Új Néplap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-07 / 285. szám
1999. december 7., kedd Megyei Körkép 3. oldal Kettős évforduló alkalmából rendezett programokat vasárnap Nagyszalonta, Túr- keve romániai testvérvárosa. Egyrészt a két település kapcsolatának tizedik, másrészt a város neves szülöttje, Züahy Lajos író halálának huszonötödik évfordulója adott alkalmat az emlékezésre, amelyen a keviek műsorral kedveskedtek. Az esemény keretében avatták fel a Katona József szolnoki szobrászművész által megformált Zilahy-mellszobrot. Képünkön Tódor Albert, Nagyszalonta és Németh István, Túrkeve polgármestere látható a nyitó rendezvényen. Sokan kérnek segítséget az egyesülettől ügyintézéshez Több száz gyereket üdültettek Az idén is több száz fogyatékos gyermeket tudott üdültetni, kirándulásra, táborozásra vinni a Kézenfogva megyei értelmi fogyatékosok érdekvédelmi egyesülete (ÉFÉE). Mindez annak ellenére sikerült, hogy az idei esztendő nem kedvező a támogatások tekintetében. Közérzetünk A legtovább ez a kormány dolgozhatott Minisztercserék A katonaságnál járta — vagy még járja is — az a mondás, miszerint csak az a biztos, ami már megtörtént. Azaz csak akkor mondhatod el például, hogy kimenőt kaptál, ha már visszajöttél róla. így vagyunk most valahogy a kormányátalakítással is. Az immáron biztos, hogy lesz, a kérdés az, hogy kit fog érinteni. Mert ebben egyelőre csak találgatások vannak. Persze néhány hete az illetékesek még bőszen tagadták azt is, hogy egyáltalán felmerülhet a kabinet átalakításának gondolata, mivel mindenkinek a munkájával elégedett volt a miniszterelnök. Aztán egy-két nappal ezelőtt már tőle származott az információ: ezen a héten biztosan lesz kormányátalakítás, sőt a leendő miniszterek még karácsony előtt leteszik az esküt. A sajtó persze már hónapokkal ezelőtt megnevezett minisztereket, akikre csere várhat a bársonyszékben. A mostani nevek között is szerepelnek az akkoriak, de hogy ki lesz kénytelen megválni tárcájától, az tényleg csak a kormányfői bejelentéskor dől el. Mindenesetre valószínűnek mondják a kulturális tárca és a gazdasági minisztérium vezetőjének leváltását. Hámori József kultuszminiszter utódjaként sokáig Várhegyi Attila kulturális politikai államtitkárt (Szolnok volt polgármesterét) emlegették, ám most helyette új személy bukkant fel: Rockenbauer Zoltánt, a miniszterelnök külpolitikai tanácsadóját tartják biztos befutónak. Hogy aztán tényleg egy külügyes lesz-e a kultuszminiszter — ki tudja? A gazdasági miniszter, Chikán Attila utódjaként Somody Imrét, a Plusssz termékekről ismert Pharmavit Rt. elnök-vezérigazgatóját említik, szintén biztos befutóként. Emellett a „cserélendők” között felmerült még Gógl Árpád egészségügyi miniszter (valahol meg is lehetne érteni, hogy a Magyar Orvosi Kamara egykori elnöke mára belefáradhatott az egészségügy terén vívott, sokszor kilátástalan küzdelembe), illetve Pintér Sándor belügyminiszter neve is. Ez utóbbit aztán rögtön cáfolták is - talán éppen ezért lehet benne valami? Persze a kisgazda miniszterek alatt sem biztos a bársonyszék. A mezőgazdasági tárcát, bár érték bírálatok, de azért azt senki sem gondolhatja komolyan, hogy Torgyán Józsefet, a koalíciós társ vezetőjét bárki is le akarná váltani. Egyelőre várjuk meg a köztársa- ságielnök-jelölést - teszik hozzá többen. Pepó Pál környezetvédelmi miniszter viszont az a személy, akit a legtöbbet bíráltak még kormánypárti részről is, nem beszélve a szakmáról. Az ő távozása, ha nem is most, de a későbbiekben nyugodtan borítékolható (utódjaként Ligetvári Ferenc környezetvédelmi szakembert említik), még akkor is, ha a kisgazda elnök határozottan kiállt Pepó mellett. Napokon belül megtörténik tehát a