Új Néplap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-203. szám)

2000-08-09 / 185. szám

2000. Augusztus 9., szerda MEGYEI KÖRKÉP 3. OLDA' Sikerrel zárt a Jász Expo JÁSZBERÉNY A harmadik alkalommal meg­rendezett Jász Expo kiállítást és vásárt a négynapos nyitva tartás alatt több mint nyolcezer érdek­lődő kereste fel. A közel nyolc­van kiállító standjait csak csü­törtökön, a megnyitó napján több mint háromezren tekintet­ték meg - tudtuk meg Királyhá­ziné Tisza Andreától, a rendező Compexpo Kft. területi igazgató­jától, aki hozzátette: több üzlet is született a vásár ideje alatt. Ebben az évben lejár a kon­cesszió, melynek alapján a Compexpo Kft. szervezőként te­vékenykedhetett a vásár megva­lósításáért. Királyháziné el­mondta, a koncesszió meghosz­­szabbításában a döntés joga a herényi önkormányzaté. bcs Ötszámjegyű tanévkezdés (Folytatás az 1. oldalról) Az oktatási tárca által előre jel­zett 6400 és 9000 forint közötti tankönyvcsomag-árak mellett ez képviseli ugyanis a legna­gyobb tételt a taneszközök sorá­ban. Igaz, talán ennek beszerzé­sekor nyílik lehetőség a legko­molyabb mértékű megtakarítás­ra is, hiszen az ezer forintostól a 10 ezer forint feletti kategóriáig igen széles a választék. A szakminisztérium tájékoz­tatása szerint egyébként idén összesen 3,2 milliárd forintot szánnak tankönyvtámogatásra. Ennek alapján minden tanuló egységesen, iskolatípustól füg­getlenül, az oktatási intézmény közvetítésével 2250 forint kom­penzációban részesül majd. BUGÁNY ÚJ SZÁLLÁSHELY. Az egykori halászcsárda helyén apartmanhotel épül Cserkeszőlőn. A következő idegenforgalmi idényben már vendégeket fogad a régi csárda stílusát megőrző új létesítmény. _____________________________________________________________________________________________________________________FOTÓI CB. I. Ösztöndíj a tehetségeseknek A cél: maradjanak a megyében a diplomások Megyei információ Tehetséggondozó ösztöndí­jat alapított a megyei köz­gyűlés. Az ösztöndíjjal a ne­héz szociális helyzetben lé­vő, tehetséges egyetemistá­kat, főiskolásokat szándé­kozik támogatni. A megyei közgyűlés tavaly hozott határozatot az ösztöndíjrendszer létrehozására. Az ösztöndíj éves keretéről minden évben döntés születik. A 2000/2001-es tanév­ben egymülió forint áll rendelke­zésre. Az ösztöndíjrendszert a me­gyei közoktatási közalapítvány működteti, illetve köt szerződést az ösztöndíjban részesülő hallga­tókkal. A támogatás létrehozásakor az volt a cél, hogy erősítsék a kívá­natos társadalmi mobilitást, hogy olyan nappali tagozatos, első dip­lomájukat szerző diákokat támo­gassanak, akiknek a szociális helyzete egyébként lehetetlenné tenné a tanulmányok megkezdé­sét, illetve folytatását. A közala­pítvány kapcsolatot tart az ösz­töndíjasokkal. Céljuk, hogy a tá­mogatott diákok lehetőleg a me­gyében vállaljanak munkát, gaz­dagítsák a megye szellemi tőké­jét. Az ösztöndíjra augusztus 15- ig lehet pályázni a megyei önkor­mányzat művelődési és népjóléti irodájánál. A közalapítvány szep­tember 30-ig dönt az odaítélésről. Az ösztöndíj mértéke egy évre százezer forint. ______ P. É. „Megskalpolta” a kutya a gyereket (Folytatás az 1. oldalról) A gyerek magatartása és a kör­nyezetéből érkező információk azt a lehetőséget vetették fel, hogy a tanyán élő kisgyermekre az állatok viselkedése nagyobb hatást gyakorolt, mint az embe­reké. Az esetről értesítették a jászbe­rényi gyermekjóléti szolgálatot, illetve a gyámhivatalt. Szívós Jánosáé, a