Új Néplap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-25 / 224. szám

ŐSZI SZAKKÉPZÉSI AjANLATOK ('98-as áron) Szolnokon járt tegnap az indiai nagykövet asszony, Mrs. Lakshirü Puri, aki előbb a Roma Esély Alapítvá­nyi Szakiskola és Gimnáziumba látogatott el (bal oldali kép), majd megnyitotta lapunk fotóriportere, Csabai István „India a lélek birodalma” című kiállítását. A fotókhoz India hangjai címmel Jeszenszky István, Bácskai Gabriella és Gerhard Rosner adott zenei aláfestést indiai és tibeti hangszereken. (Tudósításunk a 3. oldalon) fotó: mészáros jános Környezetkímélőbb Henkel A változások fél éve volt az első hat hónap a Henkel szolnoki gyárá­ban. Amellett, hogy korszerűbb, környezetbarát lett a technológia, új igazgató is irányítja a mosóporiizemet. A közelmúltban fejeződött be a Henkel Magyarország Kft. szol­noki gyárában a tavaly elkezdő­dött technológiaváltás. Összessé­gében háromszázmillió forintos beruházás eredményeképpen gya­korlatilag teljesen kicserélődött a gyártó- és csomagolósor. A kör­nyezetszennyező anyagok kibo­csátása eddig is a megengedett ér­ték alatt volt, ez most a korszerű­sítésnek köszönhetően még to­vább csökkent. De kevesebb vizet is használnak fel a mosóporgyár­tásnál, így szennyvíz is kevesebb termelődik. A májusban kineve­zett igazgató, Nagy Gudrun sze­rint a technológiaváltás zökkenői miatt az első negyedévben kissé romlottak a gazdasági mutatók, ám már érezhetők a kedvező vál­tozások. (Folytatás a 9. oldalon) Nyúlós költésrothadás pusztít Felgyújtott méhcsaládok A megyei állat-egészségügyi hatóság szokásos őszi vizsgálatai megye- szerte kimutatták a mézelő méhek pusztító betegségét, a nyúlós köl­tésrothadást. A fertőzött méhcsaládokra szomorú jövő vár, ugyanis el kell őket égetni. A megyei állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás méhegészségügyi szakszolgálata minden évben két alkalommal — tavasszal, vándorlás előtt, illetve ősszel, a betelelést megelőzően — kötelező jelleggel megvizsgálja a méheket. Az idén sem történt ez másként. Mint dr. Kriston Károly igazga­tóhelyettes, megyei főállatorvos érdeklődésünkre elmondta, e baktérium okozta betegség — ve­szélyessége okán — bejelentési kötelezettség alá tartozik. Ahol fertőzést észlelnek, és ezt a labo­ratóriumi vizsgálatok megerősí­tik, ott nincs mese, el kell égetni a beteg méhcsaládokat. Sőt, az is előfordulhat — mint ezen az őszön is —, hogy adott gazda tel­jes méhállományát meg kell sem­misíteni, ha a fertőzés meghalad­ja az ötven százalékot. A megyében közel harmincöt- ezer méhcsaládot tartanak, eb­ből az utóbbi napokban mintegy kétszázötven élete végződött a betegség miatt „máglyahalállal”. L. Z. Ülést tartott Jász-Nagykun-Szolnok megye közgyűlése — Stabil pénzügyi helyzet Csak a Hamza-hagyatékról volt vita Gyors munkát végzett tegnap a megyei közgyűlés, a tizenhét na­pirendi ponttal alig több mint két óra alatt végeztek a képviselők. Vita csupán a jászberényi Ham- za-hagyaték ügyében alakult ki. A közgyűlés napirendjén szere­pelt a megyei önkormányzat 1999. évi költségvetésének I. fél­évi teljesítéséről szóló előterjesz­tés. Ez megállapítja, hogy a költ­ségvetés módosított bevételi elő­irányzata 8 milliárd 897 millió 867, az első féléves teljesítés 5 milliárd 142 millió 882 ezer fo­rint volt, azaz a módositott elői­rányzat 57,8 százaléka. A módo­sított kiadási előirányzat 8 milli­árd 887 millió 867 ezer forint, teljesítése pedig 4 milliárd 285 millió 905 ezer forint, azaz 48,1 százalék. A könyvvizsgálói véle­mény szerint az önkormányzat pénzügyi helyzete stabil, zavar­mentes volt. A módosított elői­rányzathoz képest a bevételek je­lentősen „túlteljesültek”, a kiadá­sokat pedig visszafogták. Az I. félévben hitel felvételére nem volt szükség. Az előterjesztést a közgyűlés egyhangúlag elfogad­ta, ugyanúgy, mint a Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megye megyehatár menti térségeinek fejlődését elősegítő együttműkö­dési megállapodás megkötésére vonatkozó előterjesztést. Egyhangúlag fogadta el a köz­gyűlés a megye közművelődés­ének helyzetéről és a megyei köz- művelődési koncepcióra vonat­kozó előterjesztést. Ez utóbbi mellékleteként átfogó tanul­mány olvasható a megye közmű­velődési helyzetéről és a fejlesz­tés szükséges irányairól. A köz- művelődési koncepció többek között megállapítja, hogy a kul­turális életben nem szerencsés a; piaci törvényszerűségek érvénye­sítése. (Folytatás a 9. oldalon) Középfokú végzettséget adó szakképesítések- Pénzügyi, számviteli, vállalkozási ügyintéző + számítógépkezelő és gépi könyvelő- Társadalombiztosítási ügyintéző + szakelőadó- Ingatlanközvetítő és felsőfokú értékbecslő Felsőfokú végzettséget adó szakképesítések- Mérlegképes könyvelő- Pénzügyi tanácsadó- Pénzügyi számviteli szakellenőr- Adótanácsadó Munkanélküliek részére egyéni támogatás igényelhető. Perfekt Pénzügyi Szakoktató és Kiadó Rt. Szolnok, Kossuth L. út 11. Tel/fax: 56/422-276 perfekt r Tíz óra a romok alatt 5. oldal Elet az erdő közepén 9. oldal X. évfolyam, 224. szám 1999. szeptember 25., szombat Jasz-Nagykun-Szolnok megyei napilap Kirgiz delegáció a kipcsakok földjén Budapest után a kipcsakok föld­jére, Karcagra látogatott tegnap Erkebaev Abdigani Erkebaevics, a Kirgiz Köztársaság Népképvi­selők Gyűlésének elnöke, akit dr. Fazekas Sándor polgármes­ter, országgyűlési képviselő fo­gadott. Az elnök megkoszorúzta az általa nagyra tartott tudós, dr. Mándoky Kongúr István szobrát is. A kirgiz küldöttség két napot Budapesten töltött, ahol fogad­ta őket Göncz Árpád államfő és Ader János parlamenti elnök, de találkoztak Varga Mihály pénz­ügyi államtitkárral, valamint a Gazdasági, illetve Külügymi­nisztérium államtitkáraival, hogy ellenőrizzék a tavaly meg­kötött államközi szerződések­ben rögzítettek végrehajtását. Fazekas Sándor (balra) polgármesternek egy ritka érmet adott aján­dékul a kirgiz parlamenti elnök fotó: b. l. Jártak az ELTE turkológiái tan- gyökerekről beszélgettek a ma­székén, ahol a közös történelmi gyár tudósokkal — tudtuk meg Erkebaev Abdigani Erkeba- evicstől, aki szerint a jó kirgiz- magyar kulturális és politikai kapcsolatok után itt az idő szo­rosabbra fűzni a kereskedelmit is. Ennek lehetőségeiről tárgyal­tak, és a Dunakeszi Vagonfelújí­tó Kft.-ben tett látogatással újabb távlatok nyílhatnak a két ország közötti gazdasági kap­csolatban. A kirgiz delegáció tagjai a Györffy István Nagykun Múze­umban dr. Nagy Molnár Miklós igazgató kalauzolásában a kun néppel és Karcag múltjával is­merkedtek, majd megkoszorúz­ták dr. Mándoky Kongúr István szobrát. Őt a kirgiz akadémia irodalmi igazgatójaként 1992- ben még maga az elnök is fogad­ta, így most kegyelettel emléke­zett meg a híres tudósról. de Jön a rendelőprivatizáció Szolnokon és környékén is téma a háziorvosi rendelők magánosí­tása, melynek több variációját is el tudják képzelni a háziorvosok. A privatizáció lényege egy adás­vételi szerződés a háziorvos és az önkormányzat között, amely­hez ingatlan, vagyis orvosi ren­delő szükséges. A rendelőt a doktor megvásárolhatja, építhet magának, vagy tartós bérletbe veheti. Szolnokon most ez utób­bit tartják a legreálisabb megol­dásnak — hangsúlyozta dr. Ur- bán László, a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Háziorvosok Egyesületének elnöke az egyesü­leti találkozón. A magánosításhoz a házior­vosok több helyről is kapnak se­gítséget. A minisztérium eddig praxisonként évi 800 ezer forint úgynevezett tulajdonosi részt fi­zetett az önkormányzatoknak a rendelők után, ezután ezt a pénzt egyenesen a praxisok fog­ják megkapni. A rendelő megvá­sárlásához hitelt is lehet igénybe venni. A kölcsön feltételeit a Magyar Fejlesztési Bank dolgoz­ta ki, melyhez a kormány 70 mil­liárd forintig garanciát vállalt. Ez egy praxisnak mintegy tíz­millió forintos hitellehetőséget biztosít. A háziorvosok egyesülete vál­lalja, hogy Szolnokon és környé­kén megkezdi a tárgyalásokat az önkormányzatokkal a privatizá­ció ügyében, jogász és közgaz­dász szakember közreműködé­sével. A magánosítás feltételei­ről egyelőre annyit lehet monda­ni, hogy a városban is óriási kü­lönbség van egyes rendelők álla­pota és fölszereltsége között. P. É. Tartalom: — IVlindent a gyomornak — Egy erős ember gyengéi — Autósmelléklet — Nyereményvonal HOLNAP IS MEGVÁSÁROLHATÓ AZ 977086591506199224

Next

/
Thumbnails
Contents