Új Néplap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-29 / 175. szám

4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1999. július 29., csütörtök Állattartóknak A sertésfelvásárlásról és a tejtermékekről A rendelkezésre álló adatok sze­rint június második hetében (a felvásárlás mélypontján) 56 ezer 187 sertés feldolgozását regiszt­rálták. Ez a szám a felvásárlást szabályozó miniszteri rendelke­zés nyomán július harmadik he­tében 82 ezer 572-re emelkedett. Kedvező változás ez annak elle­nére is, hogy még mindig sok a vágásra érett élő állat a gazdasá­gokban. A felvásárlás növekedésében minden bizonnyal további javu­lást eredményez majd a 160 ki­logrammos vagy e fölötti állatok átvétele. Ehhez az agrártárca 150 millió forintot ad azoknak a vágóüzemeknek, amelyek a ki­lónkénti minimum 40 forintnál nem kérnek magasabb támoga­tást. A számítások szerint a szak­emberek közel negyvenezer túl­súlyos sertés felvásárlásával, il­letve feldolgozásával kalkulál­nak. A megyében a Solami Húsipa­ri Rt. nyújtotta be pályázatát. Az illetékesek egyébként ki­emelten foglalkoznak Békés, Hajdú, Szabolcs-Szatmár, Bács- Kiskun és Jász-Nagykun-Szol- nok megye gondjaival. Jelenleg a magyar húsexportő­röket kilogrammonként 60 fo­rinttal támogatja az állam, az Európai Unió pedig 120 forintot ad a szállítóknak a bőrös hús­félsertésekre. Ennek nyomán augusztus végére az előző évi­hez képest csaknem 153 ezerrel lesz több az exportált állatok da­rabszáma. A felvásárlási átlagár a június 1-jén életbe léptetett garantált 193 forintról napjainkra 212-re emelkedett. Viszonyításként említjük, hogy ez az összeg az EU-ban 262 forint. A szakemberek reménye sze­rint a túltermelési válság két-há- rom héten belül anélkül rende­ződik, hogy az ország sertésállo­mánya csökkenne. Szólnunk kell még arról, hogy a tej- és tejipari termékek im­portjának felfüggesztését érintő rendelkezés nem az import kor­látozására, hanem az abból szár­mazó tejtermékek vizsgálatának szigorítására vonatkozott — amely a behozatal mennyiségé­nek csökkenését eredményezhe­ti. A Független Kisgazda, Föld­munkás és Polgári Párt kéri, hogy akik a jelenlegi piaci hely­zetről objektív információkkal rendelkeznek, jelezzék azt az 56/420-312-es telefonszámon! Fejes Ferenc megyei elnök Kasza Antal alelnök A pokol ördöge időnként feljő... Az izraeli ünnepnapokat Szolnok százéves Ga­lériájában ünnepelték, ahol a zsidó mártírokról méltóképpen emlékeztek meg. Ezt követően megnyitották „A zsidóság Szolnokon és Jász- Nagykun-Szolnok megyében 1850—1944-ig” elnevezésű kiállítást. Ez az időszak volt a magyar zsidóság történel­mének felejthetetlen korszaka, mert becsületes honpolgárként — akik mindig a haza védelme­zői voltak — kiérdemelték egyenjogúsításuk (emancipációjuk) törvénybe iktatását. Egy év­század sem kellett azonban ahhoz, hogy a fasiz­mus életre keljen, és faji megkülönböztetettsé- gükben a zsidóság, a történelemben addig isme­retlen módon, gázkamrákban végezze. Mészáros János, a megyei sajtó fotóriportere megdöbbentő erővel adja vissza a tragikus él­ményt „A pokol tornácán” című, ünnepséget megnyitó, művelődési házban rendezett kiállítá­son készült felvételén: a fotón két festményen látható nemcsak a pokol tornáca, de maga a po­kol is. Én jártam abban a pokolban. A kép fel­elevenítette bennem a múltat. De aki akkor még nem élt, a fotóriporter munkája annak is üzen ezekből a történelmi időkből. Nincs annál bor­zalmasabb, mint a pokol tornácán lenni; várni, mikor kerülünk sorra . . . Hogy a