Új Néplap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-18 / 270. szám

4. OLDAL H A Z A I TÜKÖR 2000. November 18., szombat ||| Szervezkedő fiatalok Megalakulhat a Magyar Ifjúsági Tanács Budapest Nagy megtiszteltetés érte a hazai ifjúsági szervezete­ket, ugyanis először válasz­tottak a kontinens fiataljai­nak érdekeit képviselő Európai Ifjúsági Fórum vezetésébe magyar tagot. Eiplő Anikó személyében ezen­túl mi adjuk a nemzetközi társu­lás egyik elnökségi tagját. A fris­sen megválasztott ifjúsági politi­kus lapunknak elmondta, hogy a döntés nemcsak neki szól, ha­nem az itthoni szervezetek aktív munkájának is. Üröm az öröm­ben, hogy Európában szinte egyedülálló módon Magyar- országon eddig még nem sikerült megteremteni a fiatalság szerve­zeteinek egységes tanácsát. Jelenleg két nagyobb tömörü­lés működik és ahogy az idősebb korosztályoknál, úgy itt is az el­mérgesedő politikai viták nehezí­tik a békés együttélést. Eiplő Ani­kó, aki a baloldalinak tartott Ma­gyar Gyermek és Ifjúsági Tanács tagja, reméli, hogy a nemzetközi tisztségre történt megválasztása hozzájárulhat az itthoni veszeke­dések lezárásához, már csak azért is, mert jelölését a kor­mányzathoz közelebb álló Or­szágos Gyermek és Ifjúsági Parla­ment (OGYIP) képviselői is tá­mogatták. Eiplő Anikó szerint a fiatalok érdekeinek képviseletét az is akadályozza, hogy manapság nem létezik érdemi párbeszéd az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM), illetve a fiatalok szerveze­tei között. A tárca maga akar mindent intézni anélkül, hogy te­vékenységébe bevonná a fiatalok különböző csoportjait. Az ISM helyettes államtitkára szerint azonban nem vádaskodni kelle­ne, hanem inkább folytatni a tár­gyalásokat, mert csak így van esély a fiatalság érdekeinek való­di képviseletére. Az ellentétek dacára azonban a leendő országos ifjúsági tömö­rülés egyik tagszervezetének, a Mozgáskorlátozottak Egyesületé­nek munkatársa Takács Klaudia a sajtóval azt közölte: a hónap végéig megalakulhat a Magyar Ifjúsági Tanács, amely végre le­hetővé teszi a hazai fiatalok érde­keinek egységes képviseletét.- w­Konferencia a teleházakról A „mindenki irodája" főleg a falvaknak segítség Budapest Hat éve működik a teleház mozgalom, amely kisközös­ségek számára biztosít hoz­záférést információs, kom­munikációs eszközökhöz. A modern infrastruktúra segítségével olyan szolgál­tatásokat biztosítanak, ami­lyenekre a helyi közössé­geknek és az embereknek szükségük van. A teleházak képviselői könyvtá­rak és művelődési házak dolgo­zóival találkoztak pénteken Bu­dapesten. Az egynapos szakmai konferencián szó volt a három kulturális terület hatékonyabb együttműködésének lehetőségei­ről is.- Jelenleg csaknem kétszáz kistelepülésen működik már a „mindenki irodája”, és fél éven belül újabb 40-50 teleház csatla­kozik a hálózathoz - mondta el lapunknak Gáspár Mátyás, a Telház Kht. ügyvezetője, az első magyar teleház alapítója. Kifejtet­te: - Célunk a teljes lefedettség el­érése, amely 2000 teleházat je­lentene országszerte. Ez a terv 2006-ig meg is valósulhat, hozzá­vetőlegesen 15 milliárd forint be­fektetésével. Mindmáig a Föld­művelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, illetve a hírközlé­sért felelős Közlekedési és Víz­ügyi Minisztérium által folyósí­tott támogatásból tartotta fenn magát a hálózat, de örvendetes lenne, ha a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma is felka­rolná ezt a nagy lehetőségeket tartogató mozgalmat. Különösen nagy segítség a teleház