jászberényi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője elmondta, a szülők beszámolója szerint vélet­len baleset volt a kutyaharapás. A szerencsétlenül járt kisgyermek valahogy kijutott az elkerített ud­varból, és az összeverekedő ku­tyák közé került. A gyermeket tavaly márciusá­ban védőnői bejelentés után fe­dezte fel a szolgálat családgondo­zója, és a herényi kórház gyer­mekosztályára utalták. Már ekkor megállapították, hogy szükség van a fogyatékos gyermek korai fejlesztő programban való részvé­telére, illetve elrendelték a foko­zott védőnői, szakorvosi felügye­letét. A gyermekjóléti szolgálat családgondozója javaslatot tett, hogy vegyék védelembe a kis­gyermeket. Miután az anya együttműködött a szolgálattal, a kicsit a karcagi Egészségügyi Ott­honban helyezték el tavaly július­ban. Itt a szolnoki pedagógiai in­tézet munkatársa is megállapítot­ta a testi és szellemi fogyatékossá­got. Néhány hónap után az anya mégis úgy döntött, hogy hazavi­szi gyermekét. A szülők vállalták a gyermek felügyeletét, azt, hogy gondoskodnak a megfelelő ellá­tásról, a korai fejlesztő program­ban való részvételéről. Ám a múlt hónap elején az anya bejelentette, hogy anyagi körülményeik nem teszik lehetővé, hogy minden­nap autóval szállítsák a gyereket. Az újabb intézkedés szerint augusztus 26-án vitték volna a Homoki Speciális Szakiskolába. A családsegítő szolgálat munkatár­sa július 25-én járt családlátogatá­son, ekkor még nem utalt semmi a 27-én bekövetkezett balesetre, a kutyák láncra voltak kötve. A gyermekeket nem bántották az ebek, azok az állatokkal játszot­tak. A szolgálat munkatársai szak­­véleményekre hivatkozva állítot­ták, hogy a gyermek viselkedése (négykézláb közlekedik, nem be­szél, úgy eszik, mintha valaki el akarná venni tőle az ételt) a fo­gyatékosságából ered. Mindezek­kel együtt a kicsi további fejlődé­se érdekében a herényi gyámhi­vatal, az első fokú gyámhatóság, valamint a Családsegítő és Gyer­mekjóléti Szolgálat együttes véle­ménye alapján ideiglenes hatályú elhelyezését látja szükségesnek a további intézkedésig. Mindez azt jelenti, hogy a szolnoki kórházból a család nem viheti haza az apró­ságok________________P. É. - B. CS. VÉLEMÉNY PÓKÁSZ ENDRE Olcsó munkaerő A megyénkbéli községben egy vállalkozó bein­dított egy varrodát. A rámenős tulajdonos hamar összeszedte a munkaerőt, ígért viszonylag elfo­gadható bért, biztos munkahelyet, amit a szer­ződések garantáltak. Az asszonyok nagy kedv­vel vágtak bele, sokuk évek óta először dolgoz­hatott. Egyik este, amikor a szűkös határidő miatt elmaradtak a munkával, furcsa dolog történt. A tulaj nem engedett haza senkit, mondván, ha nincs pontos szállítás, pénz sem lesz. Ezt a többség „ megértette, dolgoz-A nyomorgók várják a befektetőt, aki igyekszik gyorsan meggazdagodni, majd továbbáll tak fogcsikorgatva. Ez napokon keresz­tül így zajlott, ami­kor néhányan meg­unták, s fáradságra panaszkodva indul­tak volna haza. Ám a kaput elállták a tulaj nagy kutyái, így nem volt mit tenni, maradtak ismét hajnalig. Túlórát nem számoltak el nekik, a főnök állítólag nagyot kaszált, a varroda pedig hamaro­san bezárt. Megváltozott munkaképességűeket akart foglalkoztatni egy másik vállalkozó. Meghirdette az állást, ám meglepve tapasztalta, tíz-egynéhány ezerért nagyon kevesen mentek oda. Megkeresett minden fórumot, nem értette, mi lehet a baj. Csak két kiragadott példa a sokból. Amikor a messziről jött ember azt teszi, amit kedve tart. Kiszolgáltatott embereket főként megyénk szegényebb vidékein mindenütt talál, akik már csak méltóságuk miatt is inkább dolgozni szeretnének, mintsem kun­csorogni a hivatalokban. Hónapok, évek múlva aztán betelik a pohár. A kívülálló hajlamos gyorsan és könnyen ítéletet alkotni.