábbi ádáz ellen­fele, A1 Gore. Ez abból adódik, hogy egyelőre ő az Egyesült Államok alelnöke, s olyan kiemelt eseményekkor, mint amilyen ez is volt, hivatql- ból neki kell elnökölnie. Szom­bat volt a napja, hogy a képvise­lők és a szenátorok formálisan is az ország első számú emberévé választották George Busht. „Isten áldja az elnököt, Isten áld­ja az alelnököt, Isten áldja az Egyesült Ál­lamokat!” - mondta ki a hagyományos szavakat Gore. Ez a mostani ün­nepi ülés azonban nemcsak hangulatá­ban, hanem tartal­mában is eltért az ilyenkor szokásos­tól: egyszerre szőt­ték át drámai és ko­mikus jelenetek. A fekete bőrű törvény­hozók amolyan lá­zadásban törtek ki: egymás után emel­tek kifogást amiatt, hogy szerintük Flo­ridában feketék szá­zait fosztották meg szavazati joguktól, s a floridai eredményt eleve törvénytelen­nek mondták. Mi­közben tulajdon­képpen mindannyian Gore érde­kében szólaltak fel, ugyanannyi­szor éppen az elnöklő Gore-nak kellett formai okokra hivatkozva visszautasítani és leteremteni őket. Végül is mindenkinek tetszett, ahogy tette a dolgát, hiszen egy­részt nagyon határozottan lépett fel a házszabályok védelmében, másrészt humorral igyekezett élét venni a minilázadásnak. Ti­zenhat színes bőrű törvényhozó mindenesetre tüntetőleg elhagy­ta a kongresszus elnökválasztó ünnepi ülését, amire eddig még nem volt példa. Vizet kémlelő égi szemek Greenbelt Az Amerikai Egyesült Álla­mok űrhajózási hivatala, a NASA meteorológusainak rendelkezésére álló legfon­tosabb eszköz a trópusi csa­padék mérésére szolgáló műhold, amelynek adatai révén pontosan elemezhe­tők a bolygónk időjárását is meghatározó meteorológiai események. „A műhold üzembe helyezése előtt meglehetősen pontatlan adataink voltak a trópusi esők mértékéről, kiterjedéséről és tar­tamáról” - magyarázza Marshall Shephard, a szervezet egyik ve­zető szakembere. Mivel a Föld trópusi övezeteinek időjárása döntő hatással van a világ éghaj­latára, a bolygónk körül keringő mesterséges égitest adataiból ké­szített elemzések segítenek az utóbbi években hírhedtté vált El Nino időjárási jelenség megisme­résében. A lehullott csapadék mennyi­ségének mérésén túl megbízható alapadatokhoz jutnak a szakem­berek a térség korszerű vízgaz­dálkodásának megteremtéséhez is. A kutatók ily módon idejében fölismerik a fenyegető aszályo­kat, és megelőzhető a természeti katasztrófái következtében ki­alakuló éhínség. Elsőként fedezték fel az össze­függést a Csendes-óceán keleti térségében lehulló, özönvízre emlékeztető hatalmas esők és az El Nino időjárási jelenség között. Miután az esőzések bizonyos trópusi betegségek, járványok ki­törését is előidézhetik, az időjá­rás-kutatók meggyőződése, hogy pontos prognózisaikkal a helyi és a nemzetközi egészségügyi szolgálatoknak is javára vannak. _________________________________(KULCSÁRI

Next

/
Thumbnails
Contents