bejelentés, hogy kiket mentenek fel „érdemeik elismerése mellett”, és kik kerülnek a helyükbe a kormányban. így elmondható, hogy az Orbán-kormány sem bírta ki négy évig átalakítás nélkül. S bár bírálatok természetesen érhetik és érik is a kabinetet, annak munkáját, a miniszterek személyét, egy azonban így is biztos: még mindig ez a kormány volt az, amelyik megalakulása óta a legtovább dolgozhatott személyi változtatások nélkül. Baranyi György Fűtéstámogatásra is költenek Négymilliót spóroltak többek között a jövedelempótlósok miatt, ám ezt a pénzt valószínűleg ki kell adni más célra — fűtéstámogatásra. Fegy- verneken idén kevesebbet kellett költeni a tervezettnél a munkanélküliekre és a gyermekvédelmi támogatásra. Településrendezés Karcagon A karcagi polgármesteri hivatal üj településrendezési terv készítését kezdte meg. A hivatal december 10-ig várja a település építési rendjével, lehetőségeivel kapcsolatos javaslatokat, véleményeket. „Gyúlékony” karácsonyfaégők (Folytatás az 1. oldalról) A legtöbb gond idén is az ismeretlen gyártmányú elektromos cikkekkel van. Vasalók, turmixgépek, különböző konyhai eszközök egész listája állt már össze, amelyek forgalmazását a felügyelőség megtiltotta. A karácsonyfafüzérek megvételekor sem árt odafigyelni. Jobb, ha üzletben és blokk ellenében vásárolunk, mint alkalmi árustól, ugyanis valóban „égővé” tudja néhány füzér „varázsolni” a fenyőfánkat. A legutóbb is három égőfüzér árusítását tiltották meg, balesetveszélyre hivatkozva. Boros Lajos elmondta, hogy decemberben mindig megnő a megyei felügyelőség ügyfélforgalma, manapság azonban többen előzetesen érdeklődnek, tanácsot kérnek. A bejelentések között még ma is jelentős számban fordul elő az árra vonatkozó panasz, sokan ugyanis nehezen szokják meg, hogy egy-egy termék áránál a különböző boltok között akár 30-50 százalékos eltérés is lehet. E. Z. Feketemunkásokat foglalkoztattak (Folytatás az 1. oldalról) Csakhogy a nyomozás során nem lehetett bizonyítani, hogy fiktív számlázás történt, ezt ugyanis a számla kibocsátói és felhasználói egyformán cáfolták. Minthogy egybehangzóan állították, hogy a számlán feltüntetett gazdasági események valóban megtörténtek, az adónyomozók kénytelenek voltak az eredeti adóügyben megszüntetni az eljárást. Az ügy végül magánokirathamisításra redukálódott. A nyomozók azonban a vizsgálat során újabb, nem várt kellemetlenségeket okoztak L. La- josné, illetve az ügyhöz kapcsolódó másik három, alvállalkozóként tevékenykedő három személynek. Megállapították, hogy az asszony és alvállalkozói 1996 és 1998 között földmunkák végzésére feketemunkásokat alkalmaztak. A bejelentés, így járulék- befizetés nélküli foglalkoztatással összességében 42 millió forinttal rövidítették meg az államot. A nyomozóhivatal lezárta a nyomozást, és az ügyet vádemelési javaslattal adták át a Szolnoki Városi Ügyészségnek. H. Gy. Ebben az évben igazán tavasz- szal nyílt alkalom arra, hogy az értelmileg sérültek érdekeit védő egyesület pályázatokat nyújtson be. A lehetőségek azonban igen szűkösek voltak, végül is két pályázatot tudtak beadni, amiből összesen 1,3 millió forintot nyertek programjaikhoz, céljaik megvalósításához. Több olyan rendezvényt is szerveztek, amelyik sok sérült gyermeknek adott kikapcsolóA Központi Statisztikai Hivatal kiadásában a napokban megjelent Magyarország Történeti Statisztikai Helységnévtárának 14. kötete, amely Jász-Nagykun- Szolnok megye adatait tartalmazza. Sokan azt mondják, hogy a statisztika unalmas, szürke számsorok halmaza, pedig aki valamennyire is tud olvasni a számokból, hallatlanul izgalmas olvasmánynak találhatja a jól szerkesztett, fontos dolgokról szóló statisztikát. A történeti statisztikai