Új Néplap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-31 / 305. szám
1999. december 31., péntek Megyei Körkép 3. oldal Visszafogottan szilveszterezhetnek a zsaruk Kitüntetéseket adtak át a megyeházán Megerősített ünnepi szolgálat Külön rendőrségi akciókat, így például kimondottan az ittas vezetőket lefülelő fokozott ellenőrzéseket ugyan nem tervez szilveszter éjszakájára a megyei rendőr-főkapitányság, de mint megtudtuk, megerősített szolgálatot lát el az ünnepen. Kopasz Árpád ezredes, megyei rendőrfőkapitány lapunknak elmondta, a napokban megtartott parancsnoki értekezleten áttekintették az év végi rendkívüli feladatokat. Bár különösebb rendbontásra nem számítanak szilveszter éjszakáján — ezt az utóbbi évek kedvező tapasztalatai is indokolják —, mégis felkészültek az esetleges tennivalókra. A váratlan eseményekből adódó problémák megoldására válságtervet dolgoztak ki. Szilveszterre egyébként több engedélyt adtak ki a különféle pirotechnikai eszközök használatára, mint például augusztus 20- ra, így feltételezhetően hangos lesz majd a különleges évforduló. A nagyobb gondot és veszélyt természetesen az illegális durrog- tatók jelentik majd. A közterületeken szolgálatban lévők nagyobb létszámban ügyelnek majd a rendre, elsősorban megelőző jellegű intézkedéseikkel igyekeznek elejét venni az utcai rendbontásoknak. Az évváltás miatt fokozottan ügyelnek majd a rendőrség informatikai, ügyeleti, valamint az energetikai rendszerének működésére. A főkapitány azt kérte szolgálaton kívüli beosztottjaitól, hogy az esetleges rendkívüli teendők ellátása érdekében visz- szafogottan ünnepeljenek, bánjanak csínján az alkoholfogyasztással, hogy szükség esetén intézkedésre képesek legyenek-hTöbb település kiköltöztetésre készül (Folytatás az 1. oldalról) A települések továbbra sincsenek könnyű helyzetben, bár a fagyos időjárás időlegesen enyhít a gondokon. Szajolban is felkészültek minden eshetőségre, így tegnap már azt az ingatlant is előkészítették, mely adott esetben fogadhat kiköltöztetett családokat. Vannak ugyanis veszélyben lévő épületek a 4-es főút és a vasútállomás közötti területen — válaszolta kérdésünkre Szabó Zsigmond polgármester, aki elrendelte a II. fokú készültséget. Mint arról tegnapi lapszámunkban írtunk, egy héttagú és egy kéttagú tiszaföldvári család vált hajléktalanná egy ideig, mert a belvíz életveszélyessé tette otthonukat. Szerdán délután még úgy tíjnt, két újabb família is erre a sorsra jut, de az egész éjszaka üzemelő szivattyúk segítségével megoldották a problémát. Tegnap is egész nap ásták a vízelvezető árkokat. Borza Attila polgármester optimista, szerinte ha nem romlik el újra az időjárás, akkor megbirkóznak a feladattal. Nem ilyen szerencsés több cserkeszőlői család. A községben kiköltöztetni ugyan még nem kellett senkit, de több házat aládúcoltak, hogy megtartsák a tetőszerkezetet. Az egyik legveszélyeztetettebb településen már második hónapja folyamatosan zajlik a vízelvezetés, a mentés. Újabb és újabb vezetékhálózatot kell üzembe helyezni, hogy a csökkenni nem akaró vízmennyiséggel érdemben fölvehessék a harcot. Bár a legtöbb csapadék megyénkben az elmúlt időszakban Kunszentmártonban esett, mégsem kell nagy veszélytől tartaniuk a város lakóinak. Ennek oka az, hogy az elmúlt másfél hónapban mintegy öt és fél kilométernyi árkot ásatott ki az önkormányzat, s ezt a munkát most sem hagyták abba, így a legcsapadékosabb településnek nem kell egyelőre a kitelepítés gondolatával