Új Néplap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-22 / 169. szám
1999. július 22., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Bár az Időjárás sokat javait, a belvíz még mindig hatalmas területeket borít. Képünk a kuncsorbai határban készült, ahol öt napja dolgozik a szivattyú, hogy az út melletti csatornába emelje a napraforgótábláról a vizet. fotó: cs. i. Hárommilliárd is lehet a veszteség Amiről beszélünk Víz maior Vis maior - ezt a latin kifejezést halljuk-tanuljuk nap mint nap. Bár a jelentésével legtöbben nem nagyon vannak tisztában, de azt jól tudják, hogy ahol ezt emlegetik, ott már valami nagy gond van. A vis maior keretekhez ugyanis akkor nyúlnak az önkormányzatok, a kormányzat, ha valami előre nem várt, rendkívüli esemény, természeti csapás, katasztrófahelyzet következik be. Mint például az utóbbi hónapok időjárása következtében. A vis maior keretek azonban kiürülőben vannak, sőt sokkal pontosabb a megfogalmazás, ha azt írjuk: kimerültek már korábban. Tavasszal az árvíz kisöpörte ezeket a pénzösszegeket, mint például a megyei önkormányzat idén rendelkezésre álló hatvankétmillió forintját is. Ebből a szempontból nézve tűnik valóban elismerésre méltónak, hogy a júliusi viharos időjárás okozta károk enyhítésére előlegként sikerült a megyének a kormány akkor rendelkezésre álló 100(!) milliós vis maior alapjából (amelybe időközben kormányhatározat alapján két és fél milliárdot csoportosítottak át) magának, jobban mondva a bajba jutott megyei településeknek „megszerezni” 42,2 millió forintot a védekezési kiadások fedezésére. Mint ahogy erről a megyei közgyűlés elnöke is szólt, ez is bizonyítja, hogy mindenki megpróbálja megyei szinten a reá bízott feladatokat teljesíteni, és így a vis maior keretből minél többet a megyébe „behozni”. A vis maior egyébként annyit tesz szó szerint, mint: nagyobb erő. És ez a nagyobb erő most a víz volt (sőt van, ahol még most is az), mindenféle megjelenési formájában. Éppen ezért akár víz maior néven is illethetnénk most ezt az alapot. Valószínűleg hosszabb időt és sok-sok pénzt vesz még igénybe, amíg a tönkretett otthonokat, kerteket, szántóföldeket, ingatlanokat, utakat rendbe lehet hozni, újra lehet építeni. De remélhetőleg ezután olyan idők jönnek már - nagyon ránk férne -, amikor egyre kevesebbszer kerül majd hatalomra a nagyobb erő, és vele együtt egyre kevésbé lesz szükség a vis maiorra. Baranyi György Minden településnek jut... Augusztusban érkezik a támogatás Azt kell mondani, hogy soha jobbkor és soha jobb helyre nem érkezhetett meg az önhibáján kívül forráshiányos települések állami támogatása, mint most Tiszafüredre. Ugyanis augusztusban az önkormányzat megkapja azt a 82 millió forintot, amit kért pénzügyi gondjai enyhítésére. A megye települései ily módon egyébként összesen 409 millió forintos támogatáshoz jutottak. Hogy erre a pénzre szükség is volt Tiszafüreden, azt jelzi, hogy a város ebből az összegből a még meglévő tartozásait véglegesen rendezni tudja, -pJászkunság-különszám a szolnoki zsidóságról Az MTA Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Testületének folyóirata, a Jászkunság idei második számát lényegében a százéves szolnoki zsinagógának szenteli. A szolnoki zsidóság történetét országos összefüggésben tárgyalja, ezért a különszám Szabó Istvánnak A magyarországi zsidóság vázlatos története című írásával kezdődik, majd a következő nagyobb tanulmányban Bagi Gábor a Jász-Nagykun- Szolnok megyei zsidóságnak a századfordulótól az első zsidó- törvényig tartó történetét úja meg. Cseh Géza Emberek az embertelenségben