helységnévtár megyénkről szóló kötete ilyen olvasmány. A hivatásos történészek bizonyára ismerik ezeket az adatokat különböző forrásokból, de számukra is nélkülözhetetlen kézikönyvvé válhat ez a kötet, mivel egy helyen tartalmaz egyébként csak nehezen föllelhető dokumentumokból szárdást, élményt. A gyermeknapon például több mint 220-an vettek részt, az egy hónapos nyári napközis táborban naponta húsz gyerek játszott, ismerkedett a kézművességgel. Az idén is eljutottak a gödöllői kastélyba, ahová százhuszon- hatan mentek el. A hagyományokhoz híven ezen a nyáron is terveztek üdülést. Az idén nem a Balatonra utaztak, hanem Gyömrőre, ahol a kastélyban mazó adatokat. A helytörténészeknek és a lakóhelyük múltja iránt érdeklődőknek pedig valószínűleg sok-újat is tud mondani. A nem szakember olvasók különösen a második fejezetet olvashatják érdeklődéssel, ebben ugyanis a szerző, Szikszói Mihály Sándor rendkívül tömör tanulmány keretében ismerteti a megye kialakulását, területi és közigazgatási változásait. Ez a húsz oldalon közölt tanulmány szinte komplett megyetörténetnek tekinthető. Ezt bővíti, árnyalja a harmadik fejezet, amely településenként tárgyalja a megyét, a települések neve mellett megemlítve a külterületek, puszták, határrészek, sőt a történelem viharaiban elpusztult lakott helyek nevét is, első írásos említésüktől, névváltozásaikon át egészen a mai elnevezésig. Ebben a részben olvasható a legnegyvennégyen tudtak pihenni. A Tisza szállóban idén már tizedik alkalommal tartották meg a jótékony célú bált, több mint kétszáz résztvevővel. Az egyesület az idén is látogatta a halmozottan hátrányos helyzetű családokat, felvilágosító előadást tartottak a másságról az iskolákban. Sok értelmi fogyatékost nevelő család kért segítséget ügyintézésben (nyugdíj, árvasági stb.). Az év utolsó hónapjai meglepetést is tartogattak. A Kézenfogva Alapítvány jóvoltából fogyatékos gyermekek és szüleik egyhetes tunéziai üdülésen vehettek részt. —pé— több statisztikai adat, a települések lakosságszámának változása, az anyanyelv szerinti megoszlás. Az 1990-es népszámláláskor a cigányság létszámát nemzetiségként is fölmérték az egyes településeken, a könyv ezt az adatot is tartalmazza. Szolnok adatait böngészve például föltűnő, hogy az 1941-es lakosságszám (42 ezer) 1949-re nem egészen 37 ezerre csökken, ez kevesebb az 1930-as adatnál is. Ezek mögött a számok mögött szőnyegbombázások, menekülések, tragédiák vannak. Ugyanígy nyomon követhetők a számsorokban az utóbbi évtizedek népességfogyásának riasztó adatai is. A könyv anyagát a használatot segítő névmutató, az 1863 óta megjelent helységnévtárakból vett kivonatok és a földrajzi tájékozódást megkönnyítő térképek egészítik ki. A községben 132 millió forintot terveztek ebben az esztendőben szociális kiadásokra, támogatásokra, segélyekre. A tervezettnél 4 millióval kevesebbet kellett kiadni, mert a jövedelempótlósok száma jelentősen csökkent. A csökkenés oka, hogy sokan elhelyezkedtek közülük. Törökszent- miklóson a Videoton, a fővárosban a Közmű Rt. kínált munka- lehetőséget, mások Szolnokra, illetve Zagyvarékasra járnak el dolgozni. Kevesebben vették igénybe idén a gyermekvédelmi támogatást is: 1250 gyermekből ezerre csökkent a támogatottak száma. Ám lehet, hogy a megspórolt négymilliót most ki kell adni fűtéstámogatásra. Ahogy beköszöntött a hideg idő, 150 kérelmet adtak be a polgármesteri hivatalba. A szociális támogatásokra szánt pénz kitart az év végéig. A családsegítő központ még ünnepséget is szervez az iskolásoknak. A község idős lakosai pedig képeslapot és Új Néplap-kalendáriumot kapnak az önkormányzattól. P. E. Komplett megyetörténet Készül a Jászságot bemutató kötet is Könyv Szolnokról és