Új Néplap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-08 / 157. szám
4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1999. július 8., csütörtök Nem találom Berekfürdő nevét Az újságokat olvasva nem látom Berekfürdőt a területfejlesztési tanácstól pályázat útján állami támogatást nyert települések nevei között. Látom viszont azokat a településeket, amelyeknek az elmúlt négy évben Berekfürdő fejlődési üteme példaértékű volt. Abádszalók 85, Cserkeszőlő 32 millió forintot nyert fürdő- és településfejlesztésre (az újság ez évi június 19-ei száma), Túrkeve (gyógyvize van) Phare-pályázaton nyert 67 millió forintot fürdőfejlesztésre, gyógyházat építenek (a lap június 23-ai száma). De van más is. Egy magyar beruházó Berekfürdőn gyógyszállót tervezett építeni, nem tudni azonban, mi okból, ma Karcaggal tárgyal, eredményesen. Pedig ha nincs pénz, nincs fejlesztés, nincs munkahely, elkerülhetetlenül jön a tömeges elbocsátás és a munkanélküliség. Felmerül bennem: lehetséges, hogy megkezdődött a visz- szaszámlálás? Dr. Kenyeres Imre redemptus lokálpatrióta Berekfürdő Zavaros jelen, bizonytalan jövő Amióta világ a világ, feketemunka mindig volt és sajnos lesz is. A szigorú törvények ellenére is mindig lesz olyan munkáltató vagy munkavállaló, aki kijátssza a törvényt, s aki egy kis pénz reményében hajlandó adózatlan összeghez jutni. A háború előtt és után fusizásnak mondták, ma feketemunkának vagy szürkegazdaságnak hívják. Félreértés ne essék, a civilizáció, a technika, a technológia fejlődése mellett vagyok, csak két hibácska van: egyik a fizetések mértéke. Tőlünk nyugatra legalább a tízszerese a kereset a mienkhez képest. A másik, még súlyosabb: a nagy számú munkanélküliség. Egy családban jó, ha egy kereső van. Hogyan élhet meg így egy család? Ezért vagyok ellene a mérhetetlen privatizálásnak. Mert igaz, hogy modernizálnak, de el is bocsátanak. Sőt a nagyok csak részben fektetnek be, részben kiviszik a megtermelt hasznot is. Nem értem, hogy jó néhány licencet megveszünk, de az itthon gyártott termék minősége mégsem azonos a külföldiével. Átképzés? Ki biztosítja, hogy az illető esetleg húsz-harminc év szakmunkája után el is tud helyezkedni? Nyugdíjpénztár? Az állam garantálja! Ki tudja, mi lesz akár tíz-húsz év múlva? J. P., Szolnok A megyei Verseghy Ferenc Könyvtárban Nem ötletszerű a nyári zárva tartás Szolnoki olvasónk panaszolja: mostanában többször is zárt ajtó fogadta szombatonként a Verseghy könyvtár bejáratánál, minden magyarázatot és elnézést mellőzve a „Zárva” tábla fogadta azokat, akik erre a napra tervezték a könyvtárlátogatást. A július 26-ától érvényben lévő kifiggesztés nemes egyszerűséggel annyit közöl: ezen időponttól a nyári időszakban az intézmény szombatonként zárva lesz. Ez talán már mégis aránytévesztés! - állapítja meg olvasónk: nem elég, hogy vasárnap, hétfőn zárva, a hétből már csak négy napon működik az ötletszerű nyitva tartás miatt a megye egyik legfontosabb közintézménye. A felsőoktatásban a felvételi vizsgák július közepén érnek véget, sok diák csak itt találja meg a felkészüléshez szükséges irodalmat. De a hírlapolvasók is csak kedden tudják elolvasni a szombati napilapokat. Olvasónk szerint a könyvtár vezetése úgy oldja meg belső ügyeit, hogy egyszerűen „leengedi a sorompót” a könyvtárlátogatók előtt. Azt pedig végképp nem tudja elfogadni, hogy nem történt semmilyen előzetes tájékoztatás a tervezett intézkedésekről.- A megyei Verseghy Ferenc Könyvtárnak a ’90-es évek elején alakult ki a szombati és nyári nyitva tartási gyakorlata - válaszolta kérdésünkre Takács Béla igazgatóhelyettes. - Eszerint: szombaton akkor van zárva a könyvtár, ha olyan ünnepre esik, ami hétfői munkaszüneti nappal jár. Ebben az esetben ugyanis a szombaton dolgozóknak a szabadnapot hétfőn nem lehet kiadni. Az intézményi belső munkák miatt az alkalmazottaknak így sok többletórájuk halmozódik fel, amiért a szabadnapot valamikor ki kell adni. Erre a nyári időszakra eső folyamatos szombati zárva tartás ad módot. A nyári négyhetes szünetre a szabadságok kiadásának koncentrálása miatt van szükség. Ha a szabadságokat részletekben adná ki az intézmény, az szolgáltatásaink színvonalának esetleges - és elhúzódó - romlásához vezethetne. A zárva tartásra vonatkozó közel tízéves - tehát korántsem „ötletszerű” - döntést a könyvtár vezetése a működését szabályozó alapító okirat alapján hozta meg. Eszerint az intézmény „...megyei könyvtárként részt vesz Szolnok lakosságának könyvtári ellátásában...”, azaz Szolnok megyei jogú város lakossága könyvtári alapellátása nem a Verseghy könyvtár feladata. Eszközeink az ebben való részvételre méretezettek és elegendőek, s mivel tudjuk, hogy mind a megye, mind a város lakosságának szüksége van gyűjteményünkre, folyamatosan keressük a lehetőségeket, hogy feladatunknak mind jobban megfeleljünk. Olvasóinkat a várható ,rendkívüli” eseményekről (mint zárva tartás) általában egy kölcsönzési ciklussal, tehát 30 nappal korábban értesítjük szórólapokkal és az épületben elhelyezett feliratokkal. Ez ebben az esetben is így volt. Aki ez idő alatt nem járt nálunk, vagy elkerülte figyelmét a felhívás, azt valóban váratlanul éri a zárt ajtó. Jövőre megpróbáljuk egy évre előre összeállítani nyitva tartásunkat, így talán elkerülhetők lesznek a kellemetlenségek. Mindezek ellenére reméljük, hogy intézményünk olvasóink többségének megelégedésére szolgál. Egy fogadás - csak nekünk A szolnoki Vásárhelyi Pál Köz- gazdasági és Postaforgalmi Szakközép- és Szakképző Iskola igazgatósága, tantestülete és a Kemény László Diákegylet fogadást adott azoknak a diákoknak, akik év végi eredményükben kiválóak lettek, akik országos és megyei tanulmányi, illetve sportversenyeken az első három helyezés valamelyikét elérték, azoknak az osztály-diákbizottsági titkároknak, akik egész évben „vezényelték” a diákönkormányzati munkát, és nem utolsósorban azoknak a fiú tanulóknak, akik a város polgármestere hívó szavára három napra vállalták a kemény, megfeszített munkát a tiszai árvízvédekezésben. A fogadás a tanévzáró ünnepség után kezdődött igazán kellemes környezetben, a Tisza Szálló kerthelyiségében. Dr. Kalicz Éva igazgatónő köszöntötte a megjelenteket, és értékelte munkánkat, szorgalmunkat, majd kezdetét vette az ebéd. Mindenki ízlése szerint választhatott a finomságokból. Mialatt felszolgálták nekünk a desszertet, élőzene szórakoztatott bennünket. Családias hangulatban egy igen kellemes délután töltöttünk együtt. A meghívott diákok Családtámogatás és közbiztonság A Tisztelt Ház egyéves munkáját értékelve elhangzott, hogy prioritást élvezett a családtámogatás és a közbiztonság. Hát én mindkettővel torkig vagyok! Két példát is mondok rá, hogy miért. Az egyik fővárosi - családos - hajléktalan szállóról angolosan távozott egy négytagú család - hozzám. Távozásuk oka az volt, hogy négy hónapos kislányukat örökbe akaiják adni, míg kétéves és négy hónapos kisfiúkat állami gondozásba akaiják venni, ők meg menjenek, ahová akarnak. Ennek oka pedig az, hogy a szálló házirendjében előírt kötelező takarékossági feltételeket a jövedelempótló támogatásból és családi pótlékból élő család nem tudta teljesíteni. Csaknem kéthetes itt-tartózkodás után rendkívül hálás voltam fővárosi unokahúgomnak és féijének, hogy segítettek a