fasizmust mi vezérelte e példátlan gonoszságra, sosem tudjuk meg, abban azonban biztosak lehetünk, nem He- ródes végakarata volt e cselekedet. Napjainkban is kijő a pokol ördöge és horog­kereszteket firkálgat hol ide, hol oda. Városunk főterén, a Hild Viktor sétányon álló egyik pad cementes talpazatán a közelmúltban fekete fes­tékkel megrajzolva láttam a rettegett jelkép má­sát. Az éber rend őrei szerencsére nem sokáig hagyták ott durválkodni. Ha a tettesek a fasiz­mus szörnyű rémségeit ismernék, nem fajulná­nak ilyen gazságra. Biztos vagyok abban, hogy ők lehetnek azok, akik megkerülték, megúsz­ták a katonaságot, mert nem akarnak a haza vé­delmezői lenni. És abban is biztos vagyok, hogy a zsidóság — magában hordozott múlha­tatlan fájdalmában is — bizonyítaná hazasze­retetét . . . F. K.-né, Szolnok Küldjön egy képet! Amikor még gőzgéppel szántottak Az 1935-ből való felvételen az éppen dolgozó — és a parcella végében pihenő — gőzgépet látjuk. Kezelője a kungyalui A. Kovács Mihály (ülő helyzetben). A másik gép, vele szemben, körülbelül másfél kilométerre állhatott. A két munkaeszközt drótkötél kötötte össze, ezen járt az eke. Özv. Cseh Mátyásné, Kungyalu Az íratlan szabályok szerint is nemrég még természetes volt, hogy a terhes nőket, kisgyer­mekes anyákat és az idős em­bereket egyfajta figyelem il­lette. Átadtuk helyünket a tö­megközeledési eszközökön, előreengedtük őket a sorban. Manapság más a divat, és emiatt senkinek nincs lelkifur­dalása . .. Hosszú sor kanyarog a pénz­tárablak előtt, mintha minden­kinek most lenne sürgős a be­A figyelmesség ára fizetés. Egy fiatalasszony ba­bakocsival érkezik, beáll a sor végére. Jó tíz percig elvan a csöppség, nézelődik, beszél­get, szórakoztatja magát, az­tán nyafogásba, sírásba kezd, unja a nagy melegben a tétlen várakozást. A sor elejéről kikandikáló if­jú leányka először mosolyog­va, elnézően, majd sajnálkoz­va pislog hátra. Egyszer csak int az anyukának, jöjjön előre, intézze el a dolgát, ne vára­kozzon a gyerekkel hosszú per­cekig. A nő hálás az udvarias­ságért, bár kissé szokatlannak találja, mert manapság nem ehhez van szokva. Dolgavé- geztével az anyuka a gyerekkel távozik. És ekkor a sor végéről fenn­hangon megszólal egy női hang: „Ha olyan udvarias kis­lány, álljon a helyére! ” —kr— Egy hét Szentegyházán Gyümölcsöző szellemi együttlét A közelmúltban a Romániai Magyar Népfőiskolái Társaság a Hargita hegység legmaga­sabban fekvő településén, Vla- hitán (Szentegyházán) járt, ahol egyhetes előadás-soroza­tot tartott az életmódról, a ter­mészetről és az egészségről. A téma iránt oly nagy volt az ér­deklődés, hogy Budapestről, Kecskemétről és megyénkből is voltak hallgatók. Török Györgyné a Szolnoki Nyugdíjasklub tagjaként, dr. Várnai György nyugdíjas főor­vos a cserkeszőlői önkormány­zat képviseletében s jómagam a Magyarok Világszövetsége megyei szervezete küldötte­ként vettem részt. A sok kiváló erdélyi között — mint egyedü­li magyarországi előadó — én is közreműködtem A kultúra és egészséges életmód című elő­adásommal. A tanulságos szellemi együttlét és feltöltődés több szempontból is hasznos volt. Kirándulásaink, székelyföldi barangolásaink során a felfe­dezés öröme hajtott bennün­ket. Sokadszor ismét megta­pasztaltuk, hogy a határon túli magyarok között mily sok a te­hetséges, szorgalmas, szülő­földjéhez hűséges, a múltunkat jól ismerő, az egészségét és kultúráját védő, igaz magyar. A hallgatóság nagyon tisztel­te és becsülte a tanfolyamveze­tő dr. Ábrám Zoltán kiváló munkáját, aki