Új Néplap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-09 / 58. szám
6. OLDAL MŰSOR GAZ P A S Á G I TÜKÖR 2000. Március 9., csütörtök ; H AZ MNB HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI (1 egységre forintban) Angol font 422,11 Cseh korona 7,22 Euró 256,57 Német márka 131,18 Osztrák Schilling 18,65 Lengyel zloty 64,71 Svájci frank 159,63 Szlovák korona 6,18 USA-dollár 267,43 Nyilvántartott földhasználat (Folytatás az 1. oldalról) Annak, aki nem saját tulajdonú vagy nem a vele közös háztartásban élő személy, illetve közvetlen hozzátartozója tulajdonát képező földet használ, a bejelentőlap mellé csatolnia kell a haszonbérleti szerződés egy eredeti, valamint annyi másolt példányát, ahány földhivatal illetékességi területén vannak a szóba forgó földek. Aki a törvény előírásainak nem tesz eleget, nem csak kizárja magát az agrártámogatásokból, hanem a föld árának felét is elérő — aranykoronánként ezer, bérlet esetén kétezer forintos - büntetéssel számolhat. A megyében a földhivatalok összesen több mint százezer bejelentéssel kalkulálnak. Bár a jogszabály január elsejétől él, eddig az érintetteknek mindössze a tíz százaléka adta be a szükséges papírokat - tudtuk meg Szabóné Tánczos Valériától, a megyei földhivatal vezetőjétől. A beadott dokumentumok között is sok a hibásan kitöltött, illetve hiánypótlásra szoruló. Noha folyamatosan érdeklődnek, még az általában jól értesült nagy társas vállalkozások sem mindig tudtak eleget tenni a kötelezettségüknek, például a háztáji területek problémái miatt. l. z. Utcára kerül 500 dolgozó? (Folytatás az 1. oldalról) Február közepén Zöld Gyula kapott egy levelet a Creditfact Kft.-től, amelyben közölték, hogy megvették a Solami részvényeit, ezzel ők lettek a Solami új tulajdonosai. Zöld Gyula ezt követően felolvasta a Creditfact levelét, melyben az új tulajdonos hangsúlyozta, se nem stratégiai, se nem szakmai befektető, tulajdonosi pozíciójuk kizárólag az adósságkezeléssel kapcsolatos technikai jelentőségű. Minthogy a Solami Rt. elvesztette vagyonát, kérik, hogy mihamarabb hívják össze a közgyűlést. Kiderült az is, hogy a cég helyzetét nem ismerik, ezért Zöld Gyulát bízták meg az üzem működésének biztosításával. Hogy mi legyen az üzem sorsa, 15 napon belül hoznak döntést. Addig is csak olyan munka folyhat, ami nem halmozza tovább az adósságot. Zöld Gyula a levél után kijelentette, kedden olyan megállapodást kötött a Reorg Apporttal, ami megmentette a céget a feldarabolástól. A keddi - végül is elmaradt - árverés ugyanis azzal járt volna, hogy a cég további működése - eszközök híján — végleg ellehetetlenült volna. Ezért Zöld Gyula megegyezett a Reorggal, hogy a cég vagyonát részükre átadja, így az épület és az eszközök a Reorgé lettek. Ezután Zöld Gyula még megígérte, hogy a februári bért kifizetik, de hogy mi lesz ezt követően, bérbe adják-e az eszközöket, nem tudja, mert már nem tulajdonos. Kapuvári József, a Húsipari Dolgozók szakszervezetének elnöke mindehhez hozzáfűzte, a legrosszabb helyzet állt elő, mert az új tulajdonos csak papíron létezik, a működés nem jogfolytonos, míg a vagyon a Reorgé, miközben a Solami egy vagyon és eszköz nélküli, minimális törzstőkéjű céggé vált, 550 bizonytalan sorsú dolgozójával és több százmilliós beszállítói tartozással. Kiderült az is, hogy akinek a jelenlegi megrendelések munkát biztosítanak, az most még dolgozik, akinek nincs munkája, az állásidőre megy. Ezt követően a vezérigazgató rögtönzött sajtótájékoztatót tartott, melyen kifejtette, annak idején azért vette meg a - mint már tudott, veszteséges - Solamit, mert több húsipari céget is fel akart vásárolni, így