Új Néplap, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-10 / 34. szám
6. OLDAL A SZERKESZTŐS É G POSTÁJÁBÓL 2000. Február 10., csütörtök MIMIM Belvízmérés magaslaton is? Az ember olykor eltöpreng azon, vajon mennyi idő kell még, hogy a szocializmusban megszokott bürokratizmustól a hivatalok megtisztuljanak. (Lehet persze, hogy egyes „szervek” ezt nem is akarják, mert úgy kevésbé tűnnének fontosnak.) Az egyik ilyen szerv kötelezte a temetőfenntartókat (egyházakat, önkormányzatokat) arra, hogy ássanak próbasírokat, mérjék rendszeresen a talajvízszintet, és arról adjanak jelentést. Nemes a szándék, hiszen a halottak nem temethetők a talajvízbe, no, de ki akarja ezt tenni? Egy sima gödörben mért adatokból nem derülne ki, hogy van-e talajvíz? Ha a fenntartó mindenáron csalni akar, azt a próbasírral is megteheti! De ez a dolognak csak az egyik része: ugyanis a jászjákóhalmi temető (amit a múlt században a Szőke-halmon alakítottak ki) a környezeténél 3-4 méterrel magasabban van, s mellette húzódik még egy árok is. Ha ezen a magaslaton belvíz lenne, az azt jelentené, hogy a mérést elrendelő szerv dolgozói már rég csónakkal járnának a munkahelyükre - regisztrálni az adatokat. Miért kell itt naponta méricskélni? F. I., JÁSZJÁKÓHALMA Cora épül? Az újságból értesültem arról, hogy a tervek szerint a szandai réten Cora épül. A döntés megdöbbent. A 32 plusz 40 hektárnyi új betonmező a Szolnokot körülvevő zöldövezet kárára nem szolgálhatja a város és környezete egészségmegtartó érdekeit. Az átgondolatlan döntések, az emberi kapzsiság miatt már eddig is mérhetetlen környezeti károkat szenvedett el az emberiség. Erre figyelmeztet bennünket a Szamoson és a Tiszán a napokban történt természeti katasztrófa is. Javaslom, vizsgálja felül az önkormányzat a döntését. A területért kapható pénz összege nem oldja meg a város anyagi gondjait, de elveszíthet egy szeletet a még meglévő értékeiből. Mint gazdasági szakember, úgy ítélem meg, más módon is lehet a költségvetés bevételeit növelni. Tapasztalataim szerint a meglévő bevásárlóközpontok bőven fedezik Szolnok és vonzáskörzetének szükségleteit. A várható új munkahelyek száma pedig általában kevesebb, mint a megszűnőké. Úgy vélem: semmi nem indokolja a városunk környezetét károsító beruházást. DR. LENGYEL LÁSZLÓ, SZOLNOK Önreklám — tíz forintért Mivel lakóhelyemhez egy kis élelmiszerüzlet van a legközelebb, ennek vagyok rendszeres vásárlója. De folyamatosan bosszúságok érnek. A kenyér vásárlásához például egy írógép nagyságú papírdarabka van rendszeresítve. Tudomásom szerint az élelmiszer- törvény kötelező jelleggel írja elő, hogy akkora csomagolóeszközt kell biztosítani, amely egészében befedi a kenyeret. Ha ebben a boltban péksüteményt vásárolok, azt (a vásárolt mennyiségtől függően) a céget reklámozó szatyorban kapom meg. Az utóbbi időben kérdezés nélkül tíz forintot felszámít a bolt ezért a tasakért. Vajon miért nem jár ebben a boltban a kenyérhez megfelelő nagyságú papír? Vajon miért nem lehet olyan nagyságú nejlonzacskót (ami díjtalan a vásárló számára más üzletekben) használni, amibe négy zsemle is belefér? De ha ez nem megy, miért nem kérdezik meg a vásárlótól, ákar-e a zsömlével együtt tíz forintért önreklámot hordozó tasakot is hazavinni? Meg lehet-e szegni a törvényt csak azért, mert a bolt spórolni akar a papírral? Tisztességes-e a vásárlóra kényszeríteni egy reklámhordozót - ráadásul pénzért? __________________________R. M., SZOLNOK A felvételen az a húsz évvel ezelőtti állapot látható, amikor elkészült az új híd Jászberény és Jászjákóhalma határán, de még állt a régi is: háttérben a régi - a Zöld-híd -, előtérben az új Zagyva-híd. Az építkezés befejeztével a 31-es út forgalma ide került át, a Zöld-hidat pe- dig felrobbantották._____________________________________ (beküldött fotó) A dakozzunk? Az idén is