című írása a holocaust szolnoki eseményeiről, és az üldözöttek védelmében fellépők próbálkozásairól szól. Kaposvári Gyöngyi és Pató Mária a megszűnt zsinagógából kialakított Szolnoki Galéria történetét dolgozza föl, kiegészítve az ott rendezett kiállítások gazdag bibliográfiájával. Fürdésre alkalmas a Holt-Tisza (Folytatás az 1. oldalról) Ugyancsak a Holt-Tiszát érinti, hogy a hét végi kajak-kenu világbajnoki válogatóverseny során a polgármester találkozott a sportág vezetőivel, akikkel az evezőspálya-vízitelep fejlesztéséről tárgyalt. Szeretné ugyanis a város, ha itt is rangos nemzetközi versenyeket rendezhetnének. Ennek egyik feltétele a pálya szélesítése lenne. Fodor György alpolgármester pedig július 28-án azokkal a pályázókkal ül össze, akik a város központjában található egykori aluljáró hasznosítását segíthetik közillemhely kialakítása céljából. -bgy(Folytatás az 1. oldalról) A Teszöv adatai szerint a belvízzel borított, illetve a közvetlenül károsodott területek nagysága eléri a 60 ezer hektárt, míg 150-200 ezer hektár erősen elvizesedett. Ez hasonló a tavaszi állapothoz - hangsúlyozta a titkár. A termelők által szolgáltatott adatok alapján becsült megyei kárérték akár hárommilliárd forintra is rúghat - mondotta Váradi Csaba. Ezt egyelőre az FVM megyei hivatalánál nem erősíA nyomozás nagy erőkkel folyik, s amint az ilyenkor lenni szokott, a közvélemény felé vajmi kevés információ jut el. A kedélyek talán csillapodtak valamelyest, de a félelem nagyon befészkelte magát az emberekbe. Amikor a gyilkosságról esik szó, akkor kizárólag névtelenül hajlandóak bármit is mondani. Az egyik fiatal azt mondta erre: „Mi van akkor, ha beletrafálok? Holnapra talán már nem is élek. Profik voltak ezek, én mondom.” A profi szót mások is előszeretettel használták, egy pedatették meg, azonban oda eddig több mint 1,5 milliárd forint vízkárt jelentettek a termelők, ám az összeg óráról órára, napról napra jelentősen növekszik. A Teszöv titkára rámutatott arra, hogy a gazdálkodás teljesen ellehetetlenül, ha nem történik állami beavatkozás. A legsúlyosabb gondok - melyek akár csődhullámot is elindíthatnak a mezőgazdaságban - augusztusszeptember tájékán jöhetnek a hitelek törlesztése miatt. Ha a gógus szerint pontosabb lenne bérgyilkosnak nevezni az elkövetőt, ha egyáltalán egyedül követte el szörnyű tettét.- Úgy őszintén, miféle óriási üzlet lehet itt Martfűn? - kérdezte az egyik boltos, amikor szóba hoztam a témát az üzletben. - Az volt a rendőri közleményben, hogy a vállalkozó pénzbehajtással is foglalkozott. Ha ez így van, akkor egyértelmű az indíték, de mondom, martfűiként aligha folyhatott volna bele nagyvilági ügyekbe.- Nekem osztálytársam volt - suttogta egy férfi. - Jól ismerkormány nem segít, komoly bajokra lehet számítani. Az időjárás mellett ráadásul a piaci helyzet is sújtja az agráriumot, mert hiába szólnak a hírek arról, hogy a búzatermés a vártnál is kevesebb lesz 15-20 százalékkal - a betakarítás során legalábbis ennyit jeleznek a termelők -, a termény ára nemhogy nőne, hanem egyre csökken, s vevő sem nagyon akad. Ez összességében katasztrofális helyzetet teremtett a növénytermesztés, a mezőgazdasági termelés területén. ein tem, nap mint nap találkoztunk. Én nem láttam még vele a meggyilkolt lányt, állítólag csak nemrégen ismerkedtek meg. Ő is elég szerencsétlenül járt. Ezt az információt egyébként többen megerősítették, értesüléseink szerint is alig pár hete ismerte a kétgyermekes rákó- czifalvi anyát a vállalkozó. Valószínűleg sokáig beszédtéma lesz még a bűneset, hiszen alaposan felkavarta a