Új Néplap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-203. szám)

2000-08-09 / 185. szám

2. OLDAL VILÁG TÜKÖR 2000. Augusztus 9., szerda Kwasniewski lengyel elnök Walesa, az egykori Szolidaritás-vezér fotós europress/epa Ügynök volt-e Walesa? Lengyelországban 1998-ban fogadták el azt a törvényt, amely előírja: nyilatkozza­nak a politikusok, a bírák, az ügyészek és az ügyvédek, együttműködtek-e valaha is a kommunista titkosrendőrséggel. Varsó Az októberi lengyelországi elnökválasztás jelölt­jeit most külön bíróságok hallgatják meg. A 12 elnökjelölt közül egyedül Andrzej Olechowski ko­rábbi külügyminiszter ismerte el, hogy volt kap­csolata a titkosrendőrséggel. Amikor a hetvenes években kiküldték az USA-ba, arra kényszerítet­ték, hogy - elsősorban gazdasági - információkat továbbítson megbízóinak. A két legesélyesebb elnökjelölt, Lech Walesa korábbi és Aleksander Kwasniewski jelenlegi elnök bírósági meghallga­tása a napokban folyik, viták kereszttüzében. Magát a törvényt is sokan bírálták annak ide­jén, a jelenlegi hercehurcát pedig különösképpen ízléstelennek tartják, éppen e két első számú je­lölt esetében. Walesa jelkép értékű alakja a len­gyelországi változásoknak, az egykori Szolidari­tás mozgalomnak. „Kwasniewskiről ugyan min­denki tudja, hogy a késő nyolcvanas években vezető funkcionárius volt, de ma már a demokrá­cia és a kapitalizmus sokak által elismert szószó­lója” - írja a Los Angeles Times. A Walesa elleni vád még 1992-ben került nyil­vánosságra, amikor korábbi barátja-munkatársa, a volt Szolidaritás-aktivista Antoni Macierewicz belügyminiszter lett. Hivatalból megismerte a ko­rábbi titkosszolgálati anyagokat, amelyek között állítólag olyanokat is talált, amelyek Walesára nézve terhelőek voltak. Walesa erről így nyilatkozott a bírói meghall­gatáson: „Macierewicz jobban hisz a titkos­­szolgálati operációkból származó, kétes hitelű papíroknak, mint annak a vezetőnek, akinek a nagy horderejű változások köszönhetők...” Macierewicz csupán annyit jegyzett meg a kifakadásra, hogy „az igazság mindennél és mindenkinél fontosabb”. Régi dokumentumok fotókópiáin Walesa alá­írásai láthatók. Azt mindenki, maga a bíró is elis­merte, hogy a papírok nem eredetiek, csak fény­másolatok, amelyeket könnyű meghamisítani. Sokan elképzelhetőnek tartják, hogy a lengyelor­szági változások kezdetén az akkori titkosszolgá­latok hamis dokumentumokkal akarták lejáratni, esetleg perbe fogni a Szolidaritás-vezért, (szűcsi Belgrad külföldieket vádol Egy jugoszláv katonai bíróság terrorizmus miatt vádat emelt két brit és két kanadai állampolgár ellen, akiket a múlt héten vett őrizetbe a hadsereg Montenegróban. Bush könyörtelen Vízumlottó az USA-ba Budapest A washingtoni kormányzat az idén is meghirdeti azt a sorsolási eljárást, amelynek nyertesei be­vándorlási vízumot szerezhet­nek az Egyesült Államokba. A program keretében évente 55 ezer bevándorlóvízumot sorsol­nak ki, s az úti okmányokat a vi­lág hat földrajzi egysége között elosztva adják ki. Á jelentkezés feltétele középiskolai végzettség, vagy az elmúlt öt évben kétéves gyakorlat egy olyan szakmában, amely legalább kétéves képzést igényel. Az vízumért folyamodókat számítógép segítségével, választ­ják ki. A magyarországi jelentke­zéseknek október 2. és novem­ber 1. között kell beérkezniük a következő címre: DV-2002 Prog­ram, Kentucky Consular Center, Lexing-ton, KY 41903, USA. To­vábbi információk az USA buda­pesti nagykövetségének hon­lapján olvashatóak. Sikkasztó orosz tábornokok Moszkva Az orosz katonai ügyészség el­járást indított a védelmi minisz­térium négy vezető tisztségvise­lője, köztük Georgij Olejnyik pénzügyi osztályvezető ellen, akiket azzal gyanúsít, hogy mintegy 450 millió dollárt elsik­kasztottak a katonai költségve­tésből. A pénzt ukrán katonai felszerelések vásárlására szán­ták, de a gyanú szerint a négy tábornok egy külföldi kereske­delmi vállalat számlájára utalta át 1995-ben és 1996-ban. A kor­rupciós ügyek nem ismeretle­nek az orosz hadseregben - jegyzik meg a hírügynökségek, felidézve Konsztantyin Kobec miniszterhelyettes esetét, akit 1997-ben menesztettek, mert kenőpénzt fogadott el._______■ , A Föld legnagyobb élőlénye USA Amerikai kutatók megtalálták Oregon államban a Föld legna­gyobb élőlényét. Az Armillaria Ostoyae gomba 880 hektáron - 1165 labdarúgópálya területén - tenyészik, legnagyobbrészt a föld alatt, ezért is nehéz a nyo­mára bukkanni. A nem egészen egy méterrel a talaj felszíne alatt rejtőző gombaóriást mintegy 2400 évesre becsülik. Hasonlóra 1992-ben találtak rá ám az „csak” 600 hektáron burjánzott szét. A mostani elképesztő nagyságú élő szervezetet akkor fedezték föl, amikor egy rejtélyes faelhalás okait keresték. Belgrad A két brit az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet ko­szovói missziójának rendőrki­képzője volt; a két kanadai közül az egyik bányamérnök, a másik pedig az unokaöccse, aki látoga­tóban járt nála. A négy férfi sza­badságát töltötte az Adria-parti jugoszláv köztársaságban. A londoni külügyminisztérium meg van győződve a letartózta­tott brit rendőrök ártatlanságáról, s minthogy továbbra sem kapott magyarázatot Belgrádtól, követe­li, hogy munkatársai találkozhas­sanak velük. A BBC híradója be­számolt arról, hogy a letartózta­tottakhoz kirendelt jugoszláv ügyvéd, egy volt katonai ügyész szerint a foglyok jól vannak. A londoni külügyi szóvivő szerint „inkább remélik, mint hiszik, hogy az ületők valóban jól van­nak és mihamarabb vége lesz meghurcoltatásuknak”. Keith Váz, a külügyminisztéri­um európai ügyekkel foglalkozó államminisztere hivatalába kéret­te Rade Drobak jugoszláv megbí­zottat, hogy tájékoztatást kérjen a történtekről. Tekintve, hogy Lon­don és Belgrád közt nincs teljes körű diplomáciai kapcsolat, a brit kormány keze igencsak meg van kötve. Robin Cook külügyminisz­ter tárgyalt Kofi Annan ENSZ fő­titkárral, az Európai Unió illetéke­seivel, Oroszország vezetőivel, és a londoni illetékesek minden le­hetséges módon igyekeznek nyo­mást gyakorolni Belgrádra. Elemzők szerint nem kétséges, hogy a négy férfi ártatlan gyalog­áldozat Milosevics elnök és a montenegrói elnök, Djukanovics játszmájában. Milosevics szerint Djukanovics NATO-segédlettel el akarja szakítani Montenegrót Szerbiától. Ennek bizonyítására kapóra jönnek az állítólagos nyu­gati kémek; főként a szerbiai vá­lasztások előtti amúgy is feszült belpolitikai légkörben.________■ Az amerikai republikánu­sok elnökjelöltje, ifjabb George Bush saját bevallása szerint „szenvedélyesen konzervatív”. Ezért helyesli a halálbüntetést. Texas A texasi kormányzó ebben az ügyben vitába keveredett saját fi­vérével, Jeb Bushsal, aki Florida kormányzója és „általában véve” nem ellenzi a halálbüntetést, de nem helyesli, ha az ítéletet szelle­mileg visszamaradott személyen hajtják végre. Márpedig George Bush junior most egy üyen férfi kivégzését szorgalmazza. A 33 éves Oliver Cruz tizenkét éve várja a livingstoni siralom­házban sorsa beteljesülését. An­nak idején részegen és kábító­szer hatása alatt megerőszakolt és késsel agyonszurkált egy 24 éves nőt. A nyomozás során el­végzett intelligenciateszt kimu­tatta szellemi visszamaradottsá­gát. A vád képviselői azonban Te­xasban ezt nem tekintették men­tő körülménynek. Az Egyesült Államok 38 államában van ér­vényben a halálbüntetés, ezek közül azonban tizenháromban ti­los gyengeelméjűek kivégzése. Ifjabb George Bush könyörte­len: szerinte a méreginjekció „mindenkit sújtson, aki erre rá­szolgált”. S ebben következetes. A megfigyelők emlékeztetnek rá, hogy a republikánus elnökjelölt 1995-ben, azon a napon, amikor texasi kormányzóként ünnepé­lyesen beiktatták, kivégeztette az unkahúgát meggyilkoló Mario Marquezt, aki olyan szellemi ké­pességekkel rendelkezett, mint egy hétéves gyermek. itoromvo HÍREK RÖVIDEN Göncz Árpád Schusternél A \iolt államfő kedden meglátogatta a szlovák elnököt az Innsbruck melletti magánszanatóriumban. Göncz Árpád - mint mondta - Schustert jó állapotban találta, szelleme a régi, s noha még egy mű­tét vár rá, orvosai szerint körülbelül egy hét múlva hazamehet. Katonavendég Budapesten A fővárosban tárgyaló Henryk Szumski lengyel vezérkari főnök sze­rint hasonlóak hazája és Magyarország problémái: mindkét haderő komoly átalakítás előtt áll. A strukturális átszervezés során 2003-ig 40 ezerre csökkentik a jelenleg 190 ezer fős lengyel haderőt. A had­sereg 50 százaléka hivatásos katonákból áll majd. Funar a magyar zászló ellen A kolozsvári polgármester levélben kérte fel a megyei prefektust: távolíttassa el a magyar főkonzulátus épületéről a szerinte „dualista címert” viselő magyar zászlót. Horváth Gábor külügyi szóvivő ki­jelentette, Gheorge Funar ismétlődő kísérletei „fényévnyi távolságra vannak a magyar és a román kormány, valamint a két nép közös, jó szomszédi kapcsolatokon, európai értékeken és célokon alapuló törekvéseitől”. Kárpátaljai járványhelyzet Ellenőrzésük alatt tartják idén nyáron a járványhelyzetet az ukrajnai hatóságok. A Magyarországgal szomszédos megyében évek óta nem fordult elő lépfenés fertőzés, s koleramegbetegedésre sem volt példa ebben az évben, jóllehet a kór Ukrajna déli megyéiben már felütötte a fejét. Nem jó hír, hogy a múlt évi egy hastífuszos fertőzéssel szem­ben az idén már nyolcán kapták el ezt a betegséget, valamennyien a szolyvai járásban. Baszkföldi terroristák Pokolgépes merénylet következtében egy üzletember meghalt a spa­nyolországi Baszkföldön. Jósé Maria Korta vállalatigazgatónak, a Guipuzcoa tartománybeli munkaadók szövetsége elnökének életét alig néhány órával azután oltották ki, hogy az ETA terrorszervezet négy tagja Bilbaóban életét vesztette: a négy férfi robbanóanyaggal megrakott gépkocsija a levegőbe repült. Beperlik Pinochetet? A chilei legfelsőbb bíróság megfosztotta Pinochet volt diktátort par­­lamenü mentelmi jogától, amelyet élete végéig tartó szenátort rangja alapján élvezett. A bíróság határozata lehetővé teszi, hogy pert indít­sanak a volt diktátor ellen az 1973-tól 1990-ig tartó 17 éves katonai uralma alatt elkövetett súlyos jogsértésekért. Moszkvai robbantás Tegnap este robbanás történt a belváros egyik aluljárójában: legalább hat ember életét vesztette, tucatnyinál többen megsebesül­tek. A merényletet az orosz főváros szívében található Puskin tér alatti aluljáróban hajtották végre. Boldog születésnapot! Ajánlatunk augusztus 7-19-ig érvényes. Nyitva tartás: H-P: 7*19 éráig, Szombat: 7-13 áráig INTERFRUCT Cash&Carry wmmmtm S zolnok Az Interfruct Cash&Carry raktáráruházlánc kedvező akciós árakkal várja vásárlóit Szolnok, Tószegi át 5. szám alatti SOPRONI ÁSZOK SÖR o.s 1 JOHNNIE WALKER WHISKY SZALON SOR 0,5 I DUVÉL VÖDRÖS KETCHUP 5000 g BEDECO INSTANT KAKAÓ 400 g SIÓ ŐSZIBARACK NEKTÁR .1.5 í RED BULL PEPSI CSALÁD COIA, COLA LIGHT, MIRINDA SZŐLŐ, MIRINDA ORANGE. 7UP PET 2,5 1 HUGGIES STANDARD NAGYCSOMAGOS PELENKA MIDI 36 db-os, MAXI 33 db-os, JUNIOR 26 db-os

Next

/
Thumbnails
Contents