foglalkoznia. E. Z., L. Z., P. E . * * * A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a belvízzel borított területek csökkentése és a károk megelőzése érdekében megyei hivatalain keresztül intézkedéseket léptetett életbe. A megyei földművelésügyi hivatal a vízügyi szervekkel és a vízgazdálkodási társulatokkal együttműködve biztosítani kívánja a belvizek elvezetését a meglévő rendszerek üzemeltetésével. A belvízzel veszélyeztetett területek növekedésének megállítása és a mentesítés csak az érintettek összehangolt munkájával érhető el. A hivatal éppen ezért kéri a földtulajdonosokat és a földhasználókat, hogy saját területeikről kezdjék meg a káros vizek levezetését, illetve azt folyamatosan végezzék, elősegítve ezzel a gazdasági károk csökkentését. A FVM rendelkezése szerint akik a földhasználó feladatát képező mentesítési munkákat nem végzik el, azokra a kárenyhítési intézkedések a későbbiekben nem terjednek ki. A haza szabadságáért és függetlenségéért A Magyar Köztársaság kormánya az 1945 és 1956 között a haza szabadságának és függetlenségének védelmében szerzett érdemek elismeréseként Szabad Magyarországért Emléklapot hozott létre. A megyei kitüntetettek tegnap vehették át elismerésüket Szolnokon, a megyeházán. A kitüntetetteket Szabó József, a megyei közgyűlés általános alel- nöke köszöntötte. Mint mondta, nem szükséges a megjelentek előtt felvázolni azt a korszakot, amit az ötvenes években átélt az ország, mivel ők ezt jobban tudják, hiszen szenvedői alanyai, áldozatai voltak ama kornak. — Mi csak hálával és elismeréssel gondolhatunk önökre, akik itt megjelentek, és mindazokra, akik nem tudtak eljönni, vagy már sajnos eltávoztak az élők sorából. Legyen áldott az ő emlékezetük is — fogalmazott az alelnök, aki arra kérte a kitüntetetteket, hogy örvendezzenek velünk együtt hazánk demokratikus átalakulásának, és segítsék tapasztalataikkal a jövő nemzedékét. Szabad Magyarországért Emléklapot kapott Adorján Géza (Ti- szasas), Balogh Sándor, Bánvölgyi Czakó István, Bögre Sándor, Dinka Tibor, Dómján Sándor, Karmazin Sándor, Kozák Jánosné Kovács Margit, Paulusz József, Sándor István, Szabó István, Szathmáry György (mind Szolnok), Csabai József (Rákóczifal- va), Balogh József (Tiszagyen- da), Báró Alfréd (Jászberény), Bohács Tibor (Törökszentmik- lós), Csató Zsuzsanna, Takács Imréné, Gábor Imre, Patkós János (mind Mezőtúr), Csörghe Géza (Kőtelek), Gaál István (Jászla- dány), Garics József (Rákóczifal- va), Jándi Imre (Tószeg), Juhász József (Kenderes), Mester Lajos (Tiszafüred), Nász Péter Pál (Szajol), Szabó Sándor (Jász- fényszaru), Végh István (Berekfürdő). A kitüntetettek a kommunista korszak legsötétebb időszakában is megtartották emberségüket, hitüket fotó: cs. I. Jászberényi okmányiroda Számítógép van, kamera nincs Egy szeptemberben kelt kormányrendelet alapján kezdtek hozzá az ország 152 városában az okmányirodák létrehozásához. Jászberényben arról érdeklődtünk, hogy az irodák nyitása előtt alig néhány nappal hol tart az előkészítés. Sajnos a helyzet nem túl biztató. Dr. Fodor Erzsébet, a polgármesteri hivatal általános igazgatási irodájának vezetője elmondta: az okmányiroda felszereltsége nem tette lehetővé, hogy az országos rendszerpróbán részt vegyenek. Az alapvető, a működést biztosító eszközök közül a számítógépek már megérkeztek, de a fotóboksz és a kamera még hiányzik. Az irodavezető információi szerint az okmányirodák felszerelése folyamatban van, a hivatal apparátusának pedig biztosítania kell a munkavégzéshez szükséges feltételeket. Mindez annyit jelent, hogy ha az iroda felszerelését végző műszaki szakemberek megérkeznek a városba, akkor a leendő iroda ajtaját ki kell nyitni. Ezért 24 órás ügyeletet szerveztek a városházán. A késés okáról Fodor Erzsébet nem tudott nyilatkozni, mint mondta, a rájuk háruló feladatokat minden esetben határidőre elvégezték. Utólag derült ki viszont, hogy az okmányiroda három leendő ügyintézőjének egyike sem felel meg a karácsony előtt néhány nappal megjelent, a szükséges képesítést meghatározó jogszabály feltételeinek. Pedig november végén, december elején kéthetes bentlakásos tanfolyamon vettek részt, melyen az okmányiroda működtetéséhez szükséges elméleti és gyakorlati oktatást kaptak. Néhány napja kiderült, hogy ez nem elegendő, további képzés is szükséges. Ettől azonban az iroda működését indítani tudnák. Az irodavezető reményét fejezte ki, hogy január 3-án gond nélkül meg tudják kezdeni az új személyi azonosító és lakcímigazolványok kiadását a 18 jászsági településen élő igénylők részére.-bankaMegszűnik a hatosztályos képzés A karcagi önkormányzat 1994- ben engedélyezte a hat évfolyamos gimnáziumi képzést a Gábor Áron Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában. A városatyák most arról határoztak, hogy a következő tanévtől ismét csak négy évfolyamos képzés lesz az iskolában. Az intézmény a beiskolázás során ugyanis azt tapasztalta, hogy a hagyományos, négy évfolyammal működő gimnáziumi oktatás iránt nagyobb az érdeklődés a szülők és a gyermekek körében. A képviselő-testületi döntés értelmében a hat évfolyamos gimnáziumi képzésre a beiskolázás szünetelne 2005 szeptemberéig, amíg az ebben a formában tanuló összes gyermek befejezi középiskolai tanulmányait, ezután pedig megszűnne ez a képzési forma a karcagi gimnáziumban. A városatyák hozzájárultak ahhoz, hogy a 2000/2001. tanévtől egy osztály helyett ismét két, négy évfolyamos gimnáziumi osztályt indítson az iskola. de Állandó „bevetésen” Gyakorlatilag nyár óta folyamatosan munkát ad a túri lánglovagoknak a belvíz. Soha ennyi vonulást még nem teljesítettek, ami fokozott igénybevételt jelent az állománynak éppúgy, mint a technikának. Már-már közhelynek számít, ha azt mondjuk, idén igencsak próbára tette a polgárokat egyik éltető elemünk, a víz. Mezőtúr térségében is időről időre nőnek a belvizes foltok, a pincéket pedig folyamatosan fenyegeti az elöntés veszélye. Kétpón például már mutatóban sem találni olyan házat, melynek alagsorában ne lenne állandó vendég a viz. Dr. Hock Ernő alezredes, a mezőtúri önkormányzati tűzoltóság parancsnoka elmondta, gyakorlatilag nyár óta folyamatosan szivattyúzni kénytelenek. Ez megmutatkozik a vonulások számának alakulásában is, hiszen míg 1998-ban 212-szer mozdultak ki a laktanyából, addig idén már 520 alkalommal vonultak, s ezek kétharmada szivattyúzás miatt vált szükségessé. Már kértek az országos parancsnokságtól egy plusz szivaty- tyút a meglévő három mellé, mivel a folyamatos igénybevétel-alapos próbatételt jelent a technika számára is. Az állomány gyakorlatilag állandóan „bevetésen” van, ám eddig nem kellett a szolgálatot átszervezni, a feladatokat az eredeti rendszerben el tudták végezni. Ebben nagyon sokat segítettek a túrkevei önkéntes tűzoltók. A legkritikusabbnak a parancsnok Mezőhék és Kétpó helyzetét tartotta, várhatóan a közeljövőben is ott lesz a legtöbb dolguk. Bár a karácsonyfatüzek elmaradtak, mozgalmas napokat töltöttek szolgálati helyükön, ugyanis a belvíz nem vette figyelembe az ünnepeket. gg Drágul a busz Füreden A tiszafüredi önkormányzat kép- viselő-testülete a Jászkun Volán Rt. javaslata alapján döntött arról, hogy átlagosan 5,8 százalékkal drágul január 1-jétől a helyi autóbusz-közlekedés. A képviselők elismeréssel szóltak a Jászkun Volán azon törekvéseiről, amelyek a közlekedési feltételek lehetőségekhez mért javításával, a járatok sűrűbbé és pontosabbá tételével próbálták és próbálják kompenzálni az utazók növekvő terheit. A döntés értelmében Tiszafüreden a korábbi 60-ról 63 forintra, míg Tiszaszőlős és Füred között a korábbi 68-ról 72 forintra emelkedik január l-jétől a helyi buszközlekedés díja. A bérletek pedig átlagosan 5,8 százalékkal kerülnek többe. —p— Újévi köszöntő Van-e olyan ember, akit néha ne foglalkoztatnának a létezés nagy kérdései, a miértek és hogyanok Ezekben a hetekben különösen sokat gondolunk egyéni és közös jövőnkre. Faggatásainkra választ adhat a tudomány, a történelem, a művészet, a vallás, a tapasztalat. A megélt események és az elért célok Milyen lesz a világ, s milyenek leszünk mi benne? Természetesen hirtelen változásokra semmiképpen nem számíthatunk. Pedig számtalan azonnali orvoslást váró gond, baj van, amelyet cipelünk magunkkal továbbra is. Hiszem és várom az ember lelki és szellemi megújulását. Azt, hogy az élet elsősorban ne anyagi dolgokról szóljon. Lehetőséget az egyéni és közösségi boldogulásra. Békében élni önmagunkkal és másokkal is. Bíznunk kell a jövőben. Saját tehetségünkben. Családunk szépségében, egészségében, összetartásában, Nemzetünk erejében. Az emberek segítőkészségében, szolidaritásában. Senki nem felejtheti, hogy köte- ; lezettségei vannaknemcsakcsaládjával, hanem hazájával szemben is. S akinek sokat adott az Isten, annaknagyokakötelezettségei is. izárólag rajtunk múlik, hogy milyen új világot építünk Szebbet, gazdagabbat, nemesebbet? Ne higgyünk a balsejtelmes jóslatoknak! rimánk, s benne Szolnok, Szolnok valamennyi családja óriási lehetőségekkel érkezik 2000-hez és az azt követő évekhez. Olyan eséllyel, ( amelyről nagyapáink, dédapáink legfeljebb álmodozhattak. Éppen ezért sok a tennivalónk, feladatunk. Gyermekeink és unokáink már az I egy ségesülő Európában nőnek fel, ahová Szent István óta tartozunk - még ha a rendszerint keletről érkező hódító hatalmak próbáltak ebben ! gátolni bennünket -, s amely szelleméhez 1000 éven át hűek maradtunk. Nincs még egy olyan ország, ahol a kereszténység 2000 éves jubileuma összekapcsolódik az államalapítás 1000 éves évfordulójával, a Magyar Millenniummal. Ezt kihasználva számtalan módon be kell mutatnunk a világnak, hogy mi magyarok mennyi mindennel gazdagítottuk az emberiséget: a dinamótól a golyóstollon át, a zenéig, rengeteg mindent sorolhatnánk. Feladatunk az is, hogy a városunkról alakított kép árnyaltabb legyen. Igenis van okunk büszkének lenni magyarságunkra, szolnokiságunkra. Azt szeretném, ha 2000-ben olyan maradandó alkotásokkal, szobrokkal, vagy akár szép családi házakkal, esetleg új templommal gyarapodhatna aváros, amelyről büszkén mondja majd az utókor: 2000-ben készült, épült. Mindez persze szigorú tervezést, fegyelmet, kitartást követel. De meghozza majd a gyümölcsét. Mindezek reményében kívánok Önöknek Kedves Szolnoki Polgárok és szeretteiknek sikeres, eredményes és nagyon boldog 2000. évet! SZALAYFERENC Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁN A MEGYE VALAMENNYI LAKOSÁNAK A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT