Új Néplap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-14 / 189. szám
1999. augusztus 14., szombat 3. oldal Megyei Körkép Aki nem védekezik, szabálysértést követ el Díszvilágítást szerelnek Szolnokon a polgármesteri hivatal Kossuth tér felőli homlokzatára. A fénycsíkok augusztus 20-án már világítani fognak. fotó: mészáros Régészeti feltárás a Tenyőhalom környékén „Valahol itt állt a bencés monostor” Mint az a megyei növényegészségügyi és talajvédelmi állomás (NTÁ) tájékoztatásából kiderül, a kártevők főszezonját éljük ebben az időszakban. Megkezdődött például az amerikai fehér szövőlepke második nemzedékének lárvakelése. Jelenleg még csak kis hemyófész- kek találhatók, de a lárvák okozta kár napról napra növekszik. Mivel várhatóan igen erős és elhúzódó lesz az úgynevezett imágórajzás, illetve ezzel együtt a lárvák kelése is, hosszan tartó kártételi időszakra kell felkészülniük a gazdálkodóknak. Mindez valamennyi mező- gazdasági terület tulajdonosától és használójától folyamatos megfigyelést és védekezést igényel. A kártevő elszaporodása súlyos veszteségeket okozhat, ezért ellene az eredményes védekezés kötelező. Ezt a megyei állomás növény- védelmi felügyelői folyamatoAz alakulat hagyományos ünnepén megemlékeztek a repülőezred fennállásának 15. évfordulójáról, valamint arról, hogy az első önálló AN-26-os szállítórepülő század 25 évvel ezelőtt alakult meg. Okot ad az ünneplésre az a tény is, hogy a Magyar Honvédségnél nagyszerűen bevált, megbízható helikoptert, a MI-8-ast éppen 30 esztendeje rendszeresítették. Járomi Barnabás ezredes, ezredparancsnok lapunknak elmondta, jól kiképzett állománnyal rendelkeznek. Katonáik helytállása a közelmúlt szélsőséges időjárása okozta rendkívüli helyzetekben is bebizonyosodott, de sikeresen vettek részt a koszovói válsággal kapcsolatosan jelentkező feladatok végrehajtásában is. Az alakulat parancsnoka abban bízik, hogy az ezred tevékenységére továbbra is szükség lesz, és a fejlődés jellemzi majd az általa vezetett egység jövőjét. Ami az utóbbit illeti, a tegnapi bemutatón is látható volt, hogy az ezred technikai san ellenőrzik, és a mulasztókkal szemben szabálysértési eljárást indíthatnak. Miután az aratás befejeződött, sokan már a jövő évi vetőmag beszerzésén gondolkodnak. A szakemberek szerint rendkívül fontos, hogy a gazdák csak ellenőrzött minőségű, fémzárolt vetőmagot vásároljanak. Ha a vetőmag nem csávázott, annak fuzáriumfertőzött- ségét feltétlenül ellenőriztetni kell. A jövő évi termés mennyisége és minősége függ e vizsgálattól, melyet az NTA ezekben a napokban - az igényeknek megfelelően - folyamatosan végez. A tájékoztató felhívja a gazdálkodók figyelmét egy terjedőben lévő új kártevő, az amerikai kukoricabogár megjelenésére is. Eddig megyénk hat településén észlelték, ám felbukkanása a jövőben bárhol feltételezhető, ahol monokultúrás kukoricatermesztéssel foglalkoznak. eszközei - bármilyen jók is voltak egykor - elöregedtek, így az elkövetkezendő tíz évben cserére szorulnak. Az, hogy ez mikor valósulhat meg, részben a politikai elhatározáson, részben pedig az ország pénzügyi lehetőségein múlik. Még nem tisztázott, hogy az ezred pontosan milyen helyet foglal el a NATO rendszerében, de mint azt Járomi Barnabás ezredestől megtudtuk, szakmailag és az ide- gennyelv-ismeret szempontjából is készen állnak arra, hogy be tudjanak illeszkedni a közös védelmi rendszerbe. Mint ismeretes, a vezérkari főnök személyében bekövetkezett változásokat követően ismételten szóba került a hadsereg további „karcsúsítása”. Járomi Barnabás elmondta, a Magyar Honvédség létszámviszonyaiban várható változások mindenképpen hatással lesznek a repülőezredre is, ám minthogy Szolnok kiemelt helyen áll, abban bízik, a haderőreform náluk nem jár tömeges létszámleépítéssel. H. Gy. A Mól csővezetéket fektet, nem messze a száj öli gázfogadótól. Mint ilyen esetben a törvény előírja, a beruházás összegének minimum 9 ezrelékét régészeti feltárásra fordítják. A Damjanich múzeum három régészének, Madaras Lászlónak, Pintér Lászlónak és Polgár Zoltánnak az irányításával javában tartanak az ásatások a területen, miközben a Mól csőkígyója már ott tekereg a főleg diákokból álló ásós-lapátos csapat mögött. Mint elmondták, az ásást a szokásos régészeti terepbejárás előzte meg, amelynek során a felszínen cserépmaradványokat találtak. Maga a feltárás két ütemben történik, a csőárok közvetlen közelében, Jótékonysági koncerttel segítik Tiszaburán az árvíz sújtotta műemlék templom rendbehozatalát. A koncert augusztus 20-án 10 órakor lesz a templomban. A tiszaburai református műemlék templom a XIV-XV. században épült gótikus stílusban. Az épületet az árvíz idején elöntötte a víz. Gál Zsigmond polgármester a kárt mintegy kétmillió forintra becsüli, amit a vakolatban keletkezett rongálódás, illetve az aljzat megsüly- lyedése okozott. majd egy szélesebb, ötméteres sávon. A munka során három korból kerültek elő maradványok: az újkőkorból, a szarmata korból és a középkorból, (a 15-16. századból). Előkerült több kemence, egy kés, jelentős mennyiségű csont- és kerámiatöredék, s éppen ottj árttunkkor vált láthatóvá a talajban egy kutya csontváza a szarmata korból. A régészek a kevés írott forrás alapján úgy vélik, hogy ezen a területen, a Tenyőhalom környékén állt egy középkori bencés monostor, amely a tatárjárás után újjáépült, s csak a török korban pusztult el. A keskeny kutatott sáv azonban „nem találta el” a monostort, amelyet építőanyag hiányában A templom rendbehozatalához, illetve a templomkert felújításához az önkormányzat felajánlott 150 ezer forintot, és érkeztek más adományok is cégektől, magánszemélyektől. Az augusztus 20-i jótékonysági koncert ezt a keretet szeretné kipótolni. Fellépnek külföldön is ismert művészek: Ábrahám Márta hegedűművész, Ábrahám Sára csellóművész és Varga Gábor klarinétművész. A koncert után emléktáblát helyeznek el, annak tiszteletére, hogy a templomot éppen 200 évvel ezelőtt építették újjá. A valószínűleg az alapok utolsó kődarabjáig széthordott építkezésekhez a környék népe, de még távolabbi területekre is jutott belőle. Arra a kérdésre, hogy így mit használna, ha meg is találnák a monostor helyét, a régészek elmondták, hogy a megbolygatott föld megmutatná az épületek alaprajzát, s ebből sokféle következtetést lehetne levonni. Az ásatás leleteinek feldolgozása évekig eltart, az eredményeket tanulmányban dolgozzák föl. A további kutatáshoz a jelenleginél szélesebb területen kellene folytatni a munkát. Ha erre jobb időkben sor kerül egyszer, a mostani ásatás jó alapot biztosít neki. felújított templomkertben pedig emlékkövet raknak le abban a vízszintmagasságban, ameddig a templomot elöntötte az árvíz. Az ünnepi programot az ön- kormányzat és a tiszaburai református egyházközség presbitériuma rendezi. A koncert fővédnöke dr. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke. A műemlék templom rend- behozatalát a tiszaburai református egyházközségnek a helyi takarékszövetkezetnél vezetett számlájára juttatott adományokkal is lehet segíteni. P. E. Fél évszázados jubileum Apátiban Ötven évvel ezelőtt alakult meg Jászapáti mezőgazdasági szövetkezete. Ebből az alkalomból ünnepséget szerveznek a szövetkezetben. Mint azt dr. Tajthy Józsej igazgató elnöktől megtudtuk, az ebéddel egybekötött ünnepi gyűlésre meghívót kapott a szövetkezet teljes tagsága, illetve összes alkalmazottja. Egyelőre nem lehet azonban pontosan tudni, hogy hányán jelennek meg az évforduló megünneplésére a közel ezer meghívott közül, hiszen sokan már idős, beteg emberek, akik nehezen mozognak. Az igazgató elnök elmondta, ebben az évben sok szövetkezet éri meg az ötvenedik évét. A különbség csak az, hogy van, ahol ezt az évfordulót nem szívesen ünnepük. Tajthy József szerint az eltelt öt évtized nehéz és küzdelmekkel teli, de mindenképpen sikeres volt a Jászapáti Mezőgazdasági Szövetkezet életében, tehát nincs okuk a szégyenkezésre. bcs Szövetkezni kellene A mezőgazdasági termelői oldal nem helyesen ítéli meg a piac szerepét - jelentette ki tegnap az FKGP sajtótájékoztatóján Kasza Antal, a párt megyei alelnöke, aki rögtön hozzátette: önhibájukon kívül teszik ezt a termelők. A piac helytelen megítélése abból adódik, hogy az elmúlt évtizedekben mindenki maga akarta eladni terményét, legyen az tízkilónyi vagy akár 100 tonnányi. Pedig a piac ennél bonyolultabb; olyannyira, hogy csak az új típusú szövetkezetekben látja az alelnök és pártja a boldogulást. Akkor tudják érdekeiket - főleg az árakban - érvényesíteni á termelők, ha a piacra jutásra szövetkeznek. Az FVM jövő évi támogatásában különösen a kis- és középméretű vállalkozások piacra jutását fogja segíteni. Gusztafik János megyei főtitkár hozzátette: a politikai döntések eredményei csak később csapódnak le. Utalt itt a szociálliberális kormány máig ható döntésére, miszerint a búzát nem engedték exportálni, de engedték a húsbehozatalt. A Karsai-féle megmozdulást is az ellenzék megnyilvánulásának nevezte, bár a párt részéről örömmel tapasztalták, hogy a minapi szolnoki nagygyűlés után inkább a tárgyalást szorgalmazták a résztvevők, mint a sztrájkot. ta Ünnep a vegyes szállítórepülő ezrednél Nyílt nap a katonai reptéren Egyszerre három évfordulót is ünnepeltek tegnap a repülőezred katonái és a repülők védőszentje, Nagyboldogasszony napja alkalmából rendezett nyílt napra érkező vendégek a szolnoki katonai repterén. Az érdeklődők sok egyéb látnivaló mellett különleges helikopteres és repülőgépes bemutatókat is megtekinthettek egészen addig, míg a színvonalas programot meg nem zavarta az eső. Koncert a műemlék templomért NEMERE ISTVÁN: A legnagyobb kockázat Az őszes halántékú férfi pontosan úgy nézett ki, mint a filmekben a hódító, de kötelességtudó repülőgép-vezető. Beosztottjai valamivel fiatalabbak voltak nála. A másodpilóta közölte, a hajtómű nyolcvanöt százalékon van éppen. Előttük magas hegyek rajzolódtak a láthatár szélére; a gép szemmel láthatóan igyekezett a tenger fölött maradni. Nem haladhatott nyílegyenesen Delhi felé. Még egy percig beszélgettek Bert - vagyis „Mr. Reggis” - magánrepülőgépeinek előnyeiről és hasznáról. Aztán Bert mosolyogva így szólt:- Különben pedig jobb, ha tudják, uraim: ez egy gépeltérítés. A mosoly még ott volt az ajkukon. Azt hitték, viccel. Bert a zakója belső zsebébe nyúlt. Látta szemükben a feszültséget - de nem fegyvert húzott elő, hanem egy... csekk-könyvet.- Nyugalom, uraim. Én nem fenyegetőzök, az nem az én stílusom. Kérem, szóljanak le rádión, hogy műszaki hiba miatt Karachiban szállnak le. Mindhárman külön-külön kapnak ezért... ötvenezer dollárt. A kapitány döbbenten meredt az utasra:- De uram! Az érkezési repülőtér, az úti cél nem megvásárolható!- Ha elmondom, milyen értesítést kaptam, talán megváltozik a véleménye - és Bert beszélt. Nem mondta, kitől kapta a hírt. A gép lelövésének esélye elsápasztotta őket. Becsületükre legyen mondva, hittek „Mr. Reggisnek”, és nem fogadták el a pénzét. Beit mégis kitöltött egy csekket:- Akkor itt van százezer dollár a nemzetközi pilótaszövetségnek, jótékonysági célokra. Egyszer mindnyájan megöregszünk, és nem árt, ha kicsit megemelik a nyugdíjunkat. Megbízom Önben, kapitány - és odaadta a csekket. A pilóták még mindig alig hitték el a dolgot. Bert elővette kis telefonját és egyetlen gombnyomással hívta a Központot:- Itt vagyok a pilótáknál. Erősítsék meg a hírt - ezt angolul közölte. A válasz is azon a nyelven érkezett. „Már értesítettük a delhi repülőteret, és úton vannak a rendőrség terroristaellenes osztagai.” A kapitány a homlokát ráncolta:- Nem kell ürügyet keresnünk. Ha ez igaz, egy órán belül lezárják a delhi repülőteret. Akkor úgyis másfelé visz az utunk.- Rendben van, uraim, de a csekk Önöknél marad. Két óra múlva a karachi repülőtérre értek. Leszállás előtt negyedórával Beit eltűnt az egyik toalettben. A mostanában mindig magával vitt kis bőröndből elővette a kellékeit... A kapitány ott állt a kijáratnál, és nézte az utasokat. Biztosan Mr. Reg- gist kereste. Egymás után vonultak el előtte, ő csak a férfiakat vette szemügyre. Egyre türelmetlenebb volt. Még a kiszálló csoport elején elment mellette egy rikító inges, pocakos, # duzzadt arcú utas napszemüveggel és vállát verő barna hajjal. Az illető még oda is szólt neki:- Hello, captain, köszönet a szép földet érésért!- Viszontlátásra - intett neki a kapitány szórakozottan, és tovább leste az utasokat. Ám hamarosan véget ért a sor, már csak a légikísérők jöttek. A kapitány megdörzsölte a szemét:- Lányok, egy utas hiányzik! Itt kell lennie a gépen! De a mellette álló légikísérő a papírjaiba pillantott:- Nem, kapitány. Én pontosan számoltam a kiszállókat. Minden utas elhagyta a gépet.- És Mr. Reggis? A kapitány tétován állt. Az utasok közben már átmentek a vámon. A délután a végéhez közeledett. Nyugatról jött az alkony... A kapitányt telefonhoz hívták. Kiment a géphez tolt folyosón, és leakasztotta a fali készüléket. Megismerte Mr. Reggis hangját:- Delhiben elkapták a terroristákat, kapitány.- Örülök neki, de... mondja, hogyan hagyta el a gépet?- Itt is tartanom kell a terroristáktól, ezért átöltöztem - és egy „másik utas” hangját utánozva szólott bele a kagylóba: - Hallo, captain, köszönet a szép földet érésért...! À kapitány már nem szólhatott, kattant a készülék. Bert egy taxin zötyögött, amikor zsebében ismét jelzett a készülék:- Adok egy címet, Bert. A mi ügynökeink még az éjjel feltesznek téged egy másik gépre, és reggelre Kijevben leszel. Ott vár rád Lansky, és elvisz... Hozzá. (Folytatjuk) * * * Első kérdés: Honnan indult a Boeing Delhibe? Második kérdés: Milyen márkájú kocsiban ült Pavszkij, amikor lencsevégre kapta őt a Szervezet egyik ügynöke?