szeretett volna a piac meghatározó szereplője lenni. Terve azonban nem vált valóra, ráadásul az orosz válság miatt a hazai élelmiszeripar a padlóra került, és ez történt a Solamival is. Kijelentette, semmi köze a Creditfacthoz, és nem is tud róla semmit, de azt elmondta, a Creditfact tudomása szerint 200 százalékos árfolyamon vette meg a részvényeket, azaz 2 milliárd 120 milliót adott értük. Megtudhattuk azt is, hogy a Reorg Apport ezzel a tranzakcióval a pénzéhez jutott: 250 millió forint készpénzt kapott és 500 millió forintot vagyonban birtokol. Csakhogy a sajtó- tájékoztató későbbi időpontján képbe került az Ingatlan 98 Kft., a Reorg Apport egyik cége, amelynek a Reorg a vagyont egyből továbbadta 500 millió forint plusz áfáért... Március közepén tovább bonyolódhat a helyzet, hiszen megkezdődik a cég ellen a felszámolás. Hárman kezdeményeztek a Solami ellen felszámolást, akikkel bármikor meg lehet egyezni - mondta Zöld Gyula. Zöld Gyula elismerte felelősségét, de hangsúlyozta, amilyen árak ma vannak a húspiacon, nem lehet gazdaságosan termelni. A Solami jó termékeket gyártott, de nem tudta elérni, hogy drágábban adja el azokat. így lehet, hogy bár tavaly decemberben négy év óta először termeltek 1100 tonnát, mégsem voltak nyereségesek. Hogy mi lesz az 550 dolgozó sorsa, azt nem tudja, és hozzátette: be kell látni, a Solami tíz éve „erőlködik”, tíz éve veszteséges, és most elérkezett az igazság pillanata, amikor lehet, be kell zárni a gyárat, de az is lehet, hogy akár 250-300 dolgozónak is lesz munkája. Ennek ellentmondani látszik, hogy úgy tudjuk, a Creditfact úgy nyilatkozott, a munkások 10-15-20 százalékára tart igényt. Berta István, az MSZOSZ megyei vezetője sajnálattal állapította meg, hogy mindenki jól járt, csak a dolgozók nem. Bordács Ferenc, az üzemi tanács vezetője lapunknak elmondta, hangsúlyozni szeretné a Postabank felelősségét, mert annak idején rossz hitelkihelyezéssel most 550 dolgozót sodort veszélybe. Hangsúlyozta: ha Zöld Gyula nem vétózza meg február 7-én a felszámolási eljárást, akkor szerinte nyugodtan folyhatna a felszámolás mellett a termelés, lenne pénz fizetésre és végkielégítésre, így azonban teljesen a levegőben lóg az emberek sorsa. Megkérdeztük Zachár Pétert, az Ingatlan 98 Kft. ügyvezetőjét is, hogy mit terveznek a vagyonnal. Az ügyvezető azt válaszolta, pár napnak el kell telnie, hogy pontosan fel tudják mérni helyzetüket és lehetőségeiket. _______________________________________n M OSZ: bajban az agrárium Budapest Az agráriumban romlott a helyzet a múlt évben, és várhatóan az idén sem lesz másként - állapította meg hétfőn a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) elnöksége budapesti ülésén. A testület áttekintette a múlt évi és az idén várható agrárgazdasági folyamatokat és megállapította: míg a nemzetgazdaság egészére a növekedés, a jövedelem- termelő képesség javulása, a foglalkoztatás bővülése és a kereset- növekedés a jellemző, addig a mezőgazdaságban egyre gyorsabb a leépülés. A múlt évben az agrárgazdaság minden meghatározó mutatója drasztikusan romlott az elemzők szerint. A bruttó termelés értéke 3-4 százalékkal, a beruházások összértéke 30 százalékkal, az agrárexport mintegy 20 százalékkal, a foglalkoztatás pedig 7 százalékkal csökkent. Egy agrárfoglalkoztatott ma már 25 ezer forinttal keres kevesebbet, mint a nemzetgazdaság más ágaiban dolgozók. A MOSZ elnöksége szerint a nemzetgazdaságban sikerként elkönyvelt antiinflációs politika szinte kizárólagos teherviselője a mezőgazdaság volt. Az élelmiszerárak tavalyi alacsony szintje nélkül nem 10, hanem több mint 13 százalékos lett volna a múlt évi infláció. A