rendelkezhetünk arról, kit támogatunk szívesen személyi jövedelemadónk 1 szá- . zalékával. Jómagam is tagja vagyok egy közhasznú alapítvány kuratóriumának, és köszönettel tartozunk mind az adakozóknak, mind az adomány visszaútját egyengetőknek. Viszonzásul igyekszünk a kapott - általában öt számjegyű - összeggel jól sáfárkodni, mert már nagymamám is arra tanított, fillérből lesz a forint. Intézményünk, a szolnoki Vasutas Csomóponti Művelődési Központ Millennium Vasutasklubja annyi mecenatúrát tud vállalni, hogy külső igénylő (ha oktatási intézményről van szó, és legalább olyan lapos a pénztárcája, mint a közművelődési intézményeké) lehetőleg önköltségi áron vehesse igénybe szolgáltatásainkat. így járunk el a mai napig is, ha alapítványi bálokhoz, iskolai gálaműsorokhoz, farsangoláshoz, ünnepségekhez, vetélkedőkhöz kérnek tőlünk termet. Ha pedig egyéb, rövidebb idejű használatról van szó, egyáltalán nem kérünk terembérleti díjat, hiszen máskor mi vagyunk az oktatási intézmények segítségére szorulva” - mint például nyugdíjasklubjaink anyák napi vagy karácsonyi ünnepségeinél. A nagyobbacska diáklányok pedig már szívesen vállalnak „hoszteszkedést” is egy-egy nagyobb volumenű rendezvényünkön. Jó tett helyébe jót várj, mint a mesében... Legutóbb azonban váratlanul ért bennünket az egyik szolnoki intézmény alapítványi báljához nyújtandó segítségünk visszautasítása. A szervezési előkészületek során az intézmény alapítványa képviseletében megkeresett bennünket két szervező, akik a terembérleti lehetőségekről és a rendezvényhez kapcsolódó egyéb szolgáltatásokról érdeklődtek. Közel ötszáz négyzetméternyi területet (fűtés, világítás, takarítás, ügyelet stb. költségeit beleszámítva) 1000, azaz egyezer forint plusz áfa ellenében adtuk volna a termet az alapítványi bál megrendezéséhez. Azonban még aznap délután a szervezők egyike telefonon visszahívott bennünket, hogy sajnos leszavazták a „többiek” a helyszínt, mivel messze van. Egyéb kifogás nem merült fel. Hogy kinek mi és mihez képest van messze, nézőpont kérdése. Rossz szóhasználattal én is azt szoktam mondani, hogy „bemegyek” a városba, pedig a Kolozsvári-híd lábánál lakom, ami lakbér szempontjából belvárosnak számít még. Érdemes eltűnődni azon, hogy mi is a célja az alapítványi báloknak? Azon túl, hogy szülők és a nevelők fehér asztal mellett közelebb kerülnek egymáshoz, nem fontos-e az est bevétele, nem szempont-e, hogy az alapító okiratban meghatározott célokat minél tekintélyesebb összeggel gyarapítsuk? Feltételezem, ez mindenütt így van. Sorra adják a kilincset az iskolavezetők a városházán az idei költségvetési tárgyalások miatt. Teljesen indokoltan minden fillérért „megküz- denek”, hogy a gyermekek szebb környezetben tanulhassanak, korszerű oktatási eszközök segítsék az oktató-nevelő munkát. Amennyiben az iskolai alapítványok alapító okiratában is hasonló célok szerepelnek, vajon nem kellene-e a más (jelen esetben a szülők) pénzével is példamutatóan takarékoskodni? FÜGEDI ANDRÁSNÉ KLUBIGAZGATÓ Keresményem majdnem a váltókezelői átlag A vasutasok toleranciát és szolidaritást várnak — olvasom a múlt héten megjelent Szerkesztőség postájából összeállításban. Tőlem várhatják! A hajdan városszéli, vasutas kertvárosnak tartott Pletykafalu tanáraként, három felsőfokú diplomával (nyelvvizsgával), több mint harminc év munkaviszonnyal, keresményem majdnem eléri a váltókezelői jövedelmek átlagát. A levélíró megállapítása a MÁV állami finanszírozásáról egybevág a hajdani kuplészöveg- gel: „...vasutyi - magyar állam fizeti” mára módosult, mert mi adófizetők, utasok és eseti fuvaroztatók is szépen fizetünk! A levélíró szellemében — javasolván, hogy a sztrájkjogukkal (vissza)- élö vasútiak segítése minden e joggal nem élő kötelessége - én is teszek egy szolidáris-toleráns ajánlatot: kérem, hogy az általam oktatott