Új Néplap, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-23 / 300. szám

2000. December 23., szombat MEGYEI KÖRKÉP 5. OLDAL Nézőpont Karácsony illata Illatok, ízek, színek, hangok. Jórészt ezekből állnak emlékeink. Évtizedek múlva is ponto­san látjuk lelki szemeinkkel azt az egykori, fél szobát betöltő, hatalmas karácsonyfát, or­runkban érezzük a fűszereket, szánkban az omlós kalács ízét, és szinte halljuk a kis csen­gettyű hívogató csilingelését. Az ünnepvárás, a karácsony számomra kitörölhetetlenül ösz- szekapcsolódott nagymamám kicsiny alakjával, kedves hangjá­val, mozdulataival. Em­Ujjaimban benne vannak , az akaratlanill a konyhában, készültek : ellesett mozdulatok naranccsal, birsalmasajt­tal, fahéjjal kevert illata. Amíg a bejglik sültek, még gyorsan összegyúrt egy kis lekváros buktát, almás pitét, pogácsát, mert mi, unokák azokat szerettük jobban. Közben pedig adventi éne­keket dúdolgatott, mesélt arról az időről, amikor rűég ő is kis­lányként várta a karácsonyt. Felidézte, hogy szülei miként ké­szültek az ünnepre, hogyan böjtöltek, mit vacsoráztak, amikor hazatértek az éjféli miséről. Aztán amikor szenteste kigyúltak a gyertyák, szikráztak a csillagszórók a hatalmas karácsonyfán, ö kifényesedő szemmel nézte, ahogy türelmetlenül bontogatjuk ajándékainkat, majd nekiesünk az ízletes süteményeknek. Felnőttként, saját háztartásomat vezetve készülődöm immár a karácsonyra. Valahogy nem marad idő a várakozás nyugodt, meleg, meghitt heteire, kapkodva-rohanva telnek az ünnep előt­ti napok. Mégis úgy érzem, nem vehetem le az áruház polcairól a készre sütött, előrecsomagolt bejglit. És egyre jobban fáj, hogy már nem kérdezhetem meg tőle, vajon mitől is volt olyan finom az a kalács, amit ő sütött, nem tudom megkérni, segítsen összeállítani a bejgli tésztáját. De érzem, hogy ujjaimban vala­hol benne vannak az ő akaratlanul ellesett mozdulatai is. Ahogy a kalácsot dagasztom, illatos fahéjjal keverem a reszelt almát, halkan karácsonyi dalokat kezdek dúdolgatni. S tudom, hogy szentestén a fenyőillatú, imbolygó gyertyafényekben nagymamám mosolygós arcát is ott látom majd. Aki szentestén is ügyel Szolnok _ O láh Margit karácsonya idén is úgy telik majd, mint évek, sőt évtizedek óta mindegyik: munkával. Ez lesz a tizennyolcadik szent­este, amikor szakápolóként a Hetényi kórház sürgőssé­gi osztályán ügyel a bete­gekre, míg munkatársnői az ünnepi menüt tálalják csa­ládjuknak.- Úgy érzem, segítenem kell eny- nyivel a többieknek, azoknak, akiknek kisgyermekeik vannak. sérüléseiket kezeljük, a lelkűkkel is törődni kell.- Érezhető, hogy másként vi­selkednek azok a betegek, akik az ünnepek idején kerülnek be a kórházba? Megértőbbek vagy ép­pen türelmetlenebbek?- Inkább azt mondanám, hogy szomorúbbak. Akik kará­csonykor jönnek hozzánk, azok már tényleg nagyon betegek, és nincs más választásuk, mint hogy felkeressék az ügyeletet. Ál­talában letörtek, elkeseredettek, mert nagyon készültek az ünnep­re, és végül nem úgy sikerült, ahogyan eltervezték. Oláh Margit a Hetényi sürgősségi osztályán ad ügyeletet fotó: m. j. Nekem nincs családom, idős szü­leim pedig megszokták, elfogad­ták már, hogy az ünnep részben munkával telik. Persze én is szí­vesen tölteném pihenéssel az egész karácsonyt, de szeretem, amit csinálok, és megszoktam már, hogy december 24-én este fél hattól reggel fél hatig dolgo­zom.- Nagy a forgalom ilyenkor a sürgősségin?- Évről évre változik, tavaly például nagyon sokan voltak. Sajnos ilyentájt jelentősen meg­nő az öngyilkosjelöltek száma, velük pedig különösen nagy gonddal kell bánni. Nem csak a- Az ön karácsonya hogyan alakul? Mikor jut idő a készülő­désre, illetve a családdal való együttlétre?