Új Néplap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-18 / 269. szám

1999. november 18., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Megnyüt a Tanexpo Szolnokon tegnap megnyílt a Tanexpo ’99 oktatási, oktatás- technikai szakkiállítás. A VMZK földszinti aulájában a Kodály Zoltán Ének-Zene Ta­gozatos Általános Iskola tanu­lóinak rövid műsora után Ko­vács Libór alpolgármester nyi­totta meg a kiállítást. Beszélt az iskolák oktatástechnikai esz­közökkel történő ellátásának fontosságáról, hiszen a tanulók többsége az iskolában kapja az első benyomásokat, amelyek egész életére meghatározhat­ják a viszonyát a technikához. Ám a tanulás folyamat, amely nem csak az iskolában történik - tette hozzá az alpolgármes­ter -, s ez a kiállítás a felnőtte­ket is segíti a tájékozódásban, ismereteik korszerűsítésében. Arra utalva, hogy a háromna­pos kiállítás utolsó napján, hol­nap, Minőségbiztosítás az ok­tatásban címmel konferenciát tartanak, méltatta ennek a vita­tott, de a fejlődéshez nagy se­gítséget ígérő kezdeményezés­nek a jelentőségét. A kiállításhoz kapcsolódó egyéb rendezvények sorában ma a VMZK-ban 10 órakor MÁV road show címmel ját­szóház, játékos ismeretterjesz­tési program és tűzvédelmi ok­tató-nevelő program, 11 és 15 órakor divat- és kozmetikai be­mutató lesz, illetve 14 órakor átadják a Megyei Kiváló Gya­korlati Képzőhely 1999 emlék­plakettet. Géppisztolyos rablót köröznek (Folytatás az 1. oldalról) A tanúk kö­zött katonavi­selt férfi is akadt, aki a lá­tottak és a hal­lottak alapján a fegyverben egyértelműen felismerte az AMD típusú géppisztolyt. Mindez természetesen foko­zott aggodalommal töltötte el a kapitányság embereit, akik a ta­núk közreműködésével elkészít­tették a keresett tettes fantomké­pét. A rajzon látható ismeretlen férfi körülbelül 165-170 cm ma­gas, köpcös testalkatú, súlya 75- 80 kg. Az elkövetés időpontjá­ban sötét sísapkát, fakó, barna színű kabátot, világos nadrágot viselt. A mezőtúri kapitányság kéri, hogy bárki, aki a fantomképen szereplő személlyel kapcsolato­san tud valamit, jelentkezzen 107-es telefonon vagy a kapitány­ság bűnügyi osztályán - tel.: 56/350-005, 56/350-072 - és se­gítse a nyomozást. Az adatszol­gáltatók kilétét a rendőrség bizal­masan kezeli. H. Gy. Az újszászi vasútállomásra beszállított cukorrépát folyamatosan rakják a va­gonokba, majd a megtelt szerelvényeket az ütemezésnek megfelelően indítják a szolnoki cukorgyárba. Felvételünk a vagonok rakodását örökítette meg. fotó: mészáros Nem okozott fennakadást az idei első havazás Halálos áldozatot is követelt a csúszós út Nem okozott a közlekedésben fennakadást a tegnapi havazás, igaz, ez még csak egy kis ízelítő volt az előttünk álló hideg évszakból. A köz­útkezelők járművei mindenesetre sózták az utakat. Sajnos volt, aki nem vette figyelembe az egy csapásra megváltozott közlekedési körül­ményeket, és ezért az életével fizetett. A tragikus kimenetelű baleset Kunmadaras külterületén, a 34-es főút egyik kanyarjában történt tegnap a kora reggeli órákban. Egy személygépkocsi nem tudta követni az út ívét, megcsúszott a latyakos aszfalton. A kisodródó Peugeot frontálisan ütközött egy szemből érkező kisteherautóval. A személykocsi utasa életét vesz­tette, a furgonban ülő egyik sze­mély súlyos, míg a másik köny- nyebb, zúzódásos sérüléseket szenvedett. A megyei állami közútkezelő kht. központi ügyelete úgy tájé­koztatta lapunkat, hogy kedden késő estétől kezdődően megye- szerte 2-5 centiméter hó hullott. Szolnok és Kisújszállás környéké­re több, a Jászságra és Tiszafüred térségére kevesebb csapadék ju­tott. Minthogy a havazás mennyi­sége a hó eltávolítását nem tette indokolttá, így a kht. éjjel munká­ba álló tizenegy őrjáratos munka­gépe sózást végzett a fő-, valamint a tömegközlekedéssel leginkább érintett útvonalakon. Ennek, illet­ve a nem túl hideg időjárás ered­ményeként reggelre ezek az utak vizes-feketévé váltak. A közleke­désben azonban máshol sem vol­tak fennakadások, legfeljebb kissé lelassították a forgalmat a latya­kos, vizes útfelületek. -hgy­Pályázat ipari park címre (Folytatás az 1. oldalról) Ennek lényege, hogy az önkor­mányzat be tudta nyújtani az ipari park cimre és az ipari par­kot kiszolgáló logisztikai köz­pontra szóló pályázatát. Tárgya­lások folynak az ÁPV Rt.-vel a te­rület megnöveléséről, így a város által felajánlott csereingatlan el­fogadása esetén a terület 40-ről 80 hektárra nőne. Előterjesztés­ként kerül a képviselők elé a vá­rosi kitüntetések, díjak átadásá­nak időpontváltozása. Ha jóvá­hagyják, a jövőben a kulturális díjat, a Bodex-gyűrűt és a peda­gógiai díjat január 22-én, a ma­gyar kultúra napján, az Ezüst Pe­likán-díjat pedig szeptember 1- jén, a város napján (ekkor adták át 1847-ben a pest-szolnoki vas­útvonalat) nyújtják át a kitünte­tetteknek. Szó lesz az ülésen a város fogorvosi szolgálata paro- dontológiai ellátásának további működtetéséről, mivel azt a vá­ros anyagi okok miatt nem tudja vállalni 2000-től. így csak a vál­Elkészült a Szent István-szohor ma­kettje, Györfi Sándor alkotása. A szobrot az önkormányzat jövőre ál­lítja fel a Szent István téren, a Vár­templomnál FOTÓ: M. J. lalkozási formában történő mű­ködtetése jöhet szóba. Ennek kapcsán a polgármester felhívja Szolnok cégeit, vállalkozóit, hogy anyagi eszközeikkel segít­sék a fogíny- és szájbetegségek gyógyítására szolgáló szakrende­lés fennmaradását. Az ominózus áfa-visszaigénylé- si üggyel kapcsolatban feltett kérdésre válaszolva Szalay Fe­renc hangsúlyozta: nem talál ki­vetnivalót abban, ha Várhegyi At­tila államtitkár tartja magát a megállapodáshoz, és nem szavaz kormány-előterjesztések ellen. Mint mondta, inkább azt fur­csállja, ha valaki kormányzati pozícióban nem így tesz. A sza­vazás egyébként is lelkiismereti kérdés, és valószinűleg végiggon­dolta mindenki, milyen gombot nyomjon meg. Hozzátette: való­színűleg a legtöbb problémát Várhegyinek okozta a szavazás, hiszen az a korrekt, ha tartja ma­gát a kormányfői kéréshez.-bgy­_______________Amiről beszélünk ___________ A szakszervezet szava Ahogy közeledik az év vége, úgy szaporodnak a sztrájkfenyegetések. A pedagógusok, a közgyűjteményi dolgozók az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan bejelentették: készek a munkabeszüntetésre is, ha nem teljesülnek követeléseik. A vasutasok még csak igényeiket fogalmaz­ták meg, de a tapasztalatok, valamint a felajánlott és a szakszerve­zetek által kért béremelés közötti szakadék azt sugallja, a masinisz­ták sem késlekednek sokáig. Nem úgy a magáncégeknél dolgozók. Úgy tűnik, a sztrájk a közszférában tevékenykedők „kiváltsága” lett. Érthető is, hogy a magánkézben lévő kisebb-nagyobb vállalatok al­kalmazottai ódzkodnak még a sztrájk megemlítésétől is. A legtöbb munkáltató ugyanis azt sem nézi jó szemmel, ha szakszervezet ala­kul, működik az üzemben. Ám ahol a „régi rend” örökségeként meg­maradt a érdekképviselet, ott is gyakran a „ne szólj szám, nem fáj fejem” elvet vallja a dolgozók jelentős része. A jogszabályok persze tiltják, hogy a nyomásgyakorlás bármilyen formája miatt is hátrányt szenvedjenek a szakszervezeti tagok, ám a törvény hálója mindig fel­feslik valahol. Mint ahogy egy baráti beszélgetés során egy gyári munkás fogalmazott: „Nem sztrájkolnék, még akkor sem, ha fizet­nének ezért, hiszen mi a garancia arra, hogy két hónap múlva átszer­vezés címén nem rúgnak ki?” Ráadásul az sem biztos, hogy a szak- szervezet fellépése eredményt hoz. Legutóbb a szolnoki Tiszamen- ti Vegyiművekben működő érdekképviseletnek kellett elismernie: a kétórás figyelmeztető sztrájkja eredménytelen volt, nem tudták el­érni a már megkötött bérmegállapodás betartását. De nem csupán az üzemi érdekegyeztető fórumok vesztik el foko­zatosan súlyukat, országos szinten is bedugulni látszanak az érdek- egyeztetés csatornái. A közalkalmazottak, köztisztviselők érdekkép­viseleteinek idén már azért is meg kellett küzdeniük, hogy szóba áll­jon velük a kormányzat. Hiszen pont a bértárgyalások előtt, a jövő évi büdzsé tárgyalásának kezdetén szűnt meg a Költségvetési Intéz­mények Érdekegyeztető Fóruma. A gazdasági élet szereplőit egy asz­talhoz ültető Érdekegyeztető Tanács is lassanként elveszítette jelen­tőségét. Tény, hogy az elmúlt fél esztendőben új, az Európai Unió­hoz jobban alkalmazkodó érdekegyeztetési rendszer van kialakuló­ban, ám a most létrejött szervezetek működése még nincs megfele­lően szabályozva. így pedig gyakran a nagy szakszervezeti szövetsé­gek szava sem hallatszik el a minisztériumokig. Teleki József Ismét belvíz fenyeget Száz vagy kétszáz évenként elő­forduló szituációval kerültek szembe a megye vízügyes szakem­berei az elmúlt egy év alatt, a ta­valy novemberi tiszai árhullám kezdete óta - mondta dr. Nagy Ist­ván, a Közép-Tisza Vidéki Víz­ügyi Igazgatóság igazgatója a teg­nap tartott sajtótájékoztatón. Be­számolt arról, hogy az árvizek le­vonulását követően mintegy 750 millió forint értékben végeztek védműerősítő és helyreállító munkálatokat, melyek 95 száza­lékban készen vannak. Ennek kö­szönhetően a gátak állapota jobb, mint egy évvel korábban volt. Az árvíz elleni védekezés egyébként kétmilliárd forintba került. A kényszerű elöntések miatt ke­letkezett mezőgazdasági károk felmérése megtörtént, ez közel 2500 hektárt érint, a becsült kár értéke pedig eléri a 170 millió fo­rintot. Az érintett termelők fele hozzájutott az állami kártérítés­hez, azonban a többiektől még különböző igazolásokat vár a Kö- tivízig. Dr. Nagy István utalt arra, hogy elsősorban a tulajdonosi jo­gokat igazoló okmányokkal vari gond. A jövőt illetően az igazgató nem sok jóval kecsegtetett, mert a Tisza teljes vízgyűjtő területén vízzel telített a talaj, így az átla­gos vagy átlag feletti csapadék is­mét árhullámot hozhat. Az igaz­gató többször kiemelte azt az együttműködést, mely a védeke­zésben résztvevők között kiala­kult. Kérdésekre válaszolva el­mondta, hogy bár létszámfelvétel­ről nem lehet szó, ám az elbocsá­tások is lekerültek a napirendről. A belvíz kapcsán dr. Nagy Ist­ván felhívta minden érintett fi­gyelmét arra, hogy átlagos csapa­dék is komoly gondokat fog okoz­ni, hiszen a talaj nem képes el­nyelni a lehulló csapadékot. Még most is több helyen láthatók meg­maradt belvízfoltok. A megyénk­ben egyébként az ideihez hason­ló elöntés az elmúlt majd 20 év­ben nem fordult elő, hiszen 66 ezer hektár volt az a terület, me­lyet szemmel láthatóan víz borí­tott. A Kötivízig éves szinten 263 millió köbméter belvíztől szaba­dította meg a földeket, ami köze­lít a Tisza-tó hasznos térfogatá­hoz. Az igazgató beszámolt arról is, hogy jelenleg a legnagyobb gon­dot a szivattyútelepekben, illetve a védekezéshez szükséges művek­ben felfedezett rongálások, lopá­sok okozzák. Ha ezt nem sikerül visszaszorítani, akkor rövidesen új sorompókkal zárják le a gáta­kat. Einvág Szolnoki költségvetési koncepció A szocialisták nem fogadják el? Sajtótájékoztatón találkozott az újságírókkal tegnap dr. Füle István, a szolnoki közgyűlés költségvetési bizottságának társelnöke és Barta Ist­ván, a szocialista frakció vezetője. A téma a város költségvetési terve­zete volt. Szerdán kora délután dr. Füle István még úgy nyilatkozott, hogy a szocialista frakció nem szavazza meg a költségvetés koncepcióját. Ettől csak akkor áll el, ha a ma reggeli ülésig tar­tó egyeztetéseken jelentős kompromisszum születik. A két szocialista politikus elég sötét képet festett a város pénzügyi helyzetéről, a közpon­ti támogatás várható csökkené­séről, az eladósodás növekedé­séről, az önkormányzat vagyo­nának jelzálogterheiről, az in­tézmények fenntartásának ne­hézségeiről és az ezek miatt vár­ható feszültségekről, a kénysze­rű helyi adóemelésekről. Szóba került, hogy a 400 milliós áfa­visszatérítés is megrendítheti a költségvetést. - Ami a költség- vetési koncepcióban áll, az túl­ságosan szép ahhoz, ami ránk vár a következő esztendőben - foglalta össze az elmondottakat dr. Füle István. Jelezték, hogy a szocialisták a költségvetés MII. negyedévi tel­jesítéséről szóló előterjesztést sem támogatják, mert részben a tervezés hiányosságai miatt a ki­adások a tervezettnél nagyob­bak, s decemberben bizonyára módosítani kell a költségvetést. ba Megszűnik két vasútvonalunk? (Folytatás az 1. oldalról) Szerinte a vasút nélküli régiók még jobbari el fognak néptele- nedni, hiszen ezek után az érin­tett települések megnézhetik, mi­kor megy feléjük a működőtőke... A várható döntéssel kapcsolat­ban a szakszervezet azt tervezi, megkeresi dr. Torgyán József vi­dékfejlesztési minisztert, hogy járjon közbe a vonalmegmaradá­sok érdekében. Arra a kérdésünkre, hogy ne­tán azért számolja fel a MÁV a gazdaságtalan vonalakat, mert azzal a megmaradókra és a vas­utasokra több pénz jut, a vezető elmondta, erre semmilyen garan­ciát nem látott a jövő évi pénz­ügyi tervekben. Ráadásul ez csak egy kisebb része a „nagy raciona­lizálásnak”, mivel további 1500 kilométernyi vasútvonal sorsa bi­zonytalan.. ta Késeléssel vetett véget a vitának Mint arról korábban a megyei rendőr-főkapitányság sajtófőnöke, Len­gyel György tájékoztatta lapunkat, emberölés kísérlete miatt őrizetbe vette a rendőrség B. Józsefi! éves tiszatenyői lakost, akit azzal gya­núsítanak, hogy november 13-án hajnalban többször megszúrt egy fi­atalembert. Az ügyben a megyei rendőr-főkapitányság vizsgálati osz­tálya folytatja le a nyomozást és az eltelt idő alatt sikerült több rész­letét is tisztázni a kis híján tragédiával végződő esetnek. Az ügy gyanúsítottja, B. József a szurkálást megelőzően már egy héttel korábban ittasan be­lekötött a későbbi sértettbe, M. Zoltán 24 évés tiszatenyői la­kosba. Akkor nem volt súlyo­sabb következménye a vitának, de a késelés napján ismét össze­találkozott a két férfi a helyi Arizona presszóban, ahol M. Zoltán sporttársaival együtt egy banketten ünnepelte a megyei másodosztályban játszó labda­rúgócsapatának eredményét. A tanúk szerint B. József ismét provokálta a fiatalembert, akit megpróbált egy husánggal meg­ütni, de a vendéglőben tartóz­kodók ezt megakadályozták. Ekkor B. J. hazament a lakásá­ra, ahol magához vett egy tőr­kést, majd amikor visszatért a presszóba, a mellékhelyiségben rátámadt M. Zoltánra, és mi­közben azt ordította, hogy meg­öli, két esetben megsértette a nyakán, egy ízben pedig vesetá­jékon szúrta. A Szolnoki MÁV Járműjaví­tóban lakatosként dolgozó nős, egygyermekes fiatalember való­színűleg csak a szerencséjének köszönheti, hogy a nyakat ért szúrások, illetve vágások pon­tatlanok voltak, és így a gyors orvosi beavatkozás, az elvégzett műtétek megmentették az éle­tét. A gyógytartamra vonatko­zóan majd az igazságügyi orvos szakértőnek kell nyilatkoznia, de a sérülések helye, valamint az eszköz — amivel a gyanúsí­tott elkövette a bűncselekményt -, megalapozták az emberölés kísérletét. A történtek után a késsel ha­donászó B. Józsefet az Arizoná­ban szórakozók lefegyverezték, és eközben a gyanúsított ki­sebb-nagyobb sérüléseket szen­vedett. A Szolnoki Bíróság B. Józsefet előzetes letartóztatás­ba helyezte november 15-én.

Next

/
Thumbnails
Contents