Új Néplap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-203. szám)

2000-08-09 / 185. szám

LITE Kommunikácós nyelviskolája Új nyelviskola SZOLNOKON!- Új kommunikációra alapuló módszer- Ingyenes szintfelmérés JELENTKEZÉS: 56/511-852. Cím: KISOSZ Szolnok, Baross ut 21. Növekedő takarmány- és tápárak Függő helyzetben a növénytermesztés és az állattenyésztés között Megyei információ A húsáremelések indoka­ként az illetékesek többek között rendre felhozzák a fo­lyamatosan emelkedő takar­mányárakat, amelyek köz­vetve a húsárban éreztetik hatásukat. A takarmányfor­galmazók augusztusban 10- 20 százalékkal emelték árai­kat, hiszen, mint mondják, erre ők is rákényszerülnek. Mint érdeklődésünkre Nagy Ár­pád, a szolnoki Alcsimix Kft. ta­karmánygyártó és -forgalmazó társaság vezetője elmondta, míg tavaly a termelők mázsánként 1400-1500 forintos áron adták el a búzájukat, addig idén ezt ezer fo­rinttal magasabb áron, 2400-2500 forintért teszik meg. A bekerülési költség növekedése így 66-67 szá­zalékos. A baromfit nem érdekli a takarmány ára, őket eteni kell FOTÓS B. J.- A likviditási helyzetünk nem engedi meg, illetve nem is va­gyunk annyira tőkeerősek, hogy szemes terményt korlátlanul vá­sároljunk saját pénzből, hanem csak hitellel, közraktáron keresz­tül. Ez mindenképpen megdrágít­ja az áru értékét, amit aztán to­vább kell hárítani. Az összes többi fehérjehordo­zónak ingadozó az ára. A szója mázsája jelenleg már 7000 forint körül van, a kukoricáért, ha most veszi meg valaki, akkor 2900- 2950 forintot fizet mázsájáért, sőt már 3000 forintot (plusz áfa) is hallottam helybe szállítás esetén. Ez tavaly ősszel még csak 1750 fo­rint volt. Nagy Árpád beszámolt arról, hogy a tápárakat a márciusi-ápri­lisi áraikhoz képest átlagosan 12,5 százalékkal emelték meg au­gusztus 7-étől. S bár a tápok hetven százaléka szemes termény, amelyek felvá­sárlási ára 60-67 százalékkal ment föntebb, ám a tápáremelés mégis csak 12-12,5 százalékos lett. __________________IFOLYTATÁS A 4. OLDALON) „Megskalpolta” a kutya a gyereket Elhagyta a kórházat a megkéselt fiatal Bár súlyos, életveszélyes állapotban szállították kór­házba az Abádszalókon megkéselt 27 éves fiatal­embert, tegnapra annyira felépült, hogy elhagyhatta az intézményt. Mint arról beszámoltunk, vasár­nap hajnalban, az abádszalóki strandon gyilkosság áldozata lett egy 25 esztendős mátészalkai fi­atalember volt. A fiatal kamion­sofőr barátjával szórakozott elő­ző este a parton, majd hajnalban ismeretlenek támadtak rájuk. A sofőrt halálos késszúrások érték, barátja pedig súlyos, életveszé­lyes, erősen kivérzett állapotban került a helyi rendőrök jóvoltá­ból kórházba. Mint azt a karcagi kórház baleseti sebészetén meg­tudtuk, betegük állapota sokat javult, sebe - a kés teljesen el­vágta a felkar izmát - is szépen gyógyul. Állapota lehetővé tette, hogy tegnap elbocsássák a kór­házból. A fiatalember ugyanis ma mindenképpen részt akart venni elhunyt barátjának teme­tésén. H. GY. Négy és fél évesen járni és beszélni tanul JÁSZBERÉNY — SZOLNOK Újabb gyermekbaleset történt megyénkben. Ez az ügy azonban többnek látszik, mint egy szok­ványos nyári, figyelmetlenségből adódó sérülés. A jászberényi kórház küldte át a napokban a me­gyei kórházba az intenzív ellátásra szoru­ló kisgyermeket. A jászsági tanyán élő négy és fél éves gyermeket a család kutyá­ja ugyanis „megskalpolta”. Az eb körkö­rösen hasított bele a fejbőrébe, és roncsol­ta a fülét is. A kórházi kezelés eredménye, hogy bár maradnak majd hegek a fejen és a fülön, de a sérült testrészek továbbra is eleget tudnak tenni funkciójuknak. A mű­tét utáni napokban a gyermek viselkedése feltűnt az orvosoknak s az ápolónőknek. Négy és fél éves kora ellenére pelenkázásra szo­rult, nem beszélt, nem kommunikált, elsősorban félelmi reakciói voltak. Ha szóltak hozzá, az ágy sarkába húzódva nyüszített. Jellegzetes volt a test­tartása is: négykézlábas tartást vett fel, és alulról fölfelé nézett az emberekre.- A testi és idegrendszeri elmaradottság jeleit mutatta - foglalja össze az esetet dr. Némedi Má­ria, a gyermekosztály vezető főorvosa. — Az első napokban nem állt fel, az evőeszközt, a poharat, a cumit nem ismerte. Az ételt a nyelvével lefetye­li, nem rágja, csak lenyeli. Bár nem alultáplált, az ételt elképesztő falánksággal fogadja, mint aki at­tól fél, hogy elveszik tőle. A szerencsétlenül járt kisgyerek — aki egyébként középsúlyos értelmi fogyatékosnak van elkönyvelve - egy évvel ez­előtt a jászberényi kórházban volt, aliol megálla­pították a testi-, szellemi visszamaradottságot, ám azt is, hogy képezhetőnek tartják. — Az ápolás negyedik, ötödik nap­jától kezdve mi is ezt tapasztaltuk itt, az osztályon - mondja a vezető főor­vosnő. - Rendkívül barátságosan visel­kedik, most már mindenkit felismer a környezetében, rajongással fogad, és ha fogjuk az egyik kezét, már elég sta­bilan jár. Beszélni nem hallottuk, és az evőeszközt sem tudja még használni. — Egyértelműen képezhető, intenzív logopédiai, gyógypedagógiai fejlesztésre van szük­sége - foglalja össze Damianné Farkas Zita kon­duktor. - Az első napok tapasztalatai azt mutatják, hogy a gyerek többre képes, mint amit eddig muta­tott. Ez a tapasztalat vetette fel a szakemberekben a kérdést: hol nevelkedhetett eddig? Ha ugyanis az emberi élet, az emberi tevékenység mintáit látja, akkor azokat követi, utánozza. Még akkor is, ha senki nem szól hozzá, de testvérei társaságában töltheti az időt. _______________________________________(FOLYTATÁSA X OLDALON) Ötszámjegyű tanévkezdés Legalább tízezer forinttal könnyíti meg a családi kasz­­szát az idei tanévkezdés. A tanszerek árai azonban üzle­tenként és termékenként is igen széles skálán mozog­nak, így akár több ezer forintos megtakarítást is eredmé­nyezhet a körültekintő bevásárlás. Néhány papír-írószer üzletben tájékozódtunk az iskolakezdés költségeiről. Szolnok Tapasztalataink szerint a legki­sebbek tanszereinek ára megkö­zelítőleg 10 ezer forintra rúg. A ki­egészítő kellékek — pálcika, vo­nalzó, festék, hegyező, gyurma stb. - árai alig változtak az előző esztendőhöz képest. Ettől függet­lenül ezek az „apróságok” is szá­mottevő tételt tesznek ki a pénz­tárnál, ha figyelembe vesszük, hogy egy - még üres - tornazsák például 400-1500, egy tisztasági csomag pedig 200—500 forintba kerül. A füzetek átlagosan mint­egy tíz százalékkal drágul­tak tavalyhoz képest. Az el­sősök számára összeállított füzetcsomagok már 500 fo­rintért is megvásárolhatók, ám a felsősök, vagy középis­kolások irkáiért gyakran en­nek többszörösét kell le­szurkolni. A leendő első osztályo­sok szüleinek mindezeken túl számolniuk kell még egy jelentős kiadással: az iskola­táska beszerzésének költsé­gével. ___________(FOLYTATÁS A 3. OLDALON) Az egyik legnagyobb tétel az iskolatáska. Képünk illusztráció AUTÓ — MOTOR Négyévnyi fejlesztőmunka után idén ta­vasszal mutatták be a Mercedes Benz új C osztályát. Mivel ebben a kategóriában meglehetősen kiélezett a verseny, a szak­ma és a vásárlóközönség a lehető legkriti­­kusabban szemléli egy-egy új jövevény ér­kezését. 