Új Néplap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-09 / 132. szám

1999. június 9., szerda Megyei Körkép 3. oldal Az árvízvédekezésben résztvevőket köszöntötték Hittel és szerencsével Szőke Tibor és Turza Ferenc festők munkáiból nyílt kiállítás tegnap dél­után Szolnokon, a Tudo­mány és Technika Házá­ban. A képeket Zsolnay László művészettörténész méltatta. Az érdeklődők június 18-ig nézhetik meg a tárlatot. FOTÓ: MÉSZÁROS Segítik a mentőkutyásokat Hazámat szolgálom - hang­zott el tegnap több ízben a fegyveres testületek kitünte­tett tagjai szájából Szolno­kon, ahol az évszázad legna­gyobb tiszai árvizének meg­fékezésében közreműködőket köszöntötték. Hazáját, me­gyéjét és települését szolgálta mindaz a négyezer ember, aki részt vállalt ebben az embert próbáló feladatban. E hatalmas erőfeszítést érté­kelni, megköszönni és elis­merni gyűltek össze tegnap a város és a megye vezetői, il­letve a védekezésben kiemel­kedően teljesített magánembe­rek, valamint testületek, cégek, intézmények képviselői. A ren­dezvényen részt vett a Közle­kedési, Hírközlési és Vízügyi Tíz, tévedésekkel teli esztendőt tudhat maga mögött az Agrár- szövetség - állította a párt or­szágos elnöke. Mayer Bertalan szerint már akkor hibáztak, amikor az agrárreformkörökből nem alakultak idejében párttá, így ugyanis nem vehettek részt az 1989-es kerekasztal- tárgya­lásokon, ami azt eredményezte, hogy az első szabad választá­sokon néhány tized százalékkal elmaradtak a parlamenti kü­szöbtől. Az 1994-es választá­sokon még gyengébben szere­peltek. Az elnök ennek okát a Fidesszel, a Vállalkozók Párt­jával és az SZDSZ-szel kötött elhibázott egyezségben, vala­mint abban látja, hogy a poli­(Folytatás az 1■ oldalról) A korai fajták szüretelése már május végén megkezdődött, de a munka dandárját adó és a legna­gyobb mennyiségben található germersdorfi fajta is hamarosan szedhető állapotba kerül. A nagykörűiek egyébként a hagyományos osztrák és német piacok mellett új piacokat is ke­resnek. így például a cseresz­nyéjükkel Angliát is célba vet­ték, de Japánba is szeretnének „betömi”. Emellett az orosz piac is fogadókésznek tűnik a körűi cseresznye iránt. Természetesen belföldre is kerül a finom gyü­mölcsből, főleg a budapesti nagybani piacra. Sajnos az árak tekintetében a Minisztérium államtitkára, dr. Hajós Béla is. A bevezető rövid műsort kö­vetően először Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere, majd Búsi Lajos, a megyei közgyűlés elnöke mondott köszöntőt. Hangsúlyozták: a térség példa értékű összefogása, a sikerbe vetett hit és a jó szerencse men­tette meg a város veszélyezte­tett értékeit, illetve a Tisza Szolnok alatti szakaszán fekvő települések nagy részét a ka­tasztrófától. A beszédek után a legkivá­lóbbak a város, a megye, a szakminisztérium és a rendőr­ség elismeréseit vehettek át. Az ünnepség végén Fodor György alpolgármester tartott pohárkö­szöntőt és méltatta a védekezők áldozatkészségét. -bugány­tika helyett a szakmát helyezték előtérbe. „Demagógia helyett mindig az igazat mondtuk” - fogalmazott a pártelnök, aki úgy vélte, az 1990-es program­jukban leírtak kis változtatá­sokkal ma is helytállók. Tavaly az MSZP-vei kötött szövetség nyomán négy képvi­selőjük jutott a Parlamentbe. A párt taglétszáma azonban meg­fogyatkozott, Mayer szerint pe­dig most nagyobb szükség van az Agrárszövetségre mint va­laha. Az elmúlt években ugyanis a vidékkel fizettették meg a rendszerváltást, az inflá­ció visszaszorítását, és most az agráriumra akarják rakni az uniós csatlakozás terheit is. TJ belföldi piac jelenleg nem túl jó, a nagybanin kilónként 200 forin­tért veszik át a gyümölcsöt. Mint a polgármester elmondta, a gyenge minőségű áruk lefelé húzzák az árakat. Sajnos igazá­ból nem tanultak még meg mi­nőségi árut előállítani több he­lyen, pedig a minőségi áru min­dig eladható lenne, bármilyen dömping is van a piacon - hang­súlyozta. Nagykörűben a cseresznyé­nek egyébként „politikai külde­tése” is van, hiszen nemsokára küldöttség érkezik Bajorország legjobb cseresznyetermő terüle­téről, s velük szeretnének a nagykörűiek testvér-települési kapcsolatot kialakítani. B. Gy. Tegnap együttműködési megállapodást írt alá a szol­noki Készenléti Mentőkutyás Egyesület és a Polgári Véde­lem városi parancsnoksága. Az aláírás alkalmából szervezett sajtótájékoztatón László Ist­vánná az egyesület nevében el­mondta, hogy a mentőkutyások eddig is többször bizonyították tudásukat: A kutyákkal el lehet kerülni a nagy erőkkel való fel­Dioxin-mentesek a Hajdú-Bét Részvénytársaság termékei - jelentette ki György Miklós, az rt. vezérigazgatója Budapes­ten, a cég sajtótájékoztatóján. Elmondta: a vállalat felkészül arra, hogy hosszú távon tanúsítsa termékeinek dioxin-mentességét. Erre azért van szükség, mert a nyugat-európai importőr cégek ma még csak nyilatkozatot kér­nek a dioxin-mentességről, ám közeleg az idő, hogy ezt tanúsít­vánnyal is igazolniuk kell. Ugyanakkor csak pillanatnyi pi­aci előnynek értékelte a belga ba­romfihúsra elrendelt tilalmat. (Folytatás az L oldalról) A főváros közelsége sok tekin­tetben pozitív, más szemszög­ből viszont negatív hatásokat is eredményez. A térségben mezőgazdaság­gal foglalkozók jó része friss zöldséggel, primőr áruval látja el a budapesti piacokat, és ez viszonylag jó megélhetést biz­tosít. Az ipari termelésben meglévő hagyományok, a szakképzett munkaerő jelen­léte elősegítette a külföldi tőke megjelenését, illetve erősöd­nek a multinacionális cégekkel együttműködő kis- és közép vonulást, hiszen rövid idő alatt egyetlen kutya 10 ezer négyzet- métert tud lekeresni. A mentőkutyás egyesület már korábban együttműködési megál­lapodást kötött a tűzoltóság, a Vöröskereszt, a mentőszolgálat helyi szervezeteivel. A mentő- szolgálattal való együttműködés­nek köszönhető, hogy szolnoki mentősök. Albániába utaztak se­gíteni. Ki-ki a maga módján, a tűzol­- A cég egy-két éven belül mintegy 60 milliárd forintos ár­bevételt szeretne elérni. Az idei tervezett forgalom 45,6 milliárd forintos, hasonló mértékű, mint a tavalyi - közölte a vezérigazgató. A Hajdú-Bét a hazai baromfi- termék-piac mintegy 30 százalé­kát birtokolja, ezzel piacvezető Magyarországon. A múlt évi bel­földi forgalma elérte a 12 milliárd forintot és az idén ez várhatóan 15 milliárd forintra növekszik. A vállalkozás árbevételének két­harmada származik az exportból. A kivitel 80 százalékát a fejlett országokba, míg 20 százalékát a FAK-államokba értékesítik. vállalkozások is. Az itt élőket a térség el tudja tartani, az esetleg hiányzó szolgáltatáso­kat pedig a gyorsan elérhető fővárosban találják meg a jás­zságiak - állapítja meg az anyag. Budapest viszont „elszívó” hatást gyakorol a jászsági fia­talokra. A negatívumok közé tartozik, hogy az amúgy is el­öregedő falvakból egyre in­kább eltűnik az értelmiség. A dokumentumból kiderül, hogy egyre több szegény telep jön létre a térségben, ahová első­sorban a más területekről ér­tóság eszközökkel, riasztással, rádiókapcsolattal, a Vöröskereszt sátrakkal, emberekkel, a mentő- szolgálat szakmai tudással segít­het. A polgári védelem pedig a te­repet biztosítja a kutyák felkészí­téséhez. Az együttműködési szerződést tegnap a Polgári Védelem képvi­seletében Béresi József körzeti parancsnok, a mentőkutyás egyesület nevében Matinkó Pé­ter elnök írta alá. P.É. A fejlődés alapját a részvény- - társaságnál a termékfejlesztésre alapozva képzelik el. A társaság új stratégiája: a tovább feldolgo­zott, konyhakész, jó minőségű baromfitermékek előállítása minden piacra. Ehhez a követ­kező években több száz millió forintos invesztícióra van szük­ség. A sajtótájékoztatón átadták a Máltai Szeretetszolgálatnak azt az 5,3 millió forint értékű, több mint 17 tonnányi baromfiból ké­szült élelmiszer-adományt, amellyel a részvénytársaság többek között a tószegi árvízká­rosultakat kívánja segíteni. kező gyökértelen emberek te­lepülnek. Az itt működő válla­latok így egyre inkább szembe találják magukat a szakmai utánpótlás nehézségeivel. Megállapításként szerepel, hogy az innováció, a fejlesztés gátja a térség korszerűtlen szakoktatási rendszere. A negatív hatások kivédé­sére, a láthatóan megindult gazdasági fejlődés fenntartása érdekében mindenképp elő kell segíteni a kistérség meg­tartó erejének növekedését - olvasható a szakértői anyag­ban. Banka Cs. Kinevezték Kedden délután ünnepélyes ál­lománygyűlést tartottak a Kun­szentmártoni Rendőrkapitány­ságon, ahol Kopasz Árpád ez­redes megyei rendőrfőkapitány bejelentette, hogy június 1-jé- vel kinevezte Lévai Istvánt - az eddigi megbízott rendőrkapi­tányt - a kapitányság vezető­jévé. Egyben ismertette az ál­lománnyal, hogy a kinevezett rendőrkapitányt az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője rendőr alezredessé léptette elő soron kívül - tájékoztatta la­punkat Lengyel György, a me­gyei rendőr-főkapitányság saj­tófőnöke. A cserkei fürdő továbbra is vonzó Egyes híresztelések szerint a délszláv háború miatt több magyarországi fürdőhelyen mondják vissza üdülésüket a nyugati turisták. Cserkeszőlőn megtudtuk, szó sincs erről. Bogdán Béla, a termálfürdő igazgatója elmondta, semmit sem érzékelnek ilyen szem­pontból a háborúból. Minden híreszteléssel ellentétben egyál­talán nem esett vissza még csak átmenetileg sem a forgalom, már most is nyolcvan-kilenc- ven százalékos kihasználtság­gal működik a kemping. Csu­pán egy-két olyan esetről tudott beszámolni az igazgató, amikor halasztották cserkei útjukat a külföldiek.- Ha jól emlékszem, holland házaspárok jelezték nekünk, hogy még várnának egy kicsit, és ha biztosabb a délszláv hely­zet, akkor jönnek - mondta Bogdán Béla. Hozzátette: a fürdő továbbra is vonzó a né­met, osztrák és holland vendé­gek körében. PE Nyilvántartásba vették a gazdákat (Folytatás az 1. oldalról) Mivel a földalapú támogatás feltétele, ezért minden arra jo­gosult bejelentkezett. Ilyen tá­mogatást közel ötezren kértek, éppen az utolsó napon. Vannak azonban olyan növénykultúrák - példaként említette Gombár Mihály a napraforgót - me­lyekre nem vehető igénybe földalapú támogatás, ezért azok a gazdálkodók sem jelentkeztek be, akik ilyen növényt termel­nek. Az elkövetkezendő napok­ban az adatok rendszerezése, lebontása történik meg. Rövi­desen a falugazdászok települé­senként tartják nyilván a mező- gazdasági termelőket, mellé­kelve valamennyi elérhető ada­tot. ein Agrárszövetség: tíz, tévedésekkel terhes év Párt, politika nélkül Az Agrárszövetség még ma is az egyetlen párt, amely felvál­lalja a vidéken élők érdekképviseletét. De mivel a szakmát he­lyezte előtérbe, kiszorult a nagy politikából. Mindez az Agrár- szövetség megalakulásának tizedik évfordulójára Szolnokon rendezett tanácskozáson hangzott el. Idén jobb a körűi cseresznye Élelmiszer az árvízkárosultaknak Hiányzik a képzett munkaerő Minden napórának lelke van A mai modern órák pontos­ságával ugyan nem vete­kedhetnek a napórák, ám a több ezer éves múltra visz- szatekintő időmérő eszköz mindig is foglalkoztatta az embereket. Szlankó István, a tiszaföldvári múzeum igazgatója a csillagá­szat egyik nagy szerelmese, ami földrajz szakosként talán nem is olyan nagy meglepetés. A Múzeum utca felőli üres fal­felületre egy napórát tervezett, ami ugyan még nincs teljesen készen, de ha rásüt a nap az ámyékvetőre, elég pontosan megmutatja már most is az időt. Szakértők szerint a nap­óráknak lelkűk van, készítőik pedig megszállottak. A föld­S?**:1' Még akad csinosítani való a napórán fotó: csabai István váriakat persze alighanem az látványossággal gazdagodott érdekli a leginkább, hogy egy városuk múzeuma. PE Kéthetes „ugrótábor” a szandai reptéren Ejtőernyős vizsgára készülnek A Magyar Honvédség szárazföldi erejét tekintve a szolnoki 34. Bercsényi Felderítő Zászlóalj a felelős az ejtőernyős kiképzésé­ért. A hétfőn megkezdődött hadsereg szintű, az éves kiképzési tervnek megfelelő összevonás alkalmával is ez az alakulat látja el a felügyeletet a népes ejtőernyős tábor felett. Ezúttal százhúsz résztvevője van az ország több katonai alakulatát, oktatási intézmé­nyét érintő kéthetes ejtőer­nyős tábornak, amelyet ha­gyományosan Szolnokon, a honvédség szanda^őlősi rep­terén a 34. Bercsényi Felde­rítő Zászlóalj katonái vezet­nek. Mint azt Szűcs András alez­redestől, a zászlóalj parancs­nokától megtudtuk, közvetlen munkatársain és a náluk szol­gáló sorkatonákon kívül itt vannak még a szintén helybeli gyorsreagálású zászlóalj, az egri felderítők alakulatának szerződéses és hivatásos ka­tonái, valamint a szentendrei katonai iskolák hallgatói. Van aki már sokadszorra ugrik, de az oktatási intézmé­nyek hallhatói között jó néhá- nyan akadnak, akik most elő­ször vállalkoznak erre a való­ban nem veszélytelen fel­adatra. Az kiképzést kísérő ko­molyságra mi sem jellem­zőbb, minthogy az ugráshoz készülők egyetlen hangos szó vagy heves gesztus nélkül, tü­relmesen teszik a dolgukat és várnak sorukra.- Ilyenkor egyébként is fe­szültek az emberek, semmi szükség arra, hogy ezt bármi­lyen módon még fokozzuk is - szolgált magyarázattal a pa­rancsnok. Bár a résztvevők éppen eleget ugranak az első naptól kezdődően, izgalomból azért marad a tábor második hetére is, amikor az 1200 méterről, illetve az e feletti magasság­ból végrehajtott ugrásokat osztályozzák. Attól függően, hogy kinek mennyire sikerül „megcélozni” a földet érésre meghatározott területet, kü­lönböző szintű minősítést kap. -hgy-

Next

/
Thumbnails
Contents