családnak visszakerülni a szállóra. Kilenc hónapig ismét lesz hol lakniuk, de a 108 ezer forintot az előbbi okok miatt ezután sem tudják összespórolni, úgymond takarékoskodni, hogy lakásgondjukat megoldják, így bezárul a kör, előbb-utóbb ismét menekülni kell. Ilyen esetben családpárti kormányunk véleményem szerint adhatna szükséglakást a családnak, és munkalehetőség is feltétlenül szükséges lenne az apának. Hát ilyen családtámogatás is van nálunk! A közbiztonság is másképpen néz ki idelent, mint ahogyan értékelik azt odafenn. Városomban a közelmúltban betöréssorozat volt, a szomszédom és én is kárvallottjai lettünk a fosztogatásnak. Az országos - a kormány szerint kedvező - átlagot jóval meghaladó mértékű fosztogatás nem kímélte halottaimat sem, a virágokat folyamatosan lopják a temetőben. Azt gondolom (bármennyire megszólnak is érte), hogy kénytelen leszek egykori hálószobájukban elhelyezni a hála virágait, mert megérdemlik azért a sok szeretetért, gondoskodásért, amit életükben nyújtottak nekem. Reméljük, lesz még jobb világ is, amikor a lelki fájdalmak nem gyötrik sem a szülőt, sem a gyermeket, sem az idős embert - mert a családtámogatás és a közbiztonság emberi sorsokban és emberközelből most ilyen nálunk. Szabari Pál, Jászapáti Pusztul az egykori hadi bázis A kis piros motorvonat - mint már évtizedek óta - meglehetős pontossággal fut ki Karcagról . .. Közeledünk a Karcagtól közigazgatásilag is elszakadt, önálló Berekfürdő felé, melynek gyógyvizét sokan felkeresik. Néhány kilométerrel távolabb. Kunmadaras határában a sűrűsödő cserjék közül mint sorban álló katonák, előbukkannak a reptér szürke betonoszlopai, jelezve: bekerített területhez értünk. Alig tíz évvel ezelőtt hagyta el a kunmadarasi repülőteret a szovjet alakulat. Több évtizeden át nehezen elviselhető zajjal emelkedtek a nagykunsági égre sugárhajtású repülőgépeik és gyakorlatozó bombázóik. A repülőtér építését még a negyvenes évek elején a németek közreműködésével kezdték el, majd az ötvenes évek elején nagy lendülettel folyt tovább az építkezés, mígnem az ország hadászatiig legjelentősebb repülőterei közé emelkedett. Mi, kunmadarasi kisdiákok 1952-53-ban szinte benne éltünk a repülőtér életében. Akkortájt magyar repülősök voltak itt, s lökhajtásos vadászgépeken gyakoroltak, de ezzel együtt szinte szünet nélkül szántották a kunmadarasi légteret az úgynevezett Sztálin- sólymok is, s állandó dübörgésük csaknem megszokottá vált a környék lakóinak. 1956 forradalmi őszén a repülőtér derék parancsnoka, az azóta már elhunyt Hagy- mási Jenő százados tiszti karának jelentős részével a forradalom mellé állt, s így ő is komoly meghurcoltatásnak lett szenvedője. A forradalom leverését követő időkben szovjet katonák telepedtek a helyőrségbe. Hosszú évek során kialakult egy egymás mellett élés az oroszok és a magyarok között, sőt mint az őslakosok elmondták, sokat jelentett a piac szempontjából, hogy a tiszti családok felvásárolták a település mezőgazda- sági termékeinek jelentős részét. A rendszerváltást követő évben azonban nyitott kérdéssé vált a repülőtér sorsa. A jó szándék, a sokféle próbálkozás, az erőfeszítések ellenére sincs biztató, ésszerű megoldás a hasznosítására. Az idő fogai pusztítják az egykor rendben tartott épületeket, az üresen álló tiszti házakat. Pedig sok pénzbe kerültek ezek az épületek a magyar államnak. Hát ennyire jól állnánk? K. S., Újszász Szomorú premier A nagy mesterek halhatatlanok. Elmehetnek a tanítványok közül testben, ám örökre ott marad szúrós tekintetüknek, meleg emberséggel párosuló halk, ám de szigorú szavuknak engramja a túlélő hajdani diákok, barátok