és nevelt vasutasgyerekeket legalább a sztrájk időtartamára marasztalják otthon az így ráérő szülők. Nagy létszámú osztályainkban legalább hatékonyabbá válhat a pedagógus munkája. Mivel azonban munkakörömet nem szponzorált szakszervezet vezérli, fájó szívvel javaslatom mégis elvetem az általános tan- (és iskolába járási) kötelezettség miatt — és még inkább a sztrájkjogom hivatásom erkölcsi alapelveken nyugvó gyakorolha- tatlansága okán. Abban azért egyetértünk, hogy a vasutas sem azért sztrájkol, mert ő azt szereti. Talán azért, mert őket félrevezetik. ___________________________B. V„ SZOLNOK Zsebtolvajok a 24-esen Nem csak én tudok róla, hanem sok utastársam is, hogy a 24-es és a Széchenyi-lakótelepre járó többi buszjáraton is zsebtolvajok garázdálkodnak. Igyekszik is mindenki óvni értékeit, de ez sajnos nem sikerül mindig. Legutóbb én is bekerültem az áldozatok közé: kilopták a táskámból az irattárcámat, benne minden fontos okmányommal és egyebekkel. A hozzám hasonló áldozatokkal ellentétben azonban engem igen kellemes meglepetés ért a közelmúltban. Ugyanis visszakaptam az tárcámat az iratokkal együtt. Egy számomra ismeretlen, kedves férfi hozta el a lakásomra a szeméttartóban megtalált tárcámat. Hálásan köszönöm neki. __________________GY. BÉLÁMÉ, SZOLNOK E lvtársak! Banán van! Városunk egyik műszaki áruháza rendszeresen reklámokkal hívja fel magára a figyelmet. Ez jó dolog, különösen, ha a hirdetésben akciós áron kínálja a megvásárolható cikkeket. Nem jó viszont, hogy a reklám nincs köszönő viszonyban a valóságos helyzettel. Több tapasztalaton túl mondhatom, ezzel a műszaki áruházzal én rendre így járok. Ugyanis amint megjelenik a bolt akciós hirdetése, én azonnal ott vagyok, de a válasz mindig az: „Elfogyott”, „majd holnap”, a „jövő héten”. Minderről egy régi vicc jut eszembe (még az „átkosból”). Egy szocialista ország vezető pártjának országos napüapjában megjelenik egy hirdetés, miszerint a fővárosban banán kapható. A polgárok az ország minden tájáról odautaznak, s fegyelmezett sorokban várakoznak a megnevezett üzlet előtt. Egyszer csak kijön az boltvezető, és azt mondja: - Elvtársak! Banán van, de ennyi embernek nem jut, csak a fővárosiak kapnak. (A vidékiek fegyelmezetten kiállnak a sorból, hazautaznak.) A boltos kis idő múltán ismét megjelenik és szól: - Elvtársak! Banán van, de ennyi embernek nem jut, csak a párttagok kaphatnak. (A pártonkívü- liek el.) De a bolt még mindig nem nyit ki, a kereskedő a sorban állókhoz fordul: - Elvtársak! Banán van, de ennyi embernek nem jut, csak a párttitkárok kapnak. (Nem párttitkárok fegyelmezetten hazamennek.) S amikor már csak a párttitkárok maradnak, így szónokol: - Elvtársak! Maguk párttitkárok. Megértik: banán nincs. Na, persze ma már elmúltak az elvtársi idők, meg a banánhiány is. A ma üzletvezetője azt mondja:- Emberek! Akciós áru van, de ennyi embernek nem jut. Csak a polgárok kaphatnak. S ha egy polgár akarna vásárolni, őt nem nehéz meggyőzni: - Ön, uram, láthatóan POLGÁR! Ezért megérti! Akciós áru nincs. Szóval: „Alles ist schon gewesen”, vagyis: „Minden megtörtént már egyszer”, azaz: „Nincs új a nap alatt”. ______________________ ____N. K., SZOLNOK M últ év novemberében ünnepelte házasságkötése hatvanötödik évfordulóját a Fegyverneken élő Dögéi Lajos és felesége, Kiss Eszter. A kétszeres dédnagymama ma is példás rendszeretetettel és odaadással törődik a háztartással. A jubileum alkalmából a család meleg sze- retettel köszöntötte a jó egészségnek örvendő házaspárt. • _________ (beküldött fotói A kisújszállási Deák István és felesége, Zsadányi Eszter ötven éve mondta ki a boldogító igent. A fél évszázados jubileum alkalmából e fogadalmat szeretett családja körében erősítette meg a házaspár. A hosszú évtizedeket együtt töltött kedves szülőknek jó egészséget kívánnak gyermekeik. (beküldött fotói