évekkel ezelőtt Szolnokon is bemutatta a Ma­gyarok a nagyvilágban című könyvét; dr. Votkori László fő­iskolai tanárt mint nagy tudású előadót, aki ez év elején mutat­ta be Szolnokon A Székelyföld útikönyve című könyvét két kötetben; Dáné Tibor Kál­mánt, a kolozsvári kiadású, Géniusz című ifjúsági ismeret- terjesztő folyóirat főszerkesz­tőjét sokoldalúságáért; Haáz Sándor zenetanárt, a Szentegy­házi Gyermekfilharmóniai Alapítvány és kulturális turiz­mus megalkotóját, akinek munkásságát mindazok számá­ra példaértékűnek tartom, akik gyermekekkel, művészetekkel, civil szervezetekkel foglalkoz­nak. Dénes Pál, Szolnok A betörők nem nyaralnak Ismerősöm zaklatottan újságolta: azzal fogadta kisebbik gyerme­ke, hogy mellőzve minden bemutatkozást, egy idegen férfihang ar­ról faggatta a telefonban, otthon vannak-e a szülei. A gyereknek csak azért lett gyanús a telefonáló, mert barátaik és ismerőseik kö­rében róluk mindenki tudja, hogy esetükben a szülői többes nem áll fenn. A vonal másik végén tehát csak olyan ember állhatott, aki­nek fogalma sem volt róluk. Mint az előrelátó, aggódó szülők általában — így ismerősöm is —, arra nevelik gyermekeiket, hogy nem várt csengetésre nem nyi­tunk ajtót. De a telefonról megfeledkezett. Az ebben rejlő veszé­lyekre a gyerek nem volt felkészítve, így a kérdésekre tisztelettu­dó és pontos válaszokat adott. Hallott már ugyan valamit arról, hogy a nyár ideális a betöréshez, meg hogy vannak cukros bácsik, de ez csak akkor jutott eszébe, amikor letette a kagylót... Ez a hajó elment, nem lehet tenni ellene semmit, konstatálta a rögtönzött családi kupaktanács a történteket, önmaguk megnyug­tatására azonban újra átismételték e tárgykörben az összes tudni­valót, és kimondták: mostantól kezdve idegen hang kérdéseire nem árulunk el magunkról semmit. Az a legjobb, ha letesszük a kagy­lót. Nem árt persze néhány jó tanácsot is figyelembe venni: azt pél­dául, hogy ismerőseinknek és kevésbé ismerőseinknek ne újságol­juk úton-útfélen terveinket, utazásunk célját, idejét, mert az ördög nem alszik. Jó, ha van egy jó szomszédunk, aki figyel a lakásunk­ra, míg mi nyaralunk. És az sem hátrány, ha nagy előrelátással már holnap titkosítjuk telefonszámunkat. A telefonkönyv ugyanis több- funkciós alkalmatosság: szolgáltat és kiszolgáltat. S ahol napokig nem veszik fel a kagylót, ott nagy valószínűséggel lehet próbálkoz­ni ! Mert a betörők nem nyaralnak. — k— A levelekből válogatunk. A kiválasztott írásokat — a szer­ző előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszte­letben tartásával — feldolgozzuk. Névtelen vagy címhiá­nyos leveleket nem közlünk. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin Szegedi Kis István Egy tudós prédikátor szolnoki kötődése Nemzetünk századokon át nemcsak védte Európát, ha­nem építette is azt tudásával, tehetségével. A törökvilág idején is sok jeles embert ad­tunk az egyetemes művelő­désnek. A névsor impozáns. Köztük van a tudós Szegedi Kis István református prédi­kátor is, akinek szolnoki kö­tődését, úgy vélem, kevesen ismerik. Talán eljutunk egy­szer oda, hogy történelmünk és irodalmunk méltatlanul elfeledett nagyjait a gimnázi­umi tankönyveink is bemu­tatják. A szolnoki református temp­lomban egy szerény márvány­tábla jelzi, hogy a magyar re­formáció egyik kiemelkedő személyisége, Szegedi Kis Ist­ván prédikátor, tanító, tudós — később református püspök — életének legizgalmasabb feje­zete Szolnokhoz kötődik. A kiskunsági származású tu­dós tudományos pályáját a krakkói és bécsi egyetemen alapozta meg. 1542-ben tért ha­za, és azért tanítóskodott, hogy pénzt gyűjtsön wittenbergi ta­nulmányaihoz. A reformáció fellegvárában elérte a legmaga­sabb akadémiai grádust. Haza­térte után mint prédikátor és ta­nító, teljes nyíltsággal hirdette az egyház igéit. A kifosztott és földönfutóvá tett alföldi nép vigasztaló lelki- pásztora lett. Üldözték is ezért. Menekülései során Mezőtúr adott otthont az akkor már éle­te delén járó tudósnak. De a megpróbáltatások nem értek véget: az emberi rosszindulat és korlátoltság iskolapéldája, ahogyan a török fogságába esett. Egyik prédikációjában ugyanis arról szólt, hogy sok keresztyén még mindig pogány nevet ad gyermekének. Példa­ként az Orsolya nevet említette, aminek eredeti jelentése: nős­ténymedve. Az egyik hívő, egy gazdag kereskedő Orsolya ne­vű felesége gúnyolásnak vélte a példát, ezért a család feljelen­tette a töröknél, mondván, kémkedik a török ellen. Szege­dit a szószékről hurcolták el. A Szolnokra helyezett török bég a rab prédi­kátort is magával hozta. A gazdag zsákmányt ügyesen „rek- lámozta”. Megenged­te, hogy a rabot börtö­nében a szolnokiak megláto­gathassák, sőt bilincs­csel a lábán, súlyos ütlege­lések nyomai­val a testén, kijár­hatott a város pol­gáraihoz prédikálni. A gondolat és írott szó pedig sohasem hatolt még olyan mé­lyen a magyar nép — és így a szolnokiak — alsó rétegeibe, mint ebben az időben. Szegedi Kis István fogságá­ból országos ügy lett. Ki­szabadításáért meg­mozdult az egész nemzet. Gyűj­tést szerveztek, de a váltság­díjat a török mindig ma­gasabbra emelte. Já­nos Zsig- mond erdé­lyi fejede­lem megbí­zásából a legkiválóbb magyar refor­mátorok, köz­tük Méliusz Ju­hász Péter és lel­kész társai is eljöttek városunkba a törökkel egyezkedni, de hasztalan, sőt maguk is majdnem rabokká let­tek. A szabadító végül is egy jó­módú ráckevei kereskedő fele­sége volt. Egy találkozás alkal­mával olyan mély hatást tett rá a tudós prédikátor, hogy halá­los ágyán utolsó kívánságaként arra kérte férjét, szabadítsa ki a rabságból. A hívek adományait egy igen jelentős összeggel megtoldva (az akkori viszo­nyok között harminc jobbágy­telek árával) visszakapta sza­badságát a prédikátor, aki foly­tathatta irodalmi, teológiai és írói munkásságát. Három jelen­tős művét a nyugat-európai or­szágokban számtalanszor újra­nyomtatták. Az összehasonlító dogmatika és etika című köny­ve 1608-ban már az ötödik ki­adásban jelent meg Baselban. Egy másik nagy műve ugyan­csak Baselban jelent meg 1584- ben A római pápák erkölcstör­ténete címmel. Ez is négy ki­adást ért meg 1602-ig; 1586- ban már a német fordítás is napvilágot látott. A „Tabulae analiticae” című munkája — egy gazdag tartalmú homileti- kai kalauz a Szentíráshoz — 1592-ben készült el Schaffhau- senben. Pár évvel később Lon­donban is kiadták, s tizenöt év alatt még háromszor nyomták újra. Szegedi Kis István munkás­sága nyomán szellemi és iro­dalmi életünk pezsdült meg. Lelkész- és tanítóképzésről, bibliai és egyháztörténetről szóló könyvei a magyar refor­máció papképzésének magas színvonalát jelezték. Dicséreté­re válik a magyar egyházi kul­túrának is, hogy a legnagyobb nélkülözések századában ke­lendő és színvonalas egyetemi tankönyveket szolgáltatott a békés és virágzó Svájcnak, Angliának. Mezőtúron iskola őrzi nevét. Szolnokon is illő lenne legalább egy utcát elne­vezni róla, és emléktáblával tisztelegni előtte. (Forrás: A magyar reformá­tus egyház története, 1949) Dr. Nemes András, Szolnok

Next

/
Thumbnails
Contents