olyan falvak számára, ahol kevés számítógép van, vagy ahol már nincs iskola. Itt bárki küldhet ugyanis faxot, fénymá­solhat, vagy hozzáférhet az inter­nethez. Értesülhet a helyi és az országos vonatkozású közérde­kű információkról, tudomást sze­rezhet oktatási programokról és részt vehet azokban. A teleház nyújtotta lehetőségek segíthetik a falugondnok munkáját, a kis­térségi fejlesztéseket, vállalkozá­sokat, vagy a megváltozott mun­kaképességűek munkába állását. Ezeket az információs-kom­munikációs központokat na­gyon gyakran művelődési há­zak, könyvtárak fogadták be. Együttélésük során bebizonyo­sodott, hogy számos területen kisebb-nagyobb mértékig meg­egyező szolgáltatásokat nyúj­tanak.- Reményeink szerint a kon­ferencián az előadások és a gya­korlati bemutatók során a felek ötleteket kaptak közös fejleszté­si tervek kidolgozására - hang­súlyozta Gáspár Mátyás.-RE­Hadüzenet a füstölgésnek Akadozó felvilágosítás - egyre több gyerek próbálja ki a cigarettát A kelet-közép-európai országok­ban, így hazánkban is egyre fiatalabb korban próbálják ki a serdülők a cigarettázást. A térség országainak egészségügyi szak­emberei most Budapesten próbál­nak közös felvilágosító programokat kidolgozni. Budapest A dohányzás sok betegség forrása - az unalomig ismételgetett kijelentés mégsem tartja vissza a felnőtt lakosság jelentős részét attól, hogy legalább alkalmanként ne gyújtson rá. Ennél is súlyosabb gond, hogy a serdülőkorban rászokók aránya ugrásszerűen megemelkedett az utób­bi években. Egy felmérés tanúságai szerint ezek a fiatalok többnyire már gyermekkor­ban elszívják az első szálat, márpedig minél korábban kezd valaki cigaret­tázni, annál nehezebben szokik le később erről a szenvedélyről. Ki- Képünk illusztráció mutatták, hogy azok körében gyako­ribb a dohányzás, akiknek az édesanyja is elfo­gadja azt, de legalábbis nem tiltja, illetve akinek sok dohányzó barátja van. Az is a rászokást segíti, ha valaki sem a családban, sem pedig a baráti tár­saságban nem hall rendszeresen a cigaretta káros hatásairól. Összefüggés van persze a családi hát­tér kiegyensúlyozottsága, a tanuló teljesítménye és a cigizés között is. Mivel pedig ennyire összetett problémáról van szó, a fiatalok felvilágosítása sem állhat egysze­rűen abból, hogy naponta elismételjük: minden évben több mint harmincezer magyar hal meg a dohányzás következtében kialakult betegségek­ben. Az igazság az, hogy eddig még sem nálunk, sem pedig a térség többi országában nem dolgoztak ki és nem indítottak be átfogó felvilágosító kampányt az iskolás korosztály dohányzásának visszaszorítására. A háromnapos budapesti tanácskozás is csak FOTÓ: EUROPRESS A DOHÁNYOSOK ARÁNYA (nem és életkor szerint) 18-24 25-29 30-39 40-49 50-59 28 17 9 I 70 év felett 0 FÉRFIAK NŐK Forrás: Magyar Gallup Intézet arra vállalkozhatott, hogy a résztvevők megfogal­mazzák a teendőket. Az már a jövőben dől el, hogy a tapasztalatokból mit hasznosítnak például a magyar egészségügyi felvilágosításban. Az egyetlen biztos pont, hogy ebben óriási szerep hárul majd a médiára. Sokaknak ugródeszka vagyunk A Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatala közreadta az elmúlt tizenkét esztendő alatt regisztrált menekültek adatait. E szerint ez év január elsejéig majdnem 161 ezer menekült érkezett hazánkba. Budapest A legtöbb menekülő 1988 és ’92 között lépte át határainkat, előbb Romániából, majd a háborúzó Ju­goszláviából. A legkevesebb me­nekülőt 1996-ban regisztrálták, ettől kezdve ismét emelkedtek a számok. Sokan érkeztek Európán kívüli, elsősorban közel- és távol-keleti országokból, így tavaly újra 11 ezer menekülővel volt dolguk a hatóságoknak. Valamivel több mint 80 százalékuk illegálisan, a zöldhatáron át érkezett és a határ­őrség tartóztatta fel őket. Közülük 8 ezernek visszautasították a me­nekültstátus iránü kérelmét, nekik vissza kell térniük hazájukba, vagy ahonnan elindultak. 