térségéről A szolnoki Damjanich múzeumban tegnap megtartották a Szolnok és térsége című könyv bemutatóját. A CEBA Kiadó a megyéket bemutató sorozata után megkezdte az ország 107 kistérségét bemutató, Magyarország kisrégiói című sorozat kiadását. A megye hat kis régiója közül az első kötet Szolnokot és térségét, azaz a vonzáskörzetében lévő tizenhat települést mutatja be. Az ünnepi könyvbemutatón Kovács Libór alpolgármester a kistérség fogalmát elemezte, majd arról beszélt, hogy mit jelent Szolnok közelsége a környékén lévő kisebb települések számára. Méltatta, hogy a megyéről, illetve egyes területeiről az utóbbi időben több kiadvány is napvilágot látott, s ez, mint mondta, hasznos a régió szélesebb körű megismerése szempontjából, különösen most, amikor az Európai Unióhoz történő csatlakozásunk napirendre került. A kistérségek spontán szerveződő egységek, a víz- és szennyvíztársulások, oktatási és egészség- ügyi összefogások alapozzák meg. Végül elismerését fejezte ki a könyv létrehozásában részt vevő valamennyi közreműködőnek. Vadász István muzeológus a könyv létrejöttéről számolt be a résztvevőknek. Ő is meghatározta a kistérségi beosztás sajátos rendezőelvét, jelen esetben a Tiszát és Szolnok közelségét említette. Megtudtuk még, hogy a könyv nem a CEBA kiadó korábbi, az egész megyét bemutató vaskos kötetének kivonata, bár átfedések természetesen vannak a két könyv között. Más a történeti rész, a jelenlegi helyzettel bővebben foglalkozik, és az idegenforgalmi lehetőségeket bemutató rész is bővebb. A további kötetekről annyi hangzott el, hogy készül a Jászságot, valamint Törökszentmiklósi és térségét bemutató kötet, de 2001-gyel bezárólag elkészül a másik három könyv is. Ezek a Nagykunságot és Mezőtúr térségét, Tiszafüredet és térségét, valamint a Tiszazugot mutatják be. A Szolnok és térsége című kötetet Turóczy Istvánná szerkesztette, a szerzők dr. Vadász István és dr. T. Veszteg Rozália. A fotókat Rat- kai Barna és Turóczy István készítette. Szigorúbb büntetés a petárdázóknak A rendőrség idén is vigyáz a karácsonyi bevásárlókra A Szolnoki Rendőrkapitányság az elmúlt év végén is fokozott bűn- megelőzési szolgálatot látott el a megyeszékhely legforgalmasabb bevásárlóhelyein. Köztudott, hogy az ünnepek idején, így többek között a karácsonyt megelőző napokban, hetekben nemcsak a vásárlók, hanem a pénztárcákra vadászó zsebesek is ünnepi „lázban” égnek. A rendőrségnek ilyenkor az átlagosnál több a tennivalója. Csakúgy, mint az elmúlt esztendőben, idén is fokozott figyelemmel kísérik a kapitányság egyenruhás járőrei és a forgatagban „elvegyülő”, civil ruhás nyomozók az ünnepek előtt a bevásárlóközpontok rendjét, biztonságát. A módszer egyébként tavaly jelesre vizsgázott: a polgárok és természetesen a rendőrök legnagyobb örömére a karácsonyi faluban és annak környékén egyetlen bűncselekmény sem történt. Mint azt Vörös Miklós alezredestől, Szolnok rendőrkapitányától megtudtuk, a városban elsősorban a karácsonyi falu és a „lengyel” piac lesz idén az általuk is leglátogatottabb környék, de természetesen több, kiemelt forgalmú bevásárlócentrumokat is szemmel tartanak majd, lehetőség szerint folyamatosan. Karácsony, szilveszter táján visszatérő problémát jelent a petárdázás. Ez általában is nagy gond, pláne most, az ezredfordulón. A rendőrség a petárdák balesetveszélyessége miatt, a baj megelőzése érdekében ellenőrzéseket végez, egyelőre azonban még nem kellett intézkedniük. Egyetlen eljárás indult mostanában a „visszaélés pirotechnikai termékkel” elnevezésű szabály- sértés miatt. Egy szolnoki polgárt kaptak rajta a zalaegerszegi rendőrök. A szabálysértésért kiszabható bírság egyébként nőtt, a petárdázás tarifája 60 ezer forint lett.-hgy-