7. oldal Hatszázmilliós érték veszett oda Elkészült a vádirat a hűtőgépgyári tűzeset kapcsán Szolnok A városi ügyészségen elké­szült a vádirat a jászberé­nyi hűtőgépgyár raktárépü­letében az elmúlt év szep­temberében keletkezett tűz­esettel kapcsolatban - tud­tuk meg dr. Vámos Sándor vezető ügyésztől. Az ügyészség is több tűzvédel­mi és munkabiztonsági sza­bálytalanságot állapított meg a gyár két dolgozóját érintően. A kigyulladt raktár vezetőjét, il­letve az egyik raktárost vádolják a különösen nagy vagyoni hát­rányt előidéző gondatlan közve­­szélyokozás vétségének elköve­tésével. A megsemmisült raktár­­épületben mintegy 600 millió fo­rint értékű vagyontárgy vált a lángok martalékává. Az, hogy a tűz nem harapódzott át a szom­szédos raktárra, illetve üzemre, a helyszínen dolgozó biztonsági őröknek, valamint a gyors és ha­tékony munkát végző tűzoltók­nak köszönhető. Az emlékezetes tűzeset 1999. szeptember 16-án hajnalban tör­tént, a vádirat szerint úgy, hogy a raktárban a raktárvezető által még évekkel az előtt szabálytala­nul kijelölt helyen végezte tar­goncájának elektromos töltését a raktáros. Az esettel kapcsolatban lefolytatott vizsgálatok adatai szerint a csatlakozó kábelek nem megfelelően voltak csatlakoztat­va, ezért ettől hő keletkezett, amitől lángra kapott a raktár be­rendezése. A vádbeli bűncselek­mény elkövetése öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. HGY Szolnok város programaj ánlatával Árvíz után a teendőkről Politikai döntés szükséges a hullámterekről Közép-Tisza-vidék A tavaszi ciánszennyező­désről, az ár- és belvízvéde­kezésről, a helyreállítási feladatokról tanácskozott tegnap a Közép-Tisza Vidé­ki Területi Vízgazdálkodási Tanács annak érdekében, hogy hasonló eseményeket hogyan lehetne elkerülni, kivédeni. Az ülésről dr. Kaposvári Kázmér, a tanács társelnöke elmondta, szóba került a ciánszennyezés kapcsán a szolnoki holt-tiszai ivóvízbázis felszíni vízműbe tör­ténő bekacsolásának lehetősége. Erre vonatkozóan készült már ta­nulmány, s biztató, hogy ezzel kapcsolatban politikai szinten összhang van, úgy tűnik tehát, a terv megvalósítható 2001-2002- ben. A tanács meghallgatta dr. Nagy Istvánt, a Kötivízig igazga­tóját is, aki a jövő védekezési fel­adataival kapcsolatban kifejtette, a védművek megerősítésén, ma­gasításán kívül rendkívül fontos, hogy a folyó sebességét megnö­veljék. Ehhez a hullámterekről el kell távolítani azokat a vízfolyási akadályokat, amelyek jelentős visszaduzzasztást okoznak és ez­zel emelik az árvízszintet. Ide tartoznak bizonyos nyárigátak, továbbá például az erdőkiterme­lésnél keletkezett tuskóhegyek, illetve hordalékkúpok. A megva­lósítás érint több földtulajdonost, a kérdés összetettsége miatt ma­gas szintű poliükai egyeztetést és döntést lát szükségesnek az igaz­gató. Ezzel persze még meg kell válaszolni azt a kérdést, hogy a hullámteret mire hasznosítsák. Ehhez több szakterületnek kell egyeztetnie, hogy mik legyenek a prioritások. A tanács ezenkívül vélemé­nyezte a már elkészült Országos Vízgazdálkodási Koncepciót, va­lamint tájékoztatót hallgatott meg a mezőgazdasági célú forga­lomképes vizek és vízi létesítmé­nyek FVM részére történő átadá­sáról is. Ezek szerint a vízügy az FVM-nek a megyében a belvíz­­csatornák egyharmadát és a leg­kisebb szivattyútelepeket átadja. A társelnök azt is bejelentette, hogy a pár hónapja elnök nélkül működő tanács elnökének Sza­­lay Ferenc szolnoki polgármestert választották meg. TA FOTÓ: CS. J.

Next

/
Thumbnails
Contents