2566 menekült azonosító igazolvány nélkül jött, az ő állampolgárságuk kivizsgálása folyamatban van. A köztársasági elnök döntése értelmében 6066 személy nyert magyar állampolgárságot. Leg­többnek közülük a felmenői vol­tak magyar állampolgárok, több mint ezren kérték visszahonosítá- sukat. Tíz gyereket magyar állam­polgárok fogadtak örökbe. Feltehetően azért kívánják távo­li országokban élők megszerezni magyar állampolgárságukat is, mert azzal, ha EU-tagország le­szünk, könnyebben közlekedhet­nek a konünensen. Van ellentétes irányú mozgás is. Tavaly közel nyolcszázan kér­ték magyar állampolgárságuk megszüntetését. Úgy tudjuk, vala­mennyien azért, mert olyan or­szágban kívánnak házasságot köt­ni és letelepedni, ahol nem isme­rik el a kettős állampolgárságot. (KOÓSI A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁG MEGSZERZÉSE 1996 1997 1998 1999 2000.1. félév Honosított, visszahonosított személyek száma 11977 8 391 6 203 6066 2636 Elutasított kérelmezők száma 2 046 1030 466 417 175 Összesen 14023 9421 6669 6483 2811 VAGYONNYILATKOZATOK. A Fidesz-MPP elnöksége arra kéri az országgyűlési frakciója tagjait, hogy a lehető legrövi­debb időn belül hozzák nyilvá­nosságra teljes vagyonnyilatko­zatukat - tolmácsolta Deutsch Tamás alelnök, ifjúsági és sportminiszter pénteken. Mint mondta, az elnökség felhívással fordul valamennyi parlamenti párthoz, hogy csatlakozzanak kezdeményezésükhöz. ÚJ MINISZTER. Orbán Viktor kormányfő felkérte Túri-Kovács Béla kisgazda parlamenti kép­viselőt a környezetvédelmi mi­niszteri teendők ellátására. Ezt az FKGP-s honatya jelentette be, miután négyszemközt tárgyalt a miniszterelnökkel pénteken a Parlamentben. Túri-Kovács Béla biztonságot és nyugalmat ígér a minisztériumban dolgozóknak, elvárva, hogy az eddigi munka­teljesítményüket akár megtöbb­szörözzék. BÉRLAKÁSOK. Több mint másfél milliárd forint állami támogatást kapnak az önkor­mányzatok a Gazdasági Minisz­tériumtól (GM) bérlakások épí­tésére, vásárlására, kialakítására - jelentette be a GM pénteki közleményében. Az összeget 19 település kapja vissza nem térítendő támogatásként a bér­lakásállomány növelését szor­galmazó 2000. július 1-jétől ha­tályba lépett jogszabály alapján. MÁV-KEZDEMÉNYEZÉS. Tá­jékozódó megbeszélésre hívta Kukely Márton, a MÁV Rt. vezérigazgatója a három repre­zentatív vasutas szakszervezet vezetőit szerdára - közölte a MÁV Rt. sajtószolgálata pénte­ken. A vezérigazgató indítvá­nyozta, hogy tekintsék át a munkabékét biztosító, három­éves megállapodásból adódó év végi feladatokat annak érdeké­ben, hogy felgyorsítsák a mun­kaadó és a szakszervezetek közötti tárgyalásokat. GAZDAPROGRAM. Jelentős támogatásra számíthatnak azok a gazdák, akik az Európai Unió és Magyarország nemzeti agrár- környezetvédelmi programjá­ban vesznek részt a jövőben - hangzott el pénteken Nyíregy­házán egy konferencián. Az előadók kiemelték: Brüsszel ag­rárpolitikája átalakulóban van. A termelési feladatokat ellátó, úgynevezett piacos agrárágazat kialakulása mellett előtérbe kerül a környezetvédelem és a vidékfejlesztés. A KÉPZÉS VÉGE. Befejező­dött a nők esélyegyenlőségének javítása és az európai uniós csaüakozás jegyében a nők részére indított képzés. A har­minc résztvevő szombaton ve­heti át oklevelét a Magyar Nők Szövetségében._____________■ Furcsa születésnapi ajándék Beszélgetőpartnerünk: Kútvölgyi Erzsébet színművésznő ste van. A Pesti Színházba még csak szállingózik a közönség, amikor a kulisszák mögött már javában készülődnek a művészek. Kútvölgyi Erzsébet a szemét festi. Ki tudja, hányadszor lép már a színpadra? A héten ün­nepelte ötvenedik születésnapját, vasárnap a névnapját. Budapest Nemcsak a színpadról, a televízióból is­merheti őt a közönség. Sokak szerint az övé az egyik legkellemesebb szinkron­hang.- Sajnos egyre kevesebb a lehetőség - panaszkodik. - És persze sok remek han­gú színész van. Marina Vlady volt életem első szinkronja. Legutóbb Glenn Close magyar hangja lehettem Az elnök kiilöngépe című amerikai filmben.- Miért választotta a színészi pályát?- Minden álmom az volt, hogy gyer­meksebész lehessek. Egy vakbélműtét miatt személyesen tapasztaltam, hogy milyen csodálatos dolog a gyógyítás. Az­tán nem vettek fel az orvosi egyetemre. A Színművészeti Főiskolának ugyanakkor kellettem. Ha mindkét helyre felvettek volna, akkor az orvosi pályánál maradok.- A nagyobbik fiát sikerült megfertőz­nie a szakma szépségeivel.- Nem úgy indult, de végül is a digitá­lis filmezés technikája ragadta magával. Remélem, hogy később a szakma más szépségeire is ráérez!-És a kisebbik fiú?- Ő pillanatnyilag azon az állásponton van, hogy Pulitzer-díjas újságíró lesz, és ettől nehéz ma még eltántorítani.- Mostani férjéhez tizenhat évi együtt­élés után ment csak feleségül. Párja - né­hány hónappal ezelőtt - születésnapi ajándékul kapta meg az ön kezét. A leg­nagyobb titoktartás közepette, meglepe­tésként készítették elő az esküvőt. Nem tart attól, hogy hamarosan valami hason­ló, meghökkentő ajándékban lesz része?- Csak azt kértem tőle, hogy lehetőleg ne a válóper legyen a születésnapi aján­dékom!- Nem változott meg az életük azóta, hogy papíron is szentesítették a kapcso­latod’- Én azt hittem, hogy ettől nem válto­zik semmi. De úgy tűnik, még boldogab­bak lettünk.- Miért kérette ennyi ideig magát?- Mert az első házasságot nagyon komolyan vettem. Névjegy: Született: 1950. november 14-én, Budapesten Férje: Zákányi Zsolt, a Magyar Rádió Énekkarának tagja Gyermekei: Iván (22 éves, az előző házasságából született) film szakon tanul egy amerikai egyetemen, Gáspár (14) éves- Hogyan tudta összeegyeztetni az anyaságot a színésznői hivatással?- Az első babával, Ivánnal volt nehéz. Később aztán bébiszitterek nélkül sike­rült gondoskodni a másodikról. Persze úgy, hogy a párom és az ő első házassá­gából származó nagyobb lányok is bese­gítettek.- Nincs mobiltelefonja és nem járkál hatalmas kalapokban a Váci utcában.- Ez valóban így van. Felesleges dol­gokra sohasem vágytam. Mobiltelefon nélkül is mindenki megtalál, aki akar. Ha pedig választanom kell, hogy magamra költöm-e a pénzt, vagy a fiam egyre na­gyobb lábára, akkor természetesen neki veszek egy új cipőt.- Otthon a szabadidejében mit csinál a legszívesebben?- Pakolgatok, takarítok. Ott, ahol két kutya is van a családban, mindig akad tennivaló. Persze azért jut idő esténként olvasásra, zenehallgatásra is.- Árulja el: mi a legnagyobb vágya?- Szeretnék tudni olyan szinten egy idegen nyelvet, hogy még azt is el tudjam mondani, hogy valakinek „selyem pillan­tása” van. NÉMETH ZSUZSA

Next

/
Thumbnails
Contents