szakértők kifogásolják, hogy a beígért piacvédelmi intézkedések még mindig váratnak magukra, és a meghatározó termékek ára tovább csökken. Már az állatállomány mérséklődése is elkezdődött, mivel tartósan az önköltség alatt vannak az állatárak. A tavaszi munkák megkezdését hátráltatja az állami piacszabályozási rendszer meghirdetésének hiánya, továbbá a hitelhez jutási esélyek romlása. Elkelt a K&H Budapest Az ÁPV Rt. 120 százalékos árfolyamon részvényenként 2400 forintért eladja a Kereskedelmi és Hitelbankban lévő több mint 30 százalékos tulajdonát a bank többségi tulajdonosának, a belga KBC Banknak; az erről szóló megállapodást a bank szerdai rendkívüli közgyűlésén ismertették. A két tulajdonos kedden késő este állapodott meg a részvények értékesítéséről, amely több mint 9 milliárd fmintos bevételt eredményez az ÁPV Rt.-nek. A rendkívüli közgyűlés megszavazta az alaptőke több mint 8 milliárd- forinttal történő megemelését is, új, 2000 forint névértékű részvények zártkörű kibocsátásával, 120 százalékos árfolyamon. Andrási Miklós, az ÁPV Rt. vezérigazgató-helyettese a közgyűlést követően elmondta, hogy elégedett a korábban felajánlott 80 százalékos árfolyam helyett elért 120 százalékos vételárral. A részvényértékesítést a bankfelügyelet várhatóan péntekig engedélyezi, így a vételár első részletét a belga bank április végére átutalja a privatizációs szervezetnek. A rendkívüli közgyűlésen elfogadott javaslatok szerint a Kereskedelmi és Hitelbank alaptőkéje 34,082 milliárd forint fölé emelkedik. Az új részvényeket teljes egészében a KBC jegyzi majd le. _________________1 A MEGGYŐZÉS MESTERE A képen extra felszereltségű modell látható. a Skoda felicia ratio min dent tud, amit egy megbízható családi autónak tudnia kell. Megjelenése elegáns, mégsem hivalkodó. Jöjjön el hozzánk és győződjön meg róla személyeSkoda. váltson velünk PORSCHE BANK sen, hogy a SKODA FELICIA RATIO valóban egy ésszerű megoldás az egész család számára. Használt autóját beszámítjuk. További részletek márkakereskedésünkben. % MÁRKAKERESKEDÉS: Motosprint 5000 Szolnok, 4. sz. főút 104. km Tel./Fax: (56) 375-294 S0! . . . 1,<2000. Március 9., Csütörtök - Televízió-műsor MTV1 RTL KLUB TV2 MTV2 DUNA TV 5.42 Hajnali gondolatok. 5.45 Agrárvilág, 6.00 Naprakész, 9.05 A bestia (brazil sorozat 87.), 10.00 Happy Holiday (német sorozat), 11.00 Svéd gyufa (francia sorozat 1.), 12.00 Hírek, 13.00 Együtt, 13.58 Hírek. Időjárás, 14.00 Linda (magyar sorozat), 15.10 A látogató (amerikai sci-fi sorozat), 15.58 Hírek. Időjárás, 16.00 Kisokos, 16.30 Két srác, egy csaj meg egy piz- zéria (amerikai sorozat), 16.58 Hírek. Időjárás, 17.00 A borostyánkő útján (sorozat), 1730 Az utódok reménysége (a zsidó hitközségek műsora), 17.50 Körzeti híradók, 18.00 Híradó. Időjárás, 18.15 Théma, 18,30 Az én váram (Lakáskultúra mindenkinek. Oskó Judit műsora) 19.00 Mindent a szere- lemárt______ 1 9.30 Híradó______ 2 0.00 Kisváros 21.00 Családi kör 22.00 Híradó. Időjárás 22.05 Aktuális 22.30 Panoráma Szaniszló ____Ferenccel___ 2 3.00 Twin Peaks (sorozat) 23.45 Bank utca 6.00 Top Shop, 6.30 Reggeli (telefon: 382- 8394), 9.00 Recept Klub, 9.10 Barátok közt (ismétlés), 9.40 A farm, ahol élünk (amerikai sorozat, ismétlés), 10.35 Top Shop, 11.30 Delelő (vidám show - ebédidőben. Benne: Mire gondolok?), 13.00 Hírek, 13.10 Celeste (argentin sorozat), 14.30 Klip Klub, 14.50 Az első csók (francia sorozat), 15.15 Második csók (francia sorozat 196.), 15.45 A farm, ahol élünk (amerikai sorozat), 16.40 Mire gondolok? 16.45 Esmeralda (mexikói sorozat 26.), 17.35 Mire gondolok? (telefonos villámjáték), 1740 Titkok és szerelmek (mexikói sorozat 151. Fsz.: Adela Noriega, Helena Rojo) 18.30 Híradó______ 1 8.50 Fókusz 19.25 Baratokközt 19.50 Aranyeső Yuccában 21.30 Zsoldosok (akciófilm)________ 2 2.20 Este________ 2 2.40 Gérard Floque kicsapongó élete (francia vígjáték) 0.10 Pont hu______ 0 .40 Fókusz 5.45 Faluvilág, 6.00 Reggeli kiadás, 6.30 Jó reggelt, Magyarország! (színes hírmagazin), 8.30 Gazdagok és szépek, 8.55 Riviéra (eu. koprodukciós sorozat ism.), 9.25 Csupa-csupa élet (német sorozat), 9.45 Egy titokzatos hölgy (olasz sorozat), 10.35 Közvetlen ajánlat, 11.05 Repülő ház, 11.30 Mila, a szupersztár, 11.55 Hurrá, utazunk! 12.10 Airport, 12.35 Riviéra (koprodukciós sorozat), 13.00 Gazdagok és szépek (amerikai sorozat), 13.25 A hegyi doktor (német sorozat), 15.10 MacGyver (sorozat), 16.00 Sunset Beach (sorozat 384.), 16.45 Samantha (venezuelai sorozat), 1740 Vipera, 18.30 Tények, 19.00 Szerencsekerék 19.30 Rosalinda (mexikói sorozat 136.) 19.55 Friderikusz ____Osztálytalálkozó 21.45 Jó estét, Magyar- orszáo! ______ 2 2.30 Tévutakon (német roman- tikus film) 5.10 Magyarország holnap_______ 0 .50 Vers éjfél után 5.42 Hajnali gondolatok, 5.45 Agrárvilág, 6.00 Naprakész, 9.05 Önarckép, 10.00 Az MTV archívumából, 11.05 Sikkes, 11.30 Önök kérték! 12.00 Bor és hatalom (sorozat), 13.00 Hírek, 13.35 Aktuális, 14.00 Delta (Tudományos híradó), 14.30 PoliTour, 15.00 Háló (riport-doku- mentumfilm), 15.30 Magyar Szalon, 16.00 Iskola utca, 1730 Magyar Ház 18.00 TS_________ 1 9.40 Esti mese 2Ó.Ö0 Híradó______ 2 0.30 Jonucésa koldusmaffia (dokumentumfilm. Rendezte: Salamon András) 21.25 A páncélos visz- szatér (orosz film) 22.45 Záróra 4.10 Plusz 1 óra Virradóra, 5.30 Virradóra, 9.15 Régiók, 9.45 Napóra, 10.15 Maigret (sorozat), 12.20 Európai kaleidoszkóp, 12.30 Fórum, 13.15 Éjfélre kiderül (magyar film), 14.30 Mesélő cégtáblák, 14.55 Tálentum, 15.35 Feltámadás (szovjet film), 17.15 Nyelvőrző, 17.30 Mesefilmek, 18.00 Napóra, 18.55 Hej, hej, helyes beszéd! 19.00 Összkép 19.30 A 20. század 100 híres fotója 19.45 Indián tél (magyar film)________ 2 1.05 Szibériai nvár 22.00 Tánc a hóban 22.35 Nyáron piros, télen kék_____ 2 2.40 A Jánó testvérek 23.05 „Hintát kötök az életemből” MR SZOLNOK 5.558.00 Jó reggelt Alföld! Benne: 6.00,7.00 Kossuth krónika; 6.30,730,12.45,17.45 Alföldi krónika; 6.45 Napló; 7.20 Előjel; BBC-világhíradó; 8.10 Zenés kalendárium; 9.05 Délelőtt - Ernyő; 11.45 Hírvonal; 12.00 Déli krónika; 13.05 Zenés műsor; 14.05 Kívánságműsor; 15.05 Alföldi magazin; 17.30 Szóváltás; 18.00 Esti krónika; 18.30-22.00 Nemzetiségi műsorok. AKTÍV RÁDIÓ Szolnokról: Az elmúlt 40 év legjobb zenéivel! 00.00-2.00 Álomzóna; 2.00-5.00 Zenezóna; 5.006.00 Pirkadat; 6.009.00 Jó reggelt, Szolnok! 9.0012.00 Délelőtti tere- fere; 12.0013.00 Kívánságműsor; 13.0016.00 Délutáni juice; 16.0018.00 Hazafele; 18.0020.00 Élő kívánság- műsor; 20.0021.00 Slágerlisták (EuroChart); 21.00 23.00 Nagy slágerek; 23.0024.00 Éjféli zenegép. RÁDIÓ 2000 0.00 70, '80, '90es évek slágerei; 5.00 Kávé helyett; 6.00 Ébresztő. Benne: 6.00,6.30,700 Hírek, időjárás; 7.30 BBC-világhíradó; 745 Helyi Információk, útinform; 8.00 Napról napra. Benne: 9.30 Hírek, időjárás; 12.00 Hírek, időjárás; 12.05 Szieszta; 13.00 Csütörtök délután Szőllösi Judittal. Benne: óránkénti hírek, időjárás; 18.05 Tőlem, neked; 20.00-24.00 70, '80, '90es évek slágerei. SZOLNOK TV 9.00 A március 8-ai, esti adás ismétlése; 13.25 Képes Képújság; 18.00 Bencze show; 18.30 Aerobicpercek; 18.35 Regionális híradók; 19.00 Aktuális I.; 19.15 Notesz; 19.45 Az ember - Debreczeni Sándor műsora; 20.15 Aktuális II.; 20.30 Gengszterek földje (am. film); 22.00 Aktuális III.; 22.15 Képes Képújság.