- Ugyanúgy készülődtünk, mint bárki más. Szerencsémre édesanyám készíti az ünnepi me­nüt, ezzel nekem nem kell törőd­nöm. Csupán annyiban más az ün­nepünk, hogy mi már szombaton este meggyújtjuk a gyertyákat a ka­rácsonyfán, akkor ajándékozzunk meg egymást. Karácsony két nap­ján pedig - csakúgy, mint valószí­nűleg mindenhol — vendégek jön­nek. A szentesti ügyelet után azért jut idő a pihenésre is. Legközelebb csak 29-én megyek dolgozni, szs Most még csonka a család Az édesanya a három mellé még másik két gyerekét is várja karácsonyra az anyaotthonba Tiszasüly Szutos Sándomé Ágnes Éva (mindkét keresztnevét hasz­nálja) ottjártunkkor éppen egy éve és egy napja volt a családi átmeneti otthon la­kója három gyerekével — a család azonban még koránt­sem teljes, hiszen egy tizen­három éves és egy kilenc­éves apróság hiányzik. Vár­ja, nagyon várja őket a sze­retet ünnepére, elvégre ve­lük lesz, lenne teljes élete mindene, értelme. Hogy Ági miképpen került ide és ta­lált otthon helyett otthont, erről szól az írás. Vajáról érkeztek a Tisza környéki településre. Nagyon fiatal volt, éppen tizenöt éves, amikor az édesanyját elveszítette. Megvisel­te, nagyon megviselte a halála, hi­szen félárva maradt a család, rá­adásul az apja az italba menekült. Ezt tűrte, bírta egy ideig, majd így szakadt ki otthonából, hogy első komolyabb udvarlójához, kérőjé­hez férjhez ment. Nem akadt, aki tanácsot adott volna neki, segítet­te volna: ne siess ezzel, gyerme­kem, tanulj, képezd magad, még Szutos Sándorné három gyerekével. A másik kettőt is várja karácsonyra a sülyi otthonba. semmiről sem késtél el. Ment, mert vitték, de hát ez a kapcsolat akkor romlott el, amikor megszü­letett. Lett egy gyerekük, a most tizennégy éves Ildikó. Valaho­gyan az újabb kapcsolata sem úgy alakult, amelyekről a fiatal- asszonyok ábrándoznak, tervez­getnek. Jöttek a gyerekek sorban egymás után, rosszul bánt vele a párja, pedig dolgozott rengeteget. Mindaddig, amíg a gerincferdülé­se nem lett olyan mérvű, hogy le­százalékolják. Nem tehetett mást, elmenekült hazulról. Hol ide, hol oda, és elmondása szerint ez az első igazi helye, ahová valóban tiszta szívvel tér haza, ahol nem kell félnie semmitől, senkitől: szóval jól érzi magát. Most négyen laknak egy szobá­ban a sülyi otthonban. Ő, az édes­anya, Ildikó, a nagylány, aki most nyolcadikos, és Martfűn szeretne tovább tanulni. Bettina hétéves, talán őt viselte meg legjobban a családi hercehurca, Lacika pedig három. Ha minden igaz, a fenyő­fás ünnepre várja a két további gyerekét, Sándort meg Edinát. Nem kíván semmit a karácsony­tól, csak azt, hogy ismét teljes le­gyen a család, mind az öt gyere­ket maga körül tudhassa, érez­hesse, láthassa. Egyébként az otthonban szép ünnepséget tartanak: lobognak a gyertyák, szikráznak a csillagszó­rók, és az apróságoknak valami­lyen ajándék is kerül az asztalra. Csillogó szemüket, kipirult arcu­kat látva az ő boldogságuk az Ágié is. Tiszasülyön, egy olyan anyaotthonban, ahová a hozzá, hozzájuk hasonlók kerülnek azért, hogy fedél legyen a fejük fe­lett, és segítsenek rajtuk a legne­hezebb időszakban. d. sz. m. A szeretet a legfontosabb A karácsony a szeretet ünnepe is, ilyenkor összegyűlik a család a feldí­szített fa körül. így történik ez Szabó Sándoréknál is Túrkevén, ahol külön izgalmat jelent, hogy idén a legkisebb lány első igazi karácsonyára készül­nek. . ] y ____ ­T ÚR KE VE a legnagyobb lányunk első karácsonyára zuska hoz nálunk. Másnap névnapi vendé- készültünk. geskedés a család többi tagjánál, és persze- Mivel telik az ünnep? hozzánk is jönnek. Ez a legszebb ünnep Minden családban belsőséges az év utolsó, egyben legszebb ünnepe, a karácsony. Sza- bóéknál a három gyerek és a szülők készü­lődnek már hetek óta arra, hogy mindenki­nek örömet és meglepetést hozzon a Jézus­ka.- Mikor kezdenek az ajándékok megvá­sárlásához? - kérdeztük az anyukát, Szabó- né Puskás Máriát.- Már korán, októberben, novemberben elkezdjük az ajándékok egy részének meg­vásárlását, addigra kipuhatoljuk, hogy ki­nek mi a titkos vágya. Nálunk mindig meg­lepetés kerül a fa alá, jó látni a gyerekek ar­cát, amikor kibontják a csomagokat.- Hány évesek a gyerekek?- A legnagyobb, Mariann tizenkettő, Anikó kilenc, Zsuzsanna, a legkisebb pedig tizenhat hónapos. Ő tavaly még nem sokat érzett a karácsonyból, ez lesz az első igazi karácsonya. Most újra átérezhetjük, amikor- Szenteste közös fadíszítés a gyerekek által készített díszekkel, majd átadjuk az ajándékokat, amit persze még mindig a Jé­számunkra, hiszen a szeretetről, az együtt- létről szól, és ez manapság nagyon fontos. R. SZ. Magányosan, de nem egyedül Sütő Józsefné templomba készül fotó: m. j. (Folytatás az 1. oldalról) — Lesz-e karácsonyfa? — Nem, de szaloncukor igen. Ennivaló is akad, meg hogy job­ban csússzon, egy kupica valami. — így otthon is ünnepel? — Nem először, és várom a másnapot, vagy azt a napot, ami­kor nyit a klub. Elsattyogok, mert 1980 óta, amikor alapították, oda járok, és úgy istenigazából lassan­ként ott a családom. Azért még akadnak kisebbfajta csodák, mert ki hinné, hogy van, aki mondjuk december 16-án már a karácsonyt, a szeretet, a törődés ünnepét érzi. A kevesek közé tar­tozik Kisújszálláson az a Kálmán bácsi - elég ennyi a nevéből -, aki azon a napon töltötte kilenc- venegyedik születésnapját. A Csi- kágóban, ami nem más, mint egy közkedvelt, közismert kocsma, középre tolták az asztalokat, szé­pen leterítették mindahányat fe­hér abroszokkal, így adták meg a módját a legidősebb vendégük­nek. — Nem vagyok magányos, mi­vel hét gyerekem született. Igaz, szegény feleségem 1984-ben meg­halt, a gyerekek, unokák rám néz­nek ugyanakkor azt is tudomásul veszem, élik a maguk életét. Na­ponta jövök ide, elsősorban nem inni, hanem az emberek, a meleg miatt. A sarki asztal melletti szék az enyém, hátradőlök, olykor el­szundítok, olykor hallgatom a bentiek szavát, moraját. Közben felkerül az asztalra Kálmán bácsi előkarácsonyi, szü­letésnapi kívánsága: köleskása bográcsban, szalonnával, kol­básszal. A főnök asszony spe­cialitása, és fenségesen finom. Körbeülik, nem kell biztatás, nehéz hús sem ilyen korban, bár egy kupica torokköszörü­lő azért mindenkinek jár. Most ingyen, mert ez hozzá­tartozik a nem akármilyen, rendhagyó helyen köszöntött születésnaphoz. Nyelik a kunsági ízeket, olykor krákognak a rend ked­véért, és időközben megeredt az ünnepelt nyelve. Virtigli, kisúji árva gyerekként nőtt fel, mivel édesapja oda maradt az 1914-es háborúban. A hosszú élet titka szerinte a munka, aki dolgozik, nincs elfoglalva nyava­lyákkal. Tán még a kórság is ne­hezebben fog az olyanon, állítja nagy derültség közepette. Huszonhatezer a nyugdíja, neki elég, mondja. Csak a szeme rakoncátlankodik, ezért este is az egyik unoka, Endre kíséri ha­za. Egyébként imádta, most is imádja a nőket. Ennek ellenére az életében egy „nagy ő” volt, a párja. Állítják róla, talán még epéje sincs, hiszen mindenki szereti. Hogy mi lesz karácsonykor? Ha nyitva a Csikágó, elballag. Ha nem, akkor otthon korán lefek­szik az estével együtt. A dunna alatt még egy sort gondolkodik arról, mennyire gyorsan elrohant ez a temérdek idő. Most volt su- hanc, cseléd, és tessék, egyre kö­zelít a százhoz. Szegény apja, ha látná: ő fiatalon meghalt, a fia meg már aggastyán. Neki több szerencséje adódott a háborúval, nem vitték el katonának. Mert ne­héz, de szép élete volt. Van csa­lád, noha ők is élik az életüket, bár ha szükséges, segítenek. Hála istennek, még keveset szorult rá­juk, és naponta elviszi a lába, el­vezeti a görbebotja a régi helyére, a... Mire eddig eljut, szemére ne­hezedik az álom. Amelyik a kará­csonyi köddel érkezett, és észre­vétlenül lopakodott egy kilenc- venegy éves öregember szemére a kétezredik esztendő jászolillatú ünnepének éjszakáján... D. SZABÓ MIKLÓS I A közös játék mindig a legjobb fotó: forgács éva FOTÓ: B. J.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents