Új Néplap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-14 / 189. szám
2. oldal Világtükör 1999. augusztus 14., szombat Lángba borulhat a Kaukázus A vahabiták szerint elérkezett a szent háború ideje Az orosz erők nagyszabású offenzívát indítottak a dagesztáni hegyi falvakban befészkelődött iszlámista „terrorista fegyveresek” ellen - közölte Vlagyimir Putyin ügyvezető orosz kormányfő. A fegyvereseket „a legrövidebb idő alatt, a lehető legkevesebb veszteséggel” ki fogják szorítani - jelentette ki az új miniszterelnök. Nyilatkozatával Putyin egyértelműen arra utalt, hogy a szövetségi erők nem kímélik a csecsenföldi vahabita bázisokat sem. Moszkva előzőleg „közös fellépést” javasolt Groznijnak a muszlim bandák ellen. A vahabiták ugyanakkor azt közölték, hogy eddig kilenc orosz helikoptert semmisítettek meg, továbbá három páncélost lőttek ki, illetve zsákmányoltak. Samil Bászájev, a dagesztáni dzsihád imámja sürgős erősítést követelt Csecsenföldről, mivel osztagai súlyos vérveszteségeket szenvedtek - állították orosz védelmi források. Partizánháború Az orosz légierő és a tüzérség szakadatlanul lövi a betolakodók állásait, a harci cselekmények csak éjszaka szünetelnek. Moszkvai közlés szerint a bombázások következtében az utóbbi napokban 150 muszlim harcos vesztette életét Da- gesztánban. A lapok arra figyelmeztetnek, hogy az összecsapások elhúzódhatnak, és valóságos partizánháború bontakozhat ki a nyugat-dagesztáni hegyvidéken. Az orosz deszantosok csütörtök éjszaka a dagesztáni Anszalta falu körzetében elfoglaltak egy stratégiai fontosságú magaslatot: a hegyvidéket uraló fontos hadállás megszerzése - katonai elemzők szerint - a botlihi járásba beszivárgott muszlim fegyveresek elleni nagyszabású hadművelet kezdetének tekinthető. Lesből támadnak Moszkvai belügyi források szerint a csecsen-dagesztáni határvidéken változatlanul bonyolult és feszült a helyzet. Bár a cumadai járás falvaiból kiverték a betolakodókat, de az erdős hegyvidéken még fegyveresek kisebb csoportjai tevékenykednek. A vahabita erők a partizánháború eszközeivel élnek, gyakran változtatják bázisaikat, és lesből támadnak a szövetséges erőkre, hogy utóvédként biztosítsák a fő erők elvonulását. Orosz hivatalos adatok szerint a Dagesztánba szombaton betört fegyveres osztagok eddig két páncélost, négy aknavetőt, négy légvédelmi üteget, öt gépkocsit vesztettek, és a szövetségi erők egy fegyverraktá- rat is megsemmisítettek. Hatezer menekült A harcok miatt legalább hatezer polgári személy menekült el, főként asszonyok és gyerekek, többségük a dagesztáni főváros, Mahacskala irányában hagyta el a harcok sújtotta térségeket, vagy a szomszédos falvakban keresett menedéket. A földönfutók, köztük sokan orosz származásúak,, a helyi lakosságtól és a dagesztáni hatóságoktól kapnak segítséget. Szakértők szerint súlyos következményei lehetnek annak, ha az orosz vezetés kizárólag katonai problémáként kezeli a csecsen-dagesztáni határon kirobbant összetűzéseket. Egész Észak-Kaukázus lángba borulhat. A csecsen-dagesztáni iszlám állam hozzáférhet a Kasz- pi-tengeri olajhoz, s ezzel felboríthatja a térség egyensúlyát. Kik azok a vahabiták? Először a múlt század húszas éveiben indítottak „szent háborút“, dzsihádot az orosz birodalom ellen a szélsőséges iszlám áramlat hívei. Küzdelmük csak 1859-ben, a jelentős cári túlerővel szemben bukott el. A XVIII. századi Arábiában keletkezeti puritán mohamedán szekta alapjait Mohamed ibn Abdul Vahhab (1707-87) rakta le. A vallási irányzat nem fogadja el a muzulmán papságot, mert azt tartja. hogy nincs szükség közvetítőkre Isten és hívő között A vahabita tanítások századunk hetvenes éveiben kezdtek igazán terjedni az akkori Szovjetunió területén. A kommunista állam felbomlását követően pedig új lehetőségek nyíltak az iszlámisták előtt. Számos dagesztáni településen saját templomokat és iskolákat építettek a vahabiták. Sok falu bevezette az iszlám törvénykezést. A vahabiták céljaik megvalósítását három lépcsőben képzelik el: az első feladat az iszlám elterjesztése és Allah egyedüli hatalmának elismertetése; a második a muzulmán egység és testvériség megerősítése; a harmadik pedig a dzsihád a teokrata iszlám állam létrehozása érdekében. A dagesztáni vahabita ideológusok szerint a kaukázusi köztársaságban most indult be a harmadik fázis, s jött el a szent háború ideje. Jugoszlávia etnikai tisztogatással vádol Vonják nemzetközi ellenőrzés alá a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) tevékenységét - sürgette francia lapoknak nyilatkozva Ibrahim Rugova, a koszovói albánok mérsékelt vezetője. Változatlanul tart a koszovói szerbek menekülése fotö: feb/reuters Mielőbb olyan megállapodásra van szükség, amely a koszovói albán fegyveres csoportok tevékenységét szabályok közé szorítja - mondta Ibrahim Rugova. A mérsékeltnek tartott albán vezető egyszersmind sürgeti a nemzetközi rendőri erő Koszovóba telepítésének felgyorsítását, s kijelentette, hogy pártja, a Koszovói Demokratikus Szövetség kész együttműködni nemcsak az ENSZ-szel, hanem a rivális koszovói erőkkel, köztük Hashim Thaqival, az UCK magát miniszterelnökké nyilvánító vezetőjével is, egészen addig, amíg Koszovóban választások révén létre nem jön az új közigazgatás. Jugoszlávia ENSZ-nagyköve- te felszólította a koszovói nemzetközi békefenntartó erőket (KFOR), hogy a Koszovóban maradt szerbek védelméhez kérje a jugoszláv hadsereg segítségét, ha a KFOR egyedül nem tudja megakadályozni a szer- bek, a romák és a szerbekkel rokonszenvező albánok elleni bűncselekményeket. Vladiszlav Jovanovics a New Yorkban tartott sajtótájékoztatóján a szer- bek koszovói tömeges elvándorlását „végtelenül nyugtalanítónak” nevezte, és hozzátette: egy etnikailag tisztán albán Koszovó létrejöttével nem lesz vége a bajoknak. Jovanovics szerint a dél-szerbiai tartományban a hatalom valójában nem a NATO- irányítású KFOR, hanem a Koszovói Felszabadítási Hadsereg kezébe került. A jugoszláv diplomata felpanaszolta, hogy a gerillahadsereget nem fegyverezték le, ezért betölti a térségben keletkezett hatalmi űrt. Jovanovics úgy vélte: a KFOR bizalmát inkább az UCK-ba és volt parancsnokába, Hashim Thaqiba helyezte, aki sohasem mondott le Koszovó függetlenségéről, semmint a mérsékelt nézeteket valló koszovói albán vezetőkbe, például Ibrahim Rugovába, aki elősegíthetné a politikai rendezést. Hírügynökségi jelentések szerint a jugoszláv kormány az ENSZ Biztonsági Tanácsához eljuttatott memorandumában megvádolta az UCK-t, hogy bűnözők, kábítószerüzérek és orvgyilkosok gyűjtőhelye, és nyílt etnikai tisztogatást kezdett a dél-szerbiai tartományban, amelyet a kábítószer-kereskedelem egész világra kiterjedő központjává próbálnak tenni. Felgyorsulhat a közel-keleti rendezés Izraeli atomfegyverek Izraelnek meg kell semmisítenie nukleáris fegyvereit, hogy a Közel-Kelet tömegpusztító fegyverektől mentes övezetté válhasson - jelentette ki Hoszni Mubarak elnök politikai főtanácsadója. Egy kairói konferencián, amely a biológiai háború veszélyeivel foglalkozott, Oszama el-Baz azt mondta: a békefolyamat befejezéséhez közeledő Izraelnek nincs szüksége atomfegyverekre, meg kell semmisítenie azokat. Ismeretes, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa még 1981- ben felszólította Izraelt: helyezze nukleáris programját és létesítményeit a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőrzése alá. Külföldi szakértők szerint a közel-keleti állam legalább 200 nukleáris robbanófejjel és a hozzájuk szükséges hordozó- eszközökkel rendelkezik. Ehud Barak izraeli miniszterelnök megbízottja, Joszi Beilin igazságügy-miniszter közben Washingtonban találkozott Madeleine Albright amerikai külügyminiszterrel, és arról igyekezett őt meggyőzni, hogy haladéktalanul kezdje meg az izraeli-palesztin viszony végleges rendezését célzó tárgyalásokat. Albright viszont azt mondta: a tavalyi, átmeneti megállapodás feltételeinek teljesítése egyáltalán nem gátolná, sőt inkább felgyorsíthatná a végleges státus kialakítását célzó megbeszéléseket. Annyi engedményt azonban tett Izraelnek az amerikai diplomácia irányítója, hogy kijelentette: a területátadás lebonyolításának menetrendjét illetően Washington hajlandó tudomásul venni „szerényebb mértékű” halasztást, ha abba a palesztinok is beleegyeznek. Hírek röviden Javuló magyar-szlovák viszony Pozsony nem érzékeli, hogy a magyar-szlovák viszonyban jelentős zavart okozott volna a kisebbségi nyelvtörvény parlamenti elfogadása - jelentette ki Eduard Kukán. A szlovák külügyminiszter szerint a kisebbségi nyelvtörvény elfogadása után a magyar diplomácia néhányszor kifogásolta és elmarasztalta a nyelvtörvény tartalmát, színvonalát, de „ezt nem az együttműködés jelentős zavaraként fogjuk fel”. Költözik a nagykövetség Októberben kezdődik meg az új magyar nagykövetség építése Berlinben. Mivel a német kormány több tárcája továbbra is Bonnban folytatja tevékenységét, ezért ebben a városban is megmarad a berlini nagykövetség bonni hivatala. Az év végén megszűnik a drezdai magyar főkonzulátus, de Berlin és Bonn mellett továbbra is üzemel a müncheni és a stuttgarti főkonzulátus. / Újabb adalék a Pándy-ügyhöz A belga hatóságok kiterjesztették a nyomozást a sorozatgyilkosságok elkövetésével vádolt magyar lelkész, Pándy András ügyében: a lelkész szoros összefüggésbe hozható egy belga személy eltűnésével. Feltételezhető, hogy a férfi, aki villanyszerelő volt, segített Pándynak illegális módon elektromos áramhoz jutni. / ítéletidő Romániában Két óra alatt szinte Velencévé változott Petrozsény városa, leállt a közlekedés és csak nagy nehézségek árán lehetett megközelíteni a vízzel elárasztott házakat. Víz alatt áll sok lupényi, vulkányi és paroseni ház is. A hajnali özönvízszerű esőzés miatt szünetelt a Bukarest és Brassó közötti vasúti forgalom, mert a megduzzadt hegyi patakok megrongálták a síneket. A halálra ítélt kiírd vezér ajánlata Öcalan, a Kurd Munkáspárt Törökországban terrorcselekmények vádjával halálra Ítélt vezetője szerint szervezete kész letenni a fegyvert, ha Ankara egy igazságszolgáltatási reform keretében amnesztiában részesíti tagjait. A gerillavezér most először nevezte meg, mi az ára annak, hogy harcosai beszüntessék küzdelmüket. Iraki rakétatámadás Iraki egységek föld-levegő rakétákkal támadták az észak-iraki repüléstilalmi övezetben őrjáratozó amerikai gépeket. 1998. december 28-a óta ez az első alkalom, hogy az iraki egységek föld-levegő rakétát vetettek be nyugati gépek ellen. ÚGY FIZET, : Pl.: 60% befizetés mellett, 36 havi futamidőre. Teljes Hiteldíj Mutató (THM): 0 % - tói! h Az akció az augusztus 31-ig átvett gépkocsikra érvényes! OPELBANK OPEL-©OPEL TURBÓ 5100 JÁSZBERÉNY, Vásár tér 1-3. Tel: (57) 412-383, Fax: (57) 411-770 Lányoknál! a hívás alapdíjas: . 488-5603 , telelőn szánt on Fiáknak: 06 90 230-597 A hívás díja 99 Ft*áfa/perc+6,60 Ft+áfa A tôlôfoûszâm nom hívható a 27, 28, 62, 63-as körzetekből,rádiótelefonról nyilvános utcai készülékről Éjjel-nappal hívható! Axel Springer-Bf Kft. AuÆotext "MA88 Szerezz a lehetősének vonalán! A TV nézés a programválasztásnál kezdődik. Válasszon a legjobb helyről! Áttekinthető műsorismertető, legtöbb háttérinformáció a Tvr-hét-ben. }