- Miért nem megy dolgozni,, hiszen annyi állása lehetne? - mondhatja indulatosan. Sokan könnyen általánosítanak, pedig nem lenne szabad. Megyénk munkanélküliségi mutatói lényege­sen kedvezőtlenebbek, mint az országos átlag. Az elkeseredett, nyomorgó munkavállalók várják a befektetőt, aki megjelenik, igyekszik gyorsan meggazdagodni, majd továbbáll. Mert itt még könnyebben megteheti mindezt, hiszen van rengeteg rászoruló, akik a kicsiből is sokat hoznak a konyhára. Kevesebb a bevonuló Megyei információ A honvédséget ért változá­sok hatással vannak a sor­katonákra is, többek között átrendeződés ta­pasztalható a kikép­zőbázisok helyét il­letően is. Megyénk­ből az augusztusi bevonulók létszáma kevesebb lesz, mint az a legutóbb volt. Az augusztus 15-16-ra tervezett bevonulás al­kalmával mintegy 300 fiatalt ad a honvédség kiképzőbá­zisainak a megyei hadkiegészítő parancsnokság - tudtuk meg Jó­nás József alezredes, osztályve­zetőtől. Ez a létszám 50-60-nal kevesebb, mint a legutóbbi. Vál­tozás történt a kiképzés helyét il­letően is. A kalocsai bázis meg­szűnt, ezért helyette a tapolcai került be harmadikként a Szol­nok megyeiek számára a szom­bathelyi és a szabadszállási mel­lett. A teljes létszámnak mintegy a fele ez utóbbi, Szolnokhoz a legközelebb fekvő alakulathoz kerül három hónapra. Mivel a változások a most bevonulók so­rozásakor még nem voltak ismer­tek, ezért akkor még többen úgy tudták, hogy Kalocsára kell menniük. Őket a had­kiegészítő parancs­nokság határozat-mó­dosítással értesítette a változásról, a kiképzés tényleges helyéről. Nem mellékes ter­mészetesen, hogy a szolgálati idő hátralé­vő, nagyobbik részét hol tölti majd a kiskatona. Jónás József alezredes úgy tájékoztatta lapun­kat, hogy a bevonulóknak több mint fele visszakerül valamelyik szolnoki egységhez. A legtöbben a Rékasi úti laktanyába, a gyors­­reagálású zászlóaljhoz jönnek majd, de szolgálnak majd a rep­téren is, lesznek azonban, akik Szentesen vagy Hódmezővásár­helyen töltik le a katonaidejüket. • • Oköllel harcolt munkabéréért Ámokfutók voltak és lesznek Szolnok Mint az a bírósági tárgyalá­son beigazolódott, a főnöké­re támadó alkalmazott in­dulatai részben jogosak vol­tak, de ez mégsem adhat fel­mentést a durva tettek kö­vetkezményei alól. A testi sértés, garázdaság és rongá­lás miatt bíróság elé állított férfi cége ügyvezető igazga­tójára rontott munkahelyi sérelmei miatt. Az eset július 26-án történt Szol­nokon a Tisza partján, a szegedi székhelyű, teherhajózással foglal­kozó Admiralitás Kft. egyik telep­helyén. A cég egyik alkalmazott­ja, S. Béla indulatosan ment be délelőtt a telephely irodájába, ahol az asztalon lévő számítógé­pet felkapta, és a földhöz vágta. Mint azt a hétfői bírósági tárgya­láson elmondta, azon kapta fel vi­zet, hogy a vállalat nem biztosí­totta számára a szükséges mun­kafeltételeket és őt, mint matrózt, a vízi rendőrség többször is felje­lentette különféle szabálytalansá­gok miatt. Indulatait tetézte, hogy elmondása szerint már több hó­napja nem kapta meg a munka­bérét. Dühe csak fokozódott, amikor még aznap délután megjelent a telepen a cég ügyvezetője. S. Béla rövid szóváltást követően kezet emelt munkaadójára, aki védte magát, így csak a kezén sérült meg könnyebben. Az ütésekből hamarosan a főnök mit sem sejtő gépkocsivezetőjének is kijutott, őt az arcán érte a két ökölcsapás. S. Bélát a rendőrség egy napra őrizetbe vette. A férfi egyébként beismerő vallomást tett, a gyorsí­tott eljárásban lefolytatott tárgya­láson immár „tiszta” fejjel belát­ta, meglehetősen helytelen mód­ját választotta sérelmeinek orvos­lására. A férfi egyébként múlt év őszén szabadult ki hétéves, em­berölés kísérlete miatt kiszabott börtönbüntetéséből. Mivel már azt megelőzően is voltak ügyei, ezért már mint többszörös és kü­lönös visszaeső került újra az igazságszolgáltatás elé. A Tisza­­parti cselekményéért ezúttal 10 hónap börtönt kapott. Az ítélet rövid indoklásában Dr. Jenővári Éva bíró elmondta, a tárgyaláson - a cég vezetőjének meghallgatá­sa során - beigazolódott, a vádlott sérelmei részben jogosak, a szol­noki telepen dolgozók közül ugyanis a kft. anyagi nehézségei miatt többen már hónapok óta nem kaptak munkabért. Mint el­hangzott, ez a körülmény ugyan méltányolandó, de nem annyira, hogy a vádlott mentesüljön tetté­nek felelőssége alól. Az ítélet el­len S. Béla és védője fellebbezett, az eljárás a megyei bíróságon folytatódik majd.__________h.oy. Abádszalók A hétvégi gyilkosság kap­csán megkérdeztünk né­hány helyi lakost és üdülő­vendéget, hogyan kom­mentálják a tragikus eseményt. Egy inkognitójához ragaszkodó vendég:- Ámokfutók mindig voltak és lesznek is! Különösen olyan helyeken, ahol nem lehet kiszűr­ni, hogy ki milyen szándékkal érkezik, és miképpen akarja ki­tombolni magát. Persze az esetet el kell ítélni, de sajnos az is igaz, hogy ez az ország már lassan kezd hozzászokni a brutalitás­hoz, az ilyen véres bűncselekmé­nyekhez, amely itt azért még nem fordult elő. Éppen ezért én úgy gondolom, hogy kár lenne elriasztani ettől a gyönyörű hely­től az embereket azzal, hogy a csapból is ezt a halálos szenzáci­ót folyatjuk. Szabó István a helyi Füzes Kemping vezetője, a község al­polgármestere elmondta, hogy különösen az elmúlt néhány esztendőben tapasztalta azt, hogy a vendégek jó része felrúg minden közösségi és viselkedési normát. Az ok legtöbbször a túl­zott alkoholfogyasztás, de jel­lemző az is, hogy a legtöbb em­bernek egyre kevesebb pénze és ideje marad az üdülésre. A meg­spórolt rövid vakáció idején ezért igyekeznek többen kitom­bolni magukat, fittyet hányva minden szabályra.- Ám mindezekkel együtt úgy érzem, hogy ezzel a gyilkosság­gal sem lett rosszabb az itteni közbiztonság, mert ámokfutók, kontrollálhatatlan, önmagukból kivetkőző, indulataiktól túlfűtött egyének mindig voltak és lesz­nek is. P. Mihály vállalkozó, aki szo­bakiadással is foglalkozik, a szomszédjától tudta meg, hogy mi is történt. — Nálam német vendégek is vannak, s nagyon félek attól, hogy könnyen úgy járunk ezzel is, mint a ciánnal, ha szenzáció­ként felfújjuk az ügyet. Megbot­ránkoztatott ez a halálig fajuló brutalitás, de mit lehet ellene ten­ni? A nagy tömegben mindig akad egy-két italtól vagy tudja Is­ten mitől agresszívvá váló ámok­­futó... Ez az eset sajnos már meg­történt, de azt kell mondanom, hogy errefelé nem elsősorban a gyilkosságoktól félnek az embe­rek, hanem sokkal inkább a ran­dalírozóktól, a nyáron ide impor­tált bűnözőktől, akik - azt is hal­lottam — sok helyi kereskedőt, idegenforgalmi vállalkozót tarta­nak sakkban. Ezeket az alakokat nagyon nehéz kiszűrni és féken tartani. p. m.

Next

/
Thumbnails
Contents