Új Néplap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-07 / 285. szám

4. oldal Gazdasági Tükör 1999. december 7., kedd Adóköteles-e a borravaló? Havi 1000 forint a bevallott hálapénz A jövő évben nem változnak a borravalóra, illetve a hálapénzre vonat­kozó adózási szabályok. Amióta a bevallási íveken nem szerepelnek elkülönített sorban ezek a bevételek, azóta az adóhatóság sem tudja, mennyi pénz folyt be ilyen címen az állami költségvetésbe. Tojástermelők a kiszolgáltatottság ellen Szövetkezve könnyebb / Uj beruházási támogatás Új beruházási célú támogatás indul jövőre egymilliárd forin­tos kerettel a multinacionális cégeknek beszállító magyar kis- és középvállalkozások ré­szére - jelentette ki Pongorné Csákvári Mari-anne, a Gazda­sági Minisztérium főosztály- vezetője hétfőn. A Magyar Befektetési és Kereskedelem­fejlesztési (ITDH) Kht. által szervezett kétnapos gépipari és elektronikai beszállítói üz­letember-találkozón elmond­ta: ahhoz, hogy a kívánatos 1,5-2 milliárd dolláros külföl­di működőtőke-bevonás a kő­vetkező években folytatódjon, a multinacionális cégeket in­tegrálni kell a magyar gazda­ságba, ennek eszköze pedig a magyar beszállítói arány nö­velése. A kiállításon a vevői oldalon részt vesz és tárgyalá­sokat folytat több mint 20 nagyvállalat képviselője, kö­zöttük például az ABB, az Ower Kft. az Electrolux Le­hel Kft., a GE Ligthing Tungsram, a Knorr-Bremse, a Nabi Rt., illetve a ZF Hungá­ria Kft. A beszállítói oldalon jelen van 40 gépipari, jármű­ipari, műanyag- és gumiipari, illetve 40 elektronikai ipari kis- és középvállalkozás. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai ( 1 egységre forintban) Angol font 404,01 Cseh korona 7,01 Euró 253,32 Német márka 129,52 Osztrák schilling 18,41 Lengyel zloty 59,69 Svájci frank 158,62 Szlovák korona 5,92 USA-dollár 252,46 Lepsényi Mária, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) főtanácsosa lapunknak elmondta, hogy alapvetően há­rom csoportba sorolják azokat, akik borravalót számolnak el. Az első csoportba tartoznak azok, akik munkaviszony kereté­ben a munkáltatójukon keresztül jutnak ehhez a fizetéskiegészítés­hez (például a kaszinók dolgo­zói). Az így kapott pénz bérnek minősül és eszerint adózik. A második csoportba tartoz­nak a vállalkozók, így a taxisok, a fodrászok, a kozmetikusok; náluk a borravalót is a vállalko­zás bevételének kell tekinteni. A tételes átalányadózást válasz­tóknál természetesen a borrava­lóvalónak nincs jelentősége, mi­vel esetükben a bevétel nagysá­ga az adófizetés szempontjából közömbös. A harmadik csoportban emlí­tendők azok az orvosok, akik bár munkaviszonyban állnak, a hálapénzt egyénileg, „zsebbe” kapják. Az adóhatóság tapaszta­latai szerint az orvosok - mint­ha egyeztettek volna - az egyéb jövedelmek rovatban általában havi 1000 forint hálapénzt valla­nak be. Erről bevételi nyilvántar­tást is kell vezetniük. Természe­tesen vannak olyan szakterüle­tek - például laboratóriumi or­voslás - ahol egyetlen fillér hála­pénzt sem kapnak a dolgozók. Ugyanakkor a becslések szerint a sebészeknél és a szülészeknél a bevallott összeg alig 1-2 száza­léka lehet a zsebekbe vándorló tényleges értéknek. (Hozzá kell tenni, hogy ezekben a sikerszak­mákban is jelentős különbségek mutatkoznak az egyes kórházak, illetve a vidék és a főváros kö­zött.) Ugyancsak az egyéb jöve­delmeknél kell bevallani a borra­valót akkor, ha a dolgozók - a munkáltató közbeiktatása nél­kül - egymás között osztják fel a valamely szolgáltatással össze­függésben kapott plusz