Új Néplap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-01 / 280. szám
Ml ÚJSÁG A TISZA-TÓ VIDÉKÉN ? Bál volt November 20-ra immáron hagyományosan hirdették meg a szervezők - a tiszaigari óvodapedagógusok — jótékonyságrendezvényüket, amelynek bevételét intézményfejlesztésére kívánják fordítani. Tiszaigar egy alig ezerlelkes (1052- en lakják most) település, így feltétlenül érdemére válik, hogy egy szombaton telt ház várta az óvó nénik, óvodások és szüleik műsorát a művelődési házban, ahol mindenkijó érzéssel hálózhatott. Az ünnepi színpadi program megtekintése után ugyanis mint az később kiderült, több mint 80 ezer forint folyt be az óvoda kasszájába. A hírek szerint ebből a pénzből új udvari játékokat vesznek, vélhetően a 45 igari kisded legnagyobb megelégedésére, az pedig már örömteli ráadásnak számít, hogy a helyi ön- kormányzat ugyanerre a célra még 50 ezer forintot különít eljövő évi költségvetéséből. Véget értek a Zrínyi-napok Ez az, amit nem lehet megunni! Ez az, amit nem lehet megunni! Legalábbis ezt mondta a Zrínyinapokon minden zrínyis diák. Idén ezt talán két okból is emlegethették, mert Tiszafüred a legnagyobb általános iskolája tovább „bővült” a beleolvadó Kiss Pál iskola gyerekeivel, a másik ok pedig az, hogy a programok valóban nem hagytak senkit unatkozni. Az elsősök avatása Az egész az elsősök mindig megható avatásával kezdődött, amikor is a kis „gólyák” jelvényt kaptak az alma matertől, amely ezek után azonnal bizonyitani is kivánta, hogy nem lehet rossz hozzájuk járni. A sor bőségesen hosszú, így csak távirati stílusban tudunk megemlékezni a sok meglepetést is hozó, nyílt zrínyis hétről, amelyet sportversenyek, ügyességi és szellemi kvizek gazdagítottak, „Hetedhét országon túl” elnevezésű mesés vetélkedővel, a miskolci színház művészei által tanított rendhagyó irodalomórával, a népdalénekesek versengő ünnepével, a korhoz igazodó számítástechnikai bajnoksággal, „újrapapír-készítéssel”, a képpé formált természet rajzaival, játék- és táncházzal. A zárás és a búcsú jó hangulatáról pedig a „Játék osztályhatárok nélkül” program sikere gondoskodott. Siegen és Abádszalók baráti együttműködése Német segítség a tűzoltóságnak Armin Setzer úr átadja az ajándékot Oláh Imre abádszalóki parancsnoknak Jó egy évvel ezelőtt már írtunk a németországi Siegen város körzeti tűzoltóságának segítőkészségéről, amikor egy úgynevezett műszaki mentő gyorsbeavatkozó kisbusszal ajándékozták meg az abádszalóki önkéntes tűzoltóságot. Ez a segítő kapcsolat egy Németországban dolgozó magyar vállalkozó — Katona Sándor — révén jött létre, akinek közreműködésével a siegeniek Békés megyébe már tizenhárom, Abádszalókra pedig két „tűzoltótechnikát” ajándékoztak. A minap Armin Setzer nyugalmazott siegeni tűzoltóparancsnok és Katona Sándor egy Metz-Merce- des TFL—16 típusú tűzoltó gépjárműfecskendőt adott át az abád- szalókiaknak, amely nemrégiben még Németországban volt „bevetésen”. A szalóki önkormányzat és az önkéntes tűzoltóság ajándékokkal köszönte meg a baráti segítséget. Hoffman Imre tűzoltó ezredes, megyei parancsnok pedig átadta Katona Sándornak a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Tűzoltóparancsnokság által alapított emlékplakettet. (Setzer úr már 1998-ban átvehette ezt a megtisztelő kitüntetést), majd kifejezte azon reményét, hogy ez a jó kapcsolat tovább erősíti a német és magyar tűzoltók barátságát, melynek előnyeit az abádszalóki- ak már élvezhetik, hiszen jelentősen javultak a nehéz anyagi körülmények között dolgozó önkéntes tűzoltók munkafeltételei. Bordás Imre polgármestert külön megköszönte Varga Mihály térségi országgyűlési képviselő segítségét, amely jelentősen megkönnyítette a jármű behozatalát. Most azért nem „kukoricáznak”, hogy később kukoricázhassanak Technológiai átalakítás a malomban Legutóbb örömmel írtuk meg az Alföldi Gabona Rt. tiszafüredi malmáról, hogy az rt. vezetése tartotta adott szavát, és újrakezdték a termelést az üzemben. Ott, ahol 1996 végén gazdaságossági okokból álltak le, de megígérték: amennyiben a piaci viszonyok megengedik, újra lisztet fog járni a malom. Jár is újra! Méghozzá kiváló kenyérnek- valót. Azonban akkor azt is megtudtuk, hogy vélhetően az utolsó búzaőrleményt forogták ki az őrlőhengerek, mert a piachoz igazodva tervezik a malom kukoricaüzemű átalakítását. A terv megvalósítása november 1- jén kezdődött, s már már-már valóság is, hiszen a kivitelező a technológiai átalakítás utolsó fázisához érkezett. A kivitelezőnek segítenek a malom régi dolgozói is, akiknek a száma jövőre vélhetően eléri majd a harmincat is. Földházi József üzemvezető elmondta, hogy a megközelítően 70 millió forintos, saját erős beruházással hosszú távra terveznek. A piaci viszonyok.pozitív alakulásában bízva szeretnék elérni azt, hogy a malom 100 mázsa/nap kapacitása teljesen ki legyen használva. Három műszakban. Egyelőre azonban csak egy műszakkal indul majd a kukorica őrlése, leghamarabb december közepén, legkésőbb 2000. január 1-jével. Ennek ismeretében teljesen helytálló lehet a szójáték: a malomban fogla- latoskodók most azért nem „kukoricáznak”, hogy minél előbb kukoricázhassanak! Megépülhet a közös szemétlerakó Jász-Nagykun-Szolnok és Heves megyehatár menti együttműködést írt alá, jobban mondva hosszabbított meg Abádszalókon. A két megye négynégy együttműködő térségi szerveződése valóban tartalmakkal bizonyította, hogy ez a kapcsolat igenis (megye)határtalan! Igazolásként említhetjük a közös idegenforgalmi tervezést, a főleg agráralapű gazdasági együttműködést, az együttes sikeres pályázatokat, de szólni kell 33 település szemetét összegyűjtő jásztelki regionális szemétlerakóról is. A szemét kezelését szándékosan hagytuk a sor végére, mert hiszen a Tisza-tó térségében éppen ennek hiányossága az uniós csatlakozási tervünk legnagyobb szégyenfoltja. Megelőzve a sorban az egyébként szintén nagyon fontos víz- és szennyvízkezelést, az úthálózat, ezzel együtt a közlekedés fejlesztését, meglévő hiányai pótlását, egy mondattal: az eléggé elmaradott infrastruktúra felzárkóztatását! Éppen ezért is írhatunk most egy részsikerről. Rente Ferenc, Tiszafüred polgármestere a Tisza-tó önkormányzati szövetség képviselőjének bejelentette: Magyarországon már „zöld lámpát kapott” a Tisza-tóval kapcsolatban lévő négy megye (Jász-Nagykun-Szolnok, Heves, Hajdú-Bihar és Bor- sod-Abaúj-Zemplén) húsz településének azon közös pályázati aspirantúrája, amely a felzárkóztatásokat segítő uniós támogatások révén szeretne létrehozni Tiszafüred határában egy közös szemétlerakót és -kezelőt. Most már csak Brüsszelen múlik az egész, ugyanis itt tesznek végleges pecsétet a tervre. Vigyázó szemeinket így most nem Párizsra, hanem Brüsszelre kell vetnünk, de ha az óvó tekintetek onnan elvetődnének a Tisza-tóra is, az biztosan segítene, mert a Phare, Sapard és ISPA pályázatok elbírálói azonnal rájönnének: egy szemétlerakó ide jobban kell, mint egy falat kényé. Ahol több a kolbász, mint a nap Legutóbb jó egy éve adtunk hírt a tiszaszőlősi Morotva-Hús Kft.-ről, amikor a cég ügyvezetője elmondta, bízik benne, hogy a fejlesztések révén növelni tudják a dolgozói létszámot. Azóta folyamatosak a technológiai korszerűsítések, amelyek azt szolgálják, hogy ne érje váratlanul a céget uniós csatlakozásunk. A dolgozói létszám átlagosan 25, ami csaknem duplája a legutóbbi látogatásunkkor regisztráltnak. Ez pedig egyáltalán nem elhanyagolható körülmény. És az sem meglepő, hogy az önkormányzati intézmények mellett a „Morotva” lett a Füredhez tartozó kisközség legnagyobb foglalkoztatója. Nagy József, a cég ügyvezetője készségesén kalauzolt bennünket végig „birodalmán”. Közben elmondta, hogy már elkészült a környezetbarát füstölőjük, amely teljesen automata, dolgoznak az új hűtőkamráik, ugyanúgy, mint a szalámiérlelő klíma- berendezésük is. Megtudtuk még a Balaton és Pest környékére is szállítanak az alföldi megyéken kívül. A cég ügyvezetője búcsúzóul elmondta, hogy az eddigi kaotikus állapotokat látva, megnyugtatná, ha a mezőgazdasági'tárca hosszú távra tervezhetően stabilizálná a húspiaci viszonyokat. Ha ez így lesz, akkor jövőre szarvasmarhafeldolgozást is vállalnak, mert egyelőre csak sertéssel foglalkoznak. Kilencvenkét esztendejét a munkának köszönheti Nemcsak Tomajmonostorán, de még a távoli településeken is jól ismerik az öreg kerékgyártót, a 92 esztendős Károlyi Mihály bácsit. Ennek legfőbb oka talán az idős ember két keze munkája, amelyben 76 éve nem találni kivetnivalót. Miska bácsi még most is naponta kezébe veszi a gyalut, hogy aztán a szerszám a szakma minden szere- tetét meghálálva dolgozzon a fán. Miska bácsi munkái mindig is önmagukért beszéltek. Ottjártunkkor éppen egy míves kaszanyelet munkált a jó öreg, akire ezek után egy „beteg” kocsikerék gyógyítása várt. Kedvünkért azonban letette a hántolót, s felesége, Erzsiké néni segítségével messzire pörgettük vissza az idő kerekét. A kis műhelyben faforgácsokat pattogtatva duruzsolt a kályha, s miután a család szeme fénye, Buksi, a kis tacskó is a mama ölébe kéredzkedett, már 1923-at írtunk... Ekkor lett ugyanis inas Miska bácsi. Jobb mestert nem is találhatott volna, mint édesapját, Károlyi Vendelt, aki apai szeretettel és szigorral, no és a déd- nagyapai ágig visszavezethető örökség összes tapasztalatával plántálta fiába a szakma- és munkaszeretetet. „Ebbe a tomaji házba csak 1936-ban költöztünk. Apám Tiszaderzsről járt be az itteni Lász- ló-majorba dolgozni, mint a Nemes-birtok uradalmi kerékgyártója. Nagyon nagy rangja volt ekkor ennek a mesterségnek. Vigyáztunk is a jó hírünkre, arra, hogy munkáink valóban uradalmiak legyenek! Csináltunk is egy olyan hintót az uraságnak, ami után mindenki megfordulhatott” — emlékezik az öreg mester. A műhelyi munkaminőséget látva nem nehéz elképzelni a régi hintó pompáját, de a gondolatot Erzsiké néni viszszahozza a mába. „Csinált az én uram a tsz-nek is egy olyan hintót, amelynek minden egyes darabja megszólalt. Jó pár éve a kastély környékén láttam kidobva! Azt hittem, hogy a szívem megszakad!” Viccelődünk, hogy Miska bácsi hintóin és kerekein keresztül lojális volt a nemesi világgal, az „átkossal” és a szocializmussal is, hiszen néhány év maszekos- kodás mellett a szövetkezetből mçnt 1975-ben nyugdíjba. Jut még idő arra is, hogy emlékezzünk Miska bácsi boszorkányosán ügyes bátyjára, aki sajnos már nem vasalhatja kovácsként a testvére készítette kerekeket. Előjönnek azok a nehéz esztendők, amikor Károlyi grófnak becézték a kórházakban a fekélyeivel küszködő öreg mestert, aki azóta már elfelejtette 1988- as infarktusát is. Az orvosok mellett ebben az elévülhetetlen érdem Erzsiké nénié, aki 1946- ban kötött házassága óta még nem veszekedett párjával. „Ennek csupán csak annyi a titka, kedves, hogy nekem a papa soha nem parancsolt. Egyszer, amikor mérges lett azért, hogy kölcsönadtam a vágóját, megegyeztünk: enyém a fakanál, övé a gyalu! így végezzük mindketten feladatainkat úgy, hogy nem szólunk bele a másik dolgába. Én ápoltam, ha kellett, neveltem a gyerekeket, elláttam a jószágot, intézve a család dolgait. Az orvosok meg is mondták, amikor a nyavalyáival kínlódtunk: ha tud, dolgozzon azonnal Misi bácsi, mert a munka tartja majd őt életben!” Erzsiké néni felügyeleté mellett a 92 éves kerékgyártó be is tartja szigorúan az orvosi utasítást. Nem is múlik el úgy nap, hogy ne kerülne ki valami új, valami hasznos a keze alól. Ő a falu ezermestere, hiszen nincs is talán olyan herkentyű, amit ne tudna megreparál- ni. Lányai, Erzsiké és Giziké, Pestről és Egerből sűrűn hazajárnak meglátogatni szüleiket. Volt már olyan nap is, amikor öt unoka és négy dédunoka jött össze Tomajon. Hogy újra érezzék az utánozhatatlan forgácsillatot, amely értelmet ad még ma is a papa hétköznapjainak. ■i