tudatában, akik próbálják feldolgozni a Mester örök hiányát. Sok száz - közöttük több tucat, Szolnok megyében dolgozó - egykori gyógypedagógus tanítvány meredt döbbent csendben a Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének Szolnokon megrendezett országos konferenciáján a vetí- tőprojektorra a dr. Göllesz Viktorról szóló emlékfilm premierje alatt. A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola volt főigazgatójáról a máskor szokásos néma felállás helyett egy egész dokumentumfilmmel emlékezett meg a szakma, amely a néhány hónappal ezelőtti haláleset óta lassan ocsúdik csak. Göllesz professzor, a gyógypedagógus-orvos megyénket különösen szerette. Gyakran megfordult Szolnokon, Újszászon, Homokon. Nagyszerű tanár, előadó, társalkodó volt. Évtizede hurcolt betegségével az utolsó napokig konokul küzdött, miközben dolgozott keményen. Egyik tanulmányában Come- nius emberi képességről szóló elméletét boncolgatta, aki szerint a tehetség része a beszéd, amely az embereket a tervek és a munkák szövetségébe egyesíti. Göllesz doktor is így élt. Valósággal vonzotta az embereket. Fél mondatokkal inspirált, gyújtott tüzet a csüggedő lelkekben. Megyénk gyógypedagógus társadalma mélyen gyászolja. E. József, Szolnok A levelekből válogatunk. A kiválasztott írásokat - a szerző előzetes hozzájárulása nélkUI, mondanivalójának tiszteletben tartásával - feldolgozzuk. Névtelen vagy címhiányos leveleket nem közlünk. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin Ballagtak az ’56-ban végzett diákok is Rendhagyó tanévzárót tartottak a szolnoki Újvárosi Általános Iskolában. Az évezred utolsó tanévzáró ünnepségére több száz gyermek, szülő gyülekezett, és találkozóra érkeztek a negyvenhárom évvel ezelőtt, 1956-ban végzett nyolcadikosok és tanáraik is. Az ünnepségen Hajdú Ágnes igazgató köszöntötte az egykori diákokat. Példaként említette, milyen szép is lenne, ha a mai végzősök is olyan szeretettel jönnének negyvenhárom év múltán, mint az „öregdiákok”. A tanévzáró ünnepségen az egykori diákok megköszönték az iskola vezetésének, dolgozóinak, hogy immár ötödik alkalommal adtak otthont találkozójuknak, megőrizték tablójukat, amely a több mint négy évtized alatt történt építkezések miatt egyetlen az iskolában. A búcsúzó, ballagó nyolcadikosok után az 1956-ban végzett egykori diákok is elballagtak, egykori tanáraikat, Hargitai Tibor és Rontó Gyula tanár urakat kísérve. Az osztályfőnöki órán a tablóképen végighaladva „feleltek életükből”. Sokan tovább tanultak, többen munka mellett tették ezt. Van közöttük eladó, lakatos, gépkocsivezető, bank- tisztviselő, fogorvos, közgazdász, iskolaigazgató, pap, könyvvizsgáló, újságíró, több tanító, mérnök. Felnevelték gyermekeiket, a diplomáig segítették őket, örülnek az unokáknak. Az egykori diákok többsége ma nyugdíjas, vagy számolja a hátralévő munkás éveket a nyugdíjig. A hatvanöt egykori diákból tízen örökre eltávoztak, a tanárok feléről is már csak néma csenddel emlékezhettek. Egykori osztályfőnök, Török Rózsa gyémántdiplomás tanárnő sírjára koszorút helyeztek el a temetőben. Ebéd után fehér asztal mellett idézték fel a vasgyűjtő versenyek, szalmazsákos úttörőtáborok, zászlófelvonások emlékét. Délután köszöntötték a jászberényi ünnepségről érkező, friss „aranydiplomás” Madarász Tibomé Gecse Ágnes tanárnőt. A találkozóról a húsz egykori diák levelet írt azoknak a társaknak, akik a földrajzi távolság vagy betegség miatt nem tudtak együtt ünnepelni. Legközelebb az ezredforduló után, 2001-ben találkozunk - ezzel búcsúztak. Deák Jánosné Szolnok é&efa % & (tó á. A tablókép, ami megmaradt, rajta az 1956-ban végzett nyolcadikosok