pénzt. Németh Zsuzsa A megszokottnál jóval kisebb kínálat ellenére is csigalassú­sággal emelkednek a termelői árak a tojáspiacon, ezzel szem­ben jóval erőteljesebb a fo­gyasztói árak növekedése - hangsúlyozta lapunknak Földi Péter, a Baromfi Termékta­nács mezőgazdasági titkára. A terméktanács képviselője úgy látja, hogy a termelők szét­tagoltságuk miatt nem tudják kellő módon érvényesíteni ér­dekeiket a kereskedelemmel, főként a nagy áruházláncokkal szemben. Az utóbbi években egyre több gazda ismerte fel, hogy a megmaradás érdekében össze kell fognia. Erre számos jó példa is akad már - például amikor a kisebb és nagyobb ter­melők osztályozó gépet vásá­roltak, és szövetkezeti alapon kezdtek működtetni osztályo- zó-csomagoló állomást. Ezzel a lépéssel már meg lehet felelni az Európai Unió és a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak.- Ez annál is fontosabb, mi­vel így talán nagyobb esélyük lesz arra, hogy a jövőre induló SAPARD-program keretében pénzbeli támogatáshoz juthas­sanak - véli Földi. Ha azon­ban az Európai Unió döntés­hozói a SAPARD-ból is kivé­tik ezt a támogatási lehetősé­get, mint ahogy tették azt a PHARE-programnál, akkor meg kell próbálni saját erőből (vagy állami támogatással) lét­rehozni ezeket az állomásokat. A szakember úgy látja, hogy legalább egy nagyobb értékesí­tő szövetkezeti állomás birtoká­ban már kézben tartható a ma­gyar tojástermelés, illetve tojás­piac. Enélkül azonban bármi­kor megépítheti azt valamelyik külföldi befektető. Akkor vi­szont már nemcsak a nagy ha­zai áruházláncok nyomják majd le a termelői árakat és használják heteken-hónapokon keresztül a termelők pénzét. Mellesleg az egységesen fellépő áruházláncokkal szemben még mindig gyengék a tojásterme­lők, továbbra is jellemző a gaz­dák egyenkénti, összehangolat­lan kereskedelme, egymás kiját­szása. tette hozzá végezetül Földi Péter. U. G. Mit sugall nekünk a Nobel-díjas Ma adják át Stockholmban az idei közgazdasági Nobel-díjat Robert Mundell kanadai származású közgazdásznak. A New York-i Columbia Egyetem professzora a tőkeáramlások, a valutaárfolyamok és az úgynevezett optimális valutaövezetek vizsgá­latáért kapta az elismerést. Századunk hatvanas éveiben Mundell, s egy vele párhuzamosan, ám tőle függetlenül dolgozó brit közgazdász, Marcus Fleming képes volt a keresle­tet és a kínálatot befolyásoló hagyományos, a bel­földi tényezőket figyelembe vevő világképmodell- be beépíteni a nemzetközi tőkemozgást, s egyéb, mind fontosabbá váló tényezőket is. Mi, akik ma­gunkon is tapasztaljuk, hogy a külső körülmé­nyeknek - ezen belül a működő tőke beáramlásá­nak és a hazai cégek értékpapírjai iránt is érdeklő­dő portfólióbefektetőknek - mekkora szerepük van a hazai termelésben, a foglalkoztatásban, az exportban és a fizetési mérlegben, fokozatosan tu­datára ébredünk annak, amit e két közgazda mon­dott. Ha a tőke nemzetközi mozgékonysága teljes, akkor a deviza, így a forint árfolyamának rögzíté­se megfosztja hatékonyságától a jegybanknak a hazai árak viszonylagos szilárdságára irányuló po­litikáját, az úgynevezett monetáris politikát. Mundell nevéhez fűződik az optimális, az árfo­lyamváltozások árszínvonalra való hatását a legki­sebb mértékűre csökkentő valutaövezet elmélete is, amelynek egyik példája a sokkal később kiala­kult Európai Gazdasági és Monetáris unió, a ti­zenegyek Euro-országa. Ennek az a tanulsága a számunkra, hogy minél kisebb egy ország, annál fontosabb pénzének stabilitása szempontjából egy nagy, egységes pénzű piachoz való tartozás. A közgazdász azt is meggyőzően fejtette ki. hogy a világ számára a legelőnyösebb az volna, ha ismét egyetlen pénz létezne. Ez nem lehetetlen, hi­szen a 19. század elejétől az első világháború vé­géig az arany töltött be ilyen szerepet, s a háborús idők kivételével a pénz stabilitása, az árszínvonal szilárdsága nem álom volt, hanem realitás. Mundell szerint a nagy valószínűséggel bekövetke­ző változásoknak nem ellenállni kell, hanem - mint a dzsúdóban - arra kell húznunk, amerre tol­nak, s arra tolnunk, amerre húznak. Ekkor a válto­zásokból a legtöbb hasznot érjük el, a legkevesebb veszteséggel. (bácskai) A BUX ALAKULÁSA XI. 30.-XII. 6-IG Részvényárfolyamok B.chem: 8 080 Ft t 7922j91. 7968,21 Fotex: 93 Ft - Matáv: 1 620 Ft t Mól: 5 300 Ft 1 OTP: 12 660 Ft» Rába: 2 460 Ft t 7479,54, 7603,75 Richter: 14 190 Ft t Z.kerámia: 1 680 Ft » Kedd Szerda Csütörtök Péntek Hétfő Nyitóár: 7987,12 NaDÍ érték Minimumár: 7943,22 Maximumár: 8121,15 Elkészültek a csatornák Örményesen Gyengére sikerült a bronzvasárnap forgalma Megindult a víz, elmúlt az ijedelem Megindult a víz a nemrég épített elvezető csatornákon Örményesen. Ez az örömhír egyben azt jelenti, hogy a községet nem fenyegeti az ideihez hasonló belvízveszély. Egyelőre csak nézelődnek az emberek Több a nézelődő, mint a vásárló a szolnoki karácsonyi faluban fotó: m. j. Örményesen hét kilométer hosszan építették ki az össze­függő belvízelvezető csatorna- rendszert a víztől leginkább fe­nyegetett ófalui részen. Egy 1,6 kilométeres főgyűjtő gondosko­dik arról, hogy a víz eljusson a Nagykunsági-főcsatorna szivár­gójáig. Amikor a hó olvadni kezdett és a portákon újra ösz- szegyűlt, az árkokban ismét megjelent a víz, néhány helyi la­kos pánikba esett. Ám amikor a (Folytatás az 1. oldalról) Szabóné Tánczos Valéria el­mondta, hogy 1999-ben 1074 személyt szólítottak fel kötele­zettségük elmulasztása miatt, mely összesen 3100 hektárnyi területre és 736 földrészletre vo­natkozott. A felszólításukra 2200 hektárt rendbe tettek a tu­lajdonosok, illetve a használók. főgyűjtő átvágásával megindult a víz a csatornán, lecsillapodtak a kedélyek. A csatornaépítés 17 és fél mil­lió forintba került, a területfej­lesztési tanács és a vízügy támo­gatásával épült meg a rendszer. Ez egy előrehozott beruházás volt, amit az idén mindenkép­pen meg akartak csinálni, hogy elkerüljék az újabb katasztrófát. Jövőre a program az újfalui rész csatornázásával folytatódik. Az ellenőrzések végén 18 em­bernek szabtak ki bírságot, mely 3 hektárnyi területet érin­tett. A földhivatal vezetője kér­désünkre elmondta, hogy az idei évben az ár- és a belvíz mi­att kaptak többen „felmentést” kötelezettségük alól, azaz nem büntette őket a művelés elmu­lasztása miatt a hivatal. ein Röpke három hét múlva itt a kará­csony. Az üzletek szépen díszített kirakatokkal, áruval roskadásig zsúfolt polcokkal várják a vásárló­kat. A bronzvasárnapi forgalom azonban nem váltotta be a keres­kedők reményeit. Az emberek egy­előre inkább csak nézelődnek, ke­resgélik a megfelelő ajándékokat. Szolnokon szombaton reggel nyi­totta meg kapuit a már hagyomá­nyos karácsonyi falu. Az árukész­let is hagyományosnak mondha­tó, hiszen évről évre hasonló kí­nálattal jelentkeznek a kereske­dők. Az első hétvége még nem­igen váltotta be a hozzá fűzött re­ményeket, inkább a nézelődők voltak túlsúlyban. Sokan ilyenkor a családdal együtt néznek szét az üzletekben és az árusoknál, „fel­mérik az igényeket”, később pe­dig egyedül mennek vissza meg­venni a fa alá kerülő ajándékokat. Szombaton viszonylag jó volt a forgalom, hiszen az újdonság varázsa is vonzotta a vásárlókat. Vasárnap azonban az időjárás nem kedvezett az árusoknak. Az eső miatt a vártnál jóval keveseb­ben látogattak a karácsonyi falu­ba. A Tiszavidék áruházban is fe­lemásra sikeredett a hétvége. Szombaton igen jó forgalmat bo­nyolítottak le, vasárnap viszont meglehetősen kevesen tévedtek be az áruházba, akkor is inkább csak nézelődni. Úgy tűnik, a vidéki üzletek egy­re inkább megérzik, hogy Buda­pesten gombamód elszaporodtak a bevásárlóközpontok, melyek áraival nemigen versenyezhetnek a kisebb vidéki egységek. Aki megteheti, inkább rászán egy na­pot, felutazik a fővárosba, és egy­szerre vesz meg mindent, amire az ünnepi előkészületek során szükség lesz. Hiába várják tehát bőséges és folyamatos árukészlet­tel — ráadásul időről időre akci­ókkal — vevőiket a szolnoki áru­házak és a kisebb üzletek, a nagy központok szinte elszívják a vá­sárlókat előlük. Egyértelműen osztatlan sikert aratott viszont az elmúlt hét vé­gén a csjki-Mikulás és a viszony­lag kisebb értékű ajándékok. Hogy hétfőre minden fényesre suvickolt kiscsizma megtelhes­sen, a szülők és nagyszülők ala­posan „besegítettek” a Mikulás­nak és a krampusznak. Megyénk többi településén is hasonló a kép. Karcagon inkább csak kisebb ajándékokat, játéko­kat vásároltak a szülők, nagyszü­lők. Az áruházban főleg cipőt, csizmát vettek, a konfekció- és a gyermekosztályon inkább csak érdeklődők, nézelődők voltak, kevesen vásároltak. Az Iparcikk­áruházban, a most megnyílt já­tékbirodalomban nagy volt a nyüzsgés, fogyott a kozmetikum és kerámia is, de a tartós fogyasz­tási cikkeket kevésbé keresték a vásárlók. A karcagi kereskedők bíznak abban, hogy ezüst- és aranyvasárnapon nagyobb lesz a forgalmuk, hiszen bőséges áruvá­lasztékkal várják a vásárlókat. Mezőtúron — a megkérdezett üzletek információi alapján — a bronzvasárnap szintén vegyes ké­pet mutat. A Sensor iparcikküz­let vezetője szerint nagyon gyen­ge volt az ünnep előtti harmadik vasárnap forgalma, nem érte el a tavalyit sem. Ezzel szemben a Solarban jónak értékelték a na­pot, többen jártak náluk, mint egy átlagos hétköznapon. Azt azonban mindkét áruházban megerősítették, a jelenlegi, széles választékot biztosítják egészen a gyertyagyújtásig. Tiszafüred egyik legnagyobb kereskedőegysége, az ezer négy­zetméteres Tiszatáj áruház évek óta először nyitott ki bronzvasár­napon. Az áruház vezetőjétől, Szabó Tirádámétól azt tudtuk meg, hogy az átlagos hétköznapi forgalom ellenére megérte a nyit­va tartás. Elsősorban azért, mert a sok nézelődő, aki még csak ki­választotta ajándékait, előre je­lezte vásárlási szándékát. A bronzvasárnap slágere mindezek mellett a Mikulás látogatása volt a Tiszatáj áruházban. A másik nagy kereskedelmi egységnél, a City-Gas Kereske­dőház Rt.-nél nemcsak a vasár­napi nyitva tartás számit hagyo­mányosnak, hanem az is, hogy az ünnepi vásárlásokkor különö­sen a háztartási gépek és híradás- technikai berendezések kapósak. Ez az Rt. vezérigazgatója, Nagy József szerint elsősorban a ked­vezményes akcióknak köszönhe­tő. Különben a City idei bronz­vasárnapi bevétele meghaladta a tavalyit, így bizakodással tekinte­nek az ezüst- és aranyvasárnap elé. Összességében felkészülten várják tehát a karácsonyi bevá­sárlórohamot megyénk üzletei. Ha esetleg a vártnál kevesebb vá­sárló keresik fel őket, nem rajtuk múlik. szs-de-gg-pm A munkálatok a tél beállta előtti utolsó pillanatban fejeződtek be Eddig húszezer hektárt ellenőriztek

Next

/
Thumbnails
Contents