békés kisváros nyugalmát a kettős gyilkosság. Az a rendőrség dolga, hogy kiderítse az igazságot, így érzik ezt a martfűiek is, azonban azt szinte senki sem mulasztotta el megjegyezni, hogy szörnyű lehet a négy kisgyerek számára, akik anyjukat vagy apjukat veszítették el. Pókász E. (Folytatás az L oldalról) Személyi tulajdonú ingatlanban esett kárt 28 település jelzett, s eddig 141 millió forintot utaltak át részükre. Az önkormányzati ingatlanokban esett kár megtérítése eddig 67 millió forintot utalt át a Belügyminisztérium. Az út- kár megyei összege 488 millió forint, amely 53 települést érint. A februári havazás rendkívüli kiadásaira 50 település 35 milliós igényét adták le a Belügyminisztériumnak, ezt várhatóan a jövő hónapban fizetik ki. A júniusi esőzések 17 településen okoztak károkat. Az ön- kormányzatok 105 milliós kárigényt jelentettek be, melyet számlával is igazoltak. Az ösz- szesítő táblázatot július 14-én megküldte a BM-be a megyei hivatal. A júliusi viharos időjárás következtében kialakult ár- és belvíz okozta károk felmérése jelenleg is folyik. Súlyos helyzet 23 településen alakult ki. Az érintett települések a múlt héten és hétfőn összesen 42,2 millió forint előleget kaptak a védekezési kiadások fedezésére, így többek között a Jászság 5 települése 10 millió, Tószeg 5,7 millió, Törökszentmiklós 5,3 millió és Örményes 4 millió forintot. A megyei összegzést egyébként ma küldik meg a Belügyminisztériumba. (Eddig 64 település jelzett vissza, amelyek védekezési kiadásaira összesen 133 millió, míg útkárra közel 300 millió forintot jeleztek.) Búsi Lajos külön is kiemelte a bajba jutott lakosok segítségére sietők közül a Hajdú-Bét Rt.-t, amely már le is szállított 150- 150 ezer forintnyi értékű mélyhűtött baromfiterméket három jászsági településre. Már csak azért is köszönet illeti a céget - hangsúlyozta az elnök -, mivel például jászsági székhelyű vállalat eddig még nem fejezte ki segítő szándékát. Az elnök szólt a területfejlesztési tanács különböző kereteihez és alapjaihoz beérkezett pályázatokról is. Mint mondta, a vidék- fejlesztési célelőirányzatnál a második körben 26 pályázatot bíráltak el, amelyek összes támogatási igénye 348 millió 482 ezer forint a rendelkezésre álló 115 millió 496 ezerrel szemben. A területi kiegyenlítést szolgáló keretre 41 pályázat összesen 1 milliárd 95 millió forintot igényelt (itt 325 millió áll rendelkezésre), míg a céljellegű decentralizált alap 62 pályázata a rendelkezésre álló 170,5 millió forinttal szemben 497 millió forintra tartana igényt. Döntés a pályázatokról augusztus második hetében születik. B. Gy. A vállalkozó alig pár hete ismerte a vele együtt meggyilkolt nőt? Leszámolásról beszélnek a martfűiek A múlt hét csütörtöki martfűi kettős gyilkosság napi beszédtémát ad a helybélieknek. A kisvárosban szinte mindenki ismer mindenkit, természetesen véleménye is van a legtöbbeknek az ügyről. Néhányan rablást emlegetnek, de sokak szerint kivégzés történt a Zsófia zártkertben. NEMERE ISTVÁN: A legnagyobb kockázat Hetedik rész: Menekülés Az előző részben Bert, a titkos szuperügynök nyélbe üt egy ötvenmillió dolláros üzletet, ahol kokain cserél gazdát - fegyverért. Megbízói ennek révén nyomon követhetik majd úgy a kábítószerek, mint a törvénytelenül eladott fegyverek útját egészen a felhasználókig. Az előkelő floridai szálloda bejáratát valóságos fényszórók világították meg. A londinereknek alig volt árnyékuk, mindenfelől áradt rájuk a fény. Hosszú, gyönyörű kocsik fékeztek a piros szőnyeg mellett. Nem rendeztek fogadást; itt mindig így volt. A Continental csak magas rangú, vagy ismert vendégeket fogadott és a személyzet kötelezően jól nevelten viselkedett. Akinek nem volt egy „egyszerűbb” szobára is napi pár száz dollárja, a legjobb esetben elsétálhatott előtte - az utca túlsó oldalán... Az a vendég taxin érkezett, ami már feltűnést keltett. Néhányan csodálkozva néztek rá. De a recepcióban meghajoltak, amikor elhangzott a neve:- Reggis vagyok. A titkárommal foglaltattam lakosztályt.- Igen, uram! - a titkár ugyan nem volt látható, Mr. Reggis a jelek szerint egyedül jött, de ezen nem akadhatott fenn a Continental személyzete. Járt már itt milliomos, aki szakadt farmerban közlekedett, és volt excentrikus európai művész, aki félméteres villás bajuszt viselt, ehhez skót szoknyát és a fején mexikói sombrerót. Ezekhez képest Mr. Reggis maga volt a normalités. Felment szobájába, nagy borravalót adott a bőröndjeit cipelő két londinernek. Körül sem nézett a szobájában, máris a szálloda menedzserét hívta:- Reggis vagyok. Ma este kis fogadást adok a barátaimnak.- Igen, uram, rendelkezésére állunk. Ha bizalmas üzleti találkozóról van szó, ajánlhatnám a tizenkettedik emeleti kistermünket. Teljes kiszolgálással, természetesen. Értesítsem a konyhát és a pincérek főnökét?- Igen. Hat személyről lesz szó, plusz néhány testőr... Nekik esetleg egy mellette lévő helyiségben lehetne teríteni. Semmi zene, gépi sem. Csend és diszkréció.- Igenis, uram, meg lesz velünk elégedve. Kezdés időpontja?- Kilenc óra harminc. A rendőrséget is értesítettük. Tudom, ezzel kockázatossá válik a dolog, de a szálló vezetősége csak így egyezett bele. Féltik a hírnevüket. Még így is megkövetelik a teljes diszkréciót.- Nem csoda. Ha kiderül a dolog lényege, az életük is veszélybe kerülhet. Valamelyik pórul járt csoport bombát helyezhet el a szállodában.- Ne fessük falra az ördögöt. Mi kell még? együtt vannak. A pincérek helyét az utolsó pillanatban veszik át olyan ügynökeink, akik szintén ismerik a pincérszakmát, ők teszik ártalmatlanná a testőröket. A kis ebédlőt is felkerestük már előtte...- Akkor csak azt kívánjuk, megérkezzenek az üzletfelek és köztük az is, aki a legnagyobb halnak számít majd a... hálóban! Bert a hallban várta vendégeit. Azok két csoportban érkeztek. Két bajuszos, szemlátomást déli külsejű úr két-két testőrrel. Ezek egyike hozott egy nagy bőrtáskát. Az urak Rodriguez és Seballa néven mutatkoztak be. Bert meg volt győződve, hogy hamis nevek, ezekben a körökben ez természetes volt. Pont ő akadt volna fenn ezeken, akit igazából nem Reg- gisnek hívtak? Mégis így mutatkozott be és a kemény kézszorítást sem mulasztotta el. Á másik három közül kettő amerikai volt, ezt kiejtésük azonnal elárulta. A harmadik európai lehetett. Az amerikaiak karcsú, kisportolt, őszes férfiak voltak. Az európai volt köztük a legfiatalabb, még negyven sem lehetett. Szőke, nyílt arcú, megnyerő vonásait és tekintetét tudatosan használó férfi benyomását keltette. Reggis észrevette, hogy egy elmenő hölgy rámosolyog az ismeretlenre. Tetszik a nőknek, hódító típus - jegyezte meg gyorsan. Szüksége lesz minden apróságra ahhoz, hogy később elkészítsék az illető pszichológiai képét is.- Martin.- Dewaert. És az európai is kezet nyújtott:- Lansky.- Menjünk fel. Rendeltem egy kis vacsorát - Bert órájára nézett. Éppen fél tíz volt. Hát pontosan érkeztek. A későbbiekkel is jöttek testőrök. Bármilyen nagy liftek jártak is a Conti- nentalban, a társaság csak kettőben fért el. Tizenegy férfi lépett be aztán a tizenkettedik emeleti kisterembe. A előtérben is megterítettek egy asztalt, pincérek